Julia Michaels x Georges Chakra Couture2021.03.29. 19:30, Fanni
Julia Michaels is jelen volt a 2021-es Grammy díjátadón, amit még március 14-én, vasárnap rendeztek meg a Los Angeles Convention Centerben, Los Angelesben.
A 27 éves énekesnő egy monokróm stílusú, egyszerű, de mégis mutatós darab mellett tette le ez alkalommal a voksát, amiben csodásan festett. Julia egy fekete, alul finoman átlátszó és pánt nélküli Georges Chakra Couture estélyit viselt a 2020-es őszi/téli kollekcióból, amit fehér 3D-s origami virágokkal és uszállyal tettek teljessé. A fiatal tehetség megjelenéseivel nem igazán szoktam elégedett lenni, és bár ez a ruha sem volt kifejezetten a kedvencem, de mégis fényévekkel jobb volt, mint a korábbi választásai, és az összhatás szerintem rendben volt, Julianak is jól állt az outfit, eladhatóvá tudta tenni, amit nem túl gyakran tudok elmondani az ő esetében. A fekete estélyi elég egyszerű, klasszikus stílusú volt, szépen követte az énekesnő alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett hangsúlyozva benne, valamint a vállait is sikeresen megvillantotta benne, amivel kacérabbá tették a megjelenését, akárcsak a finoman átlátszó szoknyarésszel.
Azt viszont el kell mondanom, hogy a lookbookban a modellen sokkal jobban érvényesült a fehér díszítés, ami Julia-n az alacsony termete miatt szinte egybefolyt. Ezt nagyon sajnálom, mert tudom, hogy nélküle unalmas lett volna a szett, de mégis én inkább az ő esetében megszabadultam volna ezektől, mert a fazon tényleg tökéletes volt számára. A fekete-fehér árnyalatok elég biztonságosak voltak, viszont eddig ez a kombináció állt a legjobban az énekesnőnek, az új sötét hajával és a világos bőrszínével cosdásan mutattak és még a tetoválásai is remekül tudtak érvényesülni ez alkalommal a ruha mellett, ami ritkán történik meg az ő esetében. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal és Messika ékszerekkel tette teljessé.
Julia haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, kicsit megemelve és a hátára omolva. A sminkje sikkes, de egyszerű lett; a szemeit füstös barna sminkkel, fekete tusvonallal és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Kate Beckinsale x Georges Chakra Couture2020.11.15. 13:07, Fanni
Kate Beckinsale még szeptember 24-én, vagyis csütörtök este hivatalos volt a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményre, amint Monte Carloban rendeztek meg.
A 47 éves brit színésznő egy tőle megszokottan nagyon elegáns és nőies, kifinomult darabban lépett a fekete szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan festett. Kate egy fehér alapszínű, finoman alakkövető és palásttal kiegészített Georges Chakra Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit apró arany flitterekkel és kristályokkal díszítettek fel. A végeredmény egyszerűen bámulatos volt, bár azt el kell ismernünk, hogy semmi újdonságot nem tudott ezzel a szettel mutatni, de bevallom, hogy ez alkalommal ez sem tudott zavarni, hiszen a végeredmény tetőtől-talpig hibátlan volt. Kate gyakran esik túlzásba és sajnos az elmúlt években nagyon megszerette az átlátszó ruhákat is, így örültem, hogy most egy ízléses darabban láthattuk, ami az eseményen is 100%-osan megállta a helyét, ennél többet nem is várhattunk tőle.
Szereti a klasszikus darabokat, amelyekkel lehetetlen hibázni és ez a kreáció is ilyen volt. Az estélyi végig gyönyörűen követte a színésznő alakját, akinek a vékony dereka és a formás csípője is fantasztikusan ki lett hangsúlyozva, ráadásul sejtelmesen a vállát is megvillanthatta. A megjelenésének a drámaiságát a palást adta, ami tökéletes kiegészítője volt az outfitjének, így még előkelőbb lett az összhatás. A fehér alapszín is tökéletes volt, kifejezetten örültem, hogy az arany csak itt-ott jelent meg, így nem lett annyira ódivatú az egész, a fehér alapszín pedig remek összhangot alkotott Kate barnított bőrszínével és a hajával is, míg az arany részletekkel izgalmat és csillogást vittek a megjelenésébe. A kiegészítőkkel sem esett túlzásba szerencsére, így a ruhán maradhatott a figyelem. Látszik a képeken, hogy a színésznő magabiztos volt a darabban, jól érezte magát benne és tényleg remekül viselte, aminek örültem. Bár erős deja vu érzésem volt a megjelenésével kapcsolatban, hiszen több hasonló tervezést viselt már, de nem haragudhatunk rá azért, mert megtalálta a számára legelőnyösebb fazont, amit szívesen visel többször is. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, a ruhához illő maszkot (ami a képen a kezében van éppen), illetve Kallati ékszereket választott.
Kate haját egy elegáns kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje a megszokottak szerint drámai lett; a szemeit sötétbarna és arany füstös sminkkel, valamint műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Kate Beckinsale x Georges Chakra Couture2019.10.26. 18:26, Fanni
Kate Beckinsale október 22-én, vagyis kedd este jelen volt a 'Farming' premierjén, amit New Yorkban rendeztek meg a Village East Cinemasban.
A film 46 éves brit színésznője egy tőle megszokottan szexi és nőies, elegáns darab mellett döntött ez alkalommal, amiben nagyon csinos volt. Kate egy hófehér, alakkövető és pánt nélküli, átlátszó részlettel kiegészített és tollakkal, valamint apró ezüst kristályokkal díszített Georges Chakra Couture ruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. Nagyon szeretem a színésznőt és a humorát, illetve a megjelenéseit általában szeretni szoktam, de mostanában azt érzem, hogy egyre ódivatúbban és erőltetetten öltözködik, aminek nem nagyon örülök. Szüksége lenne egy kis váltásra és frissességre, éppen itt lenne az ideje, hogy mellőzze a libanoni tervezők ruháit, melyek egyre unalmasabbak, hogyha ő viseli őket. Szívesen látnám egy csodás Versace, Armani, esetleg Gucci kreációban, melyeben sokkal frissebb és fiatalosabb lenne a megjelenése, arról nem is beszélve, hogy modernebb. A szabásba egyébként nem tudok belekötni, mert végig csodásan követte Kate kecses alakját, így a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a vállaira és a dekoltázsára került. A szoknyarésznél elhelyezett átlátszó sávot nem igazán tudom értelmezni, mert igazából semmi értelme nem volt annak, hogy ott legyen, így ettől szívesen megszabadultam volna. Bár a kristályos díszítés tetszett, de ezt nyugodtan elhelyezhették volna a felsőrészen is. A fehér színválasztásra igazából nem tudok panaszkodni, bár tagadhatatlan, hogy jobban örültem volna egy élénkebb árnyalatnak, de ez a letisztult szín is jól állt neki, főleg a barnított bőrszínével kiegészítve, viszont egy kicsit úgy éreztem, hogy nagyon hasonlít az esküvői ruhákra. Az egészben a legizgalmasabb a tollas díszítés volt, amivel kiérdemelte a couture jelzőt. A jövőben egyébként szívesen látnám nadrágkosztümökben és jumpsuit-okban a megszokott miniruhák és estélyik helyett. Kiegészítőként egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkút, illetve Sara Weinstock és Graziela Gems ékszereket választott.
Cate haja leengedve maradt, amit egy kicsit megemelve, lágy hullámokba beszárítva viselt, a hátára omolva. A sminkje a megszokott volt; a szemeit barna és narancssárga füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, meg természetesen highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Samira Wiley x Georges Chakra Couture2019.01.29. 20:22, Fanni
Samira Wiley is ellátogatott a 2019-es Screen Actors Guild Awards-ra, amit január 27-én, vasárnap kora este rendeztek meg Los Angelesben és a Shrine Auditorium adott neki otthont.
A 31 éves színésznő egy tőle szokatlanul nagyon nőies és kifinomult, finoman szexi ruhában volt látható a díjátadón, ahol fantasztikusan festett. Samira egy fekete, mélyen dekoltált és lágy esésű, valamint oldalt magasan felsliccelt Georges Chakra Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/táli kollekcióból, amit uszállyal egészítettek ki, valamint a felsőrészét egyes helyeken apró kristályokkal díszítették fel. Be kell vallanom, hogy nem minden esetben szeretem a divatház kreációit, mert gyakran túlzásokba esnek, sokszor túlságosan is drámai, már-már ízléstelen és túldíszített ruhákat mutatnak be, melyek rengeteg színben pompáznak, valamint a sziluettek is gyakran drámaiak, de az utolsó pár vörös szőnyeges jelenlétük mégis nagyon tetszett, ahogy ez is. A végeredményt nagyon frissnek és érzékinek éreztem, anélkül, hogy bármiből is túl sok lett volna, minden apró részlet megfelelő mennyiségben volt jelen, annak pedig nagyon örültem, hogy ízléses és kifinomult maradt az egész. A szabás a maga egyszerűségével tökéletes volt, nem volt a ruhának alakkövető sziluettje, de ennek ellenére is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne Samira vékony dereka, illetve a csípője is, viszont a legnagyobb figyelem a vállaira és a dekoltázsára került. Sőt ezek mellett még a hosszú lábát is sikerült sejtelmesen megvillantania, viszont mégsem érezhettük azt, hogy mindent megmutatott volna magából, mert ez nem így volt, inkább finoman szexinek mondanám az összhatást, ami remekül passzolt a vagányabb stílusához. Annak pedig nagyon örültem, hogy sikerült egy kicsit kilépnie a megszokott komfortzónájából, mert inkább férfiasabb, éles stílusú kreációkban szokhattuk meg, ezzel szemben most egy nagyon előkelő és nőies darabban láthattuk, ami ugyanolyan jól áll neki és eladhatóvá is tudta tenni számomra. A fekete alapszínnel meglepett, mert inkább élénk árnyalatokat szokott viselni, de tetszett, hogy megpróbált valami újat mutatni, amit értékelek, és szerencsére a sötét bőrszínével is nagyon szépen kiegészítették egymást, az apró kristályos díszítés pedig tökéletes befejezése volt az estélyinek. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkút, fekete Tadashi Shoji clutch-ot, valamint AS29 és Le Vian ékszereket választott.
Samira rövid haja szabadon maradt, amit a természetes göndör formájában viselt. A sminkje is elég feltűnő lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították is, végül az ajkaira nude színű rúzs került.
Patricia Clarkson x Georges Chakra Couture 2019.01.08. 20:43, Fanni
Patricia Clarkson is ott volt a 2019-es Golden Globe díjátadón, amit január 6-án, vasárnap rendeztek meg a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben, ahol a színésznő díjat is nyert.
Az 59 éves színésznő egy nagyon előkelő és nőies, izgalmas ruhában volt látható az esemény alatt, ahol mesésen nézett ki. Patricia egy pink és narancssárga színekből összeálló, mélyen dekoltált Georges Chakra Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit átlátszó részletekkel és uszállyal egészítettek ki, valamint apró piros kristályokkal díszítettek fel. A kifutón nem teljesen ebben a formában, hanem egy vastag, fekete övrésszel egészítették ki, viszont nekem a végeredményből egyáltalán nem hiányzott, sőt mi több, nélküle sokkal jobban tetszett, mivel a végeredmény friss és fiatalos maradt. Elméletben nem kellett volna ennek a könnyed és szexi ruhának működnie a színésznőn, de a csodás mosolyával és a magabiztosságával sikerült tökéletesen eladhatóvá tennie, amit imádtam és lehetetlen lenne belekötni. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy a kristályos díszítéstől, valamint az átlátszó mesh részletektől inkább megszabadultam volna, de ezek sem voltak igazából zavaróak, egyszerűen csak feleslegesen kaptak helyet rajta, viszont minden más rendben volt. A szabás egyszerű és klasszikus stílusú volt, a színésznő soha nem nézett ki ilyen jól, ráadásul a vékony dereka és a csípője is mesésen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára is nagy figyelem került, amitől elég dögös lett az összhatás, anélkül, hogy túlzásokba esett volna. A ruha színvilágával a naplemente árnyalatait sikerült megidézniük, ami csodásan nézett ki, a piros, a narancssárga és a pink árnyalatok együttese lélegzetelállítóan nézett ki, nem csak egymással alkotott mesés összhangot, de Patricia világos bőrszínével, valamint a szőke hajával is. Az egyetlen dolog, amit egy kicsit sajnálok az az, hogy nem láthattuk a ruhát a vörös szőnyegen mozgás közben, pedig gyönyörű volt, amit az interneten videó formájában ti is megnézhettek, szinte csak úgy úszott utána a ruha, mesés volt. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, illetve Harry Winston ékszereket választott.
Patricia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és nagy, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje pedig a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és kontúrozták is, végezetül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|