Jaimie Alexander x David Koma2017.10.30. 10:25, Fanni
Jaimie Alexander október 22-én, vasárnap délután megjelent a 2017-es Action Icon Awards-on, amit a Los Angelesben található Sheraton Universal-ban rendeztek meg.
A 33 éves színésznő az eseményre egy igazán vagány és sportosabb stílusú, kacér összeállításban érkezett, amiben remekül nézett ki. Jaimie egy fekete alapszínű, magasított nyakrésszel és kivágásokkal kiegészített, valamint oldalt magasan felsliccelt David Koma midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit kék flitterekkel díszítettek fel. A brit márkának a tervezéseit már nagyon régóta kedvelem, mindig tudják, hogy mit kell megalkotniuk és tényleg mindenki számára előnyösek lehetnek az egyes darabok, ahogy azt most a színésznő is bebizonyította. Kifejezetten tetszett a megjelenésének a sportosabb, de mégis szexi és nőies stílusa, amelyek egymással csodásan megállták a helyüket, tényleg remekül mutattak és a végeredmény is sokkal izgalmasabb lett ennek hatására. Bár a fekete színválasztással túl sok újat nem tudott mutatni, egyértelmű, hogy biztonságos döntés volt, viszont a világosabb bőrszínével nagyszerű kontrasztot alkotott, míg az élénk kék flitterek igazán jól feldobták az egészet, amivel sokkal izgalmasabbá tudták varázsolni az outfitjét. Különösen tetseztt, hogy a flittereket különböző poziciókban rendezték el, így még különlegesebb lett az összhatás, és ezekkel egy kis csillogást is bele tudtak csempészni az összhatásba. A szabás is teljesen rendben volt, Jaimie alakját a kreáció végig tökéletesen követte, így a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, valamint a lábait is megvillanthatta, de a kivágásoknak volt köszönhető a kacérabb végeredmény. Annak pedig nagyon örültem, hogy a kifutón látott fekete harisnyát nem viselte, ami már túl sok lett volna és a ruhával is egybeolvadt volna. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal és Mimi So ékszerekkel egészítette ki.
Jaimie rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Jaimie Alexander x Naeem Khan2017.09.19. 17:08, Fanni
Jaimie Alexander is megjelent az idei Emmy díjátadón, amit szeptember 17-én, vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatre-ben.
A 33 éves színésznő az eseményre egy igazán vagány és izgalmas, de egyben kifinomult ruhában érkezett, amiben mesésen festett. Jaimie egy fekete, finoman alakkövető és rövidebb uszállyal kiegészített Naeem Khan estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, amit arany flitterekből kirakott inda- és madármintákkal díszítették fel. Ez egy igazán erőteljes és komoly választás volt a részéről, de már korábban is láthattuk drámai darabokban, viszont úgy gondolom, hogy eddig ez volt a legjobb ilyen stílusú választása, mintha csak ráöntötték volna az egészet. A ruha nagyon aprólékosan lett kidolgozva és ez látszik is a végeredményen. A szabás tökéletes volt Jaimie formás alakja számára, mivel a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelmet szenteltek, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy semmit nem villantott meg magából, hiszen a sorozatában elég lengén szokott szerepelni és a "tetoválásait" is mindig megvillantja, szóval most üdítő érzés volt valami mást és újat látni tőle. A bársony anyagválasztás az őszi évszakba nagyszerűen beleillett, de az egész fénypontja az arany mintázat volt, ami fantasztikusan nézett ki és ezek ketten, vagyis a bársony és az arany árnyalatok hihetetlenül fényűzű összhatást alkottak és egyáltalán nem mondhatjuk rá, hogy unalmas lenne. Bár első ránázásre nekem is elég sők és erőteljes volt az egész, de jól működött a színésznőn, nem veszett el a sötét színekben és a sziluettben sem, szóval el tudta adni számomra ezt a kicsit gótos szettet. A színvilág klasszikus és kicsit biztonságos választás volt, de a fekete árnyalat a bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkotott, az arany részletek pedig feltették a pontot az i-re. A megjelenését egy pár Schutz magassarkúval és Eva Fehren ékszerekkel egészítette ki.
Jaimie haját egy elől megemelt, alacsonyabban elhelyezett kontyba készítették el, ami nem igazán tetszett nekem. A sminkje viszont rendben volt, bár egy kicsit lehetett volna finomítani; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira bordó matt rúzst vittek fel.
Jaimie Alexander promoting at Comic Con2016.08.12. 23:35, Fanni
Jaimie Alexander is ott volt az idei San Diego-i Comic Con-on még július 23-án, szombat délután a 'Blindspot' paneljánál, amit a Hilton Bayfront-ban rendeztek meg.
A sorozat 32 éves színésznője egy elég egyszerű, de mégis nagyon szexi és egyben nőies ruhát választott az eseményre, amiben istenien nézett ki. Jaimie egy piros, mélyen dekoltált és egy pánttal kiegészített, alakkövető Christian Siriano midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A piros színt is elég nehéz viselni, de a színésznő könnyen vette az akadályt és sikerült egy tökéletes szettet összehoznia. A színválasztás tényleg remek volt, mivel a piros nagyon jól passzolt a fekete hajszínéhez és a napbarnított bőréhez is, de a legfontosabb, hogy kellő önbizalommal viselte az egészet. A ruhadarabot a kifutón egyébként feketeként mutatták be, de az túl unalmas lett volna, így örültem Jaimie és a stylistja döntésének. A szabás, mint már írtam egy kicsit feljebb alakkövető volt, a combja aljáig szépen ráfeszült a kiemelni kívánt részekre és sehol sem volt bővebb, vagy éppen szűkebb rá. A megjelenését egy pár fekete Tamara Mellon magassarkú szandállal és Effy, valamint Dana Rebecca ékszerekkel tette teljessé.
Jaimie hajaleengedve maradt, amit hátrafésülve és megemelve viselt. Egy kicsit bántam, hogy így készítették el neki, mivel az arca mellé omolva egy kicsit jobban tetszett volna ez mellett a ruha mellett. A sminkje elég feltűnő és visszafogottan drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
Jaimie a panel után, még aznap este, július 23-án, szombaton megjelent az Entertainment Weekly által megrendezett Comic Con záró partiján, ami a Hard Rock Hotelben kapott helyet.
A színésznő egy igazán feltűnő és nagyon mutatós szettben lépett a fekete szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki ismét. Jaimie most egy szürke, flitterekkel díszített asszimetrikus szabású és spagettipántos Tracy Reese midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. Az alakja ebben a ruhában nem kapott túl sok figyelmet az egyenes szabása miatt, de nem is volt lényeges, mivel az összhatás enélkül is dögös és kacér lett. A flittereknek köszönhetően egy igazi bulizós szettet láthattunk a színésznőtől, amiben a játékosság is megvolt. A ruhát a kifutón egyébként egy átlátszó csipker anyaggal kiegészítve mutatták be, ami a dekoltázsrésznél kapott helyet, de örültem neki, hogy ezt elhagyták, mivel úgy egyáltalán nem tetszett, illetve a szoknyát kiegészítő tüll részektől is megszabadultak szerencsére. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkúval egészítette ki, ékszereket pedig nem viselt.
Jaimie haját ugyanúgy készítették el, mint a pár órával a parti előtti megjelenéséhez. A sminkjén viszont változtattak, de ugyanúgy egy kicsit drámaira sikerólt, viszont most a szemeit helyett az ajkaira került a hangsúly, ami egyébként okos váltás volt. A szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira egy sötétbordó matt rúzs került.
Jaimie Alexander x Maiyet2016.04.15. 14:13, Fanni
Jaimie Alexander még április 11-én, hétfő este megjelent a PaleyLive rendezvényén new yorki The Paley Center for Media székhelyén, ahol a 'Blindspot' színészei és készítői jelentek meg.
A sorozat 32 éves színésznője nagyszerűen nézett ki az eseményen, ahol igazán kitett magáért ebben az elegáns és nőies szettben. Jaimie egy bordó Maiyet mélyen dekoltált estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami elől kapott egy peplum részt ami nem a szokványos helyen található meg, hanem lejebb és ebből alakult ki hátul egy kisebb uszály. A szín fantasztikus, telitalálat volt, mesésen mutatott a színésznőn, jó kontrasztot alkotott a világos bőrszínével és a fekete hajával. Viszont a peplum elhelyezése egyáltalán nem tetszik és a formája sem megnyerő, enélkül sokkal jobb lett volna, mert semmi haszna nincs igazából ezen a ruhán. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal és Dana Rebecca Designs ékszerekkel egészítette ki.
Jaimie haját ez alkalommal egy elegáns kontyba tűzték fel, amivel még kifinomultabb és sikkesebb lett az összeállítása. A sminkje ízléses és visszafogottabb lett, a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
|