2016.11.14. 15:27, Fanni
Axente Vanessa még október 17-én, hétfő este megjelent a 2016-os Golden Heart Awards-on, amit New Yorkban rendeztek meg a Spring Studios-ban.
A 20 éves magyar modell egy nagyon kacér és fiatalos, minimalista stílusú ruhában lépett a fehér szőnyegre, ahol istenien nézett ki. Vanessa egy hófehér, hulllámos részletekkel, illetve ezüst gyűrűkkel díszített Michael Kors miniruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból, amit még egy ehhez a darabhoz tartozó vastagabb övvel egészítettek ki. A fiatal magyar modellről még nem volt bejegyzés az oldalon, így neki ez az első szettje itt és egyből egy tökéletessel indította a sort. Vanessa vékony és kecses alakján nagyon jól mutatott ez a miniruha, ami lehetővé tette, hogy megvillantsa a hihetetlenül hosszú és formás lábait, amitől visszafogottan szexi és játékos lett a végeredmény, hiszen más mély kivágás, vagy átlátszó részlet nem kapott helyet a ruhán, ami teljesen zárt volt. Az igazat megvallva ezt a pici darabot máson nem is tudnám elképzelni, mint egy modellen, hiszen nem mindenkin állna úgy, mint rajtuk és valljuk be, hogy az ehhez hasonló designer darabokat nem az átlagos alakkal rendelkező hölgyek számára tervezik. Vanessához viszont minden passzolt, és nagyon ügyesen el tudta adni számomra ezt a letisztult és egyszerű megjelenést. A színválasztásba sem tudok belekötni, mivel az enyhén napbarnított bőrszínével istenien mutatott és jól kiegészítették egymást és a méz szőke hajával is szép volt az összhatás. A ruha mellé válaasztott ezüst kiegészítőkkel sem volt semmi problémám, hiszen a ruhán helyet kapó gyűrűk is ilyen árnyalatban csillogtak, így minden passzolt mindenhez. A megjelenését egy pár ezüst Michael Kors magassarkú szandállal és egy fekete-szürke, kígyóbőrmintás Michael Kors clutch-csal tette teljessé.
Vanessa haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a jobb vállára igazítva viselt, nagyobb hullámokba besütve. A sminkje eléggé egyszerű és hétköznapi lett, de mégis jól mutatott a ruha mellett; a szemeiet szürke füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira világos rózsaszín rúzs került.
Vanessa legközelebb november 7-én, hétfő este lépett a fotósok elé, amikor megjelent a CFDA és a Vogue magazin által megrendezett vacsorapartin, aminek szintén a new yorki Spring Studios adott otthont.
A fiatal modell most egy kicsit vagányabb és játékosabb, de így is nagyon csajos szettben látogatott el az eseményre, ahol igazán bájos és csinos volt. Vanessa most egy világoskék és citromsárga színekből összeálló, csipkével díszített és egyenes szabású Altuzarra midiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból, ami mellé még egy fekete bőrkabátot párosított ugyanebből a kollekcióból, viszont ezt már csak a vállára terítve viselte, így a végeredmény lazább és sikkesebb lett. A színválasztás most e sokkal izgalmasabb és vidámabb lett és örültem, hogy ennyire tavaszias és élettel teli színeket választott, mivel a bőrszínével és a hajával ezek is remekül mutattak, sőt talán még sokkal jobban, mint a fehér az előző megjelenése alkalmával. A fekete kabát sem volt rossz ötlet, viszont ennek a színe túl sötét és komor volt számomra, nem igazán tetszett ezzel a romantikus ruhával összepárosítva. A ruhadarab egyenes szabása miatt Vanessa alakja nem igazán lett volna kiemelve, viszont egy kígyóbőrmintás öv segítségével ezen változtattak, és a kecses derekát ez szépen kiemelte, illetve még a formás lábait is sikerült megvillantania, igaz most sokkal visszafogottabban. Kiegészítőként egy fekete-szürke, kígyóbőrmintás Altuzarra magassarkú bokacsizmát és egy világoskék, szintén Altuzarra kis táskát választott.
Vanessa haját ez alkalommal egy magasan elhelyezett és szoros copfba készítettek el, amit egyenesre vasaltak. A sminkje most sem lett drámaibb vagy sötétebb, sőt még természetesebb lett a végeredmény; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosító is került fel rá, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.