Julia Garner x Chanel Couture2020.09.22. 17:04, Fanni
Julia Garner is az otthonából jelentkezett be a 2020-as Emmy díjátadóra, amit szeptember 20-án, vagyis vasárnap rendeztek meg Los Angelesben.
A 26 éves színésznő a díjátadó alatt megnyerte a második Emmy-díját az 'Ozark' című sorozatban látott alakításáért. Sajnos róla nem készültek teljes alakos fotók, így nem tudom tökéletesen analizálni a megjelenését, így csak abból gazdálkodhatok, ami van. Julia egy elefántcsontszínű, kétrészes Chanel Couture együttest viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit szaténból készítettek el és egy topból, valamint egy egyenes szabású nadrágból állt össze. A kifutón egy fodros kabátkával lett bemutatva, amit sajnos a színésznő nem viselt, pedig szívesen láttam volna rajta. Egy kicsit pizsamás beütése volt az egésznek, a 20-as évek stíluselemeivel keveredve, ami nekem együtt kifejezetten tetszett, sikkes és nőies volt a végeredmény, ami jól passzolt Julia megszokott stílusához.
Bár nem láthattunk teljes alakos képet, de azért ezeken a fotókon is látszik, hogy amennyire lehetett a színésznő alakja ki lett hangsúlyozva, így a vékony derekára és a csípőjére is került egy kis figyelem, aminek nagyon örültem, így nem volt a ruha teljesen alaktalan és teljesen hétköznapi, hanem volt egy kis luxus-beütése, így, ha online is, de helyt állt az eseményen. A színválasztás az egyetlen, amin egy kicsit változtattam volna, szívesebben láttam volna rajta egy kicsit sötétebb pink árnyalatot, mert ez az elefántcsontszín kicsit sápította, főleg a szőke haja és a porcelánszínű bőre mellett. Ezen kívül viszont semmi másba nem lehet belekötni, biztos vagyok benne, hogy kényelmes volt a szett a kanapén ülve és idén ez volt a legfontosabb ezen az eseményen. A megjelenését egy pár Chanel cipővel és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Julia rövid haja szabadon maradt, amit a természetes, göndör fürtjeibe beszárítva viselt. A sminkje egyszerű és természetes lett; a szemeit világosbarna és arany színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, befejezésül az ajkaira barackszínű rúzs és szájfényt vittek fel.
Julia Garner x Cong Tri2019.10.05. 18:07, Fanni
Julia Garner is ott volt az idei, 71. alkalommal megrendezett Emmy Awards-on még szeptember 22-én, vagyis vasárnap kora este, aminek a Los Angelesben található Microsoft Theatre adott otthont.
A 25 éves színésznő, aki egy Emmy-díjjal is gazdagabb lett az est folyamán egy igazán modern és nőies, kacér ruhában tette tiszteletét a díjátadón. Julia egy ultraviola színű, oldalt kivágással, valamint hosszú uszállyal kiegészített, finoman átlátszó és aszimmetrikus kialakítású Cong Tri estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. A ruha a kifutón az egyik kedvencem volt a bemutatóról, a modellen istenien nézett ki mozgás közben, viszont Julia-n nem éreztem 100%-osnak a végeredményt, amit rettenetesen sajnáltam. Maga az alapötlet tökéletes, de egy helyben állva nem igazán hozta el a várt eredményt számomra. Az viszont tagadhatatlan, hogy a színésznő alakja szépen ki lett hangsúlyozva benne, a csípőjére és a derekára is elég nagy figyelem került, az átlátszó részleteknek köszönhetően a lábait is sikerült megvillantania, illetve a kivágás miatt még a lapos hasára is került egy kis figyelem, amitől elég sejtelmes és szexi lett a végeredmény, viszont furcsa módon mégsem éreztem túl soknak. Összességében egy nagyon friss és fiatalos, játékos darabot láthattunk a tehetségen, amit eladhatóvá tudott tenni, de jobban örültem volna, hogyha mozgás közben is lekapták volna a fotósok, mert úgy még elbűvölőbb lehetett volna az egész. A kedvencem egyértelműen az élénk, feltűnő lila árnyalat volt, ami sokkoló és lenyűgöző volt egyszerre, imádtam az összhangot, amit Julia világos bőrszínével és a szőke hajával alkotott, tényleg tökéletes volt. A stylingról sajnos már nem tudok ilyen jókat mondani, a cipőjének mennie kellett volna, a fekete darabnak semmi keresnivalója ne volt a ruha mellett, valamint a sminkje sem bűvölt el, de erről majd lejjebb... Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkú szandált, illetve Lisa Eisner ékszereket választott.
Julia haját egy sikkes, oldalt elválasztott kontyba készítették el, így a ruháról semmi nem terelhette el a figyelmünket. A sminkje viszont borzalmas volt, a futurisztikus vonalat követték vele, de nem igazán passzolt a végeredményhez; a szemeit bronz- és aranyszínű szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira arany rúzs került.
2019 Screen Actors Guild Awards - Best Dressed2019.02.02. 16:26, Fanni
Itt lennék a legutóbbi "Special Edition" szavazásunknak a végeredményével is, ami remekre sikeredett. A Ti szavazataitok alapján Emily Blunt lett a 2019-es Screen Actors Guild Awards legjobban öltözött híressége, aki egy rózsaszín, alakkövető Michael Kors estélyi viselt, amit apró kristályokkal és drámai fodrokkal díszítettek fel. Azt nem mondanám, hogy nekem rá esett volna elsőre a választásom, de tagadhatatlan, hogy gyönyörű volt a brit színésznő, akinek ez a legjobb idei megjelenése eddig. A szavazataitoknak a 36%-át sikerült ez alkalommal megszereznie.
Az én választásom elég nehéz volt, így most olyat tettem, amire eddig még nem volt példa és rögtön két győztesem lett. Az egyik Julia Garner lenne, aki egy gyönyörű, klasszikus stílusú türkizkék Zac Posen estélyit viselt, amit apró pöttyökkel díszítettek fel és hosszú uszállyal egészítettek ki. Annak ellenére, hogy a végeredménnyel a régi hollywoodi sztárokat idézte meg, a díszítés, a styling és a színvilág miatt érezhető a fiatalosabb, frissebb összhatás, ami kifejezetten tetszett. A másik választásom pedig Laura Harrier-re esett, aki egy élénk pink, modern és egyben romantikus stílusú Loewe estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el. A megjelenése csodás volt, azért pedig plusz pont járt neki, hogy végre nem Louis Vuitton kreációt viselt.
Köszönöm szépen még egyszer Mindenkinek a szavazatokat és remélem, hogy nem felejtettétek el a rendes, heti "Best Dressed" szavazásunkat sem, amit már meg is találhattok az oldalon! :)
Julia Garner x Zac Posen 2019.01.30. 18:41, Fanni
Julia Garner is a meghívottak között volt az idei Screen Actors Guild Awards-on, amit még január 27-én, vasárnap kora este rendeztek meg a Shrine Auditorium-ban, Los Angelesben.
A 24 éves színésznő egy nagyon előkelő és nőies, vintage stílusú kreációban érkezett a gálára, amiben pazarul festett. Julia egy türkizkék, apró virágmintázattal díszített és ejtett vállrésszel, illetve uszállyal kiegészített Zac Posen estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami finoman alakkövető volt. Ha nem tudtam volna, hogy ez egy mostani tervezés, az idei szezonból, akkor azt mondtam volna, hogy egy archív darab valamelyik régi designer-től, mondjuk Oscar de la Renta-tól, vagy Vivienne Westwood-tól. Be kell vallanom, hogy a színésznőnek sikerült meglepnie ezzel a kifinomult választásával, mivel eddig inkább vagányabb ruhákat viselt a megjelenései során, viszont el kell árulnom, hogy imádtam a végeredményt, ami tökéletes volt az eseményhez és szerencsére ő is eladhatóvá tudta tenni számomra, aminek nagyon örültem. A szettel sikerült megidéznie a régi hollywoodi hírességeket, ami nagyon tetszett, bár az igaz, hogy nem passzolt tökéletesen a fiatal korához, mert elég felnőttes és klasszikus volt az összhatás, de a mintázattal és a sminkjével sikerült meggyőznie arról, hogy jól passzolt hozzá, sikerült a modernebb és fiatalosabb elemeket is megjeleníteniük. A szabás fantasztikus volt, sőt ennél jobb már nem is lehetett volna, hiszen hihetetlenül jól állt Julia-nak a sziluett, ami végig hibátlanul követte a kecses alakját; a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, illetve nagyon sejtelmesen a vállait is sikerült megvillantania, bár igaz, hogy ezzel a részlettel nem esett túlzásokba, viszont az ejtett vállrésznek hála modernebb lett a végeredmény, míg az uszállyal a drámaiságot csempészték bele az egészbe. Ha a csodás sziluett nem lett vona elég, akkor el kell árulnom, hogy a színvilágról is csak áradozni tudok, mert gyönyörű volt; ez a mesés türkizkék árnyalat isteni összhangot alkotott a színésznő világos bőrszínével és a hajával is, de a pontot az i-re a narancssárga rúzzsal tették fel, ami remek kontrasztot alkotott a ruhával. Már emlegettem a fiatalosabb elemeket is, melyeket az apró, virágos mintázatnak köszönhetünk. A megjelenését egy pár arany Nicholas Kirkwood és Harry Winston ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Julia rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza, göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje színes és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira narancssárga rúzst vittek fel.
|