Chrissy Teigen x Aadnevik2021.03.29. 18:45, Fanni
Chrissy Teigen a férje, John Legend társaságában otthonról jelentkezett be a 2021-es Grammy díjátadóra, amit még március 14-én, vasárnap rendeztek meg Los Angelesben.
A 35 éves modell egy sikkes és izgalmas darabot öltött magáról, amiben az otthona kényelmében is remekül nézett ki. Chrissy egy fekete, finoman dekoltált és egyenes szabású Aadnevik koktélruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal és rojtokkal díszítettek fel, ez mellé pedig egy fekete Saint Laurent blézert és egy fekete, átlátszó kesztyűt párosított. Már elég régen írtam a modellről, bár a járvány alatt nem is nagyon jelent meg sehol, így úgymond "alapanyag" sem volt ahhoz, hogy bármit is beszéljünk róla. Most viszont visszatért, és régi pompájában tündökölt, mit sem veszített a már jól megszokott stílusából és a magabiztosságából. Egy tőle megszokott ruhában láthattuk, ami minden szempontból jól állt neki és ő is jól érezte magát benne a képek alapján. Bár újdonságot nem láthattunk tőle, biztonságos volt az outfitje, de mivel nem is volt ott személyesen az eseményen, így nem igazán haragudhatunk rá ez miatt.
A midiruha szabása eléggé egyszerű volt, a modell csípője és a dereka is nagyszerűen ki lett emelve benne és a dekoltázsára is került egy kis figyelem, amit a blézerrel sem tudott eltakarni. A tervezés két részre "szakadt", ha lehet ezt így mondani, mivel a felsőrész elég egyszerű darab volt, a szoknya viszont izgalmas és játékos a rojtoknak köszönhetően, ráadásul jól láthatóan finoman átlátszó volt ez a terület, amivel kacérabbá tette a megjelenését. A styling nekem kifejezetten tetszett, főleg az átlátszó kesztyű, amitől előkelőbb lett az egész, és a blézer sem zavart különösebben, ezzel tették egy kicsit komolyabbá a végeredményt. A fekete alapszín a ruhához hasonlóan biztonságos volt, de továbbra is jól áll Chrissynek, a bőrszínével és a hajával is szépen kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, fekete Tyler Ellis clutch-ot és Dylanlex ékszereket választott.
Chrissy haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira bordó rúzs került.
Chrissy Teigen x Yanina Couture2020.02.01. 13:28, Fanni
Chrissy Teigen is jelen volt még múlt vasárnap, vagyis január 26-án a 2020-as Grammy Awardson, aminek a Staples Center adott otthont Los Angelesben.
A 34 éves modell egy tőle megszokottan sejtelmes és drámai, nőies darabban lépett a vörös szőnyegre, amiben fantasztikusan nézett ki. Chrissy egy narancssárga, mélyen dekoltált és lágy esésű, felől drámai fodrokkal és peplum résszel kiegészített, míg alul finoman átlátszó Yanina Couture estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit uszállyal tettek teljessé és oldalt magasan fel is sliccelték. Bár voltak hibák az outfittel kapcsolatban, de összességében nekem kifejezetten tetszett a választása, ami izgalmas és feltűnő volt, remekül passzolt a díjátadóhoz ez a szett. Azt be kell vallanom, hogy Chrissyn sokkal jobban állt a tervezés, mint a kifutón látott modellen, akin az egész lapos és előnytelen is volt. Ezzel szemben a Chrissy alakja nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, a vékony dereka szépen ki lett emelve, valamint nagy figyelem került a hosszú lábaira és a dekoltázsára is. És, ha már a dekoltázsnál tartunk, akkor érdemes most megemlíteni azt a néhány hibát, amit már emlegettem. Nem igazán tetszett az átlátszó mesh részlet a kivágásnál, ami teljesen felesleges volt és ráadásul még a bőrszínénél is világosabb, így még inkább megszabadultam volna tőle, valamint a dekoltázsát is lelapította. A másik apróság a peplum lenne, aminek szintén búcsút mondanék, nélküle frissebb és modernebb lehetett volna a végeredmény. A felsőrész drámai struktúráját viszont imádtam, a merev fodrok istenien néztek ki és szerencsére a modellnek a felsőteste sem tűnt szélesebbnek benne. A szoknya lágy esésére sem tudok panaszkodni, egyedül azt sajnálom, hogy nem láthattuk mozgás közben. A pontot az i-re a naplementére emlékeztető narancssárga alapszínnel tették fel, ami lélegzetelállítóan nézett ki és Chrissy barna bőrszínével és a hajával is csodás összhangot alkotott, amit a kiegészítőkkel koronázott meg. A megjelenését egy pár arany Giuseppe Zanott magassarkú szandállal, narancssárga Tyler Ellis clutch-csal, valamint Kallati ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Chrissy haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira narancssárga szájfény került.
Chrissy Teigen x Yanina Couture2018.02.03. 21:05, Fanni
Chrissy Teigen is ott volt az idei Grammy díjátadón, amit január 28-án, még vasárnap este rendeztek meg a Madison Square Garden-ben, New Yorkban.
A 32 éves modell egy nagyon feltűnő és izgalmas, futurisztikus stílusú, illetve az alkalomnak megfelelően elegáns összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Chrissy egy ezüst, flitterekkel díszített, finoman alakkövető és hosszú ujjakkal, valamint pufi vállrésszel kiegészített Yanina Couture midiruhát viselt, amit kifejezetten neki terveztek és elől magasan fel is slicceltek. Nem teljesen ehhez hasonló kismamaruhákat szokhattunk meg, még a vörös szőnyegen sem, de a modell beleadott apait-anyait és csodásan festett, a végeredmény pedig nagyon előnyös volt számára. A tervezés szabása tökéletes volt, kicsit a retró stílust is meg tudták jeleníteni a vállrész kialakításának köszönhetően, a sziluett pedig végig tökéletesen követte Chrissy formás alakját, így a vékony dereka és a csípője is fantasztikusan ki lett emelve, illetve kacéran a lábait is megvillanthatta, plusz az egyre inkább kerekedő pocakja is nagy figyelmet kapott. A korábbi megjelenéseivel és úgy egyébként a stílusával nem mindig szoktam elégedett lenni, sokszor láthattunk tőle már figyelemre éhes és nem túl sokat takaró, átlátszó szetteket, de ez most tökéletes volt és nem éreztem azt, hogy erőlködne a figyelemért, magához képest visszafogott volt a választása. Sőt úgy gondolom, hogy ez az egyik valaha látott legjobb összeállítása. A színválasztás is gyönyörű volt, bár azt eddig is tudthattuk, hogy a metálos, ezüst árnyalatok jól mutatnak a barnás bőrszínével és ez most sem volt másképpen. Talán első látásra a flitterek sokasága túlzás lehet, viszont nem volt zavaró, eladhatóvá tudta tenni és a végeredmény is sokkal izgalmasabb és csillogóbb lett, ami az előnyére vált. A megjelenését egy pár ezüst Gianvito Rossi magassarkú szandállal, ezüst Edie Parker clutch-csal és Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Chrissy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza, vintage stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Chrissy Teigen x Costarellos2017.11.17. 19:26, Fanni
Chrissy Teigen is ott volt november 11-én, szombat este az idei Baby2Baby Gálán, amit a 2LABS-ban rendeztek meg, Los Angelesben.
A 31 éves modell egy igazán elegáns és előkelő, romantikus stílusú tervezésben érkezett a fekete szőnyeges eseményre. Chrissy egy élénk piros, tüllből elkészített és ejtett vállú, valamint levélmintákkal és apró pöttyökkel díszített Costarellos estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Már elég régen írtam a modellről az oldalon, aminek az egyik oka az volt, hogy nem igazán jelent meg nagyobb eseményeken, főleg paparazzi képeken láthattuk, azok a szettjei pedig nem voltak olyan fantasztikusak, hogy külön írjak róluk. Viszont most ellátogatott erre a gálára és úgy gondoltam, hogy muszály megemlítenem, na de nem azért, mert olyan hihetetlenül jó lett volna. Sajnos a gazdag tüllréteggel kiegészített ruha teljesen elnyelte Chrissy-t, egyáltalán nem volt előnyös számára és kétszer akkorának nézett ki, mint amekkora valójában, mindenhol szélesebbnek tűnt, de főleg a felsőrésze és a csípője. Bár a vékony dereka elég jól ki lett emelve, viszont azt vettem észre, hogy csak azért, mert azon a területen egy kicsit kissebb volt rá a darab, mint kellett volna és itt összenyomta őt. Az ejtett vállrészről pedig még nem is ejtettem szót, viszont neki sajnos ez a megoldás egyáltalán nem állt jól. Az egyetlen dolog, ami tényleg tetszett az a színválasztás volt, mivel ez a gyönyörű és élénk piros árnyalat mesésen nézett ki a finoman barnított bőrszínével, az apró pöttyökkel egy kis játékosságot, míg a levélmintákkal egy kis romantikusságot is belevittek a megjelenésébe. Láttunk már tőle jobb outfitet? Mindenképpen, de ennél rosszabbat is, viszont idén ez volt a legrosszabb tőle, ami miatt lehet, hogy be is fog kerülni a "WDOTY" szavazásba is. Egyébként nekem személy szerint a lookbook-ban sem tetszett a kreáció, bár az ott láthatott modellen jobban nézett ki az egész. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút, Le Vian, Effy és Letícia Linton ékszereket valamint arany Judith Leiber clutch-ot választott.
Chrissy haját egy egyszerű és magasan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje élénk és klasszikus lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira piros rúzs került.
Chrissy Teigen x Marchesa2017.05.05. 19:44, Fanni
Chrissy Teigen is hivatalos volt a férje társaságában a 2017-es Met Gálára, amit május 1-jén, pontosabban hétfő este rendeztek meg a new yorki Metropolitan Museum of Art-ban.
A 31 éves modell egy eléggé elegáns és drámai, de romantikus stílusú ruhában lépett a fotósok elé ez alkalommal. Chrissy egy fekete alapszínű, teljesen átlátszó, csipkével és virágokkal díszített, illetve hosszú uszállyal kiegészített Marchesa estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Nem volt nagy meglepetés, hogy a brit származású, de new yorki székhelyű márkától választott egy tervezést magának, hiszen a múltban rengetegszer viselte már a ruháikat, viszont ennél már sokkal jobbakat is láthattunk tőle, ezzel pedig egyáltalán nem sikerült lenyűgöznie, sőt teljesen csalódott voltam a képek láttán. Úgy nézett ki ez a ruha, mintha technika órán készítette volna egy alsós kisgyerek és ezt nem bántásból mondom. Illetve kiszámítható is volt, hiszen már hónapok óta nem láthattuk átlátszó ruhában, így itt volt az ideje, hogy újból bevethesse őket, ennél jobb esemény pedig nem is lehetett volna (de igen). És a már a divatház is szóba került, akkor még talán emlékeztek Rita Ora idei Met-es piros estélyijére, ami a szavazásban is helyet kapott, ami egyszerűen fantasztikusan nézett ki, ezzel szemben ezt teljesen sikerült elrontaniuk. Bár öröm az ürömben, hogy átlátszóság ide, vagy oda nem lett ízléstelen a végeredmény, hanem eléggé visszafogottnak és finomnak mondanám, aminek örülök. Bevallom Chrissy-től azt vártam, hogy a témához fog öltözni, ami sajnos ez alkalommal nem jött össze neki, amit meg is bocsátottam volna, ha enné szebben kivitelezett ruhát viselne. A színvilág klasszikus és monokróm stílusú volt, de a csipkének köszönhetően a nőiesebb stílusjegyek is megjelentek, amelyek finomabbá tették ugyan az összhatást, de lehet, hogy jobban tetszett volna, ha a szoknya részét is ilyen anyaggal borították volna még be pluszba. A szabásba viszont nem tudok belekötni, mert Chrissy alakja szépen ki lett hangsúlyozva és ahol kellett végig tökéletesen is követte azt; így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került, de a lábait is sejtelmesen megvillantotta. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkú szandált és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Chrissy haja leengedve maradt, amit lelapítva és egyenesre vasalva viselt, modern és sikkes formában a hátára omolva. A friss és letisztult sminkjét viszont imádtam; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|