2016.11.17. 17:03, Fanni
Danika Yarosh október 20-án, csütörtök este megjelent a 'Jack Reacher: Never Go Back' világ premierjén, amit Londonban rendeztek meg a Cineworld Leicester Square-en.
A film 18 éves színésznője egy igazán drámai, elegáns, ugyanakkor nagyon szexi ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Danika egy fekete, enyhén átlátszó és mélyen dekoltált, valamint fodrokkal díszített Roksanda Ilincic estélyit viselt a 216-os őszi/téli kollekcióból. A ruha valami fantasztikus volt, gyönyörűen ki lett dolgozva és kellően mutatós volt, remek választás egy nagyobb premierre. A színválasztásba nem akarok most belekötni, mert bár fekete volt az alapszín, de a nude és a sötétkék árnyalatok is helyet kaptak ez mellett, viszont mégsem ez tette érdekesebbé ezt a darabot, hanem a minták, valamint a fodrok és ne feledkezzünk meg az átlátszó részekről sem, amelyek kacérabbá és sokat sejtetővé varázsolták a végeredmény. A szabás is teljesen rendben volt, sőt az én szememmel nézve hibátlan, mivel a fiatal színésznő vékony dereka tökéletesen ki lett emelve, és bár mélyen dekoltálták a ruhát mégsem lett túl sokat mutató vagy közönséges, hanem csak visszafogottal lett dögös az összhatás, így remekül el tudta adni számomra ezt az egész outfit-et. A másik pozitívum pedig az, hogy nem viselt túl sok kiegészítőt, így az estélyin maradhatott a hangsúly, ami már magában is egy statement darab volt. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkúval, valamint David Webb gyűrűvel tette teljessé.
Danika haját egy középen elválasztott, lazább kontyba készítették el, de én akár még egy magasan elhelyezett, szoros copfot is el tudtam volna a ruha mellé képzelni, sőt talán jobb is lett volna, viszont ez sem volt rossz döntés. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit ezüst színekkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira narancssárga rúzst vittek fel.
Danika másnap, vagyis még október 21-én, péntek este ott volt a film berlini premierjén is, amit a CineStar Sony Centerben rendeztek meg.
A fiatal színésznő most egy még elegánsabb és kifinomultabb, ugyanakkor ismét nagyon dögös szettben érkezett a vetítésre. Danika egy fekete, teljesen letisztult és alakkövető, rövidebb uszállyal kiegészített Yanina Couture hosszú ujjú estélyit viselt a 2016-es őszi/téli kollekcióból. Nagyon tetszett a ruha egyszerűsége és a színésznőn is remekül mutatott az egész, sokkal érettebbnek néz ki benne. Egyébként ebben a megjelenésben most semmi izgalmas vagy emlékezetes részlet nem volt, de a végeredmény így is tökéletes volt, sőt semmi nem hiányzott belőle és pont ez volt az egészben a legszebb. A ruha szabása hibátlanul követte végig Danika kecses alakját, ezzel remekül kiemelve a vékony derekát és a formás csípőjét is. A színválasztásról túl sokat nem lehet elmondani, mivel az egyik legnépszerűbb és legbiztonságosabb szín mellett döntött ismét, viszont, ahogy azt már korábban is bebizonyította remekül állt neki és a sminkjével tudott egy kis kontrasztot is alkotni, így nem lett egyáltalán unalmas az összhatás, hanem klasszikus és elegáns volt Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és egy EF Collection fülbevalót választott.
Danika haja most leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a jobb vállára igazítva viselt, lazább hullámokba besütve. A sminkje szintén egyszerűre sikerült, de ennek ellenére nagyon mutatós volt; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy vadító piros rúzs került.