Christina Hendricks x Marchesa2020.11.22. 17:41, Fanni
Christina Hendricks szintén a meghívott vendégek között volt az idei People's Choice Awardson, amit még november 15-én, vagyis múlt vasárnap rendeztek meg a Santa Monicaban található Baker Hangarban.
A 45 éves színésznő egy egyszerű, de mégis elegáns és nőies darabot választott a lila szőnyeges díjátadóra. Christina egy pasztell lila, finoman alakkövető és átlátszó részletekkel kiegészített Marchesa estélyit viselt a 2021-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit metálos mintázattal és csipkével díszítettek fel. A márka nem tartozik a kedvenceim közé, bár tudnak gyönyörű, sőt lélegzetelállító ruhákat is tervezni, de ez most olyan felejthető és túl egyszerű lett, viszont azt nem tudom letagadni, hogy a színésznő gyönyörű volt benne. A szabás a formás alakja számára igazán kedvező volt, hiszen a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, de ahogy a képen is látható a felsőrész nem volt teljesen tökéletes. A melle körül elég szűkös volt, alatta pedig egyből bővebb, a felesleges anyag pedig össze is gyűrődött, sajnálom, hogy erre nem figyeltek jobban, illetve, hogy nem igazítottak a testéhez a ruhát.
A másik apró dolog, amibe bele tudok kötni az a szoknyarész hossza volt, szerintem elég rossz helyen vágta el a vége a lábait, lehetett volna egy kicsit hosszabb, vagy éppen rövidebb, de az is sokat segített volna, ha oldalt magasan felsliccelik, hogy egy kicsit szabadabb és frissebb legyen az egész. A lila alapszínre viszont nem tudok panaszkodni, a porcelánszínű bőrszínével és a lángoló vörös hajával meglepően szép összhangot alkotott, a pontot az i-re pedig az ezüst, metálos részletekkel és a romantikus csipkeelemekkel tették fel. Kiegészítőként egy pár ezüst Schutz magassarkút szandált, ezüst Jimmy Choo clutch-ot és D'Orazio ékszereket választott.
Christina haja szabadon maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt, ezzel vintage stílusúvá téve a végeredményt. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira piros rúzs került, ezzel megkoronázva a megjelenését.
Christina Hendricks x Christian Siriano2018.01.11. 10:36, Fanni
Christina Hendricks is jelen volt a 2018-as Golden Globe díjátadón, amit január 7-én, vasárnap rendeztek meg a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben.
A 42 éves színésznő egy nagyon elegáns, a régi Hollywood-ot megidéző, finoman drámai tervezésben érkezett az eseményre, ahol fantasztikusan nézett ki. Christina egy fekete, ejtett vállú, alakkövető Christian Siriano jumpsuit-ot viselt, amit terebélyes szoknyarésszel és hosszú uszállyal kiegészítve mutattak be és kifejezetten az ő számára tervezték. Azt kell mondanom, hogy ez lett a valaha látott kedvenc szettem a színésznőtől, akit gyakran láthatunk az alakja számára előnytelen tervezésekben, viszont ez alkalommal maga volt a tökéletesség ez a választása. A fiatal, amerikai tervező tényleg tudja, hogy miképpen kell ruhákat tervezni a formásabb nők számára, a gálára elég sok hírességet ő öltöztetett és mindenki csodásan nézett ki. Kifejezetten örültem a nadrágos outfitnek, főleg a szoknyával kiegészítve, hiszen Ti is nagyon jól tudjátok már, ha régóta látogatjátok az oldalt, hogy ez a trend mennyire közel áll a szívemhez és tavaly kicsit feledésbe merült, de úgy látom, hogy idén ismét nagy divatja lesz. A szabás hibátlan volt és a legmegfelelőbb helyeken hangsúlyozta ki Christina alakját; a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelmet szenteltek, valamint sejtelmesen a vállait is megmutathatta, az ejtett vállrésznek köszönhetően. A drámai szoknyarész is gyönyörű volt, bár az igaz, hogy az alja kicsit össze volt gyűrődve, de ez sem ronthatta el számára a végeredményt. Az egyetlen dolog, amibe egy kicsit bele tudok kötni, az a nadrág hosszúsága volt, ami kicsit zavart, hiszen megvillantotta a bokáját, ami nem nézett ki túl jól. A színésznő is fekete árnyalatot választott erre az alkalomra, hogy a világos bőrszínével és a vörös hajával is csodás összhangot alkotott, a két különböző anyaghasználatnak köszönhetően pedig több textúrát és izgalmat vittek bele az összhatásba. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és szintén fekete Jimmy Choo clutch-csal, valamint Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Bár a választott ékszerei is nagyszerűek voltak, bevallom zöld daraboknak jobban örültem volna.
Christina haját egy alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig szabadon maradt a frufruja és néhány rövidebb tincs. A sminkje a megszokottak szerint klasszikus, de mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Christina Hendricks x Jenny Packham2016.06.18. 17:35, Fanni
Christina Hendricks is megjelent a 'The Neon Demon' los angelesi premierjén, amit június 14-én, kedd este rendeztek meg a Hollywood Forever Cemetery-ben.
A film 41 éves színésznő egy feltűnő, de egyben elegáns összeállításban látogatott el a vetítésre. Christina egy kék, flitterekkel kirakott levélmotívumokkal díszített Jenny Packham midiruhát viselt a 2015-ös tavaszi/nyári kollekcióból. A ruhát a kifutón egy kicsit eltérően mutatták be, ott a derékrésznél kihagytak egy vékony csíkot, körbe, ahol nem díszítették fel flitterekkel, ez pedig övrészként szolgált, illetve rövidebb volt a szoknyarész és ejtett vállakat kapott. Sajnos a színésznő számára ez a ruhaválasztás teljesen félresikerült, nagyon előnytelen volt számára. Egyedül a szín volt az, ami tetszett. A ruha szabása sem volt az igazi, lehetett volna egy kicsit szűkebb, illetve nem ártott volna, ha a szoknyarész rövidebb lett volna. A megjelenését egy pár kék Christian Louboutin magassarkúval és hasonló árnyalatú Anya Hindmarch clutch-csal egészítette ki, ami citromsárgával a 'BOOM' felirat díszelgett, ami inkább egy kozmetikai táskára emlékeztetett sajnos.
Christina haja és sminkje sem sikerült most a legjobbra, ami egy kicsit rosszul érintett, főleg a ruhaválasztás után. A haja leengedve maradt, amit nagyobb, göndör fürtökben viselt. A sminkje eléggé feltűnő lett, viszont ezzel is sikerült átesniük a ló túloldalára, akárcsak a hajjal. A szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira egy piros rúzst vittek fel.
|