2017 CMA Awards - Menswear Wrap-Up2017.11.10. 15:01, Fanni
A férfiakról sem feledkeztem meg a 2017-es CMA Awards kapcsán, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg a nashvillei Bridgestone Arena-ban. Bár sok mindenkiről nem fogok tudni írni nektek, de ez is több, mint a semmi.
Niall Horan is tiszteletét tette a díjátadón, ahol egy egyszerű, de nagyszerű és elég izgalmas outfitben láthattuk a vörös szőnyegen. A 24 éves énekes egy kétrészes, sötétkék Avani London öltönyt viselt, amit ezüst virágmintákkal díszítettek fel, ez mellé pedig egy teljesen egyszerű fehér inget párosított. A végeredményt én személy szerint egyébként imádtam, kifejezetten tetszettek a finom, ezüst virágminták, amelyeket a zakón elhelyeztek, illetve a nadrág felsőrészén, hiszen egy kicsit feldobták a klasszikus választását és sokkal izgalmasabb lett ezáltal, de szerencsére nem is estek ezekkel túlzásokba. A sötétkék alapszín is rendben volt, tetszett, hogy nem a megszokott feketét viselte, a bőrszínével és a fehér inggel pedig kifejezetten szép összhangot alkotott, akárcsak az ezüst mintázattal. Az outfithez nyakkendőt nem párosítottak, de ezt nem is bántam, mert így fiatalos és kicsit laza maradt a végeredmény, főleg annak köszönhetően, hogy az inget nem is gombolta be teljesen. Az öltöny szabása is rendben volt, sehol nem volt nagyobb, vagy kisebb rá, szóval a méretezést sikerült jól eltalálniuk a stylistjával. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel egészítette ki és tette teljessé.
Tim McGraw is hivatalos volt az idei eseményre, ahol őt is egy kifejezetten izgalmas, a western filmek stílusának megfelelő, elegáns szettben láthattuk. Az 50 éves énekes fekete-fehér-piros színösszeállítású Tom Ford öltönyt viselt, ami egy bársonyból elkészített, élénk zakóból és egy hozzá passzoló, fekete szűkebb szabású nadrágból, valamint egy egyszerű ingből állt össze, amelyek mellé egy fekete csokornyakkendőt is párosított. A színvilágot imádtam, tetszett, hogy a zakó árnyalatával egy kicsit játszadoztak, így a megszokott fekete-fehér összeállításba egy kis színt és izgalmat is bele tudtak csempészni, ami a bársony anyaghasználatnak köszönhetően még előkelőbb lett. A szabás az ő esetében is rendben volt, szóval semmibe nem tudok belekötni. Bár azt azért megjegyezném, hogy a kalapot egy kicsit soknak tartottam, de illett hozzá és ezt szokhattuk meg tőle. Kiegészítőként a kalap mellett még egy pár fekete Tod's cipőt választott.
Pink x Monsoori 2017.11.10. 12:34, Fanni
Pink is hivatalos volt az idei Country Music Awards-ra, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg a nashvillei Bridgestone Arena-ban.
A 38 éves énekesnő egy igazán feltűnő és annál elegánsabb, hercegnős ruhában érkezett a vörös szőnyegre. Pink egy hófehér, mélyen dekoltált, hosszú uszállyal kiegészített, valamint rengeteg fodorral díszített Monsoori estélyit viselt a 2017-es őszI/téli kollekcióból. Talán még számotokra is ismerős lehet, hiszen nem is olyan régen Kesha-n ugyanezt a ruhát láthattuk a 2017-es MTV Video Music Awards-on, bár ő az eredeti, lookbookban látott darabot viselte, Pink számára pedig a színen és a kialakításon is változtattak egy kicsit, ami egyébként az előnyére vált. Az énekesnő stílusától egyébként teljesen távol áll ez a stílus, így elmondani nem tudom, hogy mennyire sikerült meglepnie a választásával, de amikor megláttam a kislányát mellette, egyből az jutott az eszembe, hogy biztosan ő választotta ki ezt a ruhát a számára. Nem mondom, hogy rajta annyira borzalmasan nézett ki, mint Kesha-n, sőt Pink számára valamilyen szinten még előnyös is volt, főleg a vastag fekete övnek köszönhetően, amit a vékony derekát csodásan kihangsúlyozta, de a végeredmény így sem lett a kedvencem. De szerintem abban megegyezhetünk, hogy neki jobban állt és jobban is tudta viselni, sikerült egy kicsit eladhatóvá tennie az egyébként elég ronda, fürdőszivacsra emlékeztető ruhát. A színváltoztatásnak egyébként kifejezetten örültem, mert az ő bőrszínéhez sem igazán illett volna az eredeti púderrózsaszín/nude árnyalat, bár a fehér szín miatt egy kicsit az esküvői ruhákra emlékeztetett, de inkább ez, mint hogy teljesen egybeolvadjanak és a bőrszínével is szépen kiegészítették így egymást, míg a fekete övvel egy kis kontrasztot is bele tudtak csempészni. Ahogy már írtam Pink vékony dereka szépen ki lett emelve, de a testének a többi részét teljesen elnyelte a ruha, viszont nem esett abba a hibába, hogy az outfitje viselte volna őt, mert szépen kihúzta magát, így nem nyelte el a rengeteg anyag és a még több fodros részlet, ami kellemes meglepetés volt, hiszen Kesha-t iszonyatosan meg is szélesítette, aki úgy nézett ki benne, mint egy töltött galamb. Nem mondom, hogy borzalmas lett volna, de nem is dobogtatta meg a szívemet, az év végi "WDOTY" szavazásba nem biztos, hogy Pink be fog ezzel kerülni, de Kesha-nak továbbra is biztos helye van ugyanezzel a ruhával. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman cipővel és Lorraine Schwartz ékszerekkel tette teljessé.
Pink rövid haja leengedve maradt, amit a megszokottak szerint megemelve és beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, de pirosítót és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Miranda Lambert x Tony Ward2017.11.10. 12:09, Fanni
Miranda Lambert is ott volt természetesen a 2017-es Country Music Awards-on, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg a Nashville-ben található Bridgestone Arena-ban.
A 33 éves énekesnő egy nagyon elegáns és nőies, romantikusabb stílusú tervezést választott a díjátadóra. Miranda egy világoskék, tüllből elkészített, ezüst csillagokkal és hópelyhekkel díszített, A-vonalú Tony Ward estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit egy finoman átlátszó résszel egészítettek ki a dekoltázsánál. Örültem, hogy a mély dekoltázsrészt ez alkalommal mesh anyaggal takarták el, ami ráadásul a ruha színével is megegyezett, így nem ütött el semmi egymástól és nem tudok mibe belekötni. Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy az ezüst fémöv teljesen felesleges volt, és a végeredményhez sem igazán illett, jobb lett volna megszabadulni tőle, mert az énekesnő alakja enélkül is megfelelően ki lett volna hangsúlyozva, ez inkább figyelemelterelő volt. A szabás egyébként rendben volt, a vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett emelve, míg az átlátszó részletnek köszönhetően egy kis kacérságot is bele tudtak vinni a megjelenésébe, és sejtelmesen a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. A színválasztás nagyon kellemes és bájos volt, ez a gyönyörű világoskék árnyalat mesésen mutatott Miranda világos bőrszínével és a szőke hajával kiegészítve, míg a csillogó részleteknek köszönhetően egy kicsit izgalmat és modernséget is bele tudtak csempészni az összhatásba, amit így sikerült feldobniuk. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút és EF Collection ékszereket választott.
Miranda haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt, viszont ez helyett egy laza kontynak jobban örültem volna. A sminkje is lehetett volna egy kicsit visszafogottabb, mert ez a ruha mellett túl drámai és sötét volt; a szemeit sötétbarna és fekete füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Ruby Rose x August Getty Atelier2017.11.10. 11:14, Fanni
Ruby Rose is ellátogatott a 2017-es Country Music Awards-ra, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg 51. alkalommal a nashvillei Bridgestone Arena-ban.
A 31 éves ausztrál színésznő egy igazán modern és egyben vagány, de az eseményhez passzolóan megfelelően elegáns outfitet választott, amiben remekül festett. Ruby egy ezüst, magasított nyakpánttal és nyitott hátrésszel kiegészített, alakkövet August Getty Atelier estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit nagyobb flitterekkel díszítettek fel. Kifejezetten örültem, hogy a sok hercegnős és túl nőies, drámai ruhák után láthattam valami vagányabbat és modernebbet is a díjátadó vörös szőnyegén, ami egyébként a színésznő stílusához hibátlanul passzolt. Sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a valaha látott egyik, ha nem a legjobb megjelenése. Végre ízlésesen, de mégis izgalmasan öltözött fel, ami igazi telitalálat volt tetőtől-talpig. Az egyetlen dolog, aminek sikerült elrontani a végeredményt, az a színésznő rengeteg tetoválása volt, mivel elvonták a figyelmünket a ruháról, amit nagyon sajnálok egyébként. A modern, futurisztikus színválasztás és a flitteres díszítés remekül nézett ki, a világos bőrszínével és a sötét hajával is remekül kiegészítették egymást, míg a csillogó részletek még izgalmasabbá varászolták a végeredményt. A szabás is teljes mértékben rendben volt, Ruby alakját végig igazán szépen követte, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is ki lett emelve, visszafogottan a vállaira is felhívták a figyelmünket, de a hátul elhelyezett mély kivágással tudták igazán dögössé tenni az összhatást. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút választott, szerencsére ékszereket nem viselt.
A haja szabadon maradt, amit hátrafésülve és elől kicsit megemelve viselt. A sminkje is elég egyszerű lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman pirosították, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Karlie Kloss x Elie Saab2017.11.10. 10:55, Fanni
Karlie Kloss is jelen volt az idei CMA Awards-on, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg a Nashville-ben található Bridgestone Arena-ban.
A 25 éves modell egy nagyon elegáns, de egyben romantikus és modern stílusú, nőies outfitben érkezett a vörös szőnyegre, ahol igazán bájosan festett. Karlie egy piros, mélyen dekoltált és lágy esésű, finoman átlátszó részletekkel, illetve apró gyöngyökkel díszített Elie Saab estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Bár a megjelenésének a stílusa kifejezetten tetszett, régen láthattuk már ennyiyre kifinomult és egyszerű kreációban, ami már hiányzott is tőle a sok szexi és vagány outfit után, és azt is meg merem kockáztatni, hogy mostanában ez volt a legjobb választása. Viszont nem szabad megfeledkeznem egy-két dologról, ami számomra kicsit elrontott a végeredményt. Kezdjük azzal, hogy a kifutón látott változathoz képest ezen egy kicsit alakítottak, ami nem is baj, de nekem ott mégis sokkal jobban tetszett, arról nem is beszélve, hogy mozgás közben sokkal jobban tudott érvényesülni, viszont Karlie-n csak lógott és elveszett az élet belőle. A másik dolog, ami nagyon zavart, az a világítás, ami miatt teljesen más árnyalatúnak tűnik a ruha, inkább narancsosnak tűnik az egész, pedig gyönyörű, mély piros darabként mutatták be, de sajnos elvesztette a vakuk és a fények miatt az eredeti színét. Egyébként ez a piros árnyalat a modell világos bőrszínével és a szőke hajával is kifejezetten jól nézett ki, bár egy sötétebb hajú hírességen is szívesen megnézném, mert úgy sokkal szebb kontrasztot alkotna a ruha, valamint a szín is vibrálóbb lenne, mint jelen esetben. De ami leginkább zavart az a nude alsó miniszoknya volt, ami ugyan megvédte Karlie-t a villantásoktól, de borzalmasan nézett ki a színe miatt, és a bőrszínéhez egyáltalán nem passzolt, jobban örültem volna ha az is piros lenne, vagy akkor már a felső szoknyával megegyezhetett volna a hosszúsága. A szabás egyébként tökéletes volt, a vékony alakját szépen követte végig, aminek köszönhetően a derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, viszont a legnagyobb hangsúlyt a dekoltázsára helyezték. Kiegészítőként egy pár nude színű Casadei magassarkút, valamint Beladora ékszereket választott.
Karlie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje elég egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták, valamint highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|