Debby Ryan x Elie Saab2020.05.28. 19:29, Fanni
Debby Ryan még tavaly decemberben ment férjhez Joshua Dun-hoz, a Twenty-One Pilots tagjához Austinban, viszont csak a múlt héten jelentették be, hogy összeházasodtak és a Vogue magazinnal osztották meg az első képeket.
A 27 éves színésznő egy nagyon klasszikus stílusú és kifinomult, nőies darabban mondta ki a boldogító igent, amivel nem tudott mellélőni. Debby egy fehér, ejtett vállrésszel és hosszú uszállyal kiegészített, A-vonalú Elie Saab esküvői ruhát viselt, ami a leírása alapján az álomruhája volt. Be kell vallanom, hogy valamilyen oknál fogva a színésznőt egy ennél vagányabb darabban tudtam volna elképzelni, de nem hibáztatom azért, mert egy biztonságos darab mellett tette le a voksát, mert a végeredmény rendben volt, bár ez nem az a ruha, amire évek múlva is emlékezni fogunk és bekerül a legjobb menyasszonyi ruhák közé, de nem is ez a lényeg igazából. Nagyon szépen Debby alakjához igazították a tervezést, remekül ki lett hangsúlyozva a vékony dereka és a csípőjére is került egy kis figyelem. A legjobban az tetszett, hogy a felsőrészbe egy kicsit belecsempészték a modernebb vonalat is az ejtett vállrésszel, így a vállait is meg tudta villantani. Ettől az apróságtól egyből frissebb lett a végeredmény, ez pedig az előnyére vált a színésznőnek. A hosszú uszály szinte elkerülhetetlen volt, az elmúlt években egyre népszerűbb kiegészítője az esküvői ruháknak, amitől igazán drámai lesz az összhatás. Érdekesség, hogy a fátyol Debby édesanyjáé volt, amit még a 80-as években viselt a saját esküvőjén, amitől az egész még személyesebb lett a megjelenése. A fehér alapszín nyilván adott volt, nem sokan vállalnak be színes ruhákat az eskövőjükre, viszont olyan sok fehér árnyalat van, hogy nem mindenki tudja eltalálni a számára a legmegfelelőbbet, de ez alkalommal szerencsére ez is sikerült. Debby bőrszínéhez és a vöröses-barnás hajához is remekül passzolt, ebbe igazából nem lehet belekötni. Összességében minden rendben volt, nem lehet semmibe sem belekötni, a fátyol mellett a másik érdekesség, hogy magassarkú helyett fehér Nike cipőt viselt a ruha mellé, néhány Hearts of Fire ékszerrel kiegészítve.
Debby haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt és igazából ez az egyetlen, amin változtattam volna, sokkal jobban tetszett volna, ha egy laza kontyba készítik el. A sminkje viszont nagyszerű volt, tetszett az egyszerűsége és a letisztultsága; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosítót is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Debby Ryan x Dzojchen2018.11.11. 15:20, Fanni
Debby Ryan is jelen volt az idei MTV EMA díjátadón, amit Bilbao-ban rendeztek meg a Spanyolországban található Bilbao Exhibition Center-ben november 4-én, múlt vasárnap este.
A 25 éves színésznő egy igazán izgalmas, de mégis egyszerű összeállításban lépett a pink szőnyegre, amivel egy kicsit a férfiasabb vonalat képviselte, viszont az összhatás mégis kacér lett. Debby egy szürke-fekete, kétrészes Dzojchen nadrágkosztümöt viselt a 2016-os Resort kollekcióból, ami egy rövid blézerből és egy hozzá passzoló, magasított derekú és egyenes szárú nadrágból állt össze. Örültem, hogy valaki bevállalt egy nadrágos szettet is, hiszen elég sok miniruhát és estélyit láthattunk a díjátadó alatt, a fiatal színésznő összeállítása viszont kifejezetten frissre és különlegesre sikeredett az miatt, hogy nem a megszokott outfitet viselte, amit vártunk volna tőle. Az mondjuk igaz, hogy a kicsit bővebb szabása miatt nem került olyan nagy figyelem Debby formás testére, de ennek ellenére sem mondhatjuk azt, hogy ne lett volna azért minimálisan kiemelve a dereka, vagy a csípője és mivel a blézer alatt nem viselt semmit, így a dekoltázsát is sikerült kihangsúlyozniuk, igaz ezzel nem estek túlzásokba szerencsére, így nem villantott meg magából semmit, amit nem kellett volna. Szerencsére a nadrágos szettet kellő magabiztossággal és önbizalommal viselte, szóval sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt számomra és a játékossága miatt még a díjátadón is megállta a helyét. A fekete-szürke színvilággal sikerült meglepnie, mert azt hittem, hogy élénk színekben láthatjuk majd, viszont el kell ismernem, hogy ez a biztonságos színválasztás is működött, a szürke-fekete párosítása remekül nézett ki és nem csak egymással mutattak nagyon jól, de Debby bőrszínével is szépen kiegészítették egymást, a csíkos mintázattal pedig még izgalmasabbá tették az egészet. Kiegészítőként egy pár fekete Loriblu magassarkú szandált, illetve APM Monaco ékszereket választott.
Debby haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Debby Ryan x Paule Ka2018.08.11. 15:36, Fanni
Debby Ryan augusztus 9-én, csütörtök este hivatalos volt az 'Insatiable' 1. évadjának a premierjére, amit Los Angelesben rendeztek meg az Arclight Cinema-ban.
A sorozat 25 éves színésznője egy igazán kifinomult és nőies outfitben érkezett a szürke szőnyegre, ahol nagyon bájosan festett a fotósok és a rajongók előtt. Debby egy pasztell rózsaszín alapszínű, pánt nélküli és lefelé bővülő Paule Ka koktélruhát viselt a 2019-es Resort kollekcióból. A színésznőről nem túl gyakran szoktam írni az oldalon, mert valahogy mindig megfeledkezem róla, hiszen nem öltözködik túl változatosan és izgalmasan, viszont ezzel az outfitjével sikerült elvarázsolnia és felhívnia magára a figyelmemet. A ruha a maga előkelő eleganciájával, de mégis kacér fiatalos vonalaival teljesen megvett és Debby-nek is csodásan állt a végeredmény, amibe lehetetlen lenne belekötni. A szabás tökéletes volt, a megfelelő helyeken gyönyörűen kihangsúlyozta az alakját, így kifejezetten nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a csípőjére is, de sejtelmesen a lábait és a vállait is sikerült megvillantania, szóval tényleg lehetetlen lenne hibát találni benne. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a szoknyarész volt, aminek a bővülő fazonja nem igazán nyerte el a tetszésemet, de összességében még ez is működött rajta. A színvilág nagyon bájos és friss volt, ez letisztult pasztell rózsaszín árnyalat meseszép összhangot alkotott a napbarnított bőrszínével, amit a csillogó kiegészítőkkel sikerült kicsit izgalmasabbá varázsolniuk. A gyöngysort egyébként erős túlzásnak tartottam, mert nem igazán passzolt a fiatalos vonalhoz és Debby korához, kicsit öregítette, ahogy a haja is, viszont a styling ennek ellenére is tökéletes volt, remekül passzolt a kreációhoz. A megjelenését egy pár ezüst Tamara Mellon magassarkú szandállal, valamint Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Debby haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, laza copfba fogták össze, amit egy ezüst csattal tettek teljessé. A sminkjével szintén a klasszikus stíluselemeket követték; a szemeit ezüst és fekete szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, de highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Debby Ryan x Styland2018.04.11. 18:28, Fanni
Debby Ryan április 9-én, hétfő este ott volt a 'Cover Versions' premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Landmark Regent Theatre-ben.
A 24 éves színésznő egy nagyon friss és sikkes, kellőképpen elegáns összeállításban lépett a vörös szőnyegre a vetítés előtt, amiben remekül nézett ki. Debby egy fekete-pasztellkék, háromrészes Styland tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy szatén, ovesized és bő szabású nadrágkosztümből, illetve egy mélyen dekoltált, szintén szatén crop topból állt össze. A fiatal színésznő az elmúlt 2 év egyik legnépszerűbb trendjének, vagyis a pizsamák által inspirált outfitnek hódolt be, amit már rengeteg hírességen láthattunk ez elmúlt időszakban, bár mostanában azért ezeknek csökkent a száma. Bár maga az ötlet tetszett, de a kivitelezésen lehetett volna még mit alakítaniuk, hiszen a szatén anyag nagyon összegyűrödött, több helyen is, ami miatt tényleg úgy nézett ki az egész megjelenése, mintha most lépett volna ki az ágyából és egyből a vörös szőnyegre ment onnan. Szóval ezekre az "apróságokra" megérte volna figyelnie neki és a stylistjának is, mert ez miatt az egész elég olcsónak és hanyagnak tűnt. A szabás egyébként rendben volt, abba nagyon nem lehet belekötni, mert Debby alakja elég jól ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is került egy kis figyelem, illetve a dekoltázsát és a lapos hasát is megvillantotta, amitől a végeredmény kicsit kacérabb és sejtelmesebb lett. Azt viszont megjegyezném, hogy a nadrág hosszán azért lehetett volna még egy kicsi alakítani, mert hosszabb volt, mint kellett volna. A színvilágba viszont lehetetlen lenne belekötni, a pasztell kék alapszín mesésen nézett ki, friss és üde volt, a tavaszias árnyalat remek összhangot alkotott a színésznő napbarnított bőrszínével és a szőkés-barnás hajával is, bár a fekete crop topot inkább hanyagoltam volna, túl nagy kontraszt volt a két árnyalat között, ami nem igazán tetszett. Viszont a színes kiegészítők, főleg az élénk piros cipője tökéletes befejezése volt a szettnek. A megjelenését egy pár piros Stuart Weitzman magassarkú szandállal és D'Orazio ékszerekkel egészítette ki.
Debby haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt, viszont egy soros és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontynak jobban örültem volna. A sminkje rendben volt, bár semmi újat nem mutattak vele; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Debby Ryan x Mikael D2016.03.15. 13:06, Fanni
Debby Ryan is megjelent március 12-én, szombat délután az idei Kids' Choice Awards-on, amit a The Forum épületében rendeztek meg Los Anglesben.
A 22 éves színésznő egy egyszerű, de mégis feltűnő megjelenést produkált a díjátadó alatt, ahol egy fekete, csipkével kombinált Mikael D ruhát viselt a tervező 2016-os tavaszi kollekciójából. A szettet egy piros Les Petits Joueurs clutch-csal és egy pár ezüst Cesare Paciotti magassarkúval egészítette ki. A ruha kitűnő választásnak bizonyult, egyszerű, de nagyszerű volt, tökéletesen követte Debby alakját, a játékos kivágások, amiket csipkével egészítettek ki pedig egy kis merészséget vittek a megjelenésébe. Viszont a piros clutch helyett egy ezüst sokkal jobban passzolt volna a cipőjéhez.
Debby haja leengedve maradt, amit középen elválasztottak neki és egyenesre vasaltak. A sminkje hibátlan lett, barna, enyhén füstös szemeket kapott, amit ráadásként tussal emeltek ki, az ajkaira pedig egy rózsaszín rúzst vittek fel.
|