Jenna Dewan Tatum x Julien Macdonald2017.11.20. 16:19, Fanni
Jenna Dewan Tatum is jelen volt november 19-én, vagyis tegnap este a 2017-es American Music Awards-on, aminek a los angelesi Microsoft Theatre adott otthont.
A 36 éves színésznő egy nagyon szexi és előkelő, de mégis elegáns ruhában érkezett a vörös szőnyegre a díjátadó előtt. Jenna egy pezsgő és arany színekből összeálló, mélyen dekoltált és hosszú uszállyal kiegészített, valamint elől magasan felsliccelt custom made Julien Macdonald estélyit viselt, amit apró kristályokkal és finoman átlátszó részekkel egészítettek ki. Azt nem mondanám, hogy ez lett volna az est legrosszabb megjelenése, viszont ennél jobb is lehetett volna egy-két változtatás segítségével. Először is, ami a legjobban zavart az az, hogy a dekoltázsaira és a lábaira is nagy figyelmet szenteltek, amelyeknek a megvillantása ez esetben elég sok volt. Jobban tudtam volna örülni, ha a dekoltázsrész nem lenne ennyire mély, plusz még ennyire széles is, ami nem csak magamutogató, de előnytelen is volt Jenna számára, mivel a felsőtestét eléggé megszélesítette. A másig gond az, hogy a szettje láttán egyből deja vu érzésem lett és Bella Hadidnak két tavalyi megjelenése is eszembe jutott, az egyik szintén egy Julien Macdonald estélyi volt a Victoria's Secret Fashion Show after partijáról, a másik pedig egy Roberto Cavalli Couture tervezés, amit a 2016-as Cannes-i Filmfesztiválon viselt. A színválasztás egyébként rendben volt, kifejezetten jól illett a díjátadóhoz és a színésznő bőrszínével sem néztek ki rosszul ezek az árnyalatok, ráadásul a végeredményt a kristályokkal sikerült még csillogóbbá varázsolniuk. A szabás a mély dekoltázsrész és a lábvillantás ellenére jó volt, bár tényleg elég lett volna csak az egyik; Jenna formás alakját a tervezés végig nagyon szépen követte, aminek köszönhetően a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került. Nem igazán tudom azt mondani, hogy a kedvencem lenne, láthattunk már tőle ennél jobb választásokat is, de rosszabbakat is, szóval ezt igazából egyik közé sem sorolnám, valahol a középúton kapott helyet. Kiegészítőként egy pár arany Giuseppe Zanotti magassarkú szandált és John Hardy ékszereket választott, amelyek szerencsére nem terelték el a figyelmünket a ruháról.
Jenna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt, kicsit rendezetlenebb formában. A sminkje feltűnő és izgalmas lett; a szemeit metálos arany szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira világosbarna szájfényt vittek fel.
Jenna Dewan Tatum x Christian Siriano2017.11.10. 20:24, Fanni
Jenna Dewan Tatum november 6-án, hétfő este ellátogatott a 'War Dogs: A Soldiers Best Friend' premierjére, amit Los Angelesben rendeztek meg a Directors Guild of America-ban rendeztek meg.
A 36 éves színésznő egy nagyon klasszikus és kifinomult, nőies ruhában érkezett a vetítésre, amivel az 50-es éveket idézte meg és csodásan festett benne. Jenna egy fekete, mélyen dekoltált és harangszabású Christian Siriano koktélruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A szabásra egyetlen egy rossz szavam sem lehet, mert maga volt a megtestesült tökéletesség a modern, de éles vonalaival, amelyek mesésen néztek ki és a színésznő számára is igazán előnyösek voltak. Így ebbe egyáltalán nem tudok belekötni; Jenna alakja számára is nagyon kedvező volt, hiszen a vékony derekára is hatalmas hangsúlyt fektettek, valamint a dekoltázsát és a vállait is kihangsúlyozták, aminek köszönhetően a megjelenésébe egy kis szexiséget is bele tudtak csempészni, ami nagyon jót tett a végeredménynek. A szoknyának a sziluettje mesésen nézett ki, a merev kialakítása hibátlan volt és nagyon örültem neki, hogy a megfelelő helyen, kicsivel a dereka latt kezdett el bővülni, így arról semmi sem tudta elterelni a figyelmünket, valamint a testést sem szélesítette meg szerencsére. A fekete színválasztás egyszerű és elég biztonságos volt, viszont Jenna bőrszínével remekül nézett ki és ez a darab más árnyalatban nem lett volna ennyire elegáns és előkelő, szóval nem zavart a döntése. A megjelenését egy pár fekete, kristályokkal díszített Casadei magassarkúval, valamint Tacori és APM Monaco ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jenna rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje izgalmas és színes lett, ami kifejezetten jól harmonizált az egyszerű ruhájával; a szemeit barna és sötétkék füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira piros rúzs került.
Jenna Dewan Tatum x Carolina Herrera & Zac Posen2017.09.25. 13:40, Fanni
Jenna Dewan Tatum még szeptember 10-én, vasárnap este hivatalos volt a 2017-es Creative Emmy Awards-ra, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 36 éves színésznő egy igazán elegáns és vagány, monokróm stílusú ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Jenna egy sötétkék, tüllből elkészített, magasított nyakpánttal és lágy szoknyarésszel kiegészített Carolina Herrera estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A ruha szoknyarésze jól láthatóan finoman átlátszó volt, de szerencsére nem villant ki az alsóneműje és semmi más sem, aminek nem lett volna keresnivalója az eseményen. A színvilág klasszikusnak mondható, bár annak nagyon örülök, hogy nem a fekete árnyalatot választották ki alapszínnek, hanem egy izgalmasabb sötétkék árnyalatot, ami a színésznő bőrszínével is csodásan mutatott, remek kontrasztot alkottak egymással. Az pedig különösen tetszett, hogy az anyagokat is kombinálták, hiszen tüllt és csillogó bőrszerű anyagot is használtak, amelyek tökéletesen mutattak egymás mellett és ezeknek köszönhetően nem csak finom, de vagány is volt a végeredmény. A szabásba sem tudok belekötni, hiszen a vékony övrésznek köszönhetően Jenna vékony dereka hibátlanul ki lett emelve, valamint a csípőjére is felhívták a figyelmünket, viszont az egyébként mély dekoltázsrészt a már emlegetett, tüllből elkészített magasított nyakrésszel ellensúlyozták, így az összhatás nem lett annyira kacér, inkább a sejtelmes vonalat követte. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, valamint Neil Lane ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Jenna haját egy elegáns és magasabban elhelyezett kontyba készítették el, így a ruhájáról semmi sem vonhatta el a figyelmünket. A sminkje sötét és drámai lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Jenna szeptember 18-án, hétfő este megjelent a 'Kingsman: The Golden Circle' londoni premierjén is, aminek az Odeon Leicester Square adott otthont.
A színésznő az eseményre egy igazán feltűnő és drámai, hihetetlenül elegáns ruhát választott, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Jenna egy fehér és pasztell zöld árnyalatokból összeálló, pánt nélküli és harang szabású, könnyed Zac Posen estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Mivel a filmben a színésznő egyáltalán nem is szerepel, csak a férjét, Channing Tatum-ot kísérte el a vetítésre, így hihetetlenül túlzásnak tartom a választását és a film szereplőit egyáltalán nem illett volna ennyire túlöltöznie. Bár az tagadhatatlan, hogy mennyire jól nézett ki, mintha egy modern tündérmeséből lépett volna ki, egy igazi hercegnős szettet láthattunk tőle. Mondjuk azt nem tudom a végeredményre mondani, hogy hibátlan lenne, hiszen kicsit olyan érzésem volt, hogy Jenna alacsony termete miatt a hatalmas estélyi teljesen elnyelte a testét és a ruha viselte őt, nem pedig fordítva, hogy annak lennie kellene. A szabást sem mondanám tökéletsnek, főleg a felsőrészt, mivel az jól láthatóan minimum egy számmal nagyobb volt rá, így egy-két helyen kicsit elállt, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a vékony dereka ne lett volna kiemelve, mert arra kellő mennyiségű hangsúly került, illetve a vállait is kihangsúlyzták, illetve a csípőjére is elegendő figyelem került. A színvilág elég minimalista és letisztult volt, de a napbarnított bőrszínével a fehér árnyalat csodás összhangot alkotott, míg a felsőtest márványos mintázata egy kicsizgalmasságot is belevitt a végeredménybe, így nem lett egyhangú az egész, valamint az esküvői ruhákra sem emlékeztetett annyira. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, valamint Chopard ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztott, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje igazán friss és üde lett, ami nagyon tetszett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, illetve highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Best Dressed of the Week 2017.08.10. 10:37, Fanni
Itt is lennék a legutóbbi "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményével. A Ti szavazataitok alapján Jenna Dewan Tatum első outfitje lett a kedvencetek, amit egy los angelesi kiruccanása során viselt. Az egész nagyon kellemes és stílusos volt, az évszakhoz és a napszakhoz is tökéletesen passzolt, egy igazi nyárias szettet láthattunk tőle, amiben remekül nézett ki. Egyébként ha már itt tartok nála, akkor szeretném megjegyezni, hogy Twitter-en "Kedvelte" azt a posztomat, amiben megemlítettem a szavazást, ami igazán kellemes meglepetés volt, így örültem, hogy végül rá szavaztatok a legtöbben, de természetesen én is imádtam ezt a választását. Egyébként végig ő vezetett, nem igazán került senki sem a közelébe, illetve a szavazataitoknak a 38%-át sikerült megszereznie.
Mivel Ti már kiválasztottátok Jennát, így én új kedvenc után néztem, a választásom pedig Charléne Wittstock-ra esett, Monaco hercegnéjére, aki egy gálán jelent meg ebben a modern és hihetetlenül dögös, custom made ezüst Atelier Versace estélyiben, amiben lélegzetelállítóan festett, így hiba lett volna nem őt választanom, valamint nagy örömömre Nektek is tetszett, hiszen rá is szavaztatok páran.
Köszönöm ismét Mindenkinek, aki velem tartott ez alkalommal is, remélem, hogy most sem feledkeztek el a szavazásról, amit szombaton fogok kitenni. Ez mellett pedig még tartozok egy "Best Dressed of the Month - Menswear" szavazással is, ami szintén ki fog kerülni a napokban. :)
Jenna Dewan Tatum x Julien Macdonald2017.04.25. 18:08, Fanni
Jenna Dewan Tatum április 21-én, vagyis péntek este megjelent a 'Magic Mike Live' las vegasi show megnyitó ünnepségén, amit a Hard Rock Hotel & Casino-ban rendeztek meg.
A 36 éves színésznő egy nagyon szexi és nem túl sokat takaró összeállításban lépett a vörös szőnyegre ez alkalommal. Jenna egy fekete, teljesen átlátszó, hálószerű részletekkel díszített Julien Macdonald hosszú ujjú playsuit-ot viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Kétség sem fér hozzá, hogy az eseményhez illett ez a szexi tervezés, de számomra még így sem volt meggyőző, sőt az egészet nagyon olcsónak és közönségesnek tartom, még úgy is, hogy Las Vegasban viselte... Csak reménykedni tudok, hogy most már tényleg lejár az átlátszó ruhák kora, de úgy tűnik, hogy még egyik újabb trend sem tudta véglegesen letaszítani a trónról. Sokat emlegettem, hogy alapból nincs bajom az olyan átlátszó darabokkal, amelyek ízlésesek, de ez a jelző erre a tervezésre sajnos egyáltalán nem volt igaz. Ha jobban belegondolok akár még tetszhetett is volna, ha rendes, hosszú szárú jumpsuit-ként viselte volna a színésznő ezt, de nem így lett. Mert a szabás egyébként nem volt rossz, sőt Jenna számára előnyös is volt a vékony derekát és a csípőjét is nagyon szépen kiemelte, valamint ebben a formában a lábait is megvillanthatta, de nem ebben a formában kellett volna. A fekete színválasztás nem volt rossz, a bőrszínéhez is illett, de a sötét háttér miatt valami élénk miniruhát tudtam volna elképzelni, ami ennél visszafogottabb. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal tette teljessé.
Jenna haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokban viselt. A sminkje szintén sötét és drámai lett, akárcsak a ruhája; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosít, bronzosító és highlighter is került, míg az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
|