Instagram Style: Zawe Ashton x Isa Arfen2018.09.30. 13:36, Fanni
Zawe Ashton még szeptember 27-én, csütörtök kora este megjelent az 'A Star Is Born' londoni premierjén, aminek a Vue West End adott otthont a Leicester Square-en.
A 34 éves brit színésznő egy eléggé laza, de mégis vagány és drámai összeállítás mellett döntött, amivel szerintem sikerült mindenkit meglepnie. Zawe egy kétrészes, arany-fehér színösszeállítású Isa Arfen kreációt viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy bő szabású, fodrokkal díszített, fényes midiruhából, illetve egy nadrágból állt össze. A színésznőtől már megszokhattuk az egyedi és tényleg különleges, izgalmas ruhákat, így nem volt akkora meglepetés, hogy ismét egy ilyen mellett tette le a választását, de magával a ruhával mégis sikerült meglepetéseket okoznia, mert ennyire nehezen eladható és viselhető darabot még nem láthattunk rajta. Nem mondanám, hogy a kifutón kifejezetten tetszett volna ez a kreáció, de el kell ismernem, hogy a modellen sokkal jobban állt a végeredmény (főleg mozgás közben), mint a színésznőn, akin sajnos egyáltalán nem működött a ruha, amit nagyon sajnálok tényleg. Talán Rihanna-n el tudnám képzelni, de még benne sem vagyok 100%-osan biztos, hiszen ezt a tervezést nem a vörös szőnyegre találták ki, hanem a divatmagazinokban van a helye, ahol sokkal jobban ki tudnak teljesedni, hiszen ez inkább egy műalkotás, mintsem egy könnyen viselhető ruha. A szabáson bukott el egyébként az egész ez esetben, mivel Zawe alakja teljesen elveszett a rengeteg felhasznált anyagban, semmi nem lett kiemelve a testéből, egyedül a vállait tudta minimálisan megvillantania, de ez nem volt elegendő számára. A színválasztás már egy fokkal jobbra sikeredett, mint a sziluett, de igazából még ez sem volt az igazi, főleg az arany ruha csillogó nejlonszerű/szatén anyaghasználata miatt, ami minden másról elterelte a figyelmemet, a fehér nadrágnak pedig minnie kellett volna, lehetőleg minél messzebb a színésznőtől és az outfitjétől. Nem szerettem volna ezt mondani, de valószínűleg helyet fog kapni az év végi "WDOTY" szavazásban is. Kiegészítőként egy pár fekete Nicholas Kirkwood magassarkút választott.
Zawe haját egy laza, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje klasszikus stílusú lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
Claire Foy x Isa Arfen, Gucci & Mugler2017.10.08. 16:05, Fanni
Claire Foy október 4-én, szerda délután megjelent a 'Breathe' photocall-ján, amit a 2017-es Londoni Filmfesztivál első napján rendeztek meg.
A film 33 éves színésznője egy egyszerű és kifinomult, a 80-as éveket megidéző szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Claire világoskék és bordó színű, kétrészes Isa Arfen tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy egyszerű kis ingből és egy magasított derekú, egyenes szárú nadrágból állt össze. Kezdjük először a színvilággal, ami bár elég klasszikus volt, de tetszett a kis játékosság a világos és a sötétebb árnyalatok között, amelyek meglepően jól működtek egymással és tökéletes kontrasztot alkottak, de a színésznő világos bőrszínével is csodásan néztek ki, így nincs mibe belekötni. Valamint a bordó nadrággal még egy kicsit a jelenlegi, őszi évszakot is sikerült megidézniük. A szabásba sem tudok belekötni, mivel hozzám közel áll ez a visszafogott, de mégis elegáns stílus, valamint a színésznőhöz is, így ebbe sem lehet igazából bármi hibát találni, mert jól állt neki és sikerült eladhatóvá tennie. A tervezések Claire alakja számára is kifejezetten előnyösek voltak; azzal, hogy az inget beletűrték a nadrágba sikerült a vékony derekára és a csípőjére is visszafogottan felhívniuk a figyelmünket, valamin visszafogottan a dekoltázsát is kiemelték, amitől kacérabb lett a végeredmény. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje elég természetes és visszafogott lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Claire még aznap este, vagyis október 4-én megjelent a 'Breathe' londoni premierjén is, aminek az Odeon Leicester Square adott otthont az idei Londoni Filmfesztivált megnyitó gála alatt.
A Golden Globe díjas színésznő a vetítésre egy igazán drámai és feltűnő, valamint az alkalomhoz illően elegáns ruhát választott, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Claire egy fekete, finoman átlátszó részekkel és hosszú ujjakkal kiegészített, valamint apró kristályokból, flitterekből és gyöngyökből kirakott, színes virágmintákkal díszített Gucci estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. Az egész megjelenése egyszerűen tökéletes volt, amivel gyorsan sikerült belopnia magát a szívembe, kifejezetten örültem a kicsit sötétebb, gótos-romantikus stílusú végeredménynek, mert nem csak egymással néztek ki istenien ezek a stílusjegyek, de a színésznő számára is előnyösek voltak, így sikerült teljes mértékben eladhatóvá tennie a tervezést. Nagy örömömre a szabással sem voltak gondok, bár custom made darabról van szó, így elég rossz lett volna, ha valamit elrontanak, de mint tudjuk ez mégis gyakran megesik, de nem ebben az esetben; Claire alakja hibátlanul ki lett hangsúlyozva, a vékony derekát és a csípőjét is remekül kiemelték számára, míg az átlátszó részeletkenk köszönhetően a sejtelmességet és a kacérságot anélkül is sikerült megjeleníteniük, hogy bármiféle kivágást elhelyeztek volna a tervezésen. A fekete tüll, amiből elkészítették a ruhát nagyszerű választás volt, mert igazán könnyed és lágy esése lett ennek köszönhetően a szoknyarésznek, ami nem tűnik túl élesnek és merevnek, az anyagon elhelyezett élénk mintázat, amit aprólékosan dolgoztak ki fantasztikus volt és felették a pontot az i-re. A sötét alapszínnel semmi gondom nem volt, hiszen a világos bőrszínével igazán szép kontrasztot alkotott, a már emlegetett színes virágmintákkal sikerült egy kis csillogást és nőiességet is belecsempészniük a végeredménybe, amelyek az egészet feldobták és sokkal izgalmasabbá tették. Még az átlátszó felsőrészbe sem tudok belekötni, hiszen a virágokat úgy helyezték el, hogy Claire még csak véletlenül se villantsa meg a dekoltázsát. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Delfina Delattrez ékszereket választott. A színésznő haját egy egyszerű, de nagyszerű, oldalt elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje ez esetben is letisztult és friss lett; a szemeit barna, enyhén füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
Claire Foy tegnapelőtt este, vagyis október 6-án, pénteken megjelent a 'Breathe' svájci premierjén, amit a 2017-es Zürichi Filmfesztivál alatt rendeztek meg.
A 32 éves brit tehetség erre az alkalomra egy elég laza és modern, de a maga módján mégis elegáns outfit-et választott. Claire egy sötétkék, ejtett vállrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, egyenes szabású, valamint fodrokkal díszített Mugler ruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Bevallom a ruha sziluettje miatt nem ez lett a kedvenc szettem tőle az elmúlt hónapokból, viszont az alapötlet tetszett, éppen ez miatt nem akarok nagyon panaszkodni a döntése miatt. Egyébként deréktól felfelé tetszett a legjobban a ruha és az egész megjelenése, mert pont a szoknyarész hosszával és a kialakításával volt a legnagyobb problémám. Sajnos Claire alakja számára nem volt igazán kedvező ez a kreáció, a lágy esése miatt, mert így semmi sem tudta kihangsúlyozni megfelelően a vékony derekát és a formás csípőjét, ami miatt úgy nézett ki, mintha az egész teste egybeolvadt volna és téglalappá válna. A kacér vállvillantást viszont pozitívumként emelném ki, hiszen a jelenlegi trendeknek megfelelően sejtelmes és fiatalos volt, ami a ruhának igazából csak jót tudott tenni, kicsit feldobta és életet lehellt bele. Ahogy említettem már a szoknya hosszával nem igazán tudtam kibékülni, elég rossz helyen végződött a színésznő számára, mintha a bokájánál el lenne vágva, így mindenképpen rövidebb verzóban tudnám elképzelni, már csak azért is, mert ahogy írtam az alakja nem lett 100%-osan kiemelve benne, így legalább a lábait meg tudta volna sejtelmesen mutatni. A színvilágba viszont nem találtam hibát, hiszen a fekete helyett egy másik sötét, kék árnyalatot választott, ami szintén jól nézett ki a világos bőrszínével és a jelenleg sötétbarna hajával, szép kontrasztot alkottak és a feketénél sokkal izgalmasabb lett a végeredmény is ennek köszönhetően. De a kellő izgalmat és a játokosságot a kreáción elhelyezett lágy fodrok adták. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal tette teljessé, ékszereket ez alkalomaml nem viselt. A haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett, sikkes kontyba fogták össze. A sminkje most feltűnőbb és élénkebb lett, ami remek döntésnek bizonyult; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, de pirosítót is használtak, míg az ajkaira piros matt rúzst vittek fel.
|