Nikki Reed x Amur, Victoria Beckham & Emporio Armani2017.10.30. 12:48, Fanni
Nikki Reed még október 13-án, péntek este megjelent a Variety magazin Power of Women partiján, amit a beverly hillsi Beverly Wilshire Hotelben rendeztek meg.
A 29 éves színésznő tőle megszokott módon egy nagyon nőies és bohókás stílusú darabban lépett a fehér szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Nikki egy fekete alapszínű, barna virágmintákkal és lágy fodrokkal, valamint kivágásokkal díszített, lágy esésű Amur estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A korábbi megjelenései nem annyira tetszettek a színésznőnek, de ez a három, amit most láthattok tökéletes volt és nagyon nehezen lehet bármelyikbe is belekötni. Az én személyes kedvencem egyébként nem ez, hanem a következő volt, de ez kapta meg tőlem a második helyet, hiszen a stílusához tökéletesen passzolt és az eseményen is megállta a helyét, kellőképpen elegáns volt. A színvilág visszafogott és klasszikus volt, a fekete alapszínnel csak nagyon nehezen lehet mellényúlni és szerencsére a színésznő bőszínével nagyszerű összhangot alkottak, míg a barna mintázat egy kicsit izgalmasabbá tette a végeredmény, a fodrok pedig a romantikusabb összhatásért voltak felelősek és egy kis játékosságot is belevittek az egészbe. A szabás is rendben volt, igaz nem lett tökéletesen kiemelve Nikka alakja, de sejtelmesen megvillanthatta a vállait és a lapos hasát is, valamint a vékony derekára is megfelelő figyelem került, szóval nem lehet hibát találni semmiben sem. A megjelenését egy pár fekete Rupert Sanderson magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal, illetve John Hardy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy laza, elől kicsit megemelt kontyba készítették el, így a ruháról semmi sem vonhatta el a figyelmünket. A sminkje is elég visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint pirosítót és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Nikki pár nappal később, pontosabban október 16-án, hétfő este hivatalos volt az ELLE magazin Women in Hollywood díjátadójára, amit a Four Seasons Hotelben rendeztek meg, szintén Beverly Hillsben.
A fiatal tehetség erre az alkalomra egy sokkal klasszikusabb és szexibb ruhát választott, amiben gyönyörűen festett. Nikki egy fekete, mélyen dekoltált és kivágásokkal díszített, alakkövető Victoria Beckham estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ahogy már emlegettem a jelenlegi három választása közül ez volt a legnagyobb kedvencem, hiszen a minimalista eleganciájával sikeresen el tudott bővülni, valamint az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. Kellőképpen elegáns és nőies volt a végeredmény, viszont senkit nem öltözött túl, szépen beleillett a környezetbe. A szabás maga volt a tökéletesség, hiszen Nikki formás alakját végig fantasztikusan követte, a vékony dereka és a csípője is gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelmet fektettek, míg az apró kivágásoknak köszönhetően az összhatás még sejtelmesebb és kacérabb lett. A színválasztás ismét elég klasszikus és biztonságos volt, viszont ezt a ruhát más színben nagyon nem is tudnám elképzelni, ehhez pont ez a sötét, fekete árnyalat illett, ami még előkelőbbé tette az egészet és természetesen a színésznő napbarnított bőrszínével is nagyszerűen kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkút, fekete Edie Parker clutch-ot, valamint Jenny Bird és John Hardy ékszereket választott. Nikki haja ez alkalommal leengedve maradt, aminek nagyon örültem; oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva, nagyon sikkes formában. A sminkje pedig a megszokottak alapján készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, illetve highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Nikki Reed október 25-én, szerda délután pedig ellátogatott a CFDA és a Vogue magazin 2017-es divatbemutatójára, aminek a Chateau Marmont adott otthont Los Angelesben.
A 29 éves színésznő most egy élénk színösszeállítású, statement darab mellett döntött, ami szintén remekül állt neki. Nikki egy élénk pink, bársonyból elkészített, ezüst részletekkel, valamint csíkokkal díszített, kétrészes Emporio Armani nadrágkosztümöt visel a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy egyszerű blézerből és egy hozzá passzoló nadrágból állt össze. Mivel nagy örömömre a színésznő a blézer alatt nem viselt semmit, így a végeredmény sokkal sejtelmesebb és szexibb lett, ami egy kicsit frissített a feltűnő választásán és sokkal fiatalosabbá is varázsolta azt. A legnagyobb kedvencem az egészben viszont a színválasztás volt, hiszen nem túl gyakran láthatjuk ehhez hasonló élénk és izgalmas árnyalatokban, ez a pink szín pedig fantasztikusan nézett ki, tényleg magára tudta terelni az emberek figyelmét és nem utolsósorban a bőrszínével is remek összhangot alkotott, míg az apró ezüst részletek és a csíkok még izgalmasabbá tették a végeredményt, ezzel feltéve a pontot az i-re. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a nadrág lazább szabása volt, ami miatt nagyon a pizsamákra hajazott a tervezés és ez egy kicsit most zavart, jobban örültem volna egy élesebb kialakítású sziluettnek, főleg a bársony anyagahasználta miatt. Viszont Nikki alakja ettől függetlenül is megfelelően ki lett emelve; a vékony derekára és a csípőjére bár nem került akkora hangsúly, mint korábban, de a dekoltázsára és a hosszú lábaira nagyszerűen sikerült felhívniuk a figyelmünket. A végeredményt egy pár ezüst Casadei magassarkú szandállal, fehér Lee Savage clutch-csal, valamint Lana ékszerekkel tette teljessé. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje a megszokottak alapján friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és lágyan bronzosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Maisie Williams x Emporio Armani2017.09.15. 13:05, Fanni
Maisie Williams is ott volt még szeptember 9-én, szombat délután a 'Mary Shelley' premierjén, amit a 2017-es Torontói Filmfesztivál harmadik napján rendeztek meg a Roy Thomson Hall-ban.
A film 20 éves színésznője a vetítésre stílusához passzolóan egy játékos és kacér, de mégis nőies szettben érkezett, amiben remekül nézett ki. Maisie egy piros, virágmintákkal díszített Emporio Armani összeállítást viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált és apró kivágásokkal kiegészített topból, valamint egy hozzá passzoló nadrágból állt össze. A fiatal tehetség bevállalósabb és kísérletezgetős stílusát mindig is szerettem, hiszen soha nem láthatjuk kétszer ugyanolyan outfitben, így mindig tud valami újat és frisset mutatni, ami ez alkalommal sem volt másképpen. Viszont most annyira nem tetszett a választása, kicsit úgy éreztem, hogy öregítette a végeredmény, főleg a smink és a haj, de ezen a tervezések sem segítettek. A felsőrész egyébként kifejezetten tetszett, bár kicsit ódivatú volt, de legalább nem mondhatjuk rá, hogy unalmas lenne és kicsit a nőiesebb, romantikus stíluselemek is megjelentek rajta, szóval nem tudok panaszkodni rá. Viszont, ami a nadrágot illeti, jól látható, hogy sokkal nagyobb volt a színésznőre, mint kellett volna, így csak lógott rajta és úgy nézett ki, mintha egy pizsamanadrág lett volna rajta. A premierre egyébként egy kicsit elegánsabb ruhát választottam volna a stylistja helyében számára, de a megfelelő alakítások után ez is jobban megállhatta volna a helyét egyébként. Maisie alakjára sem fektettek túl nagy figyelmet, bár a vékony derekát minimálisan kihangsúlyozták, viszont a legnagyobb figyelem a formás lábaira, illetve a dekoltázsára került, így az összhatás is sokkal sejtelmesebb lett. A színválasztása viszont semmi rosszat nem tudok írni, hiszen a világosabb bőrszínével és a sötétbarna hajával is fantasztikus összhangot alkotott, tényleg csodásan kiegészítették egymást, így ez telitalálat volt számomra, még úgy is, hogy az árnyalat majdnem megegyezett a szőnyeg színével is. Viszont annak már jobban tudtam volna örülni, ha a cipője nem piros színben pompázott volna szintén, mert ez nekem már kicsit túl sok volt. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, valamint Anissa Kermiche ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maisie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, vintage stílusú, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje pedig elég feltűnő és erőteljes lett, ami miatt legalább 20 évet öregedett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és erősen pirosították is, végül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Sydney Sierota x Emporio Armani2017.09.01. 20:46, Fanni
Végül pedig jöjjön Sydney Sierota, aki szintén hivatalos volt a 2017-es MTV Video Music Awards-ra, amit augusztus 27-én, vasárnap rendeztek meg Inglewoodban és a The Forum adott otthont neki.
Az Echosmith 20 éves énekesnője egy nagyon vagány és kicsit lazább, férfias stílusú tervezésben érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Sydney egy sötétkék, kétrészes Emporio Armani nadrágkosztümöt viselt, amit szaténból készítettek el kifejezetten az ő számára, ez mellé pedig egy szintén Armani fehér blúzt választott, amit lágy fodrokkal egészítette ki. Az énekesnőről még nem olvashattatkt az oldalon, így ez az első poszt róla, viszont én korábban is követtem az egyes megjelenéseit és azt kell, hogy mondjam nagyon egyszerű és hétköznapi, de vagány stílusa van, ami nekem kifejezetten tetszik. Azt sem bántam, hogy egy nadrágos tervezés mellett tette le a voksát, ebből is látszik, hogy nem fél mást mutatni, bár azt elismerhetjük, hogy azért nem lett annyira izgalmas, vagy egyedi a megjelenése, de ettől függetlenül is jól nézett ki és sikkes volt. A színvilágnak kifejezetten örültem, annak pedig még jobban, hogy nem a fekete árnyalat mellett tette le a voksát, ami könnyen unalmassá tehette volna a végeredményt, viszont ez a kék szín feltűnő és mutatós volt, ráadásul a vörös hajával gyönyörűen kiegészítették egymást, a csillogó szatén anyag pedig különlegesebbé tette az összhatást. A szabásba sem tudok belekötni, mondjuk Sydney alakja a kicsit bővebb kialakítás miatt nem lett kellőképpen kiemelve, de mivel nem volt előnytelen sem számára, így nincs miért panaszkodni és a vékony derekára ígyis sikerült visszafogottan felhívniuk a figyelmünket. A megjelenését egy pár vajszínű Armani magassarkúval, illetve csillogó ezüst, szintén Armani clutch-csal tette teljessé.
Sydney haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje sötét és bronzos lett; a szemeit arany és barna füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Teresa Palmer x Michael Kors & Emporio Armani2016.08.15. 12:30, Fanni
Teresa Palmer még július 19-én, kedd kora este megjelent a 'Lights Out' los angelesi premierjén, amit a TCL Chinese Theatreben rendeztek meg.
A film 30 éves várandós színésznője egy nagyon letisztult, nőies és kifinomult ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol lehengerlően nézett ki. Teresa egy fekete, nyakpántos és egyenes szabású Michael Kors estélyit viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból, aminek a pántját hátul meghagyták hosszabbnak, így stólaként is szolgálhatott. Egyébként eléggé egyszerű, sőt kicsit talán unalmas is volt az összhatás, de nem mehetünk el az mellett szó nélkül, hogy tényleg gyönyörű volt. A ruha szabása hibátlan volt, végig szépen követte az alakját, a dereka egy a kerekedő pocakja is nagyon szépen ki lett emelve. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkúval és Meira T ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Kivel a ruhaválasztása eléggé hétköznapira és egyszerűre sikeredett, ezért elvártam volna, hogy a kiegészítői izgalmasabbak legyenek, vagy statement ékszereket viseljen, de egyik sem jött össze.
Teresa haját egy egyszerű és kicsit laza, fonatokkal tarkított, alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje is nagyon letisztult és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, illetve pirosító is került rá, míg az ajkaira egy nude színű rúzst vittek fel. Sajnáltam, hogy legalább a sminkje nem lett egy kicsit feltűnőbb, vagy izgalmasabb, legalább az ajkaira kerülhetett volna egy erőteljesebb színű rúzs.
Teresa pár nappal később, pontosabban július 21-én, szerda este már San Diegoban tartózkodott, ahol megjelent a 2016-os MTV Fandom Awards-on, amit a PETCO Parkban rendeztek meg.
A színésznő ezalkalommal egy sokkal fiatalosabb és izgalmasabb ruhában tette tiszteletét a díjátadón, ahol igazán bájosan nézett ki. Teresa egy fekete, mélyen dekoltált Emporio Armani miniruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit színes négyzetekkel díszítettek fel. A ruha a szabása és a mintája miatt is különlegesnek mondható, nagyon jól nézett ki benne, szóval örültem, hogy ez mellett a kacér szett mellett döntött most. Az egyszerű fekete ruhát a színes minták nagyon jól kiegészítették, és Teresa bőrszínével is nagyon jól harmonizáltak. A dereka most nem igazán lett kiemelve a színésznőnek, viszont a pocakja ismét nagyobb főszerepet kapott, illetve most a vékony lábait is sikerült megvillantania. A megjelenését egy pár fekete Tamara Mellon magassarkúval és Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé.
Teresa haját most egy elegánsabb kontyba tűzték fel, elől pedig egy vastagabb fonattal bolondították meg, amitől még fiatalosabb és bohókásabb lett az összhatás. Szerencsére most a sminkkel sem fogták vissza magukat, az is sokkal feltűnőbb és mutatósabb lett; a szemet barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Maia Mitchell x Emporio Armani2016.08.01. 11:40, Fanni
Maia Mitchell tegnap este, vagyis július 31-én, vasárnap megjelent a 2016-os Teen Choice Awards-on, amit az inglewoodi The Forumban rendeztek meg.
A 'The Fosters' 22 éves színésznője egy laza és fiatalos szettben lépett a kék szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Maia egy kétrészes, fekete-zöld Emporio Armani összeállítást viselt, ami egy flitterekkel díszített bomber dzsekiből és egy magas derekú, szűk szárú bőrnadrágból állt össze. Mivel a fiatal színésznő a dzseki alá nem vett fel semmit és mélyen dekoltált maradt, így a kellő és teljesen megfelelő mennyiségben használt kacérság is megvolt a megjelenésében, illetve az alakja is elég jól ki lett emelve, de főleg a hosszú lábaira került a hangsúly. Mivel a Teen Choice Awards nem a legnevesebb díjátadó és a hangulata is sokkal lazább és barátságosabb, így Maia laza és kicsit hétköznapibb szettje teljesen jól megálta a helyét. Egyszerre volt nagyon vagány és csajos benne. A fekete keverése ezzel a méregzöld színnel, szerintem valami isteni választás volt, sokkal izgalmasabb lett az összhatás ezáltal, illetve a színésznő kreol bőrszínéhez is remekül passzolt. A megjelenését egy pár Armani magassarkúval, Jennifer Fisher fülbevalóval és egy fekete-fehér szintén Armani clutch-csal tette teljessé.
Maia haját egy egyszerű, középen elválasztott, enyhén megemelt hullámos copfba fogták össze, elől pedig szabadon hagytak pár kisebb tincset. A sminkje is kitűnő lett, a ruhának a színei is visszaköszöntek ránk. A szemeit fekete és sötétzöld szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
|