Dua Lipa x Calvin Klein2019.02.09. 14:54, Fanni
Dua Lipa is megjelent a Spotify 2019-es Best New Artist partiján, amit február 7-én, csütörtök este rendeztek meg a Los Angelesben található Hammer Museum-ban.
A 24 éves énekesnő egy nagyon vagány és sikkes, férfiasabb stílusú szettben lépett a vörös szőnyegre. Dua egy fehér alapszínű, pasztell mintázattal díszített, aszimmetrikus szabású Calvin Klein miniruhát viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami mellé egy szürke egyenes szabású blézert párosított, ugyanebből a kollekcióból. A fiatal tehetségnek a megjelenéseit általában szeretni szoktam, bár ezzel sem volt túl nagy problémám és az ő verziója sokkal jobban tetszett, mint az eredeti, de jobban örültem volna, ha a blézertől megszabadul, mert ez számomra elrontotta a végeredményt. Teljesen feleslegesnek éreztem az egészet, bár tudom, hogy a modell is ebben a formában viselte, de nem kell minden szetett ugyanúgy felvenni a hírességeknek, ahogy azt a tervezők megálmodták, lehetett volna egy kicsit változatosabb és bátrabb is Dua ebben az esetben, mert az előnyére vált volna. Sajnos az egyenes szabása miatt nem látszott, hogy a ruha milyen jól követte végig a kecses alakját, így nem lett megfelelően kihangsúlyozva a vékony dereka és a csípője sem, hiszen eltakarta a felsőrész, de a merész lábvillantásával sikerült kárpótolnia, ettől legalább kacér és finoman szexi lett az összhatás. A színvilággal kapcsolatban sem voltam 100%-ig megelégedve, bár maga a miniruha fehér-pasztell árnyalatai nagyon tetszettek, fiatalosak és frissek voltak, aminek köszönhetően elterelte a figyelmemet a végeredmény férfiasabb vonaláról, valamint az énekesnőnek is nagyon jól álltak, főleg a barnított bőrszíne mellett. Bár az igaz, hogy nem illett tökéletesen a jelenlegi, még téli évszakhoz, de én személy szerint most nem bántam ezt a kis tavaszi frissességet, bár ezt a szürke blézerrel sikerült elrontaniuk, amitől mindenképpen megszabadultam volna. A megjelenését egy pár fehér, kristályokkal díszített Calvin Klein magassarkú szandállal és Delfina Delettrez ékszerekkel tette teljessé.
Dua haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és elől megemelve, egyenesre vasalva viselt. A sminkje a megszokottak szerint feltűnő volt; a szemeit fekete, ezüst és bordú füstös sminkkel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták és highligher-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira nude színű rúzs került.
Sarah Paulson x Calvin Klein & Valentino Couture2019.01.26. 21:40, Fanni
Sarah Paulson még január 17-én, csütörtök késő délután megjelent a 'The Late Show with Stephen Colbert' késő esti talkshow felvételén New Yorkban, aminek az Ed Sullivan Theatre ad otthont.
A 44 éves színésznő egy tőle megszokottan nagyon sikkes és természetesen izgalmas összeállításban lépett a kamerák és a közönség elé, amiben fantasztikusan nézett ki. Sarah egy pasztell rózsaszín (bár ezen a képen inkább tört fehérnek látszó) Valentino Couture miniruhát viselt a 2007-es őszi/téli kollekcióból, amit kristályokkal és tollakkal díszítettek fel. Sajnos a felvétel alatt nem készült róla teljes alakos kép, így be kell érnetek azzal a paparazzi fotóval, amit távozása során készítettek róla, itt pedig még egy élénk piros Calvin Klein műszőrme kabátot is viselt, hogy védje magát a téllel szemben. Azt kell mondanom, hogy idén eddig az összes megjelenésével elégedett voltam, tavaly volt egy-két szettje, melyekkel kisebb csalódásokat okozott, de azóta már sikerült kárpótolnia és nem hiába az év végi "BDOTY" Top 10-es listámon is előkelő helyet kapott az 'Ocean's 8' premierjén viselt neonzöld Prada estélyijével. Úgy tűnik, hogy a csillogó és rojtos tervezések nagyon a szívéhez nőttek az elmúlt hónapok során, mert nem meglepő módon ismét egy ilyen darabban láthattuk, ami ráadásul még vintage is volt, több mint 10 évvel ezelőtt mutatták be Párizsban. Bár az első képen a kabát eltakarja a ruha nagy részét, a másodikon pedig nem látszik teljesen, de azért még így is ki lehet venni belőle, hogy elbűvölő volt. A kifutón, mozgás közben is istenien nézett ki a modellen, valamint ebben a videóban azt is meg tudjátok nézni, hogy Sarah-n is milyen jól működött ez a fiatalos és kacér, játékos kreáció. Bár a színésznő alakja nem lett 100%-osan kiemelve, de ez egyáltalán nem zavart, mivel a figyelem a formás lábaira került, melyeket sikerült nagyszerűen megvillantania. A világos színválasztásokat az esetében nem minden alkalommal szoktam szeretni, mivel a bőr- és a hajszíne is elég világos, de ez alkalommal meglepően jól kiegészítették egymást, ez a pasztell rózsaszín árnyalat egyáltalán nem sápította, a tollas és kristályos díszítéssel pedig sikerült még izgalmasabbá tenniük az egészet. De a pontot az i-re a piros kabáttal tették fel, amit én egyszerűen imátam, remek kontrasztot alkotott a ruhával, a szintén piros cipőjéhez pedig csodásan passzolt, így nem tűnt random választásnak, Karla Welch ismét csodát alkotott. A megjelenését egy pár piros Loriblu magassarkúval egészítette ki.
Sarah hajának egy része leengedve maradt, amit laza hullámokba sütöttek be, míg a másik felét egy magasan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje egyszerű, de mégis feltűnő lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosítottá és pirosították, de a highligher-ről sem feledkeztek meg, végül az ajkaira nude színű rúzs került.
Lupita Nyong'o x Calvin Klein2019.01.14. 21:35, Fanni
Lupita Nyong'o is ellátogatott az idei Golden Globe díjátadóra, amit még január 6-án, vasárnap kora este rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 35 éves színésznő egy igazán előkelő és nőies, modern kreáció mellett döntött ez alkalommal a stylistjával, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Lupita egy acélkék, pánt nélküli és finoman alakkövető, lefelé viszont egyenes szabású custom made Calvin Klein estélyit viselt, amit apró kék és ezüst kristályos rojtokkal díszítettek fel. A színésznő már évek óta a kedvenceim közé tartozik, mindig várom a legújabb megjelenéseit, bár tavaly egy-két választásában csalódtam, de úgy tűnik, hogy 2019-re újból összeszedte magát és egy isteni tervezésben láthattuk, ami fantasztikusan állt neki, tényleg lehetetlen lenne bármibe is belekötni. Látszott a ruhán, hogy kifejezetten neki tervezte Raf Simons (még azelőtt, hogy távozott volna az amerikai divatháztól, így ez az utolsó design-jai között van, ami tényleg lehengerlőre sikeredett szerencsére és nekem nagyon hiányozni volt, mert forradalmasította a divatházat, amit ezáltal új oldaláról ismerhettünk meg). A sziluett modern és fejedelmi volt, nagyon tetszett, hogy a felsőrész nem a megszokott pánt nélküli megoldással készült el, hanem egy fordított U-alakú nyakrészt kapott, ami sokkal izgalmasabb volt szerintem és szerencsére előnyös is volt számára, nem szorította el sehol sem a felsőtestét. Lupita alakja nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került, amit imádtam, valamint a vállait is sikerült kacéran megvillantani. Ezek után pedig szerintem nem is mondok nagy meglepetést azzal, hogy nekem a színésznő outfitje volt a legnagyobb kedvencem az idei gáláról, őt pedig Lady Gaga követte, így természetesen a "Best Dressed" szavazás rám eső részében őt választottam ki győztesnek. Természetesen a szabás mellett eltörpült ez a mesés árnyalat, amiben az estélyi pompázott. Sikerült egy nagyon élénk és feltűnő, acélkék színt találniuk, ami már önmagában is istenien nézett ki, de Lupita sötét bőrszínével és fekete hajszínével még mesésebben mutatott, remek kontrasztot alkottak egymással, viszont a pontot az i-re a kék és ezüst, kristályokkal díszített rojtokkal tették fel, melyektől a végeredmény még izgalmasabb és érdekesebb lett. A megjelenését egy pár ezüst Aldo magassarkú szandállal, valamint Bvlgari ékszerekkel koronázta meg, melyek tökéletesen passzoltak az outfitjéhez.
Lupita haja szabadon maradt, amit elől kicsit lelapítva és a természetes, afro formájában viselt, hátra igazítva. A sminkje pedig legalább olyan izgalmas és színes lett, mint a ruhája; a szemeit fekete szemhéjpúderrel, kék szemceruzával és szintén kék szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították is, de highligher-t is használtak, míg az ajkaira bordó rúzs került.
Amy Adams x Calvin Klein2019.01.08. 20:31, Fanni
Amy Adams szintén a jelenlévők között volt január 6-án, vasárnap a 2019-es Golden Globe díjátadón, amit Beverly Hillsben rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben.
A 44 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de mégis elegáns és sikkes ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol nagyon csinos volt. Amy egy kék alapszínű, ejtett vállrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, finoman alakkövető custom made Calvin Klein estélyit viselt. Be kell vallanom, hogy nem okozott túl nagy meglepetést ezzel a választásával a színésznő, mivel mostanában elég gyakran szokott ehhez hasonlóan visszafogott, modern stílusú ruhákat viselni, amiket egy kicsit már kezdek unni tőle, de örültem, hogy ez alkalommal hanyagolta a korábban oly gyakran viselt habos-babos, tüll estélyiket, mert a korához már nem igazán passzolnak. Bár azt el kell ismernem, hogy ez a ruha sem illett tökéletesen hozzá az életkora miatt, ezt inkább egy nála 10 évvel idősebb színésznőn láttam volna szívesebben, de örültem, hogy a többi jelenlévőhöz képest Amy egy tényleg friss és visszafogott ruhában volt látható, ami szerencsére nagyon előnyös volt számára. A sziluett végig nagyszerűen követte a színésznő formás alakját, ami azt jelenti, hogy a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, valamint a vállait is sikerült kacéran megvillantania, ahogy a dekoltázsát is kiemelték, de mégsem érezhetjük azt, hogy túlzásokba esett volna, sőt ezek mentették meg a megjelenését a teljes kudarctól és a komorságtól, amitől sokkal frissebb lett az egész. A kobaltkék alapszín gyönyörű volt már önmagában is, de Amy világos bőrszínével és a vörös hajával kiegészítve még csodásabb összhangot alkotott, a pontot az i-re pedig a csillogó ékszerekkel tették fel. Annak ellenére, hogy tetszett ez az outfitje, még így is azt kell mondanom, hogy az ő esetében már örülnék végre egy stylistváltásnak, mert mostanában semmi izgalmas szettet nem láthattunk tőle, amit sajnálok. A végeredményt egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Cartier ékszerekkel egészítette ki.
Amy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza, klasszikus stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Olivia Wilde x Calvin Klein2018.12.05. 20:13, Fanni
Olivia Wilde december 4-én, vagyis tegnap este ellátogatott az 'If Beale Street Could Talk' los angelesi premierjére, aminek az Archlight Theatre adott otthont.
A 34 éves színésznő egy eléggé egyszerű, de annál sikkesebb és elegánsabb, színes összeállítás mellett döntött ez alkalommal. Olivia egy háromrészes, pink, fekete és zöld árnyalatú Calvin Klein tervezést viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy garbóból, egy magasított derekú szoknyából és egy oversized blézerből állt össze. Az alapötlet nekem kifejezetten tetszett, a színeket imádtam és nem csak egymással néztek ki nagyon jól, de a színésznőnek nem állt túl jól állt a végeredmény. Nagyon sajnálom, hogy nem az eredeti formájában, az eredeti árnyalatokkal viselte a kreációt, ami szerintem egy kicsit izgalmasabb és színesebb volt, mint ez (mármint ez is nagyon színes, de a kék felsőrész sokkal jobban nézett ki, valamint a pink szoknya is), szóval sajnálom, hogy ezen változtattak. Bár ez igazából számomra nem volt zavaró, hiszen a zöld, az élénk pink színnel kiegészítve gyönyörű összhangot alkottak egymással, a fekete pedig remek kontraszt volt melléjük és szerencsére Olivia bőrszínével is remek összhangot alkottak, de nekem a kék mégis hiányzott az egészből, de ez mellett el tudok nézni. Az viszont már kevésbé tetszett, hogy a blézer miatt nem lett megfelelően kiemelve a színésznő alakja, valamint ettől az összhatás is öregesebb lett szerintem, nem illett a korához. Ez miatt pedig nem tudom azt mondani, hogy a hét legjobban öltözött hírességek listájára fel fog kerülni, pedig nagyon szerettem volna. Olivia vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve egyébként, a sziluett szépen követte a formás testét, de a blézer eltakart mindent, ami hatalmas hiba szerintem, szóval ezt inkább otthon kellett volna hagynia. Másba nem tudok belekötni az összeállításával kapcsolatban, annak pedig külön örültem, hogy a stylinggal nem esett túlzásokba. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút választott.
Olivia haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt, ami helyett egy sikkesebb fazonnak jobban örültem volna. A sminkjére sem tudok jókat mondani sajnos, mert hatalmas túlzásokba estek; a szemeit erőteljes fekete és ezüst füstös sminkkel, valamint műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|