Charli XCX x Fendi2020.02.19. 17:52, Fanni
Charli XCX is hivatalos volt az idei Brit Awardsra, amit február 18-án, vagyis tegnap este rendeztek meg a londoni The O2 Arenaban.
A 27 éves énekesnő egy tőle szokatlanul nagyon nőies és romantikus stílusú, ugyanakkor mégis kacér darabban érkezett a díjátadóra. Charli egy fekete, mélyen dekoltált és fodrokkal, valamint apró kristályokkal és pántokkal díszített, tüll Fendi estélyit viselt, amit kifejezetten neki terveztek. A fiatal énekesnő megjelenéseit általában a vadabb, gótikus stílusú szettek jellemzik, így kellemes meglepetés volt a részéről ez az outfit, amivel sikerült távolabb merészkednie a megszokott komfortzónájából, tetszett ez az előkelőbb stílus, amiben jelen volt a drámaiság, sőt a vadság is a sminkjének köszönhetően. A szabásra nem került túl nagy figyelem, hiszen a szoknyán elhelyezett tüll rétegek lágy fodrot alkottak, amivel a háttérbe szorították a Charli alakját. Bár az látszik, hogy a vékony derekára került egy kis figyelem, ami szerintem elegendő is volt, hiszen ez mellett a legnagyobb figyelem a dekoltázsára, a vállaira és a hátára került, így a sötét kreáció nem maradt komor és egyhangú. Egyedül a vállain, illetve a nyakánál elhelyezett tüll anyagtól szabadultam meg, ami kicsit zavaró volt számomra, valamint az énekesnő nyaka is elveszett benne egy kicsit, a nyaklánc nem tudott megfelelően érvényesülni. Ezen kívül minden más rendben volt és tetszett is a végeredmény. A fekete alapszínnel nem tudott meglepni, bár gyakran visel színes árnyalatokat, de a sötét darabokat is előszeretettel viseli és szereti, ami szerencsére jól is áll neki, a barnított bőrszínével és a sötét hajával is kifejezetten jól nézett ki, amire nem lehet panaszkodni. Összességében elégedett vagyok a választásával, örülök, hogy más oldaláról is megismerhettük Charlit. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkút, illetve Cartier ékszereket választott.
Charli rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, felül kicsit lelapítva. A sminkje drámai és sötét lett; a szemeit erőteljes fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Charli XCX x Alessandra Rich2019.09.17. 18:12, Fanni
Charli XCX is ott volt még szeptember 3-án, vagyis kedd este a brit GQ magazin 2019-es Men of the Year díjátadóján, amit Londonban rendeztek meg a Tate Modernben.
A 27 éves énekesnő egy tőle szokatlanul eléggé egyszerű és elegáns, nőies darabban érkezett a vörös szőnyeges eseményre, ahol igazán szexin festett. Charli egy fekete, mélyen dekoltált és lágy esésű, valamint hosszú ujjakkal és pufi vállrésszel kiegészített Alessandra Rich estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal énekesnőtől már megszokhattuk a vagány miniruhákat, viszont kifejezetten örültem ennek a visszafogottabb kreációnak, bár nem igazán tudom kijelenteni azt, hogy a korához tökéletesen illett volna, de mégis sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt számomra. A sziluettel semmi gond nem volt, hiszen Charli vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem mégis a dekoltázsára került, amitől elég kacér lett a megjelenése, de mégsem érezhettük azt, hogy túlzásba esett volna a választásával. A fekete színválasztás adta az összhatás kifinomultságát, valamint dögösségét, ami kifejezetten jól állt az énekesnőnek, a világos bőrszínével és a sötét hajával is megfelelően kiegészítették egymást, míg az ezüst kiegészítőknek hála egy kis csillogást és izgalmat is bele tudtak csempészni az egészbe. A választása az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. Egyetlen apróságtól szabadultam volna meg, mégpedig a masnitól, ami a felsőrészen kapott helyet. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Bvlgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Charli rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lelapítva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje elég drámai és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Charli XCX x Giorgio Armani2018.03.15. 21:02, Fanni
Charli XCX is ellátogatott még március 4-én, vasárnap este a Vanity Fair magazin idei Oscar partijára, amit a beverly hillsi Wallis Annenberg Center for Performing Arts-ban rendeztek meg.
A 25 éves brit énekesnő magához képest egy elég visszafogott és elegáns ruhában volt látható a parti alatt, ahol nagyon csinos volt. Charli egy fekete, mélyen dekoltált és finoman alakkövető, nyakpánttal kiegészített Giorgio Armani estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. A fiatal énekesnő jól láthatóan egy kis időre maga mögött hagyta a tőle megszokott feltűnő és kacér, vagány stílusát, amit egy sokkal nőiesebbre cserélt és én imádtam ezt a váltást. Bár igazából semmi újat nem tudott mutatni, de mégis izgalmas volt pont őt egy ennyire minimalista és kifinomult darabban látni, hiszen tőle ez nem egy mindennapi látvány. A ruha teljesen rendben volt, bár talán a dekoltázsrész mélységén és a szélességén egy kicsit alakítottam volna, viszont minden más a legnagyobb rendben volt; Charli formás alakját nagyon szépen követte, így a vékony derekára és a csípőjére is megfelelő mennyiségű figyelem került. Viszont a legnagyobb hangsúlyt a melleire helyezték, aminek köszönhetően a tőle elvárható kacérság azért mégis megtalálható volt a megjelenésében. A nyakrésznek a kialakítása pedig kifejezetten tetszett, mivel a fekete láncos megoldással egy kis finom vagányság is felfedezhető volt a végeredményben. A színválasztás is elég biztonságos lett, de az biztos, hogy nem tudott a fekete alapszínnel mellélőni, mert az énekesnő bőrszínével nagyon szép kontrasztot alkotott. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítete ki.
Charli haját egy oldalt elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje is nagyon természetes lett; a szemeit barna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Charli XCX x Off-White2017.11.16. 18:43, Fanni
Charli XCX is megjelent november 12-én, vasárnap este az 2017-es MTV European Music Awards-on, aminek a Wembley Arena adott otthont Londonban.
A 25 éves énekesnő tőle megszokottan egy vagány és kacér, de mégis elegáns outfitben lépett a díjátadó vörös szőnyegére. Charli egy fekete, háromrészes Off-White nadrágkosztümöt viselt a 2018-as Resort kollekcióból, ami egy rövid blézerből és egy fekete garbóból állt össze, amelyek mellé egy finoman szűkített nadrágot párosítottak. A fiatal tehetségnek sikerült meglepnie, mivel főleg az őrültebb és színesebb megjelenéseiről híres, bár az utóbbi hónapokban több elég jó megjelenést is láthattunk tőle, aminek köszönhetően kicsit elkedtem megszeretni az öltözködési stílusát. Bár a jelenlegi szettre nem tudom azt mondani, hogy tökéletes lenne, de az kétségtelen, hogy nagyon érdekes. Összességben nem lett volna nagy gondom vele, ha a blézer hosszabb lett volna, vagy ha a nadrág magasított derekú lenne. De egyébként összességében nem igazán lehet ezen kívül bármi másba belekötni, mivel egyáltalán nem volt erőltetett, vagy ízléstelen, túl sokat sem mutatott meg magából, csak nem a megszokott módon villantotta meg a hasát, hiszen abból egy kicsivel többet mutatott, mint kellett volna. Egyébként Charli vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett emelve, annak viszont nagyon örültem, hogy a dekoltázsára egyáltalán nem került semmiféle figyelem, hiszen a hasvillantás már éppen elegendő volt így is. A fekete színválasztásba sem kötnék bele, bár az igaz, hogy ennél izgalmasabb színválasztást is láthattunk már tőle, viszont a fekete árnyalat a világos bőrszínével nagyszerű kontrasztot alkotott. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút választott, ékszereket nem viselt.
Charli haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje is nagyon természetes és visszafogott lett, amivel szintén meg tudott lepni; a szemeit szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították, végezetül az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
Charli XCX x Stella McCartney2017.07.01. 21:52, Fanni
Charli XCX szintén hivatalos volt a The Serpentine Gallery idei nyári partijára, amit június 28-én, szerda késő délután rendeztek meg Londonban.
A 24 éves énekesnő ez alkalommal tőle teljesen szokatlanul egy nagyon minimalista egy bájos, romantikus stílusú ruhában lépett a kamerák elé, ahol mesésen nézett ki. Charlie egy hófehér, csipkével és fodrokkal díszített, kicsit bővebb szabású és finoman átlátszó, hosszú ujjú, valamint magasított nyakú Stella McCartney midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az énekesnő most teljesen kilépett a komfortzónájából és egy kifinomult és finom, nőies ruhában láthattuk, ami teljesen eltér a feltűnő és vagány stílusától. Az elmúlt két-három hónapban kifejezetten tetszettek a megjelenései, főleg az miatt, mert végre nem Vivienne Westwood tervezésekben láthattuk, amelyek minden egyes alkalommal borzasztóan néztek ki, sokszor pedig öregítették is őt. Ez viszont csodás volt, nagyon finom és ártatlan volt az egész outfit, ami kifejezetten jól is állt neki és el tudta számomra adni ezt a stílust, szóval remélem, hogy ezek után többször láthatjuk majd hasonló darabokban. A színválasztás egyszerű és visszafogott volt, jól működött az énekesnő finoman napbarnított bőrszínével és az évszakhoz, valamint az eseményhez is remekül passzolt, az unalmasságtól pedig a sejtelmesen átlátszó és csipkés részletek mentették meg. A szabás az egyetlen, ami nem fogott igazán meg, de összességében még ez miatt sem tudok panaszkodni, mert a Charli vékony dereka így is szépen ki lett hangsúlyozva és a lábaira is felhívták a figyelmünket. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, szintén fekete Jimmy Choo clutch-csal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Charli haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, egyenesre beszárítva, míg az arcához közel eső részeket hátúl lazán összefogták. A sminkje is az eddig megszokottaktól ellenkezőleg természetes és friss lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító és highlighter is került, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
|