Camila Alves x Vivienne Westwood Couture & Matthew McConaughey x Brioni2018.03.09. 19:34, Fanni
Camila Alves és a férje, Matthew McConaughey is hivatalos volt a 2018-as Oscar díjátadóra, amit március 4-én, vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Dolby Theatre-ben.
A 36 éves modell egy nagyon előkelő és klasszikus, finoman drámai ruhában lépett a vörös szőnyegre. Camila egy hófehér, finoman aszimmetrikus szabású, mélyen dekoltált és tüll részletekkel kiegészített, custom made Vivienne Westwood Couture estélyit viselt. Nos, általában szeretni szoktam a modell megjelenéseit, de ez alkalommal olyan érzésem volt, hogy egy kicsit sem akarta megerőltetni magát, ami a végeredményen meg is látszott, sőt a képekről is az jön le nekem, hogy ez az esemény volt az utolsó hely, ahol aznap ott szeretett volna lenni. Az összhatás egyáltalán nem tetszett, úgy nézett ki, mintha pár perccel korábban mászott volna ki az ágyból és a paplant, valamint a lepedőt tekerte volna maga köré. Az egész pedig nagyon ódivatú és befejezetlen volt, sőt kisebb esküvői ruha beütése is volt a tervezésnek, amivel Carrie Bradshaw ruháját idézte meg bennem a "Szex és New York"-ból. Tényleg nagyon szerettem volna szeretni, de egyszerűen nem ment, főleg azért, mert ő sem érezte jól magát benne, ami a hangulatán nagyon meglátszott. A ruha sziluettje egyébként nem lett volna rossz, a szoknyarész akár tökéletes is lehetett volna, de úgy éreztem, hogy túl sok tüllréteget használtak fel hozzá, ami miatt nem a legtökéletesebb végeredményt érték el, a felsőrész pedig nagyobb volt Camila-ra, mint kellett volna és ez meg is látszott, hiszen lógott az egész, és félő volt, hogy megvillant valamit majd magából. A vékony dereka egyébként igazán szépen ki lett emelve és a dekoltázsára is nagy hangsúlyt fektettek. A színválasztás az egyetlen, amibe tényleg nem tudok belekötni, mivel a kreol bőrszínével ez a fehér árnyalat csodás kontrasztot alkotott, a kiegészítőkkel pedig egy kis színt is bele tudtak csempészni. Viszont az anyagra figyelhettek volna, ráférne egy vasalás, mert több helyen is látványosan összegyűrődőtt. Most csalódást okozott, ami miatt nagyon szomorú lettem, hiszen ennél azért többre is képes lett volna. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, illetve Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy nagyon laza és rendezetlen, hullámos és alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje természetes és visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Matthew megjelenése viszont nagyon tetszett, fiatalos és sármos volt, de az alkalomnak megfelelően elegáns. A 46 éves Oscar díjas színész egy fekete, kétrészes Brioni öltönyt viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami mellé egy teljesen hétköznapi fehér inget, illetve egy bordó csokornyakkendőt párosítottak, ami remek összhangba került a felesége nyakláncával. Ez az apróság pedig különösen tetszett, hiszen így sikerült egy kicsit összeöltözniük. A szabás is rendben volt, nem volt sem túl nagy, vagy túl kicsit, remekül eltalálták, igaz nem a legizgalmasabb szettek közé tartozott, de kifejezetten jól nézett ki benne. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin cipőt, Dolce & Gabbana csokornyakkendőt, fekete napszemüveget és Bulgari karórát választott.
Camila Alves x Pamella Roland2017.11.08. 11:43, Fanni
Camila Alves még november 2-án, csütörtök este megjelent a Samsung 2017-es jótékonysági gáláján, amit New Yorkban rendeztek meg a Skylight Clarkson Square-en.
A 35 éves brazil modell tőle megszokottan egy igazán nőies és elegáns ruhát választott a vörös szőnyegre amiben fantasztikusan festett. Camila egy fehér, aszimmetrikus peplum- és ejtett vállrésszel kiegészített, alakkövető Pamella Roland midiruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból, amit ezüst strasszokkal díszítettek fel. A modell minden egyes megjelenésével képes elbűvölni, mindig az alkalomhoz illően és stílusosan öltözik fel, hál a csodás stylistjának, aki remek munkát végez. Ez a választása a korábbi drámai ruháihoz képest elég visszafogott volt, de a kellő izgalmasság még így is megtalálható volt benne, szóval egyáltalán nem mondhatjuk rá azt, hogy unalmas lenne, sőt kifejezetten izgalmas volt. A szabás tökéletes volt minden szempontból, hiszen Camila alakját a tervezés végig hibátlanul követte, így a vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett emelve, illetve visszafogottan még a vállaira is felhívták a figyelmünket, hála a felsőrész mai trendeknek megfelelő ejtett vállú kialakításának. Míg az aszimmetrikus, lágy peplum résszel sikerült egy kis drámaiságot belevinniük a végeredménybe, amitől még előkelőbb lett az egész. A színválasztás minimalista és egyszerű volt, viszont ez a remek hófehér árnyalat a modell kreol bőrszínével és a sötét hajával mesés kontrasztot alkotott, a felsőrészen elhelyezett ezüst elemek pedig egy kis csillogást is belevittek az outfitjébe. Összességében egy rossz szavam nem lehet a választására, mert a ruha szabása, a díszítése és a színe is remek volt, a kiegészítőket pedig tökéletesen válogatták össze hozzá. A megjelenését egy pár fehér Stuart Weitzman magassarkúval, ezüst L'Afshar clutch-csal, valamint EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Camila haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára és a jobb vállára omolva, viszont ez helyett egy magasan elhelyezett, szoros copfnak jobban tudtam volna örülni, de már az is nagy segítség lett volna ha az egész a hátára omolna. A sminkje viszont rendben volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végezetül az ajkaira mályvaszínű matt rúzst vittek fel.
Best Dressed of the Week2016.12.12. 11:25, Fanni
Sziasztok, itt is lennék a legutóbbi "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményével, nem is húznám tovább a szót, nézzük a győzteseket. A Ti szavazataitok alapján Gigi Hadid lett a hét legjobban öltözött híressége, aki a British Fashion Awards-ra volt hivatalos még hétfőn, hiszen ő lett az "Év modellje" és a díjat ebben a mesés és drámai Atelier Versace jumpsuit-ban vette át, amiben fantasztikusan nézett ki. Bár nem mindig szoktak tetszeni a 21 éves modell megjelenései, de ez most telitalálat volt tőle, tényleg remekül nézett ki és szerencsére a drámaiság mellett a kellő fiatalosság és kacérság is megvolt benne, de a legfontosabb, hogy hihetetlen önbizalommal és magabiztossággal viselte ezt a trükkös ruhát, szóval le a kalappal előtte és már biztos, hogy ezt a szettet megtalálhatjátok majd a "Best Dressed of the Year" szavazásban is. A szavazataitoknak összesen az 55%-át sikerült megszereznie.
Az én választásom egyébként elég nehéz vol, mert Emma Stone, Camila Alves és Lady Gaga között vacilláltam, de végül a brazil modellre, Camilara és az ő Yanina Couture estélyijére esett a választásom, ami szintén nagyon drámai, de kifinomult is volt egyszerre és tényleg istenien nézett ki benne. Bár a posztban már emlegettem, hogy a 'Sing' színészeit eléggé túlöltözte, de egyáltalán nem bántam, hogy minden szem rá szegeződött, mert a ruhája és ő is egy álom volt. És erre a darabra is igaz az az állítás, mint Gigi-jére, hogy biztosan szerepelni fog a héten kikerülő "Best Dressed of the Year" szavazás Top versenyzői között.
Ma még jönni fogok néhány poszttal, de sajnos ma és holnap megint nem lesz túl sok időm az oldalra, mivel tanulnom kell a vizsgáimra, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy legalább 5-6 új poszt kikerüljön majd ezeken a napokon is, a megértéseteket pedig köszönöm, illetve azt is, hogy ismét szavaztatok, remélem ezen a héten is velem fogtok tartani, ahogy eddig is tettétek. Valamint szerda délután ki fog kerülni még egy "Best Dressed of the Week - Special Edition" szavazás is, hiszen tegnap este lezajlott a Critics' Choice Awards és rengeteg gyönyörű megjelenést láthattunk (ezekkel a posztokkal is hamarosan jönni fogok).
Camila Alves x Georges Hobeika, Zuhair Murad & Yanina Couture2016.12.10. 20:24, Fanni
Camila Alves még november 6-án, vasárnap este megjelent a 2016-os Hollywood Film Awards-on, amit a los angelesi Beverly Hilton Hotelben rendeztek meg.
A 34 éves modell az eseményen egy fiatalos, de egyben elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol egyszerűen gyönyörű volt. Camila egy fekete, bővebb szabású és lágy esésű, magasan felsliccelt, illetve színes virágmintákkal és flitterekkel díszített Georges Hobeika estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nem volt igazán feltűnő vagy egyedi a választása, de ennek ellenére nagyon tetszett a játékos stílusa miatt, ami remekül passzolt a modellhez. A fekete alapszín teljesen klasszikus és biztonságos választás volt, de szerencsére a színes mintázat ezt a darabot is izgalmasabbá és mutatósabbá tette, bár nem ez lett a valaha látott legemlékezetesebb szettje, de mivel jól nézett ki benne, így nem tudok belekötni, valamint az élénk színek a kreol bőrszínével is gyönyörűen kiegészítették egymást. Ahogy a színekbe, úgy a szabásba sem lehet belekötni, mivel az öv segítségével Camila dereka is istenien ki lett emelve, illetve a szoknya felvágása miatt a lábát is meg tudta villantani, amitől kacér és visszafogottan dögös lett a végeredmény. Kiegészítőként egy pár fekete, platformos Schutz magassarkú szandált, valamint fekete Edie Parker clutch-ot és Randall Scott ékszereket választott.
Camila haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, göndör formában viselt, ami a ruha bohókás mintázatához tökéletesen passzolt. A sminkjével nem estek túlzásokba, egészen egyszerű és visszafogott lett; a szemeit barna enyhén füstös sminkkel emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosítót is vittek fel, míg az ajkaira barackszínű szájfény került.
Camila november 12-én, szombat este hivatalos volt a 2016-os Baby2Baby Gálára, amit a los angelesi 3LABS-ban rendeztek meg idén is.
A gyönyörű brazil modell erre az alkalomra már egy sokkal dögösebb és feltűnőbb, hihetetlenül kacér és egyben elegáns ruhát választott a fekete szőnyegre, ahol egyszerűen csillogott. Camila egy fekete, csipkével kiegészített, valamint mélyen dekoltált és enyhén átlátszó szoknyarészű Zuhair Murad hosszú ujjú estélyit viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Kissé deja vu érzésem van a választásával kapcsolatban, mivel idén számtalan ehhez hasonló szettet láthattunk a vörös szőnyegen, bár senkinek nem sikerült annyira kifinomultnak maradnia, mint a modellnek, így ezt tudom értékelni a próbálkozásában. A ruha egyébként nagyon jól nézett ki, a csipke részletek pedig kifejezetten tetszettek benne, mivel így az egyszerű és klasszikus ruhának adott egy kis pluszt, amitől nem mondhatjuk rá azt, hogy hétköznapi, vagy unalmas lenne, de ez is tetszett még, hogy a szoknya nem volt teljesen átlátszó, csak sejtelmesen villantak meg Camila lábai alóla, így tényleg nem lett erőltetett a végeredmény. A színválasztásról pedig sokat tényleg nem lehet elmondani, biztonságos volt, ismét, de az összhatás tetszett, hiszen most sem tudott hibázni. A szabásba nem tudok belekötni, a derekát nagyon szépen kiemelte ez az estélyi, de a dekoltázsára került egyébként a legnagyobb hangsúly, ami egyébként kicsit szokatlan tőle, de jól állt neki a szexiség, magabiztosnak tűnt benne. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, Neil Lane ékszerekkel és egy szintén fekete Edie Parker clutch-csal egészítette ki és tette teljessé.
Camila haja ismét leengedve maradt, amit a szokásos módon oldalt elválasztva, a természetes göndör formájában viselt. A sminkje megint egyszerű, de ragyogó és mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligheter-t vittek fel, míg az ajkaira egy élénk piros rúzs került.
Camila Alves december 3-án, szombat délután megjelent a férje, Matthew McConaughey új filmjének, a 'Sing' los angelesi premierjén, amit a Microsoft Theatreben rendeztek meg.
A 34 éves modell a vetítésre egy lélegzetelállító, valamint hihetetlenül elegáns és kifinomult ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol egyszerűen sikerült elkápráztatnia. Camila egy fekete, fehér pöttyökkel díszített, A-vonalú és ejtett vállú, valamint enyhén dekoltált Yanina Couture estélyit viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. A modell megjelenéseiért mindig is odáig voltam, meg vissza, hiszen Matthew mellett mindig egy igazi angyalként állt a vörös szőnyegen, ami most sem volt másképpen. Igaz, hogy a film valódi szereplőit kissé túlöltözte, ami a szokása, de ez engem nem zavar, mert "go big or go home", és ezt a kis mondást Camila be is tartja, így tényleg az év 365 napjából 365 napon (na jó túloztam, hiszen nincs minden nap a vörös szőnyegen, de ha ott van akkor) elkápráztat. A mostani választása kellőképpen drámai és emlékezetes is volt, tényleg az egyik legjobb plusz egy fő Hollywoodban, aki akkor is csodásan néz ki, ha valahol egyedül kell megjelennie (előző). Az estélyi fő színe ismét a fekete volt, de a bőrszínével ismételten jól állt, míg a kisebb és nagyobb fehér pöttyök játékossá és izgalmassá tették a végeredményt, amelyek szintén passzoltak a kreol bőréhez és a sötét hajához is, így erre sem lehet panaszunk, még úgy sem, hogy az árnyalatok tényleg biztonságos választásnak bizonyultak. Viszont a szabás is segített abban, hogy mutatósabb és különlegesebb legyen az összhatás; a dereka gyönyörűen ki lett emelve, míg a visszafogott kacérságot a vállvillantás szolgáltatta ezúttal. A végeredményt egy pár fekete Schutz magassarkú szandállal és Neil Lane ékszerekkel tette teljessé.
Camila haját most egy középen elválasztott, két szorosabb fonatból összeálló kontyba készítették el. A sminkje is most egy kicsit feltűnőbb lett; a szemeit fekete szemceruzával, arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira világos barna matt rúzs került.
Target's Cat and Jack Brand Launch Party2016.08.22. 14:58, Fanni
Rachel Bilson még július 21-én, csütörtök délután megjelent a Target eseményén, amit a new yorki Park Pier 6-ben rendeztek meg, a Brooklyn-híd lábánál és az üzletlánc legújabb 'Cat and Jack Brand' termékeit mutatták be.
A 34 éves színésznő egy bohókás stílusú, fesztiválos hangulatú szettet választott az eseményre, ahol igazán bájosan nézett ki. Rachel egy piros-fehér, virágmotívumokkal díszített, háromnegyedes ujjú Who What Wear for Target midiruhát viselt, ami mellé egy ugyanilyen márkájú leopárdmintás övet párosítot. A ruhának a szabását, a mintáját, illetve a színeit is imádtam. Az alakja az öv segítségével remekül ki lett emelve, bár a mintája nem igazán illett bele a képbe szerintem túl sok volt, viszont a derekával csodákat tett. A színválasztás pedig istenien mutatott a napbarnított bőrszínével, nagyon jól kiegészítették egymást. A megjelenését egy pár világosbarna, rojtokkal díszített Who Wear What for Target magassarkú szandállal, illetve egy fekete, színes kitűzőkkel díszített Chanel táskával egészítette ki.
Rachel haját egy nagyon laza, középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze, elől pedig szabadon maradt néhány tincs. A sminkje eléggé visszafogottra és természetesre sikerült, ami jól passzolt a ruha stílusához és a színeihez is. A szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira egy rózsaszín rúzst vittek fel.
Jenna Dewan-Tatum is ellátogatott a Target rendezvényére, amit még július 21-én, délután rendeztek meg New Yorkban.
A 'Supergirl' 35 éves színésznője egy egészen fiatalos és kacér ruhában lépett a fotósok elé, és fantasztikusan nézett ki ismételten. Jenna egy fekete-fehér, csíkos és ejtett vállú Who Wear What for Target midiruhát viselt. A színésznő ruhaválasztását egyszerűen imádtam, hiszen gyönyörű volt benne, és mesésen állt rajta. A szabása nagyon szépen kiemelte a derekát és a vállait is, de visszafogottan a lábait is meg tudta benne villantani, az ejtett vállrész miatt pedig egy kis dögösséget is sikerült belecsempésznie az összhatásba, ami tényleg nagyon kellett bele. A vízszintes csíkozás szerencsére Jenna számára kedvező volt, egyáltalán nem szélesítette a testét, sőt inkább szépen kiemelte azt. A megjelenését egy pár fekete, bokapántos Brian Atwood magassarkú szandállal és Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé. Egyedül a cipőválasztásával nem vagyok kibékülve, ami szerintem túl nehéz és feltűnő volt, egy egyszerűbb, platform nélküli szandál jobban illett volna ehhez az imádni való összeállításhoz.
Jenna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, hullámokba besütve viselt, az egyik oldalt pedig a fülei mögé tűrt néhány tincset. A ruhája mellett a másik kedvencem a sminkje volt, ami egyszerűre, de mégis mutatósra és izgalmasra sikerült és remek kontrasztot alkotott a ruhával is. A szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira egy feltűnő és élénk színű piros rúzs került.
Végül pedig jöjjön Camila Alves, aki szintén megjelent a Target július 21-ei eseményén, a new yorki Park Pier 6-ben.
A 34 éves modell egy nagyon dögös, de mégis kifinomult és nőies szettben csillogott a partin, ahol tényleg lélegzetelállítóan nézett ki. Camila egy hófehér, mélyen dekoltált, nyakpántos Halston bő szabású jumpsuit-ot viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit a nyakrésznél egy apró ezüst fémlappal egészítettek ki, a kivágás fölött, pontosan középen. A ruhadarabot a lookbook fotóin egyébként egy ezüst övvel kiegészítve mutatták be, de én most kifejezetten örültem, hogy ezt kihagyták ebből az összeállításból, mivel így sokkal letisztultabb és elegánsabb volt az egésznek az összhatása. Az overálnak a szabása egyébként tökéletes volt, a felsőrész szépen követte az alakját egészen a csípőjéig, így mindene jól ki lett emelve, onnantól kezdve pedig bővülni kezdett a nadrág, ami nagyon lenge és lágy esésű lett, és mesésen mutatott amikor a szél belekapott. A színválasztást pedig most nem is isteníteném annyira, hiszen a barna bőrszíne mellé hibátlan választás volt a fehér szín. A megjelenését egy pár Brian Atwood magassarkú szandállal és egy arany Jimmy Choo clutch-csal varázsolta teljessé.
Camila haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, hatalmas göndör fürtökben viselt. A sminkje egész egyszerűre és fiatalosra sikeredett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira korall színű rúzs került.
|