Ariana Grande x I.D. Sarrieri & Alexander McQueen2016.11.23. 10:45, Fanni
Ariana Grande is hivatalos volt még a november 20-án, vasárnap este megrendezett 2016-os American Music Awards-ra, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben, ahol Nicki Minaj társaságában színpadra is lépett.
A 23 éves énekesnő a díjátadóra a saját stílusának megfelelően egy elegáns és nőies, de mégis hihetetlenül dögös ruhában látogatott el, ahol remekül festett. Ariana egy fekete-fehér, két részből álló szettet viselt, ami egy fekete I.D. Sarrieri csipke crop topból, illetve egy magasított derekú és bővebb szárú Alexander McQueen nadrágból állt össze, ami a 2017-es Resort kollekcióból származik. Sajnos nem igazán sikerült a fiatal tehetségnek elkápráztatnia, mégpedig azért, mert az augusztusi VMA díjátadón is egy ehhez kísértetiesen hasonló, csak teljesen fekete outfit-et viselt, így újat nem igazán tudott mutatni, illetve az utóbbi megjelenései alkalmával is ehhez hasonló darabokat viselt, így kezd unalmas lenni számomra Ariana vörös szőnyeges jelenléte. A szabással viszont nem volt problémám, hiszen a dereka és a csípője is szépen ki lett emelve, illetve a lapos hasát is sikerült nagyon jól megvillantania, és a dekoltázsára is került egy kisebb figyelem, így elég kacér és szexi lett a végeredmény. Viszont sajnálom, hogy mostanában nem igazán láthatjuk színes és egy kicsit visszafogottabb összeállításokban. Igazából nem lett túl izgalmas vagy emlékezetes a választása, de tagadhatatlan, hogy jól állt neki és jól nézett ki benne. A megjelenését egy pár fekete platformos Ruthie Davis magassarkú szandállal, illetve Irit Designs Malibu ékszerekkel tette teljessé.
Ariana haját természetesen a tőle már jól megszokott, magasan elhelyezett és szoros copfba fogták össze, viszont a "változatosság" kedvéért néhány fonattal tették érdekesebbé. A sminkje elég egyszerű, de nagyszerű lett, viszont ezzel sem sikerült igazából újat mutatnia; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira egy bordó matt rúzs került.
|