Daisy Ridley x Oscar de la Renta2020.02.09. 18:38, Fanni
Daisy Ridley is ott volt a február 2-án, vagyis múlt vasárnap megrendezett 2020-as BAFTA Awardson, amit Londonban rendeztek meg a Royal Albert Hallban.
A 27 éves brit színésznő egy nagyon kifinomult és modern, finoman szexi ruhában érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Daisy egy sötétzöld alapszínű, finoman dekoltált és pánt nélküli, aszimmetrikus szabású palásttal kiegészített, custom made Oscar de la Renta estélyit viselt, amit apró kivágásokkal és rövid uszállyal tettek teljessé. A színésznő megjelenéseivel mostanában nem voltam teljesen megelégedve, így örömmel láttam ezt a szettet rajta, ami istenien állt neki, ráadásul az egyik legjobb volt az idei eseményről. A végeredmény friss és fiatalos volt, nagyon tetszettek a modern részletek is, amitől még trendibb lett ez az egyébként visszafogott, de kacér darab. Daisy alakja remekül ki lett emelve, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, valamint a vállait is sikeresen megvillantotta benne. Be kell vallanom, hogy az átlátszó palást nélkül egy kicsit egyhangú lett volna a megjelenése, viszont ezzel és az apró kivágásokkal sikerült izgalmasabbá tenniük a megjelenését. Első látásra egyébként azt hittem a felsőrész kialakítása miatt, hogy a fiatal tehetség Dior ruhát viselt, ami miatt először megijedtem, de aztán láttam a stylistja Instagramján, hogy erről szó sincs, hanem az egyik kedvenc amerikai tervezőjétől választottak szettet, ami tökéletes volt. A színvilág is remek volt, tetszett ez a sötétzöld alapszín, ami isteni kontrasztot alkotott a világos bőrszínével, bár egy kicsit lehetett volna élénkebb a zöld árnyalat, mert messziről feketének tűnt a színválasztás, de összességében imádtam az egészet úgy, ahogy van. Egyedül az arany kiegészítők hiányoztak egy kicsit, de nem tudok ez miatt haragudni rá, a minimalista stylinggal önmaga maradt. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, illetve Tatiana Verstraeten ékszereket választott.
Daisy haját egy nagyon egyszerű és szoros, alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, így a ruhán maradt a hangsúly. A sminkje is klasszikus stílusú volt; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Daisy Ridley x Vivienne Westwood Couture2019.12.24. 12:07, Fanni
Daisy Ridley is hivatalos volt a 'Star Wars: The Rise of Skywalker' londoni premierjére, amit december 18-án, vagyis szerda este rendeztek meg a Leicester Square-en található Cineworldben.
A film 27 éves brit színésznője egy igazán előkelő és drámai, feltűnő darab mellett döntött a stylistja segítségével, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Daisy egy királykék, pánt nélküli és alakkövető, custom made Vivienne Westwood Couture estélyit viselt, amit bársonyból készítettek el, mellé pedig egy terebélyes, drámai uszályt párosítottak, amivel feltették a pontot az i-re. Nem gondoltam volna, hogy a promóciós körút alatt Daisy megjelenései ennyire fognak tetszeni, de most tényleg mindent beleadott, aminek örültem, akárcsak a stylistja, aki továbbra is csodákat művel a fiatal tehetséggel, megérte, hogy két évvel ezelőtt stylistot váltott, pont a 'Star Wars: The Last Jedi' premierje előtt. A ruha a szó szoros értelmében fejedelmi és káprázatos volt, mintha a színésznőre öntötték volna, hiszen a sziluett telitalálat volt számára. A tervezés végig tökéletesen követte Daisy kecses alakját, aminek hála a vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve, valamint nagy figyelem került a vállaira is. Egyedül abba tudok belekötni, hogy szerintem a szoknyának a hossza lehetett volna ugyanolyan hosszúságú, mint az uszály, mert egy kicsit zavaró volt így az összhatás, de igazából nem tudok panaszkodni, mert a megjelenése így is tökéletes volt. A kreáció egyszerre volt klasszikus és modern stílusú, meglepett, hogy nem egy megszokott estélyit választottak erre az alkalomra, aminek örültem. A csúcspont egyértelműen az élénk kék színválasztás volt, ami istenien nézett ki, Daisy világos bőrszínével és a sötét hajával is bámulatosan nézett ki, a bársonynak köszönhetően pedig még kifinomultabb és ünnepélyesebb lett az egész, igazi premieres összeállítás. A stylinggal kapcsolatban csak a fekete, nagyon egyszerű magassarkúba tudok belekötni, ami helyett választhattak volna egy ezüst, vagy egy sötétkék szandált is, a fiatalosabb végeredmény érdekében. Ugyanaz a helyzet ezzel a szettel is, mint Keri Russell londoni premieres ruhájával, hogy sajnos nem került be a "BDOTY" szavazásba, de a Top 10-es listámra még felkerülhet, sőt szerintem fel is fog. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Beladora ékszereket választott.
Daisy rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és elől megemelve viselt, elég vagány formában. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit sötétkék és fekete tusvonallal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
Daisy Ridley x Oscar de la Renta2019.12.23. 21:23, Fanni
Daisy Ridley még december 16-án, vagyis hétfő este megjelent a 'Star Wars: The Rise of Skywalker' világpremierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Dolby Theatreben.
A film 27 éves brit színésznője egy nagyon kifinomult és nőies, előkelő ruhában lépett a kék szőnyegre a fotósok és a rajongók elé, amiben bámulatosan nézett ki. Daisy egy bordó alapszínű, aszimmetrikus felsőrésszel és hosszú uszállyal kiegészített, finoman alakkövető Oscar de la Renta estélyit viselt, amit kifejezetten neki terveztek és oldalt magasan fel is sliccelték. Be kell vallanom, hogy a színésznőnek sikerült meglepnie a választásával, hiszen több mint 2 éve nem láthattunk rajta rendes, teljes hosszúságú estélyit, az előző 'Star Wars' film promóciós körútján végig nadrágkosztümöket, midiruhákat és jumpsuit-okat viselt, szóval kellemes meglepetést okozott ezzel a nőies választásával. Bár egy kicsit úgy éreztem, hogy talán túl "felnőttes" volt a végeredmény, ehhez hasonló ruhákat inkább az idősebb generációkon szoktunk látni, viszont Daisy tökéletesen eladhatóvá tette, nem tűnt öregebbnek benne, aminek örültem és a képek alapján ő is jól érezte magát benne, és ez a legfontosabb szerintem. A szabás tökéletes volt, a fiatal tehetség vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve benne, annak pedig örültem, hogy a vállait és a lábait is sikerült kacéran megvillantania, amitől frissebb és fiatalosabb lett az összhatás szerintem, a csúcspont viszont a hosszú, finoman drámai uszály volt. A ruha redőzése is csodás volt, ezzel izgalmat és textúrát csempésztek a megjelenésébe. Egyedül a stylinga tudok belekötni, ami szerintem lehetett volna izgalmasabb is, nem arról van szó, hogy ezek a bordó kiegészítők rosszak lettek volna, sőt passzoltak a ruhához, egyszerűen csak színesebb és fiatalosabb darabokat válogattam volna össze neki, mondjuk egy szandált, egy zöld köves fülbevalóval és clutch-csal. A színválasztásra viszont nem lehet panaszkodni, ez a bordó árnyalat istenien állt Daisynek; a világos bőrszínével lehengerlő összhangot alkotott, akárcsak a barna hajával. Kiegészítőként egy pár bordó Jimmy Choo magassarkút és Anita Ko, valamint Beladora ékszereket választott.
Daisy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza, vintage stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén klasszikus stílusú volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és erősen pirosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Daisy Ridley x Chloé2019.12.15. 17:03, Fanni
Daisy Ridley még december 12-én, vagyis csütörtök este megjelent a 'Star Wars: The Rise of Skywalker' sajtókonferenciáján, amit Tokióban rendeztek meg a Toho Cinemas Roppongiban.
A film 27 éves brit színésznő egy nagyon visszafogott és elegáns, klasszikus stílusú összeállításban érkezett az eseményre. Daisy egy sötétkék és fekete színekből összeálló, kétrészes Chloé szettet viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy szűkített fazonú, kék övvel kiegészített blézerből, illetve egy tüllből és csipkéből elkészített szoknyából állt össze. Amennyire tetszett a fehér David Koma választása egy nappal korábbról, annyira utáltam ezt az outfitjét. Bár nem mondanám, hogy borzalmas lett volna, viszont rettenetesen öregítette és az ehhez hasonló ruhákat inkább Katalin hercegnén tudom elképzelni, mintsem egy franchise fiatal sztárján, akinek kacér és játékos kreációkat kellene viselni, főleg ha egy ilyen filmet próbál népszerűsíteni, mint az új 'Star Wars'. Egyszóval most csalódott voltam a szett láttán, mert nem ilyet képzeltem el rajta, remélem, hogy a premierre újból összeszedi magát ő és a stylistja is. Mondjuk a képeken látszik, hogy legalább jól érezte magát, de a végeredményen a nagy mosolya sem tudott segíteni. A szabás rendben volt, igazából Daisy alakja számára az egész előnyös volt, a vékony dereka és a csípője is ki lett hangsúlyozva és egy kis figyelem a lábaira is került, de még így is komornak találtam az egészet, valamint lazaság kellett volna ebbe a ruhába. A színvilágot túl sötétnek éreztem a fiatal tehetség hófehér bőrszíne mellett, túl nagy volt a kontraszt, egy lágyabb kék árnyalatban szokkal szívesebben láttam volna. A megjelenését egy pár fekete Chloé magassarkúval és Repossi ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Daisy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt, ami tovább öregítette a színésznőt. Ezen a sminkje sem igazán segített; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, végül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Daisy Ridley x David Koma2019.12.12. 21:35, Fanni
Daisy Ridley tegnap este, vagyis december 11-én megjelent egy rajongói eseményen, amit a 'Star Wars: The Rise of Skywalker' megjelenése kapcsán rendeztek meg Japán fővárosában, a Tokióban található Rippongi Hillsben.
A film 27 éves brit színésznője egy nagyon modern és egyben vagány, kacér ruhában lépett a vörös szőnyegre a rajongók elé, amiben fantasztikusan nézett ki. Daisy egy fehér, kétrészes David Koma szettet viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy flitterekkel gazdagon díszített, merevített vállrésszel és hosszú palásttal kiegészített crop topból, valamint egy magasított derekú és egyenes szabású nadrágból állt össze. A színésznő megjelenéseit korábban is nagyon szerettem, így örültem a visszatérésének és már alig várom, hogy láthassuk a premieres választásait, remélem, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is helyesen döntöttek a stylistjával. A mostani összeállítása elég feltűnő és izgalmas lett, ráadásul a vagány szettel a karakterét, Rey-t is sikerült bennem megidéznie, aminek kifejezetten örültem. A szabásra egy rossz szavunk sem lehet, hiszen Daisy alakja láthatóan tökéletesen ki lett hangsúlyozva, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, ugyanakkor a kacérabb végeredmény érdekében még a lapos hasát is meg tudta villantani. A legjobban viszont a merev vállkialakítás tetszett, amitől erőteljesebb és komolyabb lett az összhatás, míg a pontot az i-re a csodás, opálos palásttal tették fel, amitől úgy nézett ki, mint egy szuperhős. Szerencsére a választása nem csak az eseményen állta meg a helyét, hanem a fiatal korához is nagyszerűen passzolt, friss és fiatalos volt az egész. A fehér színválasztásra sem lehet panaszkodni, szerencsére a színésznő világos bőrszínét nem fakította tovább, az összhatás pedig izgalmasabb lett a csillogó flittereknek köszönhetően.
Daisy haját egy alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig kicsit megemelték, így az összeállításon maradt a hangsúly. A sminkje is visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude matt rúzs került.
|