Palvin Barbara x Diane von Furstenberg2019.06.21. 20:01, Fanni
Palvin Barbara is jelen volt a 2019-es CFDA Fashion Awards-on, amit még június 3-án, hétfő kora este rendeztek meg a New Yorkban található Brooklyn Museumban.
A 25 éves modell egy izgalmas és csillogó, de mégis klasszikus stílusú darabban érkezett a díjátadóra. Barbara egy márványszerű mintázattal díszített, zöld, sárga, fehér és kék árnyalatokból összeálló, finoman dekoltált és alakkövető Diane von Furstenberg estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami felett egy fekete átlátszó, hálós anyagból elkészített és kristályokkal díszített ruhát láthattunk rajta. Nem mondanám, hogy a végeredménnyel sikerült volna elvarázsolnia, sőt azt kell mondanom, hogy az egyik legrosszabb megjelenése az összhatást nézve. A ruha nem volt rossz, de a hajával és a kiegészítőkkel, valamint az átlátszó felsőrésszel együtt nekem már túl sok volt ez az egész, semmi nem illett semmihez, befejezetlennek és ostobának tűnt a választása, ennél sokkal többre is képes, amit már nem egyszer sikerült bemutatnia, most csalódást okozott, amit sajnáltam. A szabással semmi bajom nem volt, mert a tervezés végig tökéletesen követte a fiatal modell alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, valamint egy kis figyelem a dekoltázsára is került, de ezzel nem esett túlzásokba. Nekem hiányzott egy kicsit, hogy az alsó ruha is oldalt fel legyen legalább egy kicsit vágva, hogy megmutassa a lábait, mert az egészet egy kicsit zártnak és komornak éreztem, ami miatt Barbi is öregebbnek tűnt benne. A felső, átlátszó darabtól mindenképpen megszabadultam volna ez miatt, igaz úgy elveszítette volna a csillogását a megjelenése, de ezt nem bántam volna. Az alsó estélyi színvilága gyönyörű volt, igazi nyárias, trópusi hangulatot keltett bennem, amit imádtam és a modell világos bőrszínével is mesésen kiegészítették egymást, a mintázat pedig izgalmas volt. Összességében azt kell mondanom, hogy ennél jobb ruhát is választhatott volna, kár, hogy ez lett végül az, amiben láthattuk. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút választott.
Barbara ez alkalommal egy egyenes, frufruval kiegészített parókát viselt, ami helyett szívesebben láttam volna az eredeti haját egy kontyba elkészítve, úgy talán a ruha is jobban tetszene. A sminkje viszont rendben volt; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Irina Shayk x Diane von Furstenberg2018.06.07. 10:37, Fanni
Irina Shayk is jelen volt az idei CFDA Fashion Awards-on, amit még június 4-én, hétfő este rendeztek meg a new yorki Brooklyn Museum-ban.
A 32 éves modell egy nagyon vidám és könnyed, nyárias ruhában volt látható a díjátadón, ahol tőle megszokott módon finoman szexi volt. Irina egy kanárisárga alapszínű, aszimmetrikus szabású és lágy esésű Diane von Furstenberg midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit lágy fodrokkal, valamint hosszú ujjakkal egészítettek ki, mélyen dekoltáltak és fekete leopárdmintázattal díszítettek fel. A modellnek sikerült teljes mértékben meglepnie ezzel a színes és élénk, figyelemfelkeltő darabbal, hiszen az esetek legnagyobb részében fekete, egyszerű, de mégis szexi ruhákban szoktuk őt látni a megjelenései során, de ez teljes mértékben újdonság volt tőle és azt kell mondanom, hogy tetszett és örültem ennek a kis változatosságnak, mert sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt. A szabás viszont tőle szokatlanul meglepően visszafogott és egyszerű lett, hiszen inkább a pánt nélküli, alakkövető tervezéseket szokta előnyben részesíteni, viszont ez inkább bővebb szabású volt, az alakját pedig egyáltalán nem követte végig, de ennek ellenér eis megfelelő figyelem került rá. Jól látható, hogy a gumis résznek köszönhetően Irina vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett emelve benne, valamint a hosszú lábát most is sikerült megvillantania, ahogy a dekoltázsára is visszafogottan felhívták a figyelmünket. A szoknyarész könnyesége is nagyon tetszett, főleg mozgás közben, hiszen úgy működött a legjobban, ahogy az a képenis látható. A színvilág is kifejezetten tetszett, ami engem lepett meg a legjobban, hiszen pár héttel ezelőtt Demi Lovato hasonló Christian Dior ruhája egyáltalán nem tetszett, viszont Irina esetében a leopárdmintázat egyáltalán nem tűnt olcsónak és erőltetettnek, sőt a sárga alapszín is remekül mutatott a barnított bőrszínével és a sötét hajával is, amivel szépen kiegészítették egymást, így tényleg nincs mire panaszkodni, ráadásul az összhatás finoman szexi volt, ahogy azt megszoktuk tőle. Kiegészítőként egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkú szandált, valamint bordó. bársonnyal borított Jimmy Choo clutch-ot választott.
Irina haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és felül lelapítva viselt, a hátára omolva és laza hullámokba besütve. A sminkje pedig, mint mindig, így most is visszafogott és természetes lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Taylor Schilling x Diane von Furstenberg2018.01.25. 18:04, Fanni
Taylor Schilling is megjelent a 2018-as Screen Actors Guild Awards-on, amit január 21-én, vasárnap rendeztek meg a Shrine Auditoriumban, Los Angelesben.
Az 'Orange is the New Black' 33 éves színésznője egy elég visszafogott és egyszerű, de mégis elegáns ruhában érkezett a vörös szőnyegre a fotósok elé. Taylor egy fekete, mélyen dekoltált és egyenes szabású Diane von Furstenberg estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit egy fehér, vastag övrésszel egészítettek ki. Bár maga a ruha nem volt rossz, viszont a színésznő számára előnytelen volt, a korához sem illett és nem utolsósorban unalmas az egész, ami szintén nem segített a végeredményen. A színésznő már hosszú hónapok óta nem volt látható nagyobb eseményeken, éppen ezért a nagy visszatéréséhez nem pontosan ilyen ruhát képzeltem el, sőt. Ez egy olyan darab, amivel kapcsolatban deja vu érzéseim voltak, hiszen ehhez hasonlót már Meryl Streep-en is láthattunk korábban, valamint az ő korához és formásabb alakjához sokkal jobban is passzol, rajta eladható, de a fiatal színésznőn sajnos nem működött. Az első és legnagyobb problémám a szoknya hosszával volt, ami ebben a formában szerintem borzalmas, vagy földig érőnek kellett volna lennie, vagy pedig még legalább 5-10 centitől megszabadulniuk, de így semmiképpen nem szabadott volna felvennie. A másik problémám magával a szabással és a felsőrész kialakításával volt; Taylor kecses alakja egyáltalán nem lett kihangsúlyozva a kreációban, még annak ellenére sem, hogy a derekát a fehér övvel próbálták kiemelni, de ez sem volt elegendő, a csípője pedig teljesen elveszett benne. A dekoltázsrész pedig annyira széles lett, hogy a vállai is sokkal szélesebbnek tűntek, mint amilyenek valójában és nyaka hátsó részéhez nem is illeszkedett megfelelően, mert több anyagot használtak fel hozzá, mint kellett volna. Én nagyon csalódott voltam, remélem, hogy hamarosan sikerül egy ennél frissebb és fiatalosabb outfitet is mutatnia számunkra. A fekete alapszín az egyetlen, amibe nem tudok belekötni, mert összességében a színésznő bőrszínével szépen kiegészítették egymást, a fehér részlet pedig kontrasztot alkotott az egésszel. Kiegészítőként egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkút, szintén ezüst Jimmy Choo clutch-ot és Stefere ékszereket választott.
Taylor haját egy laza, alacsonyabban elhelyezett és elől kicsit megemelt kontyba készítették el, ami jól is nézett ki. A sminkje viszont szörnyen sötét és drámai volt, ami nem is sikerült túl jól, ráaádásul öregítette is; a szemeit fekete és ezüst, erőteljes füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, valamint pirosították is, végül az ajkaira nude színű rúzs került.
Tatiana Maslany x Diane von Furstenberg2017.11.07. 19:53, Fanni
Tatiana Maslany is jelen volt az idei Hollywood Film Awards-on, amit november 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben.
A 32 éves színésznő egy egyszerű és minimalista stílusú ruhát választott erre a díjátadóra, de ebben is tőle megszokottan nagyon csinos volt. Tatiana egy bordó, szaténból elkészített, lágy esésű és finoman dekoltált, valamint spagettipántokkal kiegészített Diane von Furstenberg estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A színésznő is beállt abba a táborba ezzel a választásával, akik már kipróbálták a hálóingszerű/pizsama trendet. Ő viszont a nagy résszel ellentétben egy klasszikusabb, a 20-as éveket megidéző, elegáns és kicsit sejtelmes darabot választott, a megszokott szexisebbek helyett. Ezt egyébként egyáltalán nem is bántam, mert a saját stílusához az nem igazán passzolt volna és nem hiszem, hogy el tudta volna számunkra adni a végeredményt, szóval nem tudok panaszkodni a biztonságos döntése miatt, mert jól nézett ki benne. Mivel maga a szabás nagyon letisztult volt, így a színvilág szolgáltatta számunkra az izgalmat és a drámát, ehhez pedig egy gyönyörű mély bordó színt választott, ami fantasztikusan nézett ki. Az árnyalat nem csak a jelenlegi, őszi évszakhoz illett tökéletesen, de a színésznő világosabb bőrszínével és a sötétebb hajával is nagyszerű összhangot alkotott, míg a szatén anyaghasználattal egy kis csillogást is bele tudtak vinni a megjelenésébe. És ha már megemlítettem a szatént, akkor meg kell dicsérnem, hogy egyetlen gyűrődés nélkül megúszta az estét, ami igazán ritka az ilyen ruháknál. A szabás, ahogy már emlegettem elég egyszerű volt, viszont Tatiana alakját a lágy esése végig remekül követte; a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelmet szenteltek, valamint a dekoltázsát és a vállait is visszafogottan kiemelték, aminek köszönhetően egy kis kacérságot is bele tudtak vinni az összhatásba. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal tette teljessé.
Tatiana haját egy oldalt elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig teljesen hétköznapi lett; a szemeit egy vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira fakó piros matt rúzs került.
Instagram Style: Issa Rae x Diane von Furstenberg2017.10.29. 14:05, Fanni
Issa Rae október 23-án, hétfő délután megjelent a Fast Company és a Covergirl 'The Business of Beauty' eseményén, amit New Yorkban rendeztek meg.
A 32 éves színésznő egy igazán izgalmas és játékos, színes midiruhát választott a rendezvényre, ahol remekül nézett ki. Issa élénk színekből összeálló, flitterekkel díszített és rövid ujjakkal kiegészített, alakkövető Diane von Furstenberg midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Esetleg ismerős lehet számotokra is ez a tervezés, hiszen még márciusban ugyanezt a darabot láthattuk már Kate Bosworth-on is. Bár a styling hasonló volt, viszont mégsem éreztem a deja vu érzést, amit máskor szoktam, sőt kifejezetten örültem, hogy ezt a feltűnő színösszeállítású ruhát egy sötétebb bőrű hírességen is láthattuk. Úgy gondolom, hogy a színésznő bőrtónusával sokkal jobban mutattak ezek az izgalmas színek, amelyek egymással is csodásan mutattak, élénkek és vidámak voltak, amibe egyáltalán nem lehet belekötni. A flitterekkel és az absztrakt mintákkal pedig még különlegesebbé tudték tenni a végeredményt, valamint egy kis csillogást is bele tudtak csempészni, ami nagyon kellett a megjelenéséhez annak érdekében, hogy az ne legyen túl unalmas. Sajnos nem találtam olyan képet, amelyeken Issa álló helyzetben lett volna, de azért így is látszik, hogy a kreáció végig nagyon szépen követte a formás alakját, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelmet helyeztek, valamint a lábait is kacéran megvillanthatta. A megjelenését egy pár fekete Saint Laurent magassarkú szandállal és Mega Mega ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Issa haját egy elől kicsit megemelt, alacsonyabban elhelyezett copfba készítették el. A sminkje elég feltűnő és mutatós lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira élénk rózsaszín rúzs került.
|