Jamie Lee Curtis x Alex Perry2021.03.14. 18:02, Fanni
Jamie Lee Curtis személyesen volt jelent a 2021-es Golden Globes díjátadón, amit még február 28-án, vasárnap rendeztek meg két helyszínen (Los Angelesben és New Yorkban), valamint virtuálisan.
A 62 éves színésznő egy igazán szexi és elegáns összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol elképesztően nézett ki. Jamie egy kanárisárga, szaténból és selyemből elkészített, mélyen dekoltált Alex Perry estélyit viselt a 2021-es Resort kollekcióból, amit merevített vállrésszel, illetve hosszú ujjakkal egészítettek ki. Az outfitje hasonlított Isla Fisher választásához, mindkét színésznő ugyanazt az ausztrál márkát viselte és a két ruha között vannak párhuzamok, de mégsem volt erős deja vu érzésem. Egyértelmű, hogy Jamie nagyot dobbantott ezzel a szettel, nem igazán szokott ilyen figyelemfelkeltő ruhákat hordani, de ahogy ő is írta, itt volt az ideje. A szabás csodás volt, mintha ráöntötték volna a színésznő testére, a lehető legelőnyösebb helyeken hangsúlyozta ki a formás alakját, ami ennél már nem is lehetett volna jobb.
A sziluett végig követte a testét, így a vékony dereka és a csípője is nagy figyelmet kapott, de a hangsúly most láthatóan a dekoltázsára került, ezzel sejtelmessé téve a végeredményt. A merevített vállrésszel a 80-as évek retro stílusát idézte meg, míg a dekoltázsa alatt elhelyezett csomós, hajtogatott részlettel a modern jegyek is megjelentek, a kettő együtt pedig tökéletesen kiegészítette egymást. Jamie általában a klasszikus, sőt biztonságos árnyalatokat részesíti előnyben, viszont ez a sárga szín egyáltalán nem nevezhető annak. Nagyon örültem, hogy ezen a területen is kilépett a megszokott komfortzónájából, mert jót tett neki és a finoman barnított bőrszínével, valamint az ősz hajával is csodásan mutatott ez az élénk sárga szín, ami játékos és nagyon friss volt, a tavaszi időszakhoz szintén jól passzolt. Összességében semmibe nem tudok belekötni, remélem, hogy több hasonló összeállításban láthatjuk még. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút valamint Cathy Waterman ékszereket választott.
Jamie rövid haja szabadon maradt, amit beszárítva és egy kicsit megemelve viselt. A sminkje is egyszerűre sikeredett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira barna rúzs került.
Jamie Lee Curtis x Alexander McQueen2020.01.04. 18:08, Fanni
Jamie Lee Curtis is ott volt január 3-án, vagyis tegnap este az AFI Awardson, amit Beverly Hillsben rendeztek meg a Four Seasons Hotelben.
A 61 éves színésznő egy klasszikus stílusú, elegáns szettben tette tiszteletét a vörös szőnyegen, amiben pompásan festett. Jamie egy hófehér, kétrészes Alexander McQueen nadrágkosztümöt viselt, ami mellé egy egyszerű fehér pólót párosított. Már megszokhattuk a színésznőtől ezt a férfiasabb, komorabb stílust, így nem okozott meglepetést ezzel az outfitjével, az eseményen pedig nagyszerűen megállta a helyét és szerencsére előnyös is volt számára. Jamie vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve, ráadásul a hosszú lábaira is került egy kis figyelem. Egyedül abba tudok belekötni, hogy a helyében én nem gomboltam volna be a blézert. A fehér alapszín egy kicsit egyhangú volt, bár jól állt a színésznőnek és látható, hogy fekete kiegészítőkkel próbálták meg feldobni a végeredményt nem túl sok sikerrel. Jobban örültem volna néhány színes darabnak, ehhez bármilyen szín jó passzolt volna, sajnálom, hogy nem használta ki a lehetőségeket. Azért remélem, hogy a többi esemény és díjátadó alatt ennél azért izgalmasabb kreációkban láthatjuk majd viszont a vörös szőnyegen. A megjelenését egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkúval, szintén fekete Hermés clutch-csal és EF Collection ékszerekkel tette teljessé.
Jamie rövid haja szabadon maradt, amit beszárítva viselt. A sminkje a megszokottak szerint visszafogott volt; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Jamie Lee Curtis x Alexander McQueen2019.01.19. 20:53, Fanni
Jamie Lee Curtis is jelen volt az idei Golden Globe díjátadón, amit még január 6-án, vasárnap kora este rendeztek meg Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben.
A 60 éves színésznő egy nagyon sikkes és elegáns, modern szettben érkezett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Jamie egy hófehér, finoman merevített vállrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, ezüst kristályokkal díszített Alexander McQueen estélyit viselt, amit kifejezetten neki terveztek erre az alkalomra és elől magasan fel is sliccelték. Eddig még egyetlen egy poszt sem született az oldalon a híres színésznőről, de úgy tűnik, hogy ez most meg fog változni, nekem is sikerült felfigyelnem rá a vörös szőnyegen, mert ez az egyik legjobb megjelenése volt, amit valaha láthattunk rajta. Egyszerű, de mégis előkelő darab mellett tette le a voksát, ami ennél jobb nem is lehetett volna és szerencsére előnyös is volt számára, aminek külön örültem. A szabás egyszerű volt, de jól mutatott és Jamie alakját is megfelelően követte végig, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a szoknyán elhelyezett felvágásra került, hiszen így sikerült megvillantani a hosszú lábait is, amitől az egész nagyon szexi és sejtelmes lett, de mégsem esett semmivel sem túlzásba. A felsőrész, főleg a vállánál lehetett volna egy kicsit élesebb is szerintem, mert egy kicsit összegyűrődött a felesleges anyag, ami zavart, bár nem rontotta el az összhatást szerencsére. A színválasztás is nagyszerű volt, a fehér alapszín remekül mutatott a színésznő barnított bőrszíne mellett, valamint a platinaszőke hajával is meglepően jól kiegészítették egymást, de a pontot az i-re a csillogó, a mellkasánál elhelyezett ezüst kristályokkal sikerült feltenniük, amitől az egész megjelenése sokkal izgalmasabb lett. Kiegészítőként egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkút, fehér Zaha Hadud clutch-ot, valamint Cathy Waterman ékszereket választott.
Jamie rövid haja szabadon maradt, amit elől megemelve és beszárítva viselt. A sminkje is egyszerű, de mutatós volt; a szemeit ezüst és fekete színekkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került, ami helyett egy élénkebb árnyalatot is használhattak volna.
|