Daisy Ridley x David Koma2019.12.12. 21:35, Fanni
Daisy Ridley tegnap este, vagyis december 11-én megjelent egy rajongói eseményen, amit a 'Star Wars: The Rise of Skywalker' megjelenése kapcsán rendeztek meg Japán fővárosában, a Tokióban található Rippongi Hillsben.
A film 27 éves brit színésznője egy nagyon modern és egyben vagány, kacér ruhában lépett a vörös szőnyegre a rajongók elé, amiben fantasztikusan nézett ki. Daisy egy fehér, kétrészes David Koma szettet viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy flitterekkel gazdagon díszített, merevített vállrésszel és hosszú palásttal kiegészített crop topból, valamint egy magasított derekú és egyenes szabású nadrágból állt össze. A színésznő megjelenéseit korábban is nagyon szerettem, így örültem a visszatérésének és már alig várom, hogy láthassuk a premieres választásait, remélem, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is helyesen döntöttek a stylistjával. A mostani összeállítása elég feltűnő és izgalmas lett, ráadásul a vagány szettel a karakterét, Rey-t is sikerült bennem megidéznie, aminek kifejezetten örültem. A szabásra egy rossz szavunk sem lehet, hiszen Daisy alakja láthatóan tökéletesen ki lett hangsúlyozva, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, ugyanakkor a kacérabb végeredmény érdekében még a lapos hasát is meg tudta villantani. A legjobban viszont a merev vállkialakítás tetszett, amitől erőteljesebb és komolyabb lett az összhatás, míg a pontot az i-re a csodás, opálos palásttal tették fel, amitől úgy nézett ki, mint egy szuperhős. Szerencsére a választása nem csak az eseményen állta meg a helyét, hanem a fiatal korához is nagyszerűen passzolt, friss és fiatalos volt az egész. A fehér színválasztásra sem lehet panaszkodni, szerencsére a színésznő világos bőrszínét nem fakította tovább, az összhatás pedig izgalmasabb lett a csillogó flittereknek köszönhetően.
Daisy haját egy alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig kicsit megemelték, így az összeállításon maradt a hangsúly. A sminkje is visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude matt rúzs került.
Sophie Turner x Louis Vuitton2019.05.17. 20:42, Fanni
Sophie Turner, Jessica Chastain társaságában megjelent az 'X-Men: Dark Phoenix' mexikói rajongói eseményén, valamint photocall-ján, amit május 14-én, vagyis kedd délután rendeztek meg a Mexikóvárosban.
A film 23 éves brit színésznőt ismét egy nagyon modern, izgalmas és kacér, futurisztikus stílusú ruhában láthattuk, amivel sikerült ismét hatalmas meglepetést okoznia. Sophie egy acélkék, valamint fekete színekből összeálló, háromrészes Louis Vuitton kreációt viselt a 2020-as Resort kollekcióból, ami egy hegyes bustier crop topból és egy hozzá passzoló, szintén szatén és magasított derekú nadrágból állt össze, ami egyenes szabású volt és fehér csíkokkal díszítettek fel, amelyek mellé egy rövid kis blézert/bolerót párosítottak, aminek a hosszú ujjait bőrből készítették el és motoroskesztyűként végződött. Nem volt szerintem egyáltalán meglepetés, hogy a fiatal tehetség ismét a francia divatház egyik választásában volt láthatóm, amit én egyáltalán nem bántam, mert úgy érzem, hogy mostanában ő az egyetlen reklámarca a márkának, aki megfelelően tudja viselni a ruhájukat, kellő magabiztosságal és önbizalommal, amit imádok benne. Azt nem tudom kijelenteni, hogy a kifutón tetszett volna szett, de tagadhatatlan, hogy Sophie-nak sikerült eladhatóvá tennie, megfelelően viselte és rajta működött a végeredmény, aminek nagyon örültem. Kifejezetten tetszett ez a futurisztikus vonal, amit ismét képviselt, úgy látszik, hogy ez a stílus mostanában nagyon bejött neki, de nem bánom. Kicsit úgy nézett ki, mint egy a jövőből érkezett popsztár, de az eseményen szerintem nagyszerűen megállta a helyét. Szerencsére a szabás is előnyös volt számára, bár az övet túlságosan is meghúzták, ami szorosabbnak tűnik, mint kellett volna, de ha erről megfeledkezem, akkor csak azt tudom mondani, hogy imádtam a végeredményt. Sophie vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, plusz a hasát is megvillantotta és a dekoltázsára is került egy kis figyelem, de egyikkel sem esett túlzásokba, így nem mondanám azt, hogy túllőtt volna a célon, ízléses, de mégis szexi maradt a megjelenése. Talán a blézer vállrészén változtattam volna egy kicsit, hogy ne legyen ennyire széles, de ezen kívül minden hibátlan volt. Az egészben a kedvencem az acélkék alapszín volt, ami isteni összhangot alkotott a színésznő világos bőrszínével és a szőke hajával is, míg a fehér és a fekete részletekkel sikerült egy kis izgalmat is belevinniük az egészbe, amit igazán értékeltem. A styling is tökéletes volt, örültem, hogy egyszerű kiegészítőket választottak a tervezés mellé, így azon maradt a figyelem. Nem hiszem, hogy bárki máson jól állt volna ez a ruha, sőt máson nem is tetszett volna, de valamiért Sophie képes bármit eladni nekem mostanában.
Sophie haját egy szoros, alacsonyabban elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje friss, de mutatós lett; a szemeit fehér tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű szájfény került.
Pom Klementieff x Bottega Veneta2018.04.20. 13:12, Fanni
Pom Klementieff április 12-én, csütörtök este megjelent az 'Avengers: Infinity War' Dél Koreában megrendezett rajongói eseményén, aminek Szöul városa adott otthont.
A film 31 éves színésznője egy nagyon kacér és egyben vagány, ugyanakkor mégis nőies outfitben lépett a rajongók és a fotósok elé a vörös szőnyegre, amiben nagyon csinos volt ez alkalommal is. Pom egy háromrészes, barack és lila árnyalatú Bottega Veneta tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy egyszerű ingből, magasított derekú és ezüst kristályokkal díszített szoknyából és egy hozzá passzoló dzsekiből állt össze. A választása nagyon friss és fiatalos lett, kicsit a 80-as és a 90-es éveket idézte meg bennem, viszont a végeredményt sikerült remekül eladnia és imádtam az egészet tetőtől-talpig. Az egész nagyon laza volt, ami főleg a dzseki oversized szabása miatt alakult így, viszont szerencsére nem rontotta el még ez sem a megjelenését; igaz, hogy túl nagy figyelem nem került Pom alakjára, de nem is volt előnytelen számára, inkább a hosszú és formás lábaira került a hangsúly, a dereka és a csípője pedig inkább a háttérbe szorult, de ezzel semmi gond nincs szerintem. Kifejezetten tetszettek a dzsekin elhelyezett zsebek, melyeket ki is használt a színésznő a pózolás közben, így a végeredmény még vagányabb lett. A színvilággal a tavaszi évszakhot idézte meg, nagyon kellemes és vidám volt; lila árnyalatokat egyébként sem láthatjuk túl gyakran a vörös szőnyegen, szóval örültem annak, hogy a színésznő bevállalta, mert a világos bőrszínével és a platinaszőke hajával is isteni összhangot alkotott, az ezüst kristályokkal még izgalmasabbá tették az egészet és egy kis csillogást is bele tudtak vinni, míg a barackszínű inggel egy kicsit lágyítottak a megjelenésén. A kiegészítőkről is érdemes néhány szót ejteni, főleg a cipőről, ami tüzes piros színben pompázott; talán fura lehet, hogy ezekhez a ruhadarabokhoz ezt párosította stylistja, de nekem nagyon bejött az egész, ezen is látszik, hogy semmitől nem riad vissza Pom, bármit szívesen bevállal, ami ez alkalommal az előnyére is vált, mert ez emelte az egész szettet egy teljesen új szintre. A megjelenését egy pár piros Christian Louboutin magassarkúval és Rachel Katz, valamint Melinda Maria ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Pom haját egy oldalt elválasztott, kicsit lazább és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű és friss lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Letitia Wright x Louis Vuitton2018.04.18. 20:31, Fanni
Letitia Wright még április 8-án, vagyis vasárnap este megjelent az 'Avengers: Infinity War' londoni rajongói eseményén, amit White City Television Studios-ban rendeztek meg.
A film 24 éves színésznője egy elég egyszerű, de a maga módján mégis nagyon vagány és modern, katonai ruházat által inspirált összeállításban lépett a lila szőnyegre, amiben nagyszerűen nézett ki. Letitia egy fekete, finoman alakkövető és magasított derekú kabátszabású Lousi Vuitton miniruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és ezüst gombokkal díszítettek fel. Bevallom, hogy első látásra nem igazán tetszett a végeredmény, mert hiányoztak nekem az izgalmasabb, színesebb elemek a végeredményből és kicsit azt éreztem, hogy a fiatal tehetséget ez a választása öregítette, hiszen komor és sötét az egész. Viszont ha egy teljesen másik oldalról közelítjük meg, akkor el kell ismernünk, hogy a styling miatt mégis működött ez a szett, elég vad és vagány lett, ami egy szuperhősös film eseményére tökéletes választás, Letitia pedig összességében remekül mutatott benne és eladhatóvá tudta tenni, ami a legfontosabb számomra (bár az vitatható, hogy a képek alapján mennyire érezhette jól magát benne). A szabás egyszerű és klasszikus volt, de a kecses alakja számára kifejezetten előnyös, mivel a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, illetve a hosszú lábait is sikerült remekül megvillantania, amitől az egész kicsit kacérabb és fiatalosabb lett. A színválasztás tradicionális és biztonságos volt, a fekete alapszín a sötét bőrszínével szép összhangot alkotott, de ahogy mondtam a színek hiányoztak nagyon az egészből, de legalább az ezüst elemekkel sikerült egy kicsit megbolondítaniuk a ruhát, bár sokat ez sem segített rajta. A megjelenését egy pár fekete Louis Vuitton magassarkú bakanccsal, szintén fekete Louis Vuitton clutch-csal és Louis Vuitton ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Letitia haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és nagy hullámokba besütve viselt. A sminkje elég természetes és visszafogott lett, amin mindenképpen változtattam volna; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel, ami helyett egy élénkebb árnyalatnak jobban örültem volna.
Instagram Style: Karen Gillan x Paco Rabanne2018.04.18. 20:14, Fanni
Karen Gillan április 16-án, vagyis hétfő este megjelent az 'Avengers: Infinity War' rajongói számára megrendezett eseményen és azzal egybekötött vetítésen, amit Szingapúrban rendeztek meg a Marina Bay Sands Event Plaza-ban.
A film 30 éves színésznője egy hihetetlenül izgalmas és kacér, illetve nőies összeállításban érkezett az eseményre, ahol fantasztikusan nézett ki. Karen egy arany alapszínű, metálos rojtokkal és indamintázattal díszített, valamint elől magasan felsliccelt Paco Rabanne midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit még flitterekkel tettek teljessé. A választása hihetetlenül gyönyörű lett, egyszerűen imádtam az egészet tetőtől-talpig, olyannyira, hogy azt tudom erre csak mondani, hogy még a film világpremierjén is megállta volna a helyé. Ezek után pedig alig várom, hogy a következő megjelenése alatt mit fog viselni, mert ezzel elég magasra feltette a lécet saját magának és a színésznő társainak is. A végeredmény nagyon izgalmas és tényleg feltűnő lett, modern elemekkel megfűszerezve, de a rojtos és csillogó szoknyarész miatt bennem mégis a 20-as éveket idézte meg, amit egy modern felsőrésszel egészítettek ki, így a mai trendeknek is tökéletesen sikerült megfelelnie. A szabásba is nagyon nehezen lehetne belekötni, Karen vékony dereka és a csípője is hibátlanul ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb hangsúly ez alkalommal a hosszú és formás lábaira került, amit sikerült nagyon jól megvillantania, de anélkül, hogy túlzásokba esett volna. Ez a részlet egyébként nekem kifejezetten tetszett, hiszen a ruhán más kivágás nem található, de a dekoltázsát és a vállainak a nagy részét is eltakarták, szóval ez pont belefért, ettől lett az összhatás kicsit dögösebb, ami remekül állt a színésznőnek. Mivel megfelelő magabiztossággal és önbizalommal viselte az outfitet, így nem éreztem azt, hogy túl erőltetett lenne ez, a pózolás is 10/10-es. A színvilág szintén isteni volt, ez az arany metálos árnyalat remek összhangot alkotott Karen világos bőrszínével és a vörös hajával is szépen kiegészítették egymást, míg a rojtokkal és a flitterekkel sikerült a megjelenését igazán előkelővé és csillogóvá varázsolniuk. Kiegészítőként egy pár arany Stuart Weitzman magassarkút választott, ékszereket viszont nem viselt, bár nem is volt rájuk szüksége.
Karen haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el, vagyis egyszerű, de mégis nagyszerű volt; a szemeit világosabb barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
|