Claire Danes x Valentino2018.06.21. 16:13, Fanni
Claire Danes szintén jelen volt az idei Tony Awards-on, amit még június 10-én, vasárnap este rendeztek meg a new yorki Radio City Music Hall-ban.
A 39 éves várandós színésznő egy nagyon elegáns, de mégis játékos és kacér kreációt választott erre az alkalomra, amiben a 60-as éveket idézte meg bennem. Claire egy arany alapszínű, lágy esésű és fodrokkal, valamint fekete flitterekkel díszített Valentino estélyit viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból. A színésznő megjelenéseivel nem igazán vagyok kibékülve az elmúlt egy-két hónapban, egyikkel sem sikerült igazán elvarázsolnia, bár voltak jobb választásai, de tudom, hogy ezeknél sokkal jobbra és többre is képes. A mostani megjelenésével nem is az volt a probléma, hogy a választása előnytelen lett volna, egyszerűen maga a ruha volt ronda és ódivatú, valamint öreges számára. A tervezés sziluettje is rendben volt, végig tökéletesen követte Claire alakját, amibe lehetetlen lenne belekötni, hiszen a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, illetve a kerekedő pocakját is kihangsúlyozták benne, ami szintén rendben volt, viszont a fodroktól mindenképpen megszabadultam volna, főleg a szoknyarészen helyet kapottaktól, melyek elég zavaróak voltak és igazából semmit nem tettek hozzá a végeredményhez. Az outfitjének a játékossága és a kacérsága nagyon tetszett, de még ennek ellenére sem tetszett a megjelenése, mert nem tudott megfelelően érvényesülni és nem tudta eladhatóvá tenni számomra. A színvilágról egyből a 90-es évek jutott az eszembe, az arany alapszín kifejezetten tetszett, a barnított bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, viszont a fekete mintázat már kevésbé tetszett, mert távolról nézve leopárdmintázatnak tűnt, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé és kicsit olcsóvá tették a megjelenését. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, valamint EF Collection ékszereket választott.
Claire haját egy oldalt elválasztott, laza, de elegáns és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje egyszerű, de drámai lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Claire Danes x Narsico Rodriguez2018.06.05. 15:26, Fanni
Claire Danes tegnap este, vagyis június 4-én hivatalos volt a 2018-as CFDA Fashion Awards-ra, amit New Yorkban rendeztek meg a Brooklyn Museum-ban.
A 29 éves színésznő egy tőle szokatlanul vagány, de mégis elegáns ruhában érkezett a díjátadóra, ahol remekül nézett ki. Claire egy fekete, aszimmetrikus szabású és bő kialakítású custom made Narsico Rodriguez estélyit viselt, amit bőrből késztítettek el. A választásával sikerült teljes mértékben meglepnie, hiszen nem igazán láthattunk még rajta ennyire sötét és vad szettet, bár a drámai daraboktól soha nem állt távol, de ezt nem igazán mondhatjuk annak, mert kifejezetten egyszerű volt, inkább csak az anyaghasználat tette az egészet izgalmasabbá. Annak ellenére, hogy kifejezetten neki tervezték a ruhát, a végeredmény mégsem lett tökéletes, mert sajnos nem volt túl előnyös a szabás Claire számára. Mivel az egész hatalmas volt és rengeteg anyagot használtak fel hozzá, az alakja teljesen elvezett benne, sem a dereka, sem pedig a csípője nem lett kiemelve benne, amit nagyon sajnáltam, bár annak örültem, hogy legalább sikerült megvillantania sejtelmesen a lábait és a vállait, amivel megtörték a komorságot és nem lett túlságosan is zárt a az egész. A leginkább az zavart, hogy maga a tervezés viselte a színésznőt, nem pedig fodrítva és még a kerekedő pocakja sem nézett ki jól benne. A színválasztás is hagyott kivetnivalót maga után, mert jól láthatóan a világos bőrszínét a fekete alapszín sápította, ami miatt úgy nézett ki benne, mint egy kísértet, amit sajnáltam, meg egyébként sem passzolt a jelenlegi évszakhoz, sokkal szívesebben láttam volna valami élénk, színes darabban, ami ennél frissebb is lehetett volna. Az egyetlen dolog, amire nem tudok panaszkodni az az anyagválasztás lenne, mert bár ez is inkább az őszi/téli évszakhoz passzol, viszont ettől lett az összhatás kicsit izgalmasabb és különlegesebb, igaz ezzel sem estek túlzásokba. Első látásra inkább szemeteszsáknak tűnhet a ruha, mint estélyinek, de a hibái ellenére nem volt annyira borzalmas, viszont nem is tartozik Claire legjobb megjelenései közé. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált és Eva Fehren ékszereket választott.
Claire haját egy elől megemelt és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje is a ruhájához hasonlóan elég sötét lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították, míg az ajkaira highligher-t is vittek fel, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Claire Danes x Prabal Gurung2018.05.04. 15:03, Fanni
Claire Danes még április 26-án, csütörtök délután ellátogatott a 'Director's Series' eseményre, amit a 2018-as Tribeca Filmfesztivál alatt rendeztek meg a New Yorkban található Spring Studios-ban.
A 39 éves várandós színésznő egy elég egyszerű, de mégis nőies és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol nagyon csinos volt. Claire egy fehér alapszínű, finoman alakkövető és mélyen dekoltált Prabal Gurung midiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit apró fekete gombokkal és mintázattal díszítettek fel. A végeredmény nem mondanám túl izgalmasnak, sőt semmi új dolgot nem tudott mutatni a megjelenésével a színésznő, viszont az tagadhatatlan, hogy tényleg jól állt neki a tervezés, illetve az egyszerűsége ellenére az eseményen is tökéletesen megállta a helyét. A szabás nagyon klasszikus és finoman kacér volt, Claire alakját végig nagyon szépen követte, így a vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett emelve, illetve nagy hangsúly került a dekoltázsára és a kerekedő pocakjára is, visszafogottan pedig a lábait is megvillanthatta. A színvilág kellemes és friss volt, a fehér alapszín kifejezetten jól nézett ki a színésznő világos bőrszínével és a szőke hajával is, míg a fekete mintázattal az egészbe bele tudtak vinni egy kis kontrasztot és izgalmat is, a fekete gombok szintén nagyon tetszettek, melyek még mutatósabbá tették az összhatást. Az egyedüli dolog, ami nem tetszett az az, hogy nem viselt övet a tervezés mellett, pedig előnyére válhatott volna, de összességében rendben volt így is a megjelenése. Kiegészítőként egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkú szandált és EF Collection ékszereket választott.
Claire haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és nagyobb, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén friss és üde lett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Claire Danes x Monse2017.05.05. 13:28, Fanni
Claire Danes idén is megjelent a Met Gálán, amit még május 1-jén hétfő este rendeztek meg és szokás szerint a Metropolitan Museum of Art adott neki otthont New Yorkban.
A 'Homeland' 38 éves éves színésznője egy nagyon vagány és izgalmas szettben érkezett most is a gálára, ahol lehengerlően nézett ki. Claire egy fekete-fehér, kétrészes Monse összeállítást viselt a 2017-es őszi/téli, ami egy fehér, fodrokkal, kivágásokkal, rojtokkal, fodrokkal és szakadásokkal, illetve egy uszállyal kiegészített ingből, valamint egy fekete, egyenes szabású és fűzőkkel díszített nadrágból állt össze. A színésznőben nagyon bíztam, hogy majd az avantgárd stílushoz fog öltözni, hiszen eddig minden alkalommal komolyan vette a dress kódot, ami szerencsére most is így volt, így egyáltalán nem kellett benne csalódnom, aminek nagyon örültem. Nagyon tetszett a felsőrésznek a kidolgozottsága, ami bár kicsit befejezetlennek tűnhet, de nekem pont ezek miatt tetszett nagyon és igazán izgalmassá, illetve drámaivá tette a végeredményt és remekül működött rajta. Az éles vonalaknak köszönhetően kicsit erőteljesebb, férfiasabb stílusú lett az összhatás, de Claire-nek sikerült így is eladnia és ez a komorabb választás is jól állt neki, semmi problémám nem volt vele, az pedig kifejezetten tetszett, hogy a kifutón látott uszályt meghosszabbították, így jobban felvonta az egész megjelenésére a figyelmünket. A színválasztás ugyan nem lett túl izgalmas, inkább a klasszikus vonalat követte, de szép kontrasztot alkottak egymással és a színésznő napbarnított bőrszínével is remek összhangot alkottak. A szabás elég bonyolult volt, és az alakját is háttérbe szorított, mondjuk ez nem zavart, hiszen voltak rajta nyitott részek és kivágások, így nem tűnik túl zártnak és fullasztónak a végeredmény, ami elronthatta volna az outfitet. A megjelenését egy pár fekete Monse magassarkúval és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Claire haját egy elől kicsit megemelt és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, amit oldalt ezüst díszekkel tettek izgalmasabbá. A sminkje viszont nem igazán tetszett, mert a sötét színek nagyon öregítették; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzst vittek fel.
Claire Danes x Schiaparelli Couture2016.09.24. 21:15, Fanni
Claire Danes is ott volt még szeptember 18-án, vasárnap este a 2016-os Emmy Awards-on, amit a los angelesi Microsoft Theatre-ben.
A 'Homeland' 37 éves színésznője egy feltűnő, csillogó és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Claire egy arany, flitterekkel díszített, mélyen dekoltált és nyakpántos Schiaparelli Couture estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit még egy rövidebb uszállyal egészítettek ki. Szerintem még mindig emlékeztek a színésznő Met Gálás lélegzetelállító Zac Posen estélyijére, amivel szerintem be is írta magát a történelembe, viszont azóta egyik megjelenése sem tudta felülmúlni azt, hiszen annyira magasra felhelyezte a lécet maga előtt, viszont ezzel a szettel már sikerült megközelítenie azt. A színválasztás fantasztikus volt, az egésznek volt egy modern, de mégis nagyon kifinomult és nőies beütése, és a hajszínével is remekül mutatott, viszont az önbarnítást eléggé eltúlozták és egy narancs lett belőle és az arany erre még rá is tett egy lapáttal, így bár a ruha gyönyörű volt, viszont nem az önbarnítás után és éppen ezért nem illett hozzá. A szabás egyébként remekül sikerült, az alakját nagyon szépen kiemelte, főleg a derekára és a csípőjére koncentráltak. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, Forevermark ékszerekkel és Tyler Ellis ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Claire haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt és ez volt a bőrszínén kívül a másik negatív pont az összhatásban, mivel egy lazább konty jobban mutatott volna. A sminkje viszonylag egyszerű és visszafogott lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempllaspirállall emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|