Dianna Agron x Armani Privé2019.03.13. 17:55, Fanni
Dianna Agron is hivatalos volt a 2019-es Vanity Fair Oscar partira, amit még február 24-én, vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hillsben található Wallis Annenberg Center for Performing Arts-ban.
A 32 éves színésznő egy nagyon elegáns és nőies, finoman szexi ruhát választott ki a stylistjával erre az alkalomra, amiben istenien nézett ki. Dianna egy fekete és arany alapszínekből összeálló, lágyan alakkövető, kivágásokkal és rövid uszállyal kiegészített Armani Privé estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal és fekete strasszokkal díszítettek fel. Azt kell mondanom, hogy a végeredménnyel sikerült a színésznőnek teljes mértékben elvarázsolnia, régen láthattuk már nagyobb eseményen, főleg ilyen kifinomult ruhában, ami ennyire előnyös volt számára, szóval örültem neki, hogy a csapatával sikerült egy tökéletes tervezést találniuk. A kifutón nem teljesen ebben a formában mutatták be, hiszen ott nem voltak jelen az oldalt elhelyezett kivágások, valamint elől egy nagyobb méretű, bársony masnit helyeztek el, de ettől láthatóan megszabadultak végül, amit nem is bánok. Bár nekem az eredeti estélyi is tetszett, viszont nem bántam, hogy egy-két részleten változtattak Dianna számára, mert a fiatalabb korához ez a sejtelmesebb vonal sokkal jobban passzolt, valamint így a modernebb elemek is megjelentek az összeállításában, ami nagyon tetszett. A sziluett fantasztikus volt, végig hibátlanul követte a színésznő kecses alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, amit a kivágásokkal még inkább fokozni tudtak. A színválasztás is isteni volt, egyáltalán nem zavart, hogy nem az egész ruha volt arany, sőt a fekete szoknyarésszel kiegészítve még szebb lett az összhang, hiszen a két árnyalat remekül kiegészítette egymást, akárcsak Dianna világos bőrszínével és a szőke hajával. De a pontot az i-re egyértelműen a felsőrész csillogó díszítésével tették fel, amitől sokkal izgalmasabb lett a megjelenése, amivel csillogást is bele tudtak csempészni az egészbe. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút, szintén fekete Christian Louboutin clutch-ot, valamint Neil Lane és Fox & Bond ékszereket választott.
Dianna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje viszont visszafogottabb lett; a szemeit fekete és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Dianna Agron x Monse2018.06.07. 12:06, Fanni
Dianna Agron is a meghívottak között volt a 2018-as CFDA Fashion Awards-on, amit még június 4-én, hétfő este rendeztek meg a new yorki Brooklyn Museum-ban.
A 32 éves színésznő egy kifinomult és nőies, de közben mégis modern stílusú szettben érkezett a díjátadóra, ahol tőle megszokottan nagyon csinos volt. Dianna egy pasztell rózsaszín, szaténból elkészített és aszimmetrikus szabású Monse midiruhát viselt a 2019-es Resort kollekcióból. A színésznő most sem hazudtolta meg önmagát, egy tőle megszokottan friss és nőies összeállításban láthattuk, bár azért most voltak benne olyan modern és kicsit vagányabb elemek, melyek nem igazán őt jellemzik, viszont tetszett, hogy megpróbált valami új dolgot kipróbálni. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy most egy kicsit mellőzte a Prada és a Miu Miu párost, hiszen az utóbbi években főleg ennek a két olasz divatháznak a tervezéseit viselte, szóval nem bántam, hogy most kivételesen egy másik márka öltöztette, mert ráfért egy kis változatosság. Igaz így sem lépett ki túlságosan a megszokott kis komfortzónájából, viszont a modern elemeknek köszönhetően egy kevés változatosság így is került a megjelenésébe. A szabás nem lett tökéletes, jól látható, hogy a hosszú ujjrész sokkal nagyobb volt, mint kellett volna, valamint a ruha is több helyen lógott rajta, ami miatt nem volt tökéletes az összhatás, valamint a szatén anyag is több helyen összegyűrődött, szóval lett volna még min alakítgatniuk, hogy előnyösebb és jobb legyen a megjelenése. Azt mondjuk nem bántam, hogy Dianna kecses alakja nem lett kiemelve, mert legalább a lábait és a vállát sikerült megvillantania, ami elegendő is volt. A leginkább a friss és letisztult színválasztás tetszett, hiszen ez a világos rózsaszín árnyalat remek összhangot alkotott a színésznő napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is, sőt nekem még a bordó kiegészítők is tetszettek, amitől izgalmasabb lett az outfitje, bár nem hiszem, hogy a bordó darabokhoz a nyári évszak lett volna a legmegfelelőbb időszak, de a ruhával jól néztek ki, így nincs okom panaszkodni. A megjelenését egy pár bordó Christian Louboutin magassarkúval és szintén bordó Christian Louboutin clutch-csal, valamint Irene Neuwirth ékszerekkel tette teljessé.
Dianna haja leengedve maradt, amit elől kicsit megemelve és a hátára omolva viselt, egyenesre vasalva. A sminkje viszont egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Dianna Agron x Alessandra Rich & Prada2017.10.28. 16:26, Fanni
Dianna Agronról október 26-án, csütörtök délután új paparazzi képek készültek New York-ban, amikor megérkezett az AOL Studios-ba, ahol az új filmjét népszerűsítette.
A 31 éves színésznő egy igazán klasszikus, elegáns és nőies, vintage stílusú összeállításban lépett a fotósok elé, amiben igazán bájosan festett. Dianna egy hófehér, visszafogottan dekoltált és hosszú ujjakkal kiegészített, valamint egyenes szabású Alessandra Rich ruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit egy fekete masnival és övvel tettek teljessé. A színésznő stílusát mindig is szerettem, bár még nem igazán tudott mutatni egy emlékezetes szettet sem, viszont minden egyes alkalommal remekül néz ki ettől függetlenül is, ami most sem volt másképpen. Tényleg egy elég egyszerű, de igazából nagyszerű, sikkes ruhát választott, ami tökéletesen állt neki és igazán előnyös volt számára. A szabásba egyáltalán nem tudok belekötni, mivel Dianna alakját a megfelelő helyeken hibátlanul kiemelte, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, bár ezen még a vékony öv is segített, plusz visszafogottan a dekoltázsát is megvillanthatta, akárcsak a lábait, de ezeken a területeken nem estek túlzásokba, így a végeredmény nagyon kacér, de visszafogott maradt. A hosszú ujjak kicsit bővebb, lazább szabása kifejezetten tetszett, akárcsak az alsórész szűkített fazonja, valamint a galléros megoldást is remek ötletnek tartottam, mivel ezekkel az apró kis részletekkel igazán sikerült feldobniuk a végeredményt, amitől az egész megjelenése sokkal izgalmasabb lett. Míg a fekete masnival és az övvel egy kis kontrasztot is sikerült belevinniük az összhatásba, drámaibbá tették azt. A fehér alapszín minimalista és letisztult volt, nehezen lehet mellélőni ezzel a választással, valamint a színésznő bőrszínével is csodásan nézett ki, de a leginkább a fekete kiegészítőknek örültem, amelyek feltették a pontot az i-re. Kiegészítőként egy pár Prada magassarkút és szintén Prada táskát választott. A haja leengedve maradt, amit egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva és megemelve, mit egy fekete hajpánttal egészítettek ki. A sminkje pedig a megszokottak alapján nagyon természetes és friss lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Dianna még aznap este, vagyis még mindig október 26-án megjelent a 'Novitiate' new yorki premierjén is, amit The Landmark Theatre-ben rendeztek meg.
A film fiatal színésznője erre az alkalomra egy sokkal kifinomultabb és feltűnőbb, izgalmas ruhában érkezett a fekete szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Dianna egy türkizzöld alapszínű, fehér és ezüst gyöngyökkel, valamint kristályokkal díszített és pink pántokkal kiegészített, mélyen dekoltált Prada estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. A színválasztás fantasztikus volt, igazán előkelő és friss volt ez a türkizzöld árnyalat, ami már egymagában is csodásan nézett volna ki, viszont hála a pink szalagnak még több színt sikerült belevinniük a végeredménybe, míg a gyöngyökkel és a kristályokkal sikerült sokkal csillogóbbá és elegánsabbá tenniük a megjelenését, ami tényleg gyönyörű volt. Bár a gyöngyökkel kicsit túlzásokba estek, a kevesebb néha több elvet kellett volna ez alkalommal követniük, de szerencsére nem tudták ezzel elrontani a választását, nem tűnt túl nehéznek az összhatás, hanem kellemes és könnyed lett így is az egész, aminek nagyon örültem. A színek egyébként egymással is remekül működtek, valamint a színésznő világosabb bőrszínével is megtalálták a közös hangot. A szabás is rendben volt, bár nem igazán tetszett egyes képeken, de ezen kifejezetten jól nézett ki a dekoltázsrész kialakítása, ami néhány fotón nem mutatott túl jól és úgy nézett ki, mintha nagyobb lett volna rá. Dianna alakja egyébként nagyszerűen ki lett ismét emelve, a legnagyobb figyelem megint a vékony derekára került, de most a dekoltázsára is nagyobb hangsúlyt fektettek. A megjelenését egy pár Prada magassarkú szandállal, valamint Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy magasan elhelyezett, elől kicsit megemelt és elegáns kontyba készítették el. A sminkje ez alkalommal kicsit erőteljesebb lett a megszokottnál; a szemeit barna, enyhén füstös sminkkel és szempillapsirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira bordó rúzs került.
Chanel Artists Dinner2017.05.12. 12:43, Fanni
Még április 24-én, hétfőn este rendezte meg a Chanel divatház az Artists Dinner partit a 2017-es Tribeca Filmfesztivál alatt, New Yorkban, ahol rengeteg híresség tiszteletét tette ez alkalommal is.
Katie Holmes egy eléggé egyszerű, de annál nőiesebb együttesben lépett a fekete szőnyegre, ahol remekül nézett ki. A 38 éves színésznő sötétkék-fehér színpárosítású, kétrészes Chanel szettet viselt a 2017-es Resort kollekcióból, ami egy visszafogottan dekoltált, rövid ujjú és fehér gombokkal díszített blúzból és egy finoman átlátszó, csipkéből készült és bő szabású nadrágból állt össze. Ez alkalommal teljesen sikerült a színésznőnek meglepnie, mert nem egy ilyen ruhát vártam volna el tőle, de kifejezetten jól állt neki ez a bohókás stílusú összeállítás, ami fiatalos és kacér volt, vintage elemekkel megfűszerezve. Bár a színválasztás nem volt túl izgalmas, viszont a kék és a fehér árnyalatok tökéletesen kiegészítették egymást és szép kontrasztot alkottak, illetve Katie bőr- és hajszínéhez is jól passzoltak. A szabás is inkább minimalistának és hétköznapinak mondható, az alakja sem lett túlzottan kiemelve, de tetszett, hogy a nadrág kicsit átlátszó volt, így a végeredmény frissebb és sejtelmesebb lett. Kiegészítőként metálos fényű darabokat, vagyis arany Chanel magassarkút, ezüst Chanel táskát és Chanel Fine ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva laza hullámokba besütve viselt. A sminkje pedig, mint mindig, így most is elég visszafogott és természetes lett; a szemei barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal lettek kiemelve, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Dianna Agron szintén hivatalos volt a rendezvényre, ahol őt egy sokkal klasszikusabb és elegánsabb szettben láthattuk, amiben ő is gyönyörű volt. A 31 éves színésznő kék alapszínű, zöld, fekete, sötétkék, fehér és pink kockás mintázattal díszített Chanel tweed kosztümöt viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy bő ujjú és cropped blézerből, egy hozzá passzoló magasított nyakú és elől finoman felsliccelt midiszoknyából és egy fehér, szintén Chanel crop topból állt össze. A színek és a szabás miatt ez a klasszikus fazon sokkal fiatalosabb és izgalmas lett, nem éreztem úgy, hogy nem passzolt volna a korához, mivel tényleg tökéletes választásnak bizonyult. A legjobban egyértelműen a színvilág tetszett, ami friss és üde, illetve élénk volt, így a tavaszi évszakot is megidézte, de egymással kiegészítve és a színésznő világos bőrszínével is nagyszerű összhangot alkottak az árnyalatok. Kifejezetten tetszett, hogy a blézer és az alatta viselt top is rövidebb volt, így a végeredmény még sejtelmesebb és trebdibb lett, valamint az alakja is jobban ki lett emelve ezáltal, ami azt jelenti, hogy Diana csípője és a dereka is elegendő figyelmet kapott, de ezek mellett a lábait és a lapos hasát is megcsodálhattuk. Kiegészítőként egy pár fekete Chanel magassarkút, fekete-piros Chanel táskát és szintén Chanel Fine ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén izgalmas és színes lett, akárcsak a ruhája; a szemeit fekete és narancssárga szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira mályvaszínű matt rúzs került.
Christina Ricci egy elég egyszerűnek és kicsit hétköznapinak mondható, de nagyon nőies ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol csodásan festett. A 37 éves színésznő egy sötétszürke, hosszú ujjú Chanel midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A tervezés végig gyönyörűen követte a színésznő kecses alakját, így a vékony dereka és a csípője is hibátlanul ki lett emelve, de ezek mellett a formás lábait is sejtelmesen megvillanthatta a szoknya hosszának köszönhetően. A színek az ő esetében nem voltak túl feltűnőek, vagy izgalmasabb, itt is inkább a minimalista és egyszerű, klasszikus vonat követte, de nagyon tetszett az összhang, ami a bőrszíne és a ruha szürke alapszíne között létrejött, így nem bántam, hogy ez mellett a darab mellett tette le a voksát. A kiegészítőktől viszont nem dobtam el az agyamat, főleg, ami a fehér cipőt illeti, hiszen ez sehogy sem illett bele az összképbe, amit sajnálok, mert ez miatt sikerült rontaniuk az összhatáson. A megjelenését egy pár fehér Chanel magassarkúval, fekete-arany-barna, parfümös üveget formázó Chanel táskával és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki. Christina haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenes formában viselt. A sminkje viszont kellően élénk és izgalmas lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, az ajkaira pedig piros rúzst vittek fel.
Ruth Wilson is jelen volt ezen a rendezvényen, ahol egy kicsit modernebb, de mégis klasszikus és nőies ruhában láthattuk. A 35 éves brit színésznő egy fekete-fehér, háromrészes Chanel összeállítást viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy feljesen fekete, flitterekkel díszített crop topból, magasított derekú, fekete-fehér, csíkokkal és flitterekkel díszített szoknyából és egy strasszokkal díszített blézerből állt össze, amit a vállára terítve viselt. Maga a felső és a szoknya nagyon tetszett együtt, jól kiegészítették egymást és a színésznőhöz is illettek, ami azt jelenti, hogy az alakját szépen kihangsúlyozta; nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, így a szabásba nem tudok belekötni. És igazából a blézerrel sem volt problémám, mert csinos volt, viszont ehhez a szetthez nem igazán illett, teljesen elterelte a figyelmünket és soknak mondanám, így ettől a helyükben megszabadultam volna. A színvilág egészen klasszikusnak, valamint monokróm stílusúnak mondható, de a csillogó flittereknek köszönhetően egyből izgalmasabb és feltűnőbb lett a végeredmény, így nem mondhatjuk rá, hogy egyhangú lenne, illetve Ruth világos bőrszínével is jól kiegészítették egymást. A kiegészítőknél egyedül a cipőbe tudok belekötni, ami akárcsak a blézer, nem nézett ki rosszul, csak ezzel az összeállítással nem működött, így egy egyszerű szandálnak jobban tudtam volna örüni. A végeredményt egy pár fekete Chanel magassarkúval és fekete-barna Chanel táskával tette teljessé. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje viszont sokkal letisztultabb és természetesebb lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Végül pedig jöjjön Bonnie Wright, aki tőle megszokottan egy klasszikus és nőies, illetve egyszerű outfitben volt látható a partin. A 26 éves színésznő egy egyszerű, fekete Chanel midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit flitterekkel és kövekkel díszítettek fel. Kicsit sajnálom, hogy nem választott a korához jobban illő darabot, ahogy Dianna tette, mert Bonnie-nak is nagyon jól álltak volna azok az élénk színek, és kicsit unalmas, hogy mindig sötét árnyalatokban láthatjuk, ideje lenne egy kicsi színt is belevinnie a megjelenéseibe. Egyébként a feketével sincs probléma, hiszen a hófehér bőrszínével és a vörös hajával is remek összhangot, illetve kontrasztot alkot, csak már egy kicsit unalmas, még a díszítés ellenére is, ami bár izgalmasabbá tette a végeredményt, de mégsem érzem azt, hogy ez lenne az igazi számára. A szabás viszont kifejezetten tetszett, bár a szoknya pár centivel lehetett volna rövidebb is, de így sem volt rossz, a hangsúly pedig egyébként is a vékony derekán és a csípőjén volt, nem pedig a lábain, amit még így is finoman meg tudott villantani. Kiegészítőként egy pár fekete Chanel magassarkút és szintén fekete Chanel clutch-ot, valamint Wright & Teague ékszereket választott. Tőle megszokottan a haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje viszont kicsit sötétebb lett, mint máskor; a szemeit barna füstös sminkkel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erőteljesen bronzosították, míg az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Dianna Agron x Prada & Miu Miu2017.01.24. 13:49, Fanni
Dianna Agron január 20-án, péntek délután megjelent a 'Novitate' premierjén, amit a 2017-es Sundance Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Park Cityben található Eccles Center Theatreben.
A film 30 éves színésznője egy nagyon egyszerű, de nőies ruhában érkezett a vetítésre. Dianna egy sötétkék, magasított nyakú és hosszú ujjakkal kiegészített, egyenes szabású Prada midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, amit Swarovski kristályokkal és gyöngyökkel díszítettek fel. A ruha mellé egyébként még egy fekete Waldorf harisnyát is párosított, bár ezt inkább kihagytam volna a helyében. A színválasztás egyébként nagyon tetszett, bár semmi korszakalkotó nem volt benne, viszont jól nézett ki a színésznő napbarnított bőrszínével és a szőke hajával az összhatás, a felsőrész díszítettsége pedig kicsit dobott a végeredményen és nem lett annyira unalmas. A szabása is rendben volt, az eseményen jól megállta a helyét, a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, azt viszont bánom, hogy a szoknyán nem alakítottak egy kicsit, mivel a hossza lehetett volna rövidebb is, amitől kacérabb és kicsit fiatalosabb végeredményt érhetett volna el. A megjelenését egy pár fekete Prada magassarkúval, illetve Jennfer Fisher ékszerekkel tett teljessé.
Dianna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyibb hullámokba beszárítva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje is teljesen visszafogott lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira barackszínű matt rúzs került.
Dianna a premiert követően megjelent az after partin is, amit szintén Park Cityben rendeztek meg egy helyi étteremben.
A színésznő erre az alkalomra már egy kicsit izgalmasabb, de a korától teljesen távol álló, öreges ruhát választott, ami nagy csalódás volt számomra. Dianna egy fekete, zöld és fehér színekből összeálló, bő szabású és bőr gallérral kiegészített Miu Miu midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, ami mellé még egy bőrkabátot is párosított (ez a második képen látható rajta, amikor távozott a helyszínről). Nos azzal kezdeném, amiben nem igazán lehet belekötni, vagyis a tervezés színvilágába, ami kifejezetten tetszett, a minták pedig érdekesek és játékosak voltak, amivel sikerült a végeredménybe belevinniük egy-két modern elemet, a bőr gallérrész pedig nagyon vagány volt. Ezek mellett a már emlegetett árnyalatok a színésznő bőrszínével is gyönyörűen kiegészítették egymást, a barna szemeit pedig a zöld részletek szépen kiemelték. Viszont a szabásról ennyi jó dolgot nem lehet elmondani, hiszen túl bő és túl nagy volt, az egész lógott Dianna-n és öreges lett az összhatás, inkább egy otthonkára emlékeztetett a sziluettje miatt az egész, mint egy designer darabra. Sajnos a lábai is teljesen háttérbe szorultak, valamin sem a dereka, sem pedig a csípője nem lett kiemelve. Az egészet pedig tetőzte még egy fekete Waldorf harisnyával (ismételten). Kiegészítőként egy pár fekete, tollakkal és gyöngyökkel díszített Miu Miu magassarkút, Jennifer Meyer ékszereket és egy sötétkék Prada clutch-ot választott.
Dianna haján túl sokat nem változtattak, ugyanúgy maradt, ahogy azt a premieren is láthattuk. Viszont a sminkjén alakítottak és enyhén füstös, szürke szemeket kapott, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
|