Zendaya x Erdem x H&M & Calvin Klein2017.10.23. 18:03, Fanni
Zendaya október 18-án, szerda este megjelent a H&M és az Erdem közös kapszulakollekciójának a bemutató partiján, amit a Los Angelesben található The Ebell Club-ban rendeztek meg.
A 21 éves színésznő egy klasszikus, a 60-as éveket megidéző, nőies és romantikus stílusú összeállításban érkezett az eseményre, ahol meseszép volt. Zendaya egy kétrészes Erdem x H&M tervezést viselt, ami egy világoskék, kötött pulóverből, valamint egy fekete, A-vonalú és színes virágmintákkal díszített midiszoknyából állt össze. Bevallom az eseményen az ő outfitje tetszett a legjobban, mert nem csak a színésznő stílusához illett nagyszerűen, de sikerült a brit divatház romantikus, retró vonalát is megjelenítenie, amivel szó szerint le tudott venni a lábamról. Zendaya úgy nézett ki, mint most lépett volna ki a 'Stepfordi feleségek' című filmből, ami az egyik kedvencem, így tényleg semmibe nem tudok belekötni a választásával kapcsolatban (na jó egy dologba mégis, de erről kicsit lejjebb írok csak). A színvilág egyszerű, de nagyszerű volt, kifejezetten örültem annak, hogy a szoknyának nem a midiruhás változatát viselte, hanem kétrészes outfitként láthattuk rajta, ami mellé egy teljesen hétköznapi és egyszerű, de feltűnő színű kötött pulcsit párosított, amitől még izgalmasabb lett számomra a végeredmény. A sötét szoknya, az élénkebb felsővel kiegészítve gyönyörű kontrasztot alkotott egymással és a színésznő bőrszínével is nagyszerű összhangot alkottak, míg a virágminták nőiesebbé tették az egészet és egy kis játékosságot is belevittek az egészbe. A szabásba sem lehet belekötni, mivel a pulóver elég rövid volt, szóval Zendaya alakját semmi nem takarta el, megfelelő mennyiségű figyelem került a vékony derekára és visszafogottan a csípőjét is kiemelték. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a fehér cipő volt, ami egyáltalán nem illett bele az összképbe és a ruhájáról is sikeresen elvonta a figyelmemet a színe miatt, de szerencsére minden más tökéletes volt. A megjelenését egy pár fehér Casadei magassarkúval, illetve Erdem x H&M ékszerekkel egészítette ki. Zendaya haja leengedve maradt, amit beszárítva viselt, hátul magasan megemelve és egy fekete hajpánttal kiegészítve, amiért én megőrültem. A sminkje klasszikus és mutatós lett; a szemeit fekete, cicás tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Zendaya október 20-án, péntek este ellátogatott a 2017-es GLSEN Respect Awards-ra, aminek a beverly hillsi Beverly Wilshire Hotel adott otthont.
A fiatal tehetség erre az alkalomra egy modern és izgalmas outfitet választott, amiben ismét nagyon sikkesen festett. Zendaya egy kétrészes Calvin Klein tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy magasított nyakú, narancssárga felsőből, illetve egy ezüst, magasított derekú midiszoknyából állt össze. Maga a tervezés stílusa és sziluettje egészen klasszikus és megszokott volt, viszont a műanyagszerű anyaghasználatnak köszönhetően a végeredményt mégis sikerült sokkal frissebbé és izgalmasabbá varázsolniuk, amivel modernséget vittek bele az egészbe, ez pedig nagyon tetszett benne. A kifutón nem egészen így mutatták be a szettet, mivel ott sötét színekből állt össze, de nagyon örültem annak, hogy a színésznő számára ezen változtattak és két nem túl gyakran látott színben pompázott, amelyeket egymással ritkán láthatjuk, viszont remekül néztek ki és a sötétebb bőrszínéhez is fantasztikusan passzoltak. Bár az anyaghasználatért nem rajongok, de el kell ismernem, hogy ettől lett különleges az összhatás és szerencsére a vakuk visszaverődő fénye sem rontotta el a csillogó hatását a ruhának, ami sok esetben megtörténik egyébként. Zendaya aztán tényleg bármit viselhet, képtelen vagyok utálni a rajta látott tervezéseket, mert minden működik rajta és nem értem, hogy képes erre, de nagyon irigylem ez miatt. A szabás stílusa egyszerre volt sportos és klasszikusan nőies, a felsőrész egy kapucnis felsőre emlékeztette, viszont az elegáns, vintage stílusú szoknyával remekül megállta a helyét, az pedig plusz pont, hogy a felsőt beletűrték a szoknyába, így a vékony dereka hibátlanul ki lett emelve benne. Összességében egy kacér és fiatalos megjelenést láthattunk tőle, ami a maga módján nagyszerűen nézett ki. Kiegészítőként egy pár magentaszínű Calvin Klein magassarkú szandált és EF Collection, valamint Hearts on Fire ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztott, retró stílusú hullámokba sütöttek be. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, valamint pirosítót és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira narancssárga rúzs került.
Kerry Washington x Roberto Cavalli2017.10.23. 16:30, Fanni
Kerry Washington október 20-án, péntek este megjelent a 2017-es GLSEN Respect Awards-on, amit a Beverly Hillsben található Beverly Wilshire Hotelben rendeztek meg.
A 'Scandal' 40 éves színésznője egy igazán izgalmas és feltűnő, vidám összeállításban érkezett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Kerry egy kétrészes, színes virágmintákkal díszített Roberto Cavalli nadrágkosztümöt viselt a 2018-as Resort kollekcióból, ami egy szűkített fazonú blézerből, valamint egy hozzá passzoló és egyenes szárú nadrágból állt össze. A színésznőnek a stílusát mostanában elkezdtem újból megszeretni, ami a stylist váltásnak is köszönhető, ami az elmúlt másfél évben már a harmadik volt és jelenleg Taylor Swift-tel közösködik Joseph Cassell Falconer-en, aki úgy tűnik, hogy nagyon érti a dolgát, ha a színésznő számára kell ruhákat összeválogatnia (bár Taylor miatt sem kell panaszkodnom). Igazán tetszett a drámai és élénk színvilág, ami a tervezést jellemezte, a hatalmas virágminták pedig egy kis drámaiságot vittek az egészbe, amitől a kreáció egy igazi statement darab volt, ami Kerry-n tökéletesen működött. A színek pedig nem csak egymással működtek istenien, hanem a színésznő sötét bőrszínével is megtalálták a közös összhangot, így egyáltallán nincs olyan pont, amibe bele tudok kötni, tüzes és szexi lett tőle az összhatás, valamint a mintázatnak köszönhetően kellőképpen nőies. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a nadrág hossza volt, amin jó lett volna alakítaniuk és néhány centimétertől megszabadulniuk annak érdekében, hogy a cipőjét meg tudja villantani. A szabás egyébként rendben volt, a blézer szépen kihangsúlyozta a vékony derekát és a formás csípőjét is, az pedig, hogy a felsőrész alatt nem viselt semmit igazán sejtelmessé tette az összhatást, valamint így a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút, piros The Row clutch-ot, Movado karórát, iééetve Sara Weinstock és Graziela Gems ékszereket választott.
Kerry haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb hullámokba beszárítva viselt. A sminkje feltűnő és színes lett, ami a ruhával remek összhangba került; a szemeit sötétkék, cicás tusvonallal, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira nude színű szájfényt vittek fel.
|