Taylor Hill x Fabiana Milazzo2017.11.26. 17:27, Fanni
Taylor Hill is ott volt még november 20-án, hétfő este a 2017-es Victoria's Secret Fashion Show after partiján, amit Sanghajiban rendeztek meg ebben az évben.
A 21 éves modell tőle szokatlanul egy elég szexi és nem túl sokat takaró, csillogó ruhában érkezett a pink szőnyegre. Taylor egy nude alapszínű, finoman átlátszó és ezüst kristályokkal díszített, illetve mélyen dekoltált Fabiana Milazzo estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal modellel az a helyzet, hogy nem igazán tudta eladni számomra ezt a darabot, ami egyébként nem is nézett ki olyan borzalmasan, igaz a kedvencem így sem lett. A legnagyobb probléma az volt, hogy számomra nem jött át a dögösség, amit be szeretett volna mutatni, hiszen olyan fiatal még és nagyon babaarca van, ami miatt inkább úgy éreztem, hogy az anyukájának az egyik ruháját "ellopta" a szekrényéből és "divatbemutatósat" játszott ezen a partin. A szabással egy kicsit a 90-es éveket sikerült megidéznie számomra, ami ez esetben nem tetszett túlzottan, de szerencsére a kecses alakja számára kedvező és előnyös volt; Taylor vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára is nagy figyelmet szenteltek, míg az átlátszó részeknek köszönhetően a végeredmény még kacérabb lett. A színvilág volt a kedvencem, mivel az ezüst árnyalatok a modell napbarnított bőrszínével és a barna hajával is mesés összhangot alkottak, míg a kristályok segítségével sikerült izgalmasabbá tennniük az összhatást. A megjelenését egy pár ezüst Nicholas Kirkwood magassarkú szandállal és ezüst Tyler Ellis clutch-csal egészítette ki.
Taylor haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagy, de laza hullámokba besütve viselt a hátára és a vállára omolva. A sminkje friss és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, valamint lágyan pirosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Madelaine Petsch x Fabiana Milazzo2017.11.20. 16:41, Fanni
Madelaine Petsch is ott volt az idei American Music Awards-on, amit november 19-én, vasárnap este rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben, Los Angelesben.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy elég drámai és elegáns, de ugyanakkor sejtelmes ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Madelaine egy fekete, mélyen dekoltált, A-vonalú és átlátszó részekkel kiegészített Fabiana Milazzo midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit madártollakkal és csipkével díszítettek fel. A választása nekem személy szerint nagyon tetszett, fiatalos, de mégis előkelő volt, ami istenien passzolt hozzá és eladhatóvá tudta tenni. A korábbi megjelenése alatt inkább játékosabb és vidám, de kacér ruhákban láthattuk őket, szóval ez alkalommal egy kicsit kilépett a komfortzónájából és jobban hasonlított a sorozatban alakított karakteréhez, mint máskor egyébként. A fekete színválasztást ez alkalommal nem mondanám kifejezetten biztonságosnak, de örültem a felhasználásának, mivel a színésznő világos bőrszínével és a vörös hajával is mesés kontrasztot alkotott, valamint ezt a ruhát más árnyalatban nem is nagyon tudom elképzelni, szóval tökéletes döntésnek bizonyult. Egyébként a klasszikus szín ellenére sem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne a kreáció, hiszen az átlátszó részletek, a különleges díszítések, valamint az anyagok keverése és a textúrák megjelenítése kifejezetten izgalmassá varázsolta az összhatást és hihetetlenül drámai lett az egész megjelenése. A legnagyobb örömömre a ruha egyáltalán nem nyelre el Maelaine-t, kellő magabiztossággal viselte, aminek köszönhetően az egészet jól el tudta adni. Az egyetlen dolot, ami nem igazán tetszett az a szoknyarészen elhelyezett vastagabb átlátszó rész volt, amit feleslegesnek tartottam, de szerencsére nem rontotta el az összhatást. A szabás egyébként rendben volt, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, de ezek mellett a sejtelmesebb részletek is helyet kaptak a megjelenésében, hála a kacér lábvillantásnak és annak, hogy a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. Kiegészítőként egy pár fekete Loriblu magassarkú szandált, fekete Emm Kuo clutch-ot, illetve Joelle, Djula és Gilan ékszereket választott.
Madelaine haját egy középen elválasztott, középen elválasztott, szoros és sikkes, valamint alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje elég feltűnő és sötét lett, de szerencsére egyáltalán nem öregítette; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira barna szájfény került.
Katie Holmes x Fabiana Milazzo2017.04.28. 14:52, Fanni
Katie Holmes tegnap este, vagyis április 27-én megjelent a 2017-es san pauloi amfAR Gálán, amit egy hotelben rendeztek meg Brazíliában.
A 38 éves színésznő egy nagyon elegáns és feltűnő, nőies szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Katie egy mélykék, mélyen dekoltált és alul levélmintákkal díszített, lágy esésű és nagyon finoman átlátszó Fabiana Milazzo estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznőnek nem minden esetben szoktak tetszeni a megjelenései, sőt mostanában csak egyetlen egy olyan összeállítást láttam tőle, ami tényleg tetszett ezt a 'The Tonight Show Starring Jimmy Fallon' felvétele alatt viselte és egy egy vintage stílusú Zac Posen darab volt. De ez előtt és ez után sem tetszettek annyira a választásai, egészen eddig. Ezzel most sikerült a komfortzónájából is kilépni, hiszen ennyire élénk színű tervezéseket nem igazán láthattunk az elmúlt egy-két évben rajta, így tényleg üdítő volt egy ilyenben látni, illetve a napbarnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is istenien kiegészítették egymást, remek kontrasztot alkotva, míg a szoknya alján helyet kapott minták egy kicsit feldobták az egészet, de nem estek szerencsére túlzásokba vele. A szabás is rendben volt, bár nem lett 100%-osan kiemelve az alakja, de a vékony derekára és a dekoltázsára is került egy kis hangsúly, de ez így rendben is volt, hiszen nem lett annyira dögös a végeredmény, hanem megmaradt a kifinomultság és az elegancia határán. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Katie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottaktól ellentétesen most sötétebb lett, de a ruhával remekül harmonizált; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Hannah Davis x Fabiana Milazzo2017.02.21. 20:09, Fanni
Hannah Davis szintén jelen volt február 16-án, csütörtök este a Sports llustrated különszámának a 2017-es partiján, amit először New Yorkban rendeztek meg a Center 415-ben.
A 26 éves várandós modell egy nagyon kacér és izgalmas ruhát választott az eseményre, ahol remekül festett. Hannah egy fekete alapszínű, de színes flitterekkel és kivágásokkal díszített, asszimetrikus szabású Fabiana Milazzo midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit oldalt magasan fel is slicceltek. A színvilág az ő esetében volt a legizgalmasabb, annak ellenére is, hogy az ő tervezése is főleg színes árnyalatokból állt össze, de ezek az élénkebb színek remek kontrasztot alkottak a ruha fekete alapszínével és a modell napbarnított bőrszínével is, a csillogó részletek pedig erre rátettek még egy lapáttal. A szabás is elég különlegesnek mondható az asszimetrikus kialakítsa miatt, ami még feltűnőbbé tette az egészet és egy kis sejtelmességet is hozzáadott a végeredményhez. Hannah vékony dereka és a csípője is csak minimálisan lett kiemelve, hiszen inkább a dekoltázsára és a hosszú lábára helyezték a hangsúlyt, amit jobban is tettek. De természetesen ettől függetlenül ez a darab nagyon jól kiemelte még a kerekedő pocakját is. A megjelenését egy pár fekete Schutz magassarkú szandállal, valamint fekete Lila Radu clutch-csal tette teljessé.
Hannah haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje elég visszafogott és egyszerű lett; a szemeit barna színekkel, szempillaspirállal és fekete tusvonallal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|