Yara Shahidi x Elie Saab, Philosophy, Fear of God, Libertine & 3.1 Phillip Lim2017.08.16. 16:03, Fanni
Yara Shahidi még augusztus 4-én, szombat este ellátogatott a 2017-es Black Girls Rock! eseményre, amit a Newark-ban található NJPAC Centerben rendeztek meg.
A 'Black-ish' 17 éves színésznője egy fiatalos és izgalmas, valamint kellőképpen kacér szettben érkezett a vörös szőnyegre, ahol nagyszerűen nézett ki. Yara egy lila, fodrokkal és kristályokkal díszített, enyhén metálos fényű Elie Saab hosszú ujjú és magasított nyakú midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A fiatal tehetségnek az elmúlt másfél évben, mióta működik az oldal könnyen sikerült elrabolnia a szívemet és minden egyes megjelenésével sikerült lenyűgöznie, nagyon ritkán volt eddig még csak olyan alkalom, hogy nem tetszett egy-egy választása, de most ismét sikerült hibátlanul a fotósok elé lépnie. A színválasztással kezdeném, ami feltűnő és különleges volt, mivel ehhez hasonló sötétebb lila árnyalatokat nem túl gyakran láthatunk nagyobb eseményeken a hírességeken, így kifejezetten tetszett, hogy a színésznő ezt most bevállalta, ráadásul a sötét bőrszínével és a fekete hajával is nagyszerű kontrasztot alkottott, így ebbe lehetetlenség lenne belekötni, valamint a csillogó részletek is sokat dobtak a végeredményen. A szabás sem volt rossz, viszont azt meg kell jegyeznem, hogy jelen esetben a magasított nyakrésznek egyáltalán nem örültem, mivel ez az összhatást sokkal felnőttesebbé tette, így elveszett a tervezés fiatalos varázsa is, viszont ennek ellenére is megfelelően mutatott a tehetségen az outfit. Yara alakja főleg az övnek köszönhetően lett kiemelve, így a vékony derekára elég nagy hangsúly került, de ez mellett még a lábait tudta remekül megvillantani. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkúval, illetve Porcelain Chyna ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haja leengdve maradt, amit középen elválasztva, a természetes göndör formájában viselt. A sminkje pedig egészen egyszerű, de csillogó lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Yara pár nappal később, pontosabban augusztus 8-án, kedd este hivatalos volt a Variety magazin 2017-es Power of Young Hollywood partijára, aminek a hollywoodi TAO adott otthont.
A fiatal tehetség egy nagyon izgalmas és vidám, fiatalos tervezésben lépett a fekete szőnyegre ez alkalommal, amiben szintén csodásan festett. Yara egy királykék, élénk virágmintákkal és lágy fodrokkal díszített, pánt nélküli és finoman alakkövető Philosophy jumpsuit-ot viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Ez a választása az előző darabnál sokkal jobban tetszett a kacérsága és a vibráló végeredménye miatt, amit egyszerűen lehetetlen nem imádni. A színvilág feltűnő és élénk volt, az alapszín már így is éppen eléggé mutatós volt, viszont a virágminták még rátettek az egészre egy lapáttal és az összhatás ennek hatására még különlegesebb lett, így egyáltalán nem lehet semmibe belekötni, valamint a színek nem csak egymással, hanem a színésznő sötétebb bőrszínével is nagyszerű kontrasztot alkottak. A szabás is sokkal jobban nézett ki, semmi öreges és felnőttes elem nem kapott helyet rajta, míg a fodroknak köszönhetően belevittek egy kis játékosságot és mozgalmat is az egészbe; Yara alakját az overál végig szépen követte, így a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, ezek mellett pedig a vállait is szépen kihangsúlyozták, aminek köszönhetően a megjelenése még sejtelmesebb lett. Kiegészítőként egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandált és Jenny Bird ékszereket választott. Yara haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, laza copfba készítették el. A sminke a megszokottak alapján egyszerű és visszafogott lett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Yara Shahidi augusztus 12-én, szombat délutén megjelent a 2017-es BeautyCon-on, amit Los Angelesben rendeztek meg az ott található Los Angeles Convention Centerben.
A 17 éves színésznő erre az alkalomra egy retró stílusú, laza, de sikkes tervezés mellett dönött. Yara egy élénk kék, átlátszó csipke részletekkel és magasított nyakrésszel, valamint hosszú ujjakkal kiegészített 3.1 Phillip Lim blúzt választott a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami mellé egy sötétkék, bő szárú Mother farmernadrágot párosított. A felsőrészt egyébként nem így, hanem egy dögös midiruhaként mutatták be a kifutón, ami számomra sokkal jobban tetszett az izgalmassága miatt, így sajnálom, hogy végül nem azt láthattuk a színésznőn. Bár azt el kell ismernünk, hogy ez a változat a korához sokkal jobban passzolt, és így is sikerült a végeredményt teljesen eladhatóvá és különlegessé tennie. A blúz csodás színére viszont nem lehet panaszkodni, mert kellőképpen feltűnő és mutatós volt, az élénk árnyalat pedig a sötét bőrszínével fantasztikus összhangot alkotott. A farmer a bő szabása ellenére is nagyon tetszett, lazábbá és kicsit vagányabbá tette az összhatást és az elegáns felsőrésszel párosítva remek kontrasztot alkottak az eltérő darabok egymással. Örültem, hogy a felsőt beletűrték a nadrágba, így nem szorult egyáltalán a háttérbe Yara alakja, ami azt jelenti, hogy a vékony derekára és a csípőjére is elegendi hangsúly került. A megjelenését egy pár színes Schutz magassarkú szandállal és Spinelli ékszerekkel tette teljessé. Yara haja a természetes göndör formájában maradt, amit feltupírozva viselt, ami bár elég egyedi volt, de úgy éreztem, hogy nem illett a fiatal korához és öregítette őt, valamint a felsőhöz sem igazán passzolt, mert elterelte a figyelmünket róla. A sminkjét viszont kifejezetten tetszett a természetessége miatt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát elég erőteljesen pirosították, végül az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Yara másnap, augusztus 13-án, vasárnap délután ott volt a 2017-es Teen Choice Awards-on is, aminek a los angelesi USC's Galen Center adott otthont.
A 'Black-ish' színésznője egy sportos és laza, de kacér outfitben érkezett a díjátadóra, ami nagyon izgalmasra, illetve egyedire sikeredett. Yara egy fekete Libertine felsőt viselt, ami mellé egy púderrózsaszín Fear of God bomberdzsekit és egy élénk piros szintén Fear of God melegítőnadrágot párosított. A mostani szokatlan választásával teljes mértékben sikerült meglepnie, hiszen ehhez hasonló szettet még nem láthattunk tőle egy alkalommal sem, viszont nekem eléggé tetszett a bevállalóssabb stílusa és a lazasága miatt, amitől még vagányabb lett a végeredmény is. Egyáltalán nem zavart, hogy ezen a díjátadón ebben az outfitben volt látható, mivel ez igazából nem a kiöltözésről szól és az egésznek nagyon barátságos és hétköznapi, laza hangulata van, így tökéletesen megállta a sportos stílus itt a helyét, sőt még csak alulöltözöttnek sem mondanám, hiszen az egész nagyon sikkes és trendi volt. A színvilág is elég mutatósra és feltűnőre sikeredett, és még inkább sikerült meggyőznie arról, hogy a rózsaszín és a piros árnyalatok jól is mutathatnak egymással, ami most is így történt, plusz a színésznő sötét bőrszínével is megtalálták a közös hangot. A szabás kicsit most háttérbe szorította Yara alakját, de ezzel semmi gond nem volt, mert a hosszú lábaira így is elég nagy figyelem került. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, valamint Tiffany & Co. ékszereket választott. Yara haját egy alkalommal egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el. A sminkje mutatós, de visszafogott lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Skai Jackson x Just Cavalli, Marchesa Notte, Ong Oaj Pairam & Michael Kors2017.08.13. 10:34, Fanni
Skai Jackson még június 25-én, vasárnap délután megjelent a 2017-es BET Awards-on, aminek a los angelesi Microsoft Theatre adott otthont.
A 15 éves színésznő egy nagyon játékos és kacér szettben érkezett a szürke szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki, amit már tőle meg is szokhattunk. Skai egy fekete alapszínű, élénk piros ajkakkal és kristályokkal díszített, hosszú ujjú és egyenes szabású Just Cavalli miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Szerencsére a fiatal tehetség és a stylistja mindig tudja, hogy melyik alkalomra, milyen ruha a legtökéletesebb választás, ami ráadásul még a korához is illik és ezt most is remekül sikerült kivitelezniük, így egy rossz szavam sem lehet az outfitjére. Tényleg friss, feltűnő és nagyon izgalmas volt az egész, sikerült kitűnnie a tömegből, de a legfontosabb, hogy előnyös volt számára a tervezés minden egyes részlete. Kezdjük szerintem a színválasztással és a mintázattal, hiszen ezek adták hozzá a ruhához az izgalmat és a különlegességet; a kreáció alapszíne egy sötét, klasszikus fekete árnyalat volt, aminek a használatát most kivételesen egyáltalán nem bántam, hiszen az ez mellé párosított csillogó és élénk, piros ajkak kitűnően feldobták az összhatást, a fekete árnyalattal csodás kontrasztot alkottak, valamint a színésznő bőrszínével is megtalálták a közös hangot, így hibátlan lett az egész megjelenése. A szabás szintén rendben volt, bár Skai alakja nem lett teljesen kiemelve, amit nem is bántam, hiszen a legnagyobb hangsúly a hosszú lábaira került, amelyek már éppen elegendő sejtelmességet csempésztek bele a végeredménybe, ha más is ki lett volna emelve a testén, az már kicsit erőltetett lett volna az ő esetében. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált, illetve XIV Karats ékszereket választott. A haja ez alkalommal teljesen leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a természetes göndör formájában viselt. A sminkje pedig természetes és üde lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót és highlighter-t vittek fel, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Skai július 17-én, hétfő kora este hivatalos volt a 'Valerian and the City of a Thousand Planets' los angelesi világpremierjére, amit a TCL Chinese Theatreben rendeztek meg.
A fiatal tehetség ez alkalommal a bájos és visszafogott, "hercegnős" oldalát mutatta meg ebben a habos-babos, kislányos kreációban, ami istenien állt neki. Skai egy púderrózsaszín, szaténból és tüllből elkészített, enyhén aszimmetrikus szabású és fodrokkal díszített Marches Notte miniruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A választása stílusban és színben kicsit hasonlított Rihanna Giambattista Valli Couture estélyiéhez, amit ugyanezen a premieren viselt ő is, viszont a fiatal színésznő korához a saját választása sokkal jobban illett. Néha megesik az is, hogy a stylistja a koránál jóval felnőttesebb és kihívóbb darabokba bújtatja, de mostanában mindig sikerült eltalálniuk a megfelelő outfitet és az arany középutat, így nem estek túlzásokba ez alkalommal sem. Bájos és friss volt az egész, a megjelenésébe pedig még az izgalmasabb részleteket is bel etudták vinni, így egyáltalán nincs okunk panaszra. A színválasztás most sokkal visszafogottabb és egyszerűbb lett az előző élénk/sötét kreációnál, viszont a sötét bőrszínével és a hajával is mesés kontrasztot alkottak ezek a pasztell árnyalatok, míg a kombinált anyaghasználat még különlegesebbé tette az összhatást. A felsőrészen elhelyezett hajtogatott részletek, valamint a szoknyán helyet kapó pufi fodrok feltették a pontot az i-re. A szabás is tökéletesnek mondható, Skai vékony dereka ez alkalommal elég jól ki lett emelve, valamint ez mellett a lábaira ismét nagy figyelem került, plusz sejtelmesen a vállait is megvillanthatta. A megjelenését egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkú szandállal és XIV Karats ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Skai haja félig leengedve maradt, amit középen elválasztva a természetes göndör formájában viselt, míg az arcához közel eső tincseket hátul elcsatolva viselte. A sminkje ismét visszafogott és friss lett, bár kicsit több drámaiságot vittek bele; a szemeit szürke füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították, végül az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Skai Jackson augusztus 4-én, szombat kora este ellátogatott a 2017-es Black Girls Rock! eseményre, amit Newarkban rendeztek meg a NJPAC Centerben.
A 15 éves Disney sztár most egy igazán elegáns és klasszikus tervezésben lépett a vörös szőnyegre, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Skai egy sötétkék, pánt nélküli és ezüst kirstályokkal és flitterekkel díszített Ong Oaj Pairam estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A végeredmény egyszerűen varázslatos lett, ennél jobb szót erre az outfitre nem is találhatnék. A ruha nagyon szépen és aprólékosan lett kidolgozva, főleg ha a kristályok elhelyezésére gondolunk, hiszen azokat egyesével varrták fel, valamint ha nagyon figyeltek, akkor észrevehetitek, hogy a szoknya aljára még állatokat formázó mintákat is elhelyeztek, aminek köszönhetően ez a nehéz és felnőttes darab máris játékosabb és a korához jobban passzoló lett. A színvilág egyszerű, de nagyszerű lett, kifejezetten örültem, hogy nem egy fekete kreációt választottak számára, hanem egy sötétkék darabot, ami ugyanannyira elegáns és kifinomult, mint a sötétebb társa, de mégis kicsit izgalmasabb, ráadásul a csillogó részletek mesésen mutattak ezzel párosítva, amit egyszerűen imádtam és tényleg sokkal izgalmasabbá tették az összhatást. Valamint a sötétkék árnyalat a fiatal tehetség sötét bőrszínéhez is remekül passzolt, akárcsak az ezüst részletek. A szabás egy egyszerű és megszokott "hercegnő" stílusú volt, viszont belevittek egy kis modern csavart a zsebek használatával, amit mindig nagyon szeretek, hiszen feldobják és egy kicsit lazábbá teszik az egész megjelenést, valamint a viselőjének még a pózolásban is sokat tud segíteni. Egyébként Skai kecses alakját ez a mestermű is hibátlanul kihangsúlyozta, most főleg a vékony derekára és a vállaira került a hangsúly, de visszafogottan a csípőjét és a dekoltázsát is kiemelték, bár túlzásokba ezekkel szerencsére most sem estek. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Joely Rea Kuhn ékszereket választott. Skai haját most egy laza, de magasan elhelyezett kontyba készítették el és több göndör tincset is szabadon hagytak. A sminkje klasszikus és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosító és highlighter is került, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Skai augusztus 10-én, csütörtök este ott volt a Maybelline által megrendezett partin a 2017-es BeautyCon alatt, aminek a Nyugat Hollywoodban található 1OAK adott otthont.
A fiatal színésznőt ismét egy sötét, de mégis kacér és fiatalos szettben láthattuk a lila szőnyegen, amiben remekül festett. Skai egy fekete, ezüst virágokkal díszített, finoman dekoltált és hosszú ujjú Michael Kors miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Bár a színésznőtől főleg az élénk és feltűnő színekből összeálló, izgalmas outfiteket szokhattuk meg, az elmúlt pár megjelenése alkalmával mégis inkább a drámaibb és klasszikusabb, sötét árnyalatokat részesítette előnyben, amivel egy kicsit sikerült meglepnie ugyan, de egyáltalán nem bántam, hogy egy kicsit kilépett a komforzónájából, hiszen a bőrszínével ezek is nagyon jól mutatnak. Annak pedig még jobban örültem, hogy nem csak egy sima, teljesen hétköznapi fekete ruhát viselt, hanem az általa választott kreációt feldobták az ezüst, metálos fényű, modern virágokkal, amelyek sokkal izgalmasabbá és különlegesebbé varászolták a végeredményt, így azt sem mondhatjuk rá, hogy unalmas, vagy egyhangú lenne. A szabás szintén rendben volt, Skai vékony dereka csak minimálisan lett kihangsúlyozva, hiszen a legnagyobb figyelem ismét a hosszú lábaira került, amelyek ellopták a show-t, valamint visszafogottan a dekoltázsát is kiemelték. A megjelenését egy pár ezüst Aldo magassarkúval és Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját most egy szoros és sikkes, magasan elhelyezett kontyba készítették el, így a ruhájáról semmi sem vonhatta el a figyelmünket. A sminkje élénk és feltűnő lett; a szemeit fekete és ezüst színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, de highlighter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|