Holly Hunter x Lela Rose2018.07.11. 17:42, Fanni
Holly Hunter még július 8-án, vasárnap délután megjelent a 'The Incredibles 2' európai premierjén, amit Londonban rendeztek meg a BFI Southbank Cinema-ban.
Az film 60 éves színésznője egy igazán vidám és nyárias, klasszikus stílusú kreáció mellett döntött ez alkalommal, amiben igazán bájosan festett. Holly egy rózsaszínes-lilás alapszínű, A-vonaló és élénk piros virágmintákkal díszített Lela Rose koktélruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy masnival és zsebekkel egészítettek ki. Nos igen, ez egy igazi nyári, friss és üde választás volt a színésznő részéről, ami nem csak a filmhez és annak a színtematikájához passzolt csodásan, de az évszakhoz és a napszakhoz is, aminek nagyon örültem. Holly nem éppen arról ismert, hogy a legizgalmasabb ruhákat választja ki a nagyobb eseményekre és a színes öltözködés sem tartozik az ismertetőjegyei közé, így sikerült meglepnie ezzel a kreációval, ami tökéletesen illett hozzá és remekül eladhatóvá tudta tenni a végeredményt számomra, így a heti "Best Dressed" szavazáson biztosan találkozni fogtok vele is a legjobbak között, mert megérdemli, hogy ő is ott legyen a Top 12 legjobb mellett. A szabásba egyetlen egy hibát sem lehet találni, nagyon tetszett a sziluettnek a klasszikus vonala, ami az alacsony magasságához is tökéletesen passzolt, hiszen nem nyomta még jobban össze, ráadásul a kecses alakja is szépen ki lett emelve benne. A legnagyobb figyelem ez alkalommal a vékony derekára került, de sejtelmesen sikerült megvillantania a vállait és a lábait is, bár ezekkel nem esett túlzásokba, a tőle megszokott módon ízléses és kifinomult maradt. A szoknya lefelé bővülő alakja miatt pedig a csípője sokkal formásabbnak tűnt benne, mint amilyen valójában, ami az előnyére vált, azért pedig külön plusz pontot érdemel, hogy kihasználta a zsebek által adott lehetőségeket a vörös szőnyegen való pózolása közben. A színvilág ennél élénkebb és izgalmasabb az ő esetében már nem is lehetett volna, mondjuk a lilás-rózsaszínes alapszín váratlan húzás volt tőle, de a pirossal kiegészítve nagyon tetszett és a virágmintákkal sikerült az egészet még jobban feldobniuk és egy kis romantikus/játékos vonalat is sikerült belecsempészniük. A megjelenését egy pár pasztell sárga Shutz magassarkúval, Christian Louboutin clutch-csal (nincs a képen), valamint Annoushka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Holly haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén egyszerű lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végezetül az ajkaira nude színű rúzs került.
Holly Hunter x Zuhair Murad2018.02.12. 18:11, Fanni
Holly Hunter még február 5-én, hétfő este hivatalos volt a 'Here and Now' sorozat új évadjának a premierjén Los Angelesben.
Az 59 éves színésznő egy egyszerű, de nagyszerű és kifejezetten elegáns összeállításban érkezett a vetítésre, ahol mesésen nézett ki. Holly egy fekete, kétrészes Zuhair Murad nadrágkosztümöt viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, a blézert pedig arany fémrészletekkel díszítették fel. A színésznő visszafogott, minimalista stílusához tökéletes választás volt ez a tervezés, annak pedig kifejezetten örültem, hogy a nadrágos megoldás mellett is ennyire nőies végeredményt tudott számunkra bemutatni, ami hibátlan volt. A szabásba is lehetetlen belekötni, hiszen Holly kecses alakja számára igazán kedvező volt minden szempontból; a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva és mivel a blézer alatt nem viselt semmit, így a megjelenésébe egy kis kacérságot is bele tudott csempészni, ami igazán jót tett neki. Ugyanez igaz a peplum részre is, ami az éles vonalakon finomított egy kicsit és még előkelőbbé tette az összhatást. A színésznőt nem túl gyakran láthatjuk sötét darabokban, így ez a fekete összeállítás váratlan, de kellemes fordulat volt tőle, mivel a bőrszínével és a szőke hajával is igazán szép kontrasztot alkotott, a megjelenését pedig sikerült feldobniuk az arany övvel. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkút, fekete Jimmy Choo clutch-ot és Fred Leighton ékszereket választott.
Holly haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Holly Hunter x Paule Ka2018.01.30. 21:02, Fanni
Holly Hunter is megjelent január 21-én, még vasárnap kora este az idei Screen Actors Guild Awards-on, amit a los angelesi Shrine Auditoriumban rendeztek meg.
A 'The Big Sick' 59 éves színésznője egy nagyon elegáns és előkelő, de klasszikus stílusú outfitet választott erre az alkalomra a stylistjával. Holly egy metálos, aranyszínű, finoman dekoltált, zsebekkel és uszállyal kiegészített, A-vonalú Paule Ka estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznőtől a díjátadószezon alatt eddig remek megjelenéseket láthattunk, ami most sem volt másképpen, mert a kedvenceim között volt ez alkalommal is és ezek után nagyon remélem, hogy a jövőben is többet láthatjuk, mert remekül választ a stylistjával ruhákat magának. A színválasztás egyébként elég egyedi és különleges volt, az aranynak ezt az árnyaltát nem igazán láthatjuk és személy szerint én sem kedvelem, viszont mégis azt tudom mondani, hogy tetszett, ahogy Holly viselte, mivel a világos bőrszínéhez és a szőke hajához is remekül illett, jól működtek egymás mellett, így lehetetlen belekötni. Plusz az anyaghasználatnak köszönhetően kicsit csillogóbb és mutatósabb lett a végeredmény, ráadásul a szatén alig gyűrödött össze, amiért jár a piros pont (mondjuk a szoknya aljára azért egy gyors vasalás még ráfért volna). A szabás tökéletes, a klasszikus vonalakat követte, és annak ellenére, hogy elég sok anyagot használtak fel hozzá a színésznő kecses alakja nem veszett el benne, valamint a szoknyarész kialakításának hála még magasabbnak is tűnt, mint amilyen valójában. Holly vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelmet szenteltek, mindent szépen kiemeltek rajta és sejtelmesen a dekoltázsát is kihangsúlyozták, bár ezen a területen nem estek túlzásokba, a zsebek használatának pedig külön örültem. A megjelenését egy pár Sophia Webster magassarkúval és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki.
Holly haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy, de nagy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit sötétbarna és fekete színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és az ajkaira nude színű rúzs került.
Holly Hunter x Paule Ka2018.01.06. 20:06, Fanni
Holly Hunter is a meghívottak között volt az idei AFI Awards-on, amit tegnap este, pontosabban január 5-én rendeztek meg és a los angelesi Four Seasons Hotel adott neki otthont.
A 'The Big Sick' 59 éves színésznője egy klasszikus és elegáns összeállításban volt látható ezen a díjátadón, ahol szintén fantasztikusan nézett ki. Holly egy fekete-fehér, apró tyúklábmintákkal díszített, kétrészes Paule Ka tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy hosszított blézerből és egy hozzá passzoló, egyenes szabású nadrágból állt össze. Azt kell mondanom, hogy nagyon sajnálom, hogy korábban nem figyeltem a színésznő megjelenéseire, mert az elmúlt hónapokban tényleg remek szetteket láthattunk tőle és alig várom már a holnapi választását, hogy mit vesz fel a Golden Globe díjátadóra. Ezen az eseményen az ő megjelenése volt a legnagyobb kedvencem, kifinomult és nőies volt, de voltak benne modernebb elemek is, amitől az egész sokkal frissebb és fiatalosabb lett, de a korához ebben a formában is nagyszerűen illett, így nincs mibe belekötni. Különösen tetszett a vékony, ezüst fémöv használata, aminek hála Holly vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett hangsúlyozva. Bár annak nem nagyon örültem, hogy a nadrág nem volt ennél szűkebb szabású, illetve a blézer is lehetett volna egy kicsit nyitottabb, viszont ezeket egyáltalán nem tartom hibának, mivel nem rontották el az összhatást. A színvilág monokróm stílusú volt, igazából semmi újat nem tudtak mutatni vele, viszont a fekete-fehér árnyalatok egymással kiegészítve szép összhangot alkottak és a színésznő bőr-, illetve hajszínéhez is jól illettek. A kiegészítőkre rátérve egyedül a cipővel nem voltam kibékülve, ami jobban tetszett volna zárt formában ez alkalommal. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, ezüst Edie Parker clutch-csal és Chopard ékszerekkel tette teljessé.
Holly haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosítotték és pirosították is, végezetül az ajkaira málnaszínű szájfényt vittek fel.
Holly Hunter x Christian Siriano2018.01.03. 15:57, Fanni
Holly Hunter szintén ellátogatott az idei, 29. alkalommal megrendezett Palm Springs International Film Festival Awards-ra tegnap este, vagyis január 2-án, Palm Springs-ben.
A 'The Big Sick' 59 éves színésznője egy minimalista és letisztult stílusú, de mégis nagyon elegáns outfitben lépett a fotósok elé a vörös szőnyegre, ahol nagyszerűen festett. Holly egy hófehér, finoman alakkövető és "hajtogatott" részletekkel díszített, valamint magasított nyakrésszel kiegészített Christian Siriano estélyit viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból. A színésznőtől mostanában elég sok remek megjelenést láthattunk, bár az igaz, hogy ez az első bejegyzés róla az oldalon, de innentől kezdve többre számíthattok, valamint a díjátadószezon alatt a filmet elég sok díjra jelölték, szóval sok eseményen ő is ott lesz nagy örömömre. Igazából az ő választása sem volt túl izgalmas, nem mutatott vele semmi újat, de ezen az eseményen pont az ehhez hasonlóan egyszerű ruhák a népszerűek, nem láthatunk túl sok drámai szettet itt, szóval nincs mibe belekötni és összességében tényleg nagyon tetszett az egész úgy, ahogy van. A szabás is tökéletesnek mondható, hiszen Holly kecses alakját végig gyönygörűen követte, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy semmi kivágás és mély dekoltázsrész sem kapott helyet a tervezésen, mert ez a visszafogottabb stílus sokkal jobban bejött és hozzá is jobban illett a végeredmény. A színválasztás kellemes és friss volt, a fehér alapszín mesés összhangot alkotott a bőrszínével és a mézszőke hajával is. Talán egy kis színt a kiegészítőkkel bele lehetett volna vinni a megjelenésébe, de igazából nekem személy szerint semmi nem hiányzott belőle, így volt tökéletes. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút és Chopard ékszereket választott.
Holly haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje természetes, de mégis mutatós lett; a szemeit barna és fekete szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
|