Fifth Harmony x Roberto Cavalli, Reem Acra, Labourjoise & Cushine et Ochs2017.08.28. 12:49, Fanni
A Fifth Harmony is hivatalos volt az idei MTV Video Music Awards-ra, amit augusztus 27-én, vasárnap este rendeztek meg az inglewoodi The Forum-ban. Ahogy már múltkor emlegettem nem mindig szoktam elégedett lenni a csapat megjelenéseivel, bár legutóbb igazán kitettek magukért és sikerült összhangba kerülniük, akárcsak ismét, annak ellenére is, hogy a ruháiknak a színe és stílusa teljesen eltérő volt, de összességébe nagyon jól nézettek ki egymás mellett.
Kezdjük a sort Dinah-val, aki egy fehér, csipkével kiegészített, hosszú ujjú és finoman alakkövető Roberto Cavalli estélyi mellett tette le a voksát a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Nem mondanám, hogy teljes mértékben sikerült volna elkápráztatnia, sőt azok közé tartozott, akiknek a választása egyáltalán nem tetszett. A legnagyobb problémám a színválasztás volt, ami a bőrszínével egyáltalán nem nézett ki jól, sőt eléggé sápította is őt, amin lehetett volna segíteni a sminkkel és a kiegészítőkkel is, de sajnos ezt nem tették meg, ami nagyon sajnálok. De ha ez még nem lett volna elég, akkor a szabással is voltak gondok, bár ez oldalról nem annyira látszódik, de hiába volt kiemelve tökéletesen a dereka és a csípője is, mégis olyan érzésem volt, hogy ez a kreáció egy téglalapot csinált a testéből, plusz a zárt felsőrész egyáltalán nem volt előnyös számára, teljesen összenyomta, pedig szüksége lett volna egy kis kacérágra, amit egy finom kivágással meg tudtak volna jeleníteni, de ezzel sem éltek, ahogy az látható. A megjelenését egy pár Paul Andrew magassarkúval, illetve Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Az énekesnő haját egy oldalt elválasztott, sikkes és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, ami egyébként kifejezetten tetszett. A sminkje viszont borzalmas volt, túl erőteljes és eléggé öregítette őt; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira sötétbarna matt rúzst is vittek fel rá.
A sort Ally-vel folytassuk, akinek az előző megjelenése óta sem sikerült megtalálni a számára tökéletes outfitet, amit sajnálok, mert szinte minden egyes alkalommal az ő megjelenését szúrják el a legjobban. Az énekesnő egy törtfehér, kétrészes Reem Acra tervezést viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy pánt nélküli, ezüst virágokkal és vékony, fekete masnival díszített miniruhából és egy capri nadrágból állt össze. Tudhatjátok, hogy a legtöbb esetben a miniruha+nadrágos kombinációkért odáig vagyok, meg vissza, viszont ez alkalommal ez egyáltalán nem tetszett. Nem lett volna egyébként rossz, viszont az alacsony magassága miatt egy kicsit sem állt jól neki, sőt mi több, még jobban összenyomta a testét és meg is szélesítette azt. A szabás sem nézett ki túl jól, bár az igaz, hogy a vékony alakjára nagy hangsúly került, viszont a szoknyarésznek köszönhetően a csípője és a combja sokkal szélesebbnek tűnt, mint amilyen valójában. A másik gondom a nadrág hossza volt, ami konkrétan kettévágta a lábait, így az sem volt valami tökéletes. A színek, akárcsak Dinah esetében nem voltak túl elbűvölőek és a bőrszínéhez sem passzoltak, viszont az ezüst virágos díszítés és a fekete masni nagyon tetszett, ami egy kicsit izgalmasabbá tette az összhatást, de összességében nem voltam elégedett a választásával. Kiegészítőként egy pár ezüst Casadei magassarkút és Borigioni ékszereket választott. Ally haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. Az ő sminkje is sötét és feltűnő lett; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlghter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Normani viselte a legdögösebb ruhát a csapatól, ami tényleg iszonyatosan tüzes, kacér és sejtelmes volt, ugyanakkor voltak elegánsabb elemei is. Az énekesnő egy fekete, teljesen átlátszó és alakkövető, valamint flitterekkel díszített Labourjoise estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Annak ellenére, hogy átlátszó volt ez a tervezés, mégsem éreztem azt, hogy erőltetett lett volna a végeredmény, bár nem tartozott a legnagyobb kedvenceim közé, de jól állt neki és remekül nézett ki benne, illetve az ő outfitje volt a második legjobb a csapatból. Túl sok hibát nem tudok felsorolni, egyedül az nem tetszett annyira, hogy a ruhát mélyen dekoltálták, így a melleit szinte az arcunkba nyomták, ezen mindenféleképpen alakítottam és finomítottam volna, de ennél nagyobb gond nem volt szerencsére a végeredménnyel. A színválasztás és a tervezésen elhelyezett minták, valamint flitterek igazán drámai és feltűnő lett, a fekete alapszín az énekesnő bőrszínével is fantasztikus kontrasztot alkotott és örültem, hogy nem fehér darabban láthattuk, hiszen ezt a ruhát más színben el sem tudnám képzelni, valamint a bőrszínétől túlságosan is elütött volna, ami nem hiszem, hogy tetszene. A szabás tökéletesnek mondható, a sziluett végig hibátlanul követte Normani formás alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére, valamint a combjaira is felhívták a figyelmünket, valamint a lábait is megvillanthatta, illetve ahogy azt már emlegettem a dekoltázsa is elég nagy figyelmet kapott, így tényleg szexi lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár fekete Brian Atwood magassarkút, valamint Lorraine Schwartz ékszereket választott. A haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el, így a ruhán maradhatott a figyelmünk. A sminkje erőteljes lett, de korántsem annyira, mint Dinah-é s Ally-é; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-ezték, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Végül pedig jöjjön Lauren, akit egy kacér és fiatalos, modern Cushine et Ochs estélyiben láthattunk a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit szaténból készítettek el és kivágásokkal egészítették ki. Ha már régóta követitek az oldalt, vagy csak simán a sztárhíreket, akkor még emlékezhettek arra, hogy még a 2016-os Grammy Awards-on ezt a ruhát már láthattuk, méghozzá Selena Gomez-en. Kövezzetek meg, de nekem a Lauren által visel verzió sokkal jobban tetszett, főleg a letisztult haja és sminkje miatt, hiszen ha visszanézitek ezeket a képeket Selenáról, láthatjátok, hogy elég régies stílusú, hullámos hajjal viselte a ruhát, valamint erőteljes sminkkel kiegészítve, ami elégg megöregítette őt. Ezzel szemben a Fifth Harmony énekesnője egy friss és üde végeredményt mutatott be, amit lehetetlen nem szeretni szerintem. A szabással kezdjük először, ami az alakját végig tökéletesen követte, a kivágásoknak hála a vékony dereka még jobban ki lett hangsúlyozva, illetve a formás csípőjére is felhívták a figyelmünket. A másik dolog, amit nagyon értékelek, az az, hogy szerencsére az ő szoknyája egyáltalán nem gyűrődött össze. A színvilág is remekül nézett ki, a piros árnyalat nagyon dögös volt és a bőrszínével kiegészítve tökéletes összhangot alkottak egymással. A megjelenését egy pár piros Casadei magassarkú szandállal és Neil Lane ékszerekkel tette teljessé. Lauren haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira bordó rúzs került.
Fifth Harmony x Lavish2017.08.18. 16:20, Fanni
A Fifth Harmony is ellátogatott a 2017-es Teen Choice Awards-ra, amit augusztus 13-án, vasárnap délután rendeztek meg a los angelesi USC's Galen Centerben. A legtöbb esetben egyáltalán nem szoktam szeretni a csoportos megjelenéseiket, mert mindig azt érzem velük kapcsolatban, hogy a másiknál (mármint egymásnál) dögösebbek és csinosabbak szeretnének lenne, így mindig erőltetettnek érzem a választásaikat. Viszont ez alkalommal minden rendben volt, nem éreztem azt, hogy jobbak szerettek volna lenni a másiknál és végre harmonizáltak az outfitjeik, még úgy is, hogy a színek nem ugyanazok voltak, de a pasztellos, világos árnyalatok tökéletesen mutattak egymással, így szépen mutattak együtt. Szerencsére most semmi okom nincs panaszkodni.
Kezdjük is a sort Ally-vel, aki egy szexi és csajos, modern rózsaszín Lavish rövidnadrágos nadrágkosztümöt viselt. Bár az ő választása egyáltalán nem lett a kedvencem, nálam a sorban az utolsó helyen van, de összességében jól nézett ki a tervezésben és jól is állt neki. Viszont ami rontott a végeredményen az a blézer szabása volt, ami sokkal szűkebb volt, mint kellett volna és ez a dereka körül észrevehető is, hiszen teljesen összeszorította ezt a területet a testén, viszont az tetszett, hogy nem a megszokott hosszúnadrágot viselte, hanem egy rövid darabot, aminek köszönhetően a lábaira nagy figyelem került, de a dekoltázsát is megvillanthatta. A blézer modern és éles szabásvonala egyszerűen fantasztikus volt, a palást egyszerűen imádtam, szóval tökéletes volt a letisztultsága. A színválasztás nem nyűgözött le, mert a bőrszínéhez nem igazán passzolt, viszont az évszakhoz jól illett, mutatós és nőies volt. A megjelenését egy pár rózsaarany Steve Madden magassarkú szandállal, valamint Vita Fede ékszerekkel egészítette ki. A haja leengedve maradt, amit egy magasan elhelyezett, szoros copfba készítették el. A sminkje feltűnő és drámai lett; a szemeit bronzos árnyalatű füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Mellette Normani állt, aki az egyik kedvenc outfitemet viselte a díjátadó alatt, amibe egyetlen egy hibát sem sikerült találnom, fantasztikusan nézett ki benne. A 21 éves énekesnő egy hófehér, pánt nélküli és fűzővel kiegészített, alakkövető Lavish jumpsuit-ot viselt. A tervezés tökéletesen követte végig a formás alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került, de ezek mellett a lábait és a vállait is remekül kihangsúlyozták, illetve a dekoltázsára is sikerült flehíniuk a figyelmünket, így a végeredmény szexi és kacér lett, modern elemekkel megfűszerezve. A színválasztás is hibátlannak mondható, a fehér árnyalat mesésen mutatott a sötét bőr- és hajszínével is, remek kontrasztot alkottak egymással, valamint az egész friss és tiszta volt. Kiegészítőként egy pár fehér, szegecsekkel díszített Thom Solo magassarkút, illetve Effy és Graziela Gems ékszereket választott. Normani haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt. Az ő sminkje is feltűnő lett, ahogy azt megszokhattuk tőle; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, de pirosítót és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Dinah Ally-hez hasonlóan egy másik árnyalat mellett döntött, viszont az ő választása is modern és szexi volt. A 20 éves énekesnő egy olajzöld, mélyen dekoltált és palásttal kiegészített, alakkövető Lavish miniruhát viselt. A színválasztás, akárcsak Ally esetében nem lett a kedvencem, bár nála azért, mert az évszakhoz nem igazán illett, viszont a sötétebb bőrszínével igazán szép összhangot alkotott, szóval összességében nem mondanám hibának ezt a részletet, valamint a többiek ruháival is jól mutatott együtt. A szabás is hibátlannak mondható, hiszen végig szépen követte Dinah alakját, így a dereka és a csípője is nagyon szépen ki ltt hangsúlyozva, plusz még a formás lábaira és a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. A megjelenését egy pár nude színű Aldo magassarkú bokacsizmával és Vita Fede ékszerekkel tette teljessé. A haja leengedve maradt, amit hátrafésülve és elől megemelve viselt egyenesre vasalva és a hátára omolva. A sminkje neki is drámai és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barna rúzs került.
Lauren volt a másik kedvencem Normani mellett, aki egy laza és egyszerű, de sikkes outfitben érkezett a díjátadóra. A 21 éves énekesnő egy kétrészes, hófehér Lavish szettet viselt, ami egy mélyen dekoltált crop topból, valamint egy magasított derekú, bő szárú nadrágból állt össze. Az egésznek imádtam az egyszerűségét és az éles szabásvonalát, aminek köszönhetően csodás lett a végeredmény, semmi hiba nem volt benne és nagyon jól is állt neki, előnyös volt számára. A fehér színválasztás is kitűnő ötletnek bizonyult, friss és letisztult volt ennek köszönhetően az összhatás, valamint a kreol bőrszínével is remek kontrasztot alkotott. Lauren alakjára is nagy figyelem került, így a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, valamint a lapos hasát is megvillanthatta, plusz a dekoltázsára és a vállaira is elegendő figyelem került, így kacér lett az összhatás Kiegézítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkút, Jimmy Choo clutch-ot (nincs a képen), illetve Effy és Vita Fede ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit a hátára omolva viselt, egyenesre beszárítva. Az ő sminkje is elég feltűnő és mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|