Chrissie Fit x House of CB2017.12.18. 16:53, Fanni
Chrissie Fit is megjelent még a december 12-én, kedd este a 'Pitch Perfect 3' los angelesi premierjén, aminek a Dolby Theatre adott otthont.
A film 33 éves színésznője egy elég feltűnő és szexi ruhában érkezett ez alkalommal a vetítésre. Chrissie egy bronz alapszínű, kivágással és nyakpánttal kiegészített, valamint elől magasan felsliccelt House of CB estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Ahogy ránéztem, egyből a Kourtney Kardashian jutott a végeredményről az eszembe, erős deja vu érzésem volt a választásával kapcsolatban, ami miatt egyáltalán nem tetszett, de igazából nem is ez volt a legnagyobb gond. A leginkább az zavart, hogy olyan összeállítást láthattunk tőle, amit az évek során már megszámlálhatatlan alkalommal viseltek a különböző hírességek, így már tényleg minden formában láthattuk. Ez miatt pedig az összhatás unalmas és egyhangú lett, sőt számomra elég olcsó és kicsit erőltetett is. A szabást sem mondanám tökéletesnek, bár a 70-es évek divatját remekül meg tudták idézni, viszont a hatalmas háromszög alakú kivágás teljesen felesleges és sok volt számomra, haszna pedig egyáltalán nem volt, így ettől én mindenféleképpen megszabadultam volna és csak a magas felvágást hagynám meg. Chrissie alakja egyébként elég jól ki lett hangsúlyozva, a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, viszont a lábvillantás tetszett nekem a legjobban, amit szerencsére nem erőltetett annyira, ami miatt csak kacérnak mondanám az egészet. A színválasztás rendben volt, igaz a kedvencemnek egyáltalán nem mondanám ezt a bronz árnyalatot, azt viszont elismerhetjük, hogy az ünnepi időszakhoz jól passzolt, a csillogó végeredménye miatt kifejezetten izgalmas és a színésznő bőrszínével is igazán jó összhangot alkotott. A megjelenését egy pár bronzszínű Greymer magassarkúval, Tyler Ellis clutch-csal, valamint Effy, Graziela Gems és Meria T Designs ékszerekkel egészítette ki.
Chrissie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje viszont elég feltűnő lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira nude színű szájfényt vittek fel.
Vanessa Hudgens x House of CB & Yanina Couture2017.08.31. 19:24, Fanni
Vanessa Hudgens augusztus 26-án, szombat este ellátogatott a Mayweather vs. McGregor meccs lőtt megrendezett partira, aminek a las vegasi T-Mobile Arena adott otthont.
A 28 éves színésznő egy egyszerű, de nagyszerű és minimalista szettben lépett a pink szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Vanessa egy fehér, finoman dekoltált és alakkövető House of CB midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Elég visszafogott és hétköznapi volt a választása, nem tudott olyat mutatni, amit nem láttunk még volna máson, vagy éppen rajta, de az eseményen tökéletesen megállta a helyét és remekül működött, így semmi panaszom nem lehet rá. A színválasztás nagyon kellemes és friss volt, mindig szeretem, ha a színésznő fehér színt visel, hiszen a kreol bőrszínével fantasztikusan néz ki a végeredmény és tökéletes kontrasztot alkotnak egymással, ami tényleg mesés minden egyes alkalommal és lehetetlen megunni. Valamint bevallom az egyszerűsége ellenére sem hiányzott semmi a ruhájáról, pont a visszafogottsága és a modernsége miatt tetszett az egész és így sem volt unalmas a végeredmény. A szabásról szintén csak jókat tudok mondani, mert ahogy azt Ti is láthatjátok Vanessa kecses, de formás alakját végig hibátlanul követte a kreáció sziluettje, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, plusz még a lábait is sikerült megvillantania, akárcsak finoman a dekoltázsát és a vállait. Kiegészítőként egy pár nude színű Stuart Weitzman magassarkú szandált és Jacquie Aiche ékszereket választott. Vanessa haja leengedve maradt, amit középen elválasztva viselt, laza hullámokba besütve, valamint póthajat is kapott ez alkalommal. A sminkje klasszikus és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempilláva emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barna matt rúzs került.
Vanessa másnap, vagyis augusztus 27-én, vasárnap este hivatalos volt a 2017-es MTV Video Music Awards-ra is, amit már a kaliforniai Inglewoodban található The Forumban rendeztek meg.
A fiatal tehetség a díjátadóra egy sokkal drámaibb és feltűnőbb, illetve eléggé elegáns ruhát választott, amiben igazán csinos volt. Vanessa egy élénk piros, tollakkal díszített és átlátszó részekkel kiegészített, pánt nélküli, valamint harang szabású Yanina Couture koktélruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Kicsit meglepődtem a választása láttán, nem ilyen megjelenésre számítottam tőle, de sikerült kellemesen meglepnie, annak ellenére is, hogy voltak hibái a végeredménynek, nem is kevés, de összességében sikerült eladnia számomra. Az első és legnagyobb gondom magával a sziluettel volt, ami szerintem túlságosan is merev volt, ami miatt olyan érzésem volt, mintha a szalagavatós/menyasszonyi ruhák alatt gyakran viselt abroncs lett volna Vanessán, ami kissé rontott számomra az összhatáson. A másik problémám mag a ruha hossza volt, ami sajnos az alacson színésznő számára egyáltalán nem volt előnyös és még jobban összenyomta őt, amit szintén sajnálok. De szerencsére a szabás többi részével semmi gond nem volt, mivel a vékony derakát is nagyon szépen kihangsúlyozta, valamint a vállaira is nagy figyelem került, viszont a szoknyán elhelyezett átlátszó részektől mindenképpen megszabadultam volna és az igazat megvallva a legjobban deréktól fölfelé tetszett az egész. A színvilág viszont izgalmas és mutatós volt, ez a piros árnyalat mesésen mutatott a színésznő kreol bőrszínével és a fekete hajával is kiegészítve, míg a ruhán elhelyezett tollaknak köszönhetően az összhatás részletsebb és kidolgozottabb lett. Ahogy írtam a hibái ellenére nekem tetszett és Vanessa is el tudta adni a megjelenését, de azért egy-két dolgon jó lett volna alakítaniuk. A végeredményt egy pár piros Sophia Webster magassarkú szandállal, valamint Borgioni és Dujla ékszerekkel tette teljessé. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva laza hullámokba beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete és bordó füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Khloe Kardashian x House of CB2016.06.20. 00:04, Fanni
Khloe Kardashian még június 14-én, kedd este ellátogatott a House of CB Launch partijára, amit a Nyugat Hollywoodban rendeztek meg.
A 31 éves reality sztár a szokásához híven egy nagyon dögös és feltűnő összeállításban pózolt a fotósok előtt, ahol fantasztikusan nézett ki. Khloe egy neon narancssárga, alakkövető, oldalt apró kivágásokkal díszített House of CB midiruhát viselt. Úristen! A színe az valami elképesztően gyönyörű volt, bár én magam nem venném fel, főleg nem a hófehér bőrszínemre, de a valóságshow sztáron valami istenien nézett ki, a szabásáról nem is beszélve, ami eszméletlenül jól követte és kiemelte a formás, homokóra alakját. Bár a legtöbb esetben nem szoktam rajongani Khloe megjelenéseiért, ez most mégis tetszett; dögös, fiatalos és játékos volt egyben az egész. A megjelenését egy pár testszínű, hegyesorrú Christian Louboutin magassarkúval, Cartier ékszerekkel és narancssárga Givenchy clutch-csal (nincs a képen) tette teljessé.
Khloe haját egy magasan elhelyezett, szoros copfba fogták össze, amit laza hullámokba besütve viselt. A sminkje a szokásos természetes árnyalatokból állt össze, csillogó és üde volt az egész. A szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót valamint highlighter-t is vittek fel rá, míg az akaira egy világosbarna rúzs került.
Kylie Jenner x House of CB2016.06.13. 17:17, Fanni
Kylie Jenner-ről még június 2-án, csütörtök este készültek lesifotók, amikor megérkezett a kedvenc éttermébe, a nyugat hollywoodi The Nice Guy-ba.
A 18 éves reality sztár a szokásához híven egy nagyon kacér és megrész szettben indult el otthonról. Kylie egyúttal egy nagyon szűk, bézs színű, a mellkasnál és a derekánál kivágásokkal ékesített House of CB jumpsuit-ot viselt. Az overálnak a színe tetszett, igazán jól mutatott a fekete hajával és a bőrszínével is, a szabása pedig jól ráfeszült a testére, így minden egyes porcikája ki lett emelve. Tény, hogy Kylie-nak jó alakja van és ezt mindig be is bizonyítja azzal, hogy állandóan bodycon ruhákat visel, de egy kicsit már kezd unalmassá válni. A másik dolog, hogy annyira sajnálom, hogy egyáltalán nem tud a korának megfelelően öltözködni, most is plusz 10 évet simán hozzámondhatna a valódi életkorához, ami valahogy szomorú a számomra. A hétköznapokon szívesebben látnám olyan ruhákban, mint a testvérét Kendall-t, farmerban és egy egyszerű pólóban, vagy crop topban, amelyhez ha nagyon akar, akkor simán felvehet egy vagányabb magassarkút. Elég lenne csak a vörös szőnyeges megjelenések alkalmával kísérletezgetnie. A megjelenését egyébként egy pár homokszínű Gianvito Rossi magassarkúval, ezüst Rolex karórával és Cartier ékszerekkel egészítette ki.
Kylie-nak jelenleg "long bob" stílusú, fekete haja van, ami szerintem istenien áll neki, az egyik kedvencem tőle. Középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselte. A sminkjére viszont csak ugyanazt tudom elmondani, mint a ruhaválasztására, hogy számomra túl sok és szintén rettenetesen öregíti. A szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete cicás tusvonallal és szempillaspirállal emelte ki, az arca természetesen kontúrozva volt, míg az ajkaira egy sötétbarna, matt rúzs került, a saját "Kylie Jenner Cosmetics" sminkkollekciójából.
Laura Marano x House of CB2016.04.11. 16:27, Fanni
Laura Marano is ott volt az április 9-ei MTV Movie Awards-on, amit idén a Burbankban található Warner Bros. Studiosban rendeztek meg.
A 20 éves Disney sztár egy letisztult, csajos outfitet viselt a díjátadó alatt, ahol egy fehér, V- kivágással ellátott House of CB miniruhát viselt, amit asszimetrukus szoknyarésszel bolondítottak meg egy kicsit. Laura ügyesen kombinálta a kiegészítőit, amivel feldobta, színessé és vidámmá tette a megjelenését. A fehér ruhához csupa rózsaszín kiegészítőket válogatott össze, amelyek fantasztikusan mutattak a fehérrel, feldobták az összhatást, ami így egyáltalán nem mondható unalmasnak vagy egyhangúnak. A színésznő egy pár pink Jimmy Choo magassarkú szandállal és egy pink, steppelt Saint Laurent kis táskával egészítette ki a megjelenését. A mini koktél ruha szépen kiemelte Lauranak az alakját, és kellően szexis volt benne, a korának megfelelően.
Laura haja most is leengedve maradt, mint általában és most is begöndörítve viselte, bohókás stílusban és apró fonatokkal dobták fel az egészet. A sminkje elengedhetetlen pontja a vastag fekete tusvonal most sem maradhatott el, a szemeit még pluszban fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára egy rózsaszínes pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barnás rúzs került.
|