Nikki Reed x Amur, Victoria Beckham & Emporio Armani2017.10.30. 12:48, Fanni
Nikki Reed még október 13-án, péntek este megjelent a Variety magazin Power of Women partiján, amit a beverly hillsi Beverly Wilshire Hotelben rendeztek meg.
A 29 éves színésznő tőle megszokott módon egy nagyon nőies és bohókás stílusú darabban lépett a fehér szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Nikki egy fekete alapszínű, barna virágmintákkal és lágy fodrokkal, valamint kivágásokkal díszített, lágy esésű Amur estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A korábbi megjelenései nem annyira tetszettek a színésznőnek, de ez a három, amit most láthattok tökéletes volt és nagyon nehezen lehet bármelyikbe is belekötni. Az én személyes kedvencem egyébként nem ez, hanem a következő volt, de ez kapta meg tőlem a második helyet, hiszen a stílusához tökéletesen passzolt és az eseményen is megállta a helyét, kellőképpen elegáns volt. A színvilág visszafogott és klasszikus volt, a fekete alapszínnel csak nagyon nehezen lehet mellényúlni és szerencsére a színésznő bőszínével nagyszerű összhangot alkottak, míg a barna mintázat egy kicsit izgalmasabbá tette a végeredmény, a fodrok pedig a romantikusabb összhatásért voltak felelősek és egy kis játékosságot is belevittek az egészbe. A szabás is rendben volt, igaz nem lett tökéletesen kiemelve Nikka alakja, de sejtelmesen megvillanthatta a vállait és a lapos hasát is, valamint a vékony derekára is megfelelő figyelem került, szóval nem lehet hibát találni semmiben sem. A megjelenését egy pár fekete Rupert Sanderson magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal, illetve John Hardy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy laza, elől kicsit megemelt kontyba készítették el, így a ruháról semmi sem vonhatta el a figyelmünket. A sminkje is elég visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint pirosítót és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Nikki pár nappal később, pontosabban október 16-án, hétfő este hivatalos volt az ELLE magazin Women in Hollywood díjátadójára, amit a Four Seasons Hotelben rendeztek meg, szintén Beverly Hillsben.
A fiatal tehetség erre az alkalomra egy sokkal klasszikusabb és szexibb ruhát választott, amiben gyönyörűen festett. Nikki egy fekete, mélyen dekoltált és kivágásokkal díszített, alakkövető Victoria Beckham estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ahogy már emlegettem a jelenlegi három választása közül ez volt a legnagyobb kedvencem, hiszen a minimalista eleganciájával sikeresen el tudott bővülni, valamint az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. Kellőképpen elegáns és nőies volt a végeredmény, viszont senkit nem öltözött túl, szépen beleillett a környezetbe. A szabás maga volt a tökéletesség, hiszen Nikki formás alakját végig fantasztikusan követte, a vékony dereka és a csípője is gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelmet fektettek, míg az apró kivágásoknak köszönhetően az összhatás még sejtelmesebb és kacérabb lett. A színválasztás ismét elég klasszikus és biztonságos volt, viszont ezt a ruhát más színben nagyon nem is tudnám elképzelni, ehhez pont ez a sötét, fekete árnyalat illett, ami még előkelőbbé tette az egészet és természetesen a színésznő napbarnított bőrszínével is nagyszerűen kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkút, fekete Edie Parker clutch-ot, valamint Jenny Bird és John Hardy ékszereket választott. Nikki haja ez alkalommal leengedve maradt, aminek nagyon örültem; oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva, nagyon sikkes formában. A sminkje pedig a megszokottak alapján készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, illetve highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Nikki Reed október 25-én, szerda délután pedig ellátogatott a CFDA és a Vogue magazin 2017-es divatbemutatójára, aminek a Chateau Marmont adott otthont Los Angelesben.
A 29 éves színésznő most egy élénk színösszeállítású, statement darab mellett döntött, ami szintén remekül állt neki. Nikki egy élénk pink, bársonyból elkészített, ezüst részletekkel, valamint csíkokkal díszített, kétrészes Emporio Armani nadrágkosztümöt visel a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy egyszerű blézerből és egy hozzá passzoló nadrágból állt össze. Mivel nagy örömömre a színésznő a blézer alatt nem viselt semmit, így a végeredmény sokkal sejtelmesebb és szexibb lett, ami egy kicsit frissített a feltűnő választásán és sokkal fiatalosabbá is varázsolta azt. A legnagyobb kedvencem az egészben viszont a színválasztás volt, hiszen nem túl gyakran láthatjuk ehhez hasonló élénk és izgalmas árnyalatokban, ez a pink szín pedig fantasztikusan nézett ki, tényleg magára tudta terelni az emberek figyelmét és nem utolsósorban a bőrszínével is remek összhangot alkotott, míg az apró ezüst részletek és a csíkok még izgalmasabbá tették a végeredményt, ezzel feltéve a pontot az i-re. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a nadrág lazább szabása volt, ami miatt nagyon a pizsamákra hajazott a tervezés és ez egy kicsit most zavart, jobban örültem volna egy élesebb kialakítású sziluettnek, főleg a bársony anyagahasználta miatt. Viszont Nikki alakja ettől függetlenül is megfelelően ki lett emelve; a vékony derekára és a csípőjére bár nem került akkora hangsúly, mint korábban, de a dekoltázsára és a hosszú lábaira nagyszerűen sikerült felhívniuk a figyelmünket. A végeredményt egy pár ezüst Casadei magassarkú szandállal, fehér Lee Savage clutch-csal, valamint Lana ékszerekkel tette teljessé. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje a megszokottak alapján friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és lágyan bronzosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
CFDA/Vogue Fashion Show2017.10.30. 11:50, Fanni
Még október 25-én, szerda délután került megrendezésre a CFDA és a Vogue magazin 2017-es divatbemutatója, aminek megszokottak alapján a Chateau Marmont adott otthont Los Angelesben.
Laverne Cox is hivatalos volt az eseményre, ahol tőle szokatlanul most egy igazán visszafogott, de azért mégis kacér és fiatalos szettben volt látható. A 45 éves színésznő egy kétrészes Kate Spade tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy fekete, apró piros virágokkal díszített miniruhából és egy fekete kardigánból állt össze. Ez az outfit teljesen eltér a megszokott, nagyon dögös és előkelő megjelenéseitől, szóval nagyon örültem neki, hogy végre egy másik oldalát is láthatjuk, amibel kilépett a komfortzónájából. Bár azt elárulhatom, hogy nem lett a kedvencem, mivel a korához képest túl fiatalos volt, szóval inkább ruhát kellett volna cserélnie Natalia Dyer-rel, de ettől függetlenül tetszett a próbálkozás és értékelem is a látottakat, mert ez a stílus is remekül áll neki, sőt sokkal jobban, mint a megszokott. A klasszikus színvilágba nem lehet belekötni, mivel a fekete és a piros árnyalatok egymással is gyönyörűen mutattak, valamint a színésznő sötétebb bőrszínével is megállták a helyüket, az apró virágminták pedig izgalmasabbá tették a végeredményt. A szabás rendben volt, bár a kardigántól midenképpen megszabadultam volna, ahogy a fém övtől is, viszont Laverne alakja így is szépen ki lett emelve, viszont a legnagyobb figyelem most a formás lábaira került. Kiegészítőként egy pár piros Kate Spade magassarkút és szintén Kate Spade táskát választott, illetve Cutler and Gross szemüveget. A haját egy középen elválasztott és alcsonyan elhelyezett copfba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincset szabadon hagytak. A sminkje a megszokottak alapján feltűnő és drámai lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Brittany Snow is jelen volt a partin, ahol őt egy klasszikus és nagyon nőies, romantikusabb stílusú ruhában láthattuk, amiben nagyon bájosan festett. A 31 éves színésznő egy fekete alapszínű, fehér pillangókkal, valamint lágy fodrokkal és csipkével díszített Kate Spade midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A választása fantasztikus volt, egyetlen egy hibát sem találtam benne, szóval tetőtől-talpig tökéletesnek mondhatjuk. Az mondjuk igaz, hogy a színvilággal egy kicsit lehetett volna játszadozni, viszont a fekete egy biztonságos választás, ami a bőrszínével is gyönyörűen mutatott, míg a pillangók egy kis kontrasztot, illetve játékosságot vittek bele az egész megjelenésébe, amit nagyszerűen feldobtak és kellőképpen izgalmassá tettek. A lágy fodrok és a csipke részletek pedig nőiesebbé varázsolták az egészet. A szabásba sem tudok belekötni, mert szerencsére Brittany kecses alakját nagyon szépen kiemelte a tervezés, a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúlyt fektettek és sejtelmesen a lábait is megvillanthatta, igaz ezen a területen nem estek túlzásokba. A megjelenését egy pár nude színű Casadei magassarkú szandállal és fekete Kate Spade táskával, illetve szintén Kate Spade ékszerekkel egészítette ki. A haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva, így a ruháról semmi sem terelhette el a figyelmünket. A sminkje egyszerű, friss és üde lett; a szemeit bara szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Natalia Dyer is ellátogatott a rendezvényre, ahol egy igazán sikkes és elegáns outfitben láthattuk. A 20 éves színésznő krém és fekete alapszínű, kétrészes Kate Spade tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy bővebb szabású, fehér csipkével és masnival díszített blúzból, illetve egy magasított derekú és bő szabású nadrágból állt össze. A választása az egyik kedvencem volt az eseményről, tényleg nagyon kifinomult és előkelő volt a végeredmény, egy kis vintage stílussal megfűszerezve, ami fantasztikusan állt neki. Szerencsére Natalia alakja tökéletesen ki lett hangsúlyozva, örültem, hogy a blúzt beletűrték a nadrágba, így a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem kerülhetett. A blúz lágy esése is tökéletes volt, akárcsak a nadrágé, amitől egy kicsit lazább és hétküznapibb lett az egész, de így is megmaradt a nőies összhatás. A blúzon elhelyezett apró részletek, mint a masni és a fehér csipke a galléron nagyszerűen nézett ki és feltették a pontot az i-re, aminek köszönhetően a megjelenése még izgalmasabb lett. A színvilág elég visszafogott és egyszerű volt, de az ellentétes árnyalatok hibátlan kontrasztot alkottak egymással, valamint a színésznő bőrszínével is szépen mutattak. Kiegészítőként egy pár pink, bársonnyal borított Kate Spade magassarkút és fekete, szintén Kate Spade clutch-ot választott. A haját egy laza copfba készítették el, a frufruja viszont szabadon maradt. A sminkje pedig a megszokottakkal ellentétben elég sötét és drámai lett; a szemeit fekete füstsös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Ruby Rose is ott volt az eseményen, ahova egy tőle megszokott vagány összeállítást választott ez alkalommal. A 31 éves színésznő egy sötétkék, szaténból elkészített és háromrészes Victoria Beckham nadrágkosztümöt viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy bralette topból, hozzá passzoló blézerből és egy nadrágból állt össze. A kifutón nagyon tetszett ez a szett, a modellen remekül állt és az eredeti formájában tökéletes volt. Sajnos a színésznő számára a blézer hosszúságán változtattak, ami alapból nem lett volna rossz, de jobban örültem volna, ha nem alakítanak rajta, mert így elveszette a varázsát. Viszont a legnagyobb problémám nem is ezzel, hanem úgy alapjából véve az egésznek a végeredményével volt. Kezdjük először is azzal, hogy ez a tervezés egyáltalán nem passzolt egy nappali eseményhez, ez egy esti partin tökéletes lehetett volna, de itt nem állta meg a helyét, erőltetettnek és olcsónak tűnt számomra. A másik problémám a melltarónak a megvillantásával volt, amivel akkora baj nem is lett volna, ha a nadrág dereka magasított lett volna, illetve a blézert jó lett volna begombolni, mert a kiálló bordái egyáltalán nem néztek ki jól, inkább elszomorítóak voltak. Így azt sem tudom mondani, hogy a szabás jó lett volna, mert egyszerűen nem működött rajta és tényleg nem állt jól neki. A színválasztás za egyetlen, amit nem tudok leszólni, mert ez a gyönyörű sötétkék árnyalat tényleg csodás volt és Ruby világos bőrszínével is megállta a helyét. A végeredményt egy pár fekete Nicholas Kirkwood magassarkúval, fekete Aspinal of London táskával és Marli ékszerekkel egészítette ki. A haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje is rendben volt szerencsére; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Instagram Style: Lake Bell x Rosie Assoulin2017.10.27. 20:56, Fanni
Lake Bell is megjelent október 25-én, szerda délután a CFDA és a Vogue magazin divatbemutatóján, amit a los angelesi Chateau Marmont-ban rendeztek meg.
A 38 éves színésznő egy eléggé drámai és különleges ruhában érkezett az eseményre ez alkalommal. Lake fehér és piros színösszeállítású, kétrészes Rosie Assoulin szettet viselt a 2018-as Resort kollekcióból, ami egy fehér ingruhából és egy piros, horgolt midiruhából állt össze. Szerettem volna megszeretni a választását, tényleg nagyon próbálkoztam, de egyszerűen nem ment és azt kell mondanom, hogy az egész borzalmasan nézett ki, a stylistját pedig egyáltalán nem értem, ahogy a színésznőt sem. Nem nézett tükörbe mielőtt kilépett a házból? Bár az arckifejezéséből kiindulva azt kell mondanom, hogy tuti látta magát ebben az outfitben, mert elég kényelmetlenül pózolt és egy mosoly sem volt az arcán. A lookbook-ban egyébként kifejezetten jól nézett ki a végeredmény, ott a modellen egyáltalán nem tűnt erőltetettnek, laza és sikkes volt egyszerre, viszont Lake-en egyáltalán nem működött, amit azért sajnáltam, mert a megfelelő személyen nagyon izgalmas lehetett volna a végeredmény. A másik problémám az mellett, hogy nem működött és nem állt jól rajta az volt, hogy egy nappali, ráadásul kinti eseményre túl drámai és erőteljes lett ez a választás, egy ilyen tervezést inkább egy esti partira kellett volna felvennie, hiszen egyáltalán nem nappali viselet. Amit viszont pozitívumként emelnék ki az a színvilág, illetve az anyagok és a textúrák keverése volt, amitől igazán művészi lett a megjelenése és kifejezetten mutatós. A fehér ingruhához párosított élénk darab igazán friss és üde volt, egymással is nagyon szépen kiegészítették egymást, valamint a színésznő bőrszínével is jól mutattak. A szabásról viszont semmi jót nem tudok elmondani, mivel Lake alakja nem lett megfelelően kiemelve benne, ráadásul még meg is szélesítette azt, de legalább a lábait sikerült megvillantania. A kiegészítőkre is csak annyit tudok mondani, hogy borzalmasak voltak, főleg a csizma, amit el kellene égetni. Ezzel a szettel pedig sikeresen pályázott az év legrosszabbul öltözött híressége szavazás mezőnyébe. A megjelenését egy pár fehér Via Spiga magassarkú csizmával és fehér Jimmy Choo clutch-csal tette teljessé.
Lake haját egy egyszerű, elől megemelt és magasabban elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje viszont alig látható és természetes lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Tracee Ellis Ross x Prabal Gurung2017.10.26. 20:26, Fanni
Tracee Ellis Ross is megjelent október 25-én, szerda délután a CFDA és a Vogue magazin divatbemutatójával egybekötött partin, amit a Chateau Marmont-ban rendeztek meg Los Angelesben.
A 'Black-ish' 44 éves színésznője egy modern és feltűnő összeállításban érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Tracee egy élénk kék, mélyen dekoltált és finoman alakkövető, gombokkal egybekötött Prabal Gurung kötött midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Most ha tehetném, akkor kiabálnék egy nagyot örömömben, annyira imádtam azt az outiftet, sőt erről az eseményről, az ő megjelenése volt a legnagyobb kedvencem az egyszerűsége ellenére is, hiszen fantasztikusan állt neki a választás. Az év elejétől kezdve, egészen nyár közepéig a hullámvasút jellemezte a színésznő szettjeit, hiszen volt, amikor kitűnőeket láthattunk tőle és volt olyan is, amikor borzalmas ruhákat viselt, amelyekkel valószínűleg megtalálható lesz az év végi "WDOTY" szavazáson is. Bár, ahogy említettem voltak jobb választásai, de annyira kitűnő egyik sem volt igazól, hogy bekerüljön a rendes, heti szavazásunkba, egészen eddig. A színválasztás elképesztő volt, ez az élénk kék árnyalat egymagában is istenien nézett ki, de a színésznő sötét bőrszínével párosítva még élénkebb és feltűnőbb lett a végeredmény, csodásan kiegészítették egymást. Bár az őszi évszakhoz semmi köze nem volt, igazi tavaszi/nyári árnyalat, viszont nem tudom hibáztatni ez miatt, ha a helyében lennék csak ezt a színt viselném, élénk kiegészítőkkel párosítva, ahogy ő is tette ez alkalommal. A szabás is rendben volt, most különösen tetszett a hosszú ujjaknak a bővebb szabása, amit kicsit feltűrtek, így lazítottak az összhatáson, kicsit vagányabbá tették a megjelenését. Egyébként Tracee alakjára nagy hangsúly került, aminek mindig örülök, hiszen gyönyörű, formás teste van; szóval a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelmet fektettek, plusz sejtelmesen a vállait és a dekoltázsát is kiemelték. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a bordó clutch volt, ami az élénk piros cipő miatt nem igazán illett bele az összképbe, de ezen kívül minden a legnagyobb rendben volt. Kiegészítőként egy piros Christian Louboutin magassarkút választott, amivel feltette a pontot az i-re, valamint a már emlegetett bordó szintén Christian Louboutin clutch is helyet kapott az összeállításban, amit Maya Brenner ékszerekkel tettek teljessé.
Tracee haját egy szoros, alacsonyabban elhelyezett kontyba fogták össze, amit egy élénk piros masnival díszítettek fel. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Instagram Style: Zendaya x Teresa Helbig2017.10.26. 16:16, Fanni
Zendaya megállíthatatlan és október 25-én, vagyis tegnap délután megjelent a CFDA és a Vogue magazin által megrendezett divatbemutatón és az azzal egybekötött partin, aminek a Los Angelesben található Chateau Marmont adott otthont.
A 21 éves színésznő erre az alkalomra egy igazán izgalmas és kacér, vintage stílusú összeállítást választott a stylistjával, amiben csodásan festett, mint mindig. Zendaya egy kétrészes Teresa Helbig tervezést viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy korallszínű, magasított nyakrésszel kiegészített, valamint apró fodrokkal díszített blúzból és egy nude alapszínű, szűkített fazonú és magasított derekú nadrágból állt össze, amit narancssárga és zöld csíkokkal, valamint átlátszó flitterekkel díszítettek fel. A kifutón nem teljesen így mutatták be a spanyol tervező kreációjét, hiszen ott a blúz az egy átlátszó ing volt, amin nem kaptak helyez apró fodrok, valamint a magasított nyak sem volt jelen, ezek helyett inkább két kolibrit ábrázoló mintával dobták fel a végeredményt, viszont a nadrágon nem változtattak. Bevallom nekem személy szerint az eredeti ing sokkal jobban tetszett, viszont valamilyen szinten mégis örültem a váltásnak a színásznő részéről, hiszen a fodrok gondoskodtak a kacér és játékos összhatásról, illetve az is tetszett, hogy az ő verziója nem volt átlátszó, így bár sejtelmes, de visszafogott és ízléses maradt a megjelenése. A szettnek a retrós, 50-es éveket megidéző stílusa nagyon tetszett, tényleg bármit ráadhatnak Zendaya-ra, rajta minden jól fog állni, amit megint csak sikerült bebizonítania és pontosan ezért szeretem, mert egy igazi kaméleon, plusz szeret kísérletezgetni is, nem riad vissza semmitől. A másik amit kiemelnék, hogy bár gyakran láthatjuk nagy divatházak tervezéseiben, de azért olykor-olykor mégis szán időt kisebb, feltörekvő designerek alkotásaira is, amelyek ez által sokkal ismertebbé válhatnak. A színvilág is nagyon kellemes volt, a különböző árnyalatok egymással is remekül megállták a helyület, kifejezetten megszetszett a korall és a zöld színek párosítása, remekül néztek ki, valamint a színésznő bőrszínével is megtalálták a közös hangot, szóval nincs mire panaszkodni, míg a mintázat és a fodrok még vidámabbá és izgalmasabbá varázsolták az összhatást. A szabás is rendben volt, hálát adok a stylistjának, hogy a blúzt betűrték a nadrágba, így Zendaya vékony derekáról semmi sem terelhette el a figyelmünket, gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, valamint a csípője is minimálisan ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a hosszú és formás lábaira került. A megjelenését egy pár sötétzöld Christian Louboutin magassarkúval, valamint Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Zendaya haja leengedve maradt, amit a fülei mögé tűrve viselt, az alját pedig besütötték neki, amivel szintén az 50-es és a 60-as éveket idézte meg. A sminkje a megszokott formában készült el; a szemeit sárgás-arany szemhéjpúderrel, vékony tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosíották és pirosították is, valamint highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|