Laura Harrier x Brandon Maxwell2019.02.15. 16:14, Fanni
Laura Harrier még február 2-án, szombat este ellátogatott az idei Directors Guild Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg a Ray Dolby Ballroom-ban.
A 28 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de mégis nőies és elegáns ruhában volt látható a vörös szőnyegen, ahol gyönyörű volt ismét. Laura egy fekete, finoman alakkövető és pánt nélküli szatén felsőrésszel kiegészített Brandon Maxwell estélyit viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból. Annak ellenére, hogy tavaly elég sok szettjét leszóltam és nem igazán tetszettek, idén úgy látszik, hogy összeszedte magát a fiatal tehetség és a stylistja is, mert még nem láttam tőle olyan ruhát ebben az évben, ami ne tetszett volna és szerencsére ez is ilyen volt. Azt szokták mondani, hogy néha a kevesebb több és ez ebben az esetben is így volt, mivel egy nagyon visszafogott, egyszerű darabban láthattuk Laura-t, amivel igazából semmi újdonságot nem mutatott be számunkra, viszont a végeredmény mégis tökéletes lett és az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét, tényleg lehetetlen lenne bármibe is belekötni. A szabás tökéletes volt, jól látható, hogy a sziluett végig hibátlanul követte a kecses alakját, ami azt jelenti, hogy a vékony dereka és a csípője is 100%-osan ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem mégis a vállaira került, így az összhatás kicsit szexi, de mégis ízléses lett, semmivel nem esett túlzásba. A legjobban a felsőrész szatén anyaghasználata tetszett, amivel egy kis izgalmat és csillogást is sikerült belecsempészniük a végeredménybe, nekem pedig kifejezetten tetszett az összhatás, amit a szoknya a felsővel alkotott. A színvilág nem lett túl izgalmas, vagy éppen feltűnő, mert egy sötét fekete árnyalat mellett döntött, ami kicsit unalmas lett szerintem, jobban örültem volna inkább egy élénkebb színnek, viszont tagadhatatlan, hogy szép összhangot alkotott ez is a sötét bőrszínével, az ékszerekkel pedig sikerült igazán előkelővé varázsolnia a megjelenését. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált, valamint Bvlgari ékszereket választott.
Laura haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkjével is az egyszerűség elvét követték; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű rúzs és szájfény került.
Sarah Paulson x Prada2019.02.04. 20:46, Fanni
Sarah Paulson is ott volt február 2-án, szombat este a 2019-es Directors Guild díjátadón, aminek a los angelesi Ray Dolby Ballroom adott otthont.
A 44 éves színésznője egy tőle megszokottan izgalmas és vagány, a disco korszakot megidéző szettben érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki. Sarah egy metálos kék alapszínű, mélyen dekoltált és egy kisebb kivágással, illetve hosszú ujjakkal kiegészített Prada midiruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és apró flitterekkel, valamint fekete 3D-s rózsákkal díszíttek fel. Úgy látszik, hogy a színésznő a stylistjával együtt továbbra is képtelen számomra csalódást okozni, aminek természetesen nagyon örültem, ahogy ennek a feltűnő szettnek is, amiben biztosan ő volt az est sztárja, mineki felfigyelt rá. Az alapötlet a styling és a fekete díszítések nélkül elég retró stílusú volt, amivel a 80-as éveket idézte volna meg bennünk, bár érezhető az innen vett inspiráció, viszont a végeredmény mégis modernebb lett, hála a kivágásoknak, illetve a minimalista stylingnak, ami nekem nagyon tetszett. A szabáson látszott, hogy tényleg Sarah számára tervezték a darabot, mert a megfelelő helyeken remekül ki lett emelve a kecses alakja, aminek köszönhetően megcsodálhattuk a vékony derekát és a csípőjét is, plusz a dekoltázsára is került egy kis figyelem. Ha mindez nem lett volna elég, akkor ezek mellett sikerült még kacéran a lábait és a lapos hasát is megvillantania, a kivágás és a szoknya hossza miatt. Annak ellenére, hogy elég sok mindent megmutatott, de igazából mégsem, így azt mondhatom, hogy egyáltalán nem esett ezekkel túlzásokba, az összhatás kellőképpen ízléses maradt. A csúcspont egyértelműen a színválasztás volt, hiszen ez a metálos fényű kék árnyalat gyönyörű volt már önmagában is, de az sem hagyható szó nélkül, hogy milyen szép összhangot alkotott Sarah világos bőrszínével és a szőke hajával is. A pontot az i-re a flitteres díszítéssel tették fel, amivel beborították a ruha teljes felületét, ami így mesésen csillogott a vakuk villanása előtt. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, fekete Tyler Ellis clutch-ot és Nikos Koulis ékszereket választott.
Sarah rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, sikkes formában, kicsit lelapítva. A sminkje friss és feltűnő lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen bronzosították, végezetül az ajkaira élénk pink rúzst vittek fel.
Constance Wu x Miu Miu2019.02.04. 20:07, Fanni
Constance Wu is jelen volt február 2-án, szombat este az idei Directors Guild Awards-on, aminek a Los Angelesben található Ray Dolby Ballroom adott otthont.
A 36 éves színésznő egy hihetetlenül játékos és fiatalos, de mégis elegáns ruhában volt látható a díjátadón ez alkalommal. Constance egy fekete alapszínű, ejtett vállú és egyenes szabású, custom made Miu Miu estélyit viselt, amit apró ezüst kristályokkal és fehér tollakkal díszítettek fel, valamint rövid uszállyal egészítettek ki. A színésznő az idei megjelenéseivel még nem igazán sikerült elvarázsolnia, ami sajnos most is így volt, de ezen legalább érzem azt, hogy próbált valami mást mutatni. Az már más kérdés, hogy ezt a nagyon fiatalos szettet mennyire sikerült eladhatóvá tennie, viszont az alapötlet tényleg tetszett, bár szívesebben láttam volna egy nála fiatalabb hírességen, mint Yara Shahidi-n, vagy Zendaya-n, akiknek még a magasságuk is meglett volna hozzá. Annak ellenére, hogy custom made darabról van szó, vagyis kifejezetten neki készítették elég sok kisebb-nagyobb hiba volt a kivitelezéssel kapcsolatban. Nem értem, hogy miért nem veszik még mindig figyelembe Constance magasságát, mivel nem nem mindegy az ő esetében, hogy milyen szabású és hosszúságú ruhákat visel, amit a legújabb szettjén is tökéletesen látható. Sajnos ismét össze lett nyomva a teste, amin az sem nagyon segített, hogy egyenes szabású volt a kreáció, valamint a szoknyarész is sokkal hosszabb, mint kellett volna. A felesleges anyagtól könnyen megszabadulhattak volna, amitől nem csak a ruha tűnt volna sokkal inkább befejezettnek, de a színésznő számára is előnyösebb lehetne, mert nem látszana még alacsonyabbnak benne. A sziluettel sem voltam 100%-osan megelégedve, mert Constance alakja nem lett megfelelően kiemleve, a dereka és a csípője is elveszett benne, bár az tetszett, hogy megvillantotta a vállait, viszont ez nem volt elegendő számomra. A díszítésre viszont nem tudok panaszkodni, pontosan azt a vonalat hozta az olasz márka, amit megszokhattunk tőlük, egyáltalán nem sajnálták a ruháról az apró kristályokat, valamint a strucctollakat sem, melyektől a végeredmény nagyon izgalmas lett. A fekete színválasztás sem volt rossz, igaz nagyon szívesen látnám végre a színésznőt egy élénkebb, feltűnő árnyalatban, de el kell ismernem, hogy jól állt neki ez a sötét árnyalat, főleg a fehér és ezüst részletekkel kiegészítve. A megjelenését egy pár Miu Miu magassarkúval, fekete Miu Miu clutch-csal és Graziela Gems ékszerekkel egészítette ki.
Constance haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
Yalitza Aparicio x Delpozo2019.02.04. 19:00, Fanni
Yalitza Aparicio is ott volt még február 2-án, szombat este az idei Directors Guild Awards-on, aminek a los angelesi Ray Dolby Ballroom adott otthont.
A 25 éves mexikói színésznő egy nagyon friss és üde, elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben igazán bájosan festett. Yalitza egy fehér és pasztell lila színekből összeálló, egyenes szabású, illetve pánt nélküli Delpozo estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a szoknyarészét márványos mintázattal, míg a felsőrészét színes brossokkal dísztették fel. Már emlegettem az oldalon, hogy idén eddig Yalitza díjátadószezonos megjelenéseivel vagyok a legjobban megelégedve, mert még nem volt olyan esemény, ahol ne szerettem volna a stylistjával kiválasztott outfitet. Ez szerencsére ez esetben is így volt és ezek után már alig várom, hogy a következő nagy megjelenésére mit tartogat számunkra, mert kifejezetten tetszik a friss és üde, nőies stílusa, amit most is tökéletesen megvillantott. Annak pedig nagyon örültem, hogy a kedvenc spanyol divatházam egyik kreációjában volt látható, ami az elmúlt hónapokban szerencsére egyre nagyobb figyelmet kap a vörös szőnyegen. Bár azt nem mondanám, hogy ez lenne a kedvencem a legutóbbi kollekciójukból, mivel ez a darab elég egyszerűre sikeredett, viszont tagadhatatlan, hogy jól nézett ki és előnyös is volt a színésznő számára. Láthatóan a sziluettel nem volt probléma, mert megfelelően ki lett emelve Yalitza teste, az öv segítségével a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, viszont a legnagyobb figyelem a vállaira került, amit sikerült kacéran megvillantania, így az összhatás még fiatalosabb és sejtelmesebb lett, anélkül, hogy túlzásokba esett volna. Az egyetlen apróság amibe bele tudok kötni az a szoknya márványos mintázata, ami nekem zavarta a szememet (szó szerint), így ettől inkább megszabadultam volna, illetve az sem ártott volna neki, ha erősebb árnyalatokat visel. Félre ne értsetek ezek a pasztell színek is gyönyörűek voltak, a lila és a fehér mesésen kiegészítették egymást és a színésznő kreol bőrszínével is istenien mutattak, egyszerűen csak hiányzott a divatháztól már megszokott rikító részlet a ruháról, ami akár az öv is lehetett volna ebben az esetben, nekem már annyi is elég lett volna. A megjelenését egy pár Neil J. Rodgers magassarkúval és Shees Fine ékszerekkel tette teljessé.
Yalitza haja szabadon maradt, amit elől megemelve és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Isla Fisher x Reem Acra2019.02.04. 18:43, Fanni
Isla Fisher február 2-án, szombat este hivatalos volt a 2019-es Directors Guild Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg a Ray Dolby Ballroomban.
A 43 színésznő egy nagyon egyszerű, de nagyon nőies és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Isla egy bordó, mélyen dekoltált és hosszú ujjakkal, valamint uszállyal kiegészített, finoman alakkövető Reem Acra estélyit viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit egy masnival díszítettek fel. A színésznő ez alkalommal sikeresen bebizonyította, hogy a vörös hajú személyek is viselhetnek meleg, piros árnyalatokat, mert jól állnak nekik is. A ruhával kapcsolatban igazából túl sok újdonságot nem tudott bemutatni a színésznő, mert gyakran visel hasonló ruhákat, melyek jól állnak neki és továbbra is előnyös számára, aminek örültem. Be kell vallanom, hogy nekem kifejezetten tetszett a végeredmény, mivel nem jelöltként volt jelen a gálán, hanem a férjét kísérte el, így nem terelte el róla a figyelmet, az eseményen pedig ebben a formában tökéletesen megállta a helyét, kellőképpen elegáns és nőies volt. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, mivel Isla alakját végig remekül követte a sziluett, az övrésznek köszönhetően pedig a vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a dekoltázsára került, amivel a sejtelmességet is bele tudták csempészni az egészbe. Ahogy már emlegettem a közhiedelemmel ellenkezőleg a vörös hajúak is nyugodtan viselhetnek piros árnyalatokat, a színésznőnek is mesésen állt ez a bordó szín, ami a világos bőrszínével és a hajával is gyönyörűen mutatott, remek összhangba kerültek. Egyedül azt sajnálom, hogy a ruha mellé fekete kiegészítőket választott, talán arannyal izgalmasabb lehetett volna az összhatás. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal, valamint Beladora ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Isla haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lazán beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de nagyszerű volt; a szemeit fekete és sötétbarna, enyhén füstös sminkkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végül az ajkaira barna rúzs került.
|