Julia Roberts x Elie Saab2019.03.06. 18:36, Fanni
Julia Roberts is hivatalos volt a 2019-es Oscar díjátadóra, amit még február 24-én, vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatre-ben.
Az 51 éves színésznő bár kihagyta a vörös szőnyeges bevonulást, de a színpadon megcsodálhattuk a gyönyörű outfitjét, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Julia egy élénk pink, lágy esésű és aszimmetrikus szabású, custom made Elie Saab estélyit viselt, amit könnyed fodrokkal és oldalt egy magas felvágással egészítettek ki. Azt kell mondanom, hogy tavaly nem igazán voltam megelégedve a választásaival, bár voltak jobb pillanatai is, viszont örömmel láttam, hogy idén egy kicsit összeszedte magát a stylistja, mert ez nem az első tökéletes összeállítása ebből az évből, a végeredmény pedig egyszerűen hibátlan volt, tényleg semmibe nem tudok belekötni, akkor sem, ha akarnék. A ruha a maga könnyedségével és a lágy esésével fantasztikusan nézett ki, nagyon tetszett, ahogy ki lett emelve az övrész segítségével Julia vékony dereka benne, de a csípőjéről sem feledkeztek meg, ami szintén ki lett hangsúlyozva. Ugyanakkor az aszimmetrikus felsőrésznek köszönhetően a vállait is sikerült megvillantania, valamint a lábait is láthattuk, hála a szoknyarész felsliccelt részletének, igaz ezzel egyáltalán nem esett túlzásba. A fodrok használata is kifejezetten bejött, mert ezzel még lágyabb és nőiesebb lett a megjelenése, valamint a színésznő megszokott, előkelő stílusához is nagyszerűen passzolt. Látszik, hogy a szoknyarész mozgásban érvényesült a legjobban, így örültem, hogy ilyen képek is készültek, mert gyönyörű volt. A csúcspont egyértelműen az élénk pink alapszín volt, hiszen nem túl gyakran láthatjuk Julia-t ennyire feltűnő és élénk színekben, így hatalmas meglepetést sikerült okoznia ezzel, amit egyszerűen imádtam. Ráadásul panaszkodni sem lehet rá, mert ez a rózsaszín árnyalat a színésznő enyhén barnított bőrszínével és a mézszőke hajával is mesés összhangot alkotott, a pontot az i-re pedig a már emlegetett, vízesésszerűen lehulló fodrokkal tették fel, ami remekül működött, főleg az aszimmetrikus kialakítású felsőrész mellett. A megjelenését egy pár pink Stuart Weitzman magassarkúval, illetve Cindy Chao és The Art Jewel ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Julia haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt a hátára, valamint a vállára omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemceruzával, ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Julia Roberts x Stella McCartney2019.01.20. 19:29, Fanni
Julia Roberts is a meghívottak és a jelöltek között volt a 2019-es Golden Globe Awards-on, amit még január 6-án, vasárnap kora este rendeztek meg Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben.
Az 51 éves színésznő egy nagyon sikkes és elegáns, modern stílusú összeállításban lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, amiben lehengerlően nézett ki. Julia egy fekete-nude színekből összeálló, aszimmetrikus szabású és uszállyal kiegészített Stella McCartney jumpsuit-ot viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és apró kristályokkal díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy a szett első látásra nem igazán tetszett, de kis idővel sikerült rám nőnie, a végeredmény pedig fantasztikus szerintem. Örültem, hogy valaki bevállalta a nadrágos összeállítást is, mert nagyon jól passzolt az eseményhez, illetve a színésznő stílusához is, aminek köszönhetően lehetetlen lenne bármibe is belekötni. Szerencsére a szabás is nagyszerű volt, látszik, hogy custom made darabról van szó, mivel Julia vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, hála az övrésznek, míg a nadrág tökélyre lett szabva, istenien nézett ki az egész. Viszont egyértelmű, hogy a legizgalmasabb részlet az uszály volt, ami könnyed és lágy esésű, mozgás közben nézett ki a legjobban, míg az aszimmetrikus szabású felsőrésznek hála a modernebb elemek is megjelentek, amitől összességében nagyon friss és könnyed lett az egész megjelenése. Látszik a képeken, hogy Julia is jól érezte magát az outfitben, azért pedig külön plusz pontot érdemel, hogy a zseb adta lehetőségeket a pózolás közben ki is használta. A színvilág nem volt túl izgalmas, vagy egyedi, de ez miatt a sziluett kárpótolt. Bár nem igazán szeretem a fekete és a nude árnyalatok párosítását és először ez miatt nem nyűgözött lett a választása, de rá kellett jönnöm, hogy ebben a formában rendben volt, szépen kiegészítették egymást és a színésznő enyhén barnított bőrszínével, illetve a mézszőke hajával is mesésen mutattak, de a kristályos díszítéstől lett igazán figyelemfelkeltő a ruha. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Julia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna és arany színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Julia Roberts x Brandon Maxwell2018.11.09. 11:54, Fanni
Julia Roberts még október 24-én, szerda este megjelent a 'Homecoming' első évadjának a premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg és a Regency Bruin Theatre adott neki otthont.
A sorozat 50 éves színésznője egy tőle szokatlanul nagyon színes és élénk, sikkes outfitben lépett a fekete szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Julia egy fuksziaszínű, kétrészes Brandon Maxwell tervezést viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy laza ingből, illetve egy hozzá passzoló, magasított derekú és bő szárú nadrágból állt össze. A színésznőt az elmúlt években inkább nagyon egyszerű, főleg fekete kreációkban láthattuk, így ezzel az élénk pink színnel sikerült hatalmas meglepetést okoznia, annak ellenére is, hogy korábban nem álltak tőle olyan messze ezek a feltűnő árnyalatok, szóval örültem, hogy újból bevállalt egyet, mert el kell ismernünk, hogy jól állt neki a végeredmény. A fukszia alapszín gyönyörű volt már önmagában is, az mondjuk igaz, hogy az őszi évszakhoz egyáltalán nem passzolt, viszont az tagadhatatlan, hogy Julia enyhén barnított bőrszínével és a szőke hajával is mesés összhangot alkotott, az ékszerekkel pedig sikerült még izgalmasabbá és nőiesebbé tenniük a megjelenését, amire nem lehet panaszkodni. A szabásba tudok egy kicsit belekötni, mert jól láthatóan a nadrág valamennyivel hosszabb volt, mint kellett volna, illetve az ing is nagyobb volt rá egy számmal, így hiába tűrték be, még így is lógott rajta. De ennek ellenére is el lehet azt mondani, hogy Julia vékony dereka és a formás csípője megfelelően ki lett emelve benne és egy kis figyelem még a dekoltázsára is került, amitől mégr frissebb és fiatalosabb lett a megjelenése. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy a premierre inkább egy ennél elegánsabb ruha mellett tettem volna le a voksomat, ezt inkább egy partira, vagy sajtókonferenciára tartogattam volna, de összességében így is elégedett voltam a választásával, mert eladhatóvá tudta tenni az egészet. A megjelenését egy pár fehér Stuart Weitzman magassarkúval, valamint Irene Neuwirth és Melinda Maria ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Julia haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és a megszokottak szerint laza hullámokba besütve viselt. A sminkjén sem változtattak túl sokat; a szemeit barna, arany és fekete szemhéjpúderrel, tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Julia Roberts x Givenchy2018.11.08. 17:01, Fanni
Julia Roberts szintén hivatalos volt még október 22-én, hétfő este az idei InStyle Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg és a Getty Center adott neki otthont.
Az 50 éves színésznő egy nagyon sikkes és izgalmas, férfias stílusú kreációban lépett a fekete szőnyegre. Julia egy pasztell lila, háromrészes Givenchy nadrágkosztümöt viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy oversized blézerből, egy egyenes szárú nadrágból, illetve egy kicsit sötetebb tónusú ingből állt össze. Általában a hírességek és a stylistjaik "rettegnek" attól, hogy ugyanazon az eseményen ugyanazt a ruhát viselik, de Julia és a stylistja ezt most direkt csinálták így, mivel Elizabeth Stewart, vagyis a stylist vehette át az "Év stylistja" díjat, míg a színésznő az "Év stílusikonja" lett és mivel együtt dolgoznak, így valami szokatlan dolgot szerettek volna bemutatni a fekete szőnyegen, ami remekül sikerült is nekik. Elméletben egyébként nagyon tetszett és jól működött a végeredmény, viszont élőben már kevésbé tetszett a választása, nem tudom tiszta szívvel azt mondani, hogy elájultam volna a szettől, viszont azt értékelni tudom, hogy valami mást és szokatlant láttunk tőle, amivel sikerült meglepnie. A színválasztással kezdeném az egészet, mivel az nekem nagyon tetszett, bár azt el kell ismernünk, hogy az őszi évszakhoz nem igazán passzolt ez a világos, friss és üde alapszín, viszont Julia világos bőrszínével és a szőke hajával is gyönyörű összhangot alkotott, ami mellé a kicsit sötétebb tónusú ing remekül passzolt, a színes kiegészítőkkel pedig sikerült még izgalmasabbá varázsolniuk az egészet, még akkor is, ha nekem nem igazán tetszettek ezek a darabok. A szabással nem lett volna nagy problémám, ha a blézer egy kicsit szűkített fazonú lett volna, hogy Julia alakjára egy kicsit nagyobb figyelem kerüljön, illetve a merevített vállrésztől is megszabadultam volna az ő esetében, mert ettől szélesebbnek tűnt a felsőrésze. Valamint még azt is érdemes megjegyezni, hogy a nadrág is lehetett volna egy kicsit rövidebb, mert zavaró volt a hosszúsága. Kiegészítőként egy pár fehér Givenchy platformos cipőt, kék szintén Givenchy clutch-ot, fekete szemüveget és Givenchy ékszereket választott.
Julia haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Julia Roberts x Givenchy Couture2018.09.15. 21:03, Fanni
Julia Roberts szeptember 7-én, múlt péntek este ellátogatott a 'Homecoming' kanadai premierjére, amit a 2018-as Torontói Filmfesztiválon rendeztek meg a Ryerson Theatre-ben.
A film 50 éves színésznője egy igazán váratlan, izgalmas és egyben sikkes, modern stílusú összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben mesésen nézett ki. Julia egy fekete-fehér, kétrészes Givenchy Couture nadrágkosztümöt viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy palásttal kiegészített és mélyen dekoltált blézerből, valamint egy hozzá passzoló, egyenes fazonú és magasított derekú nadrágból állt össze. A színésznőt nem túl gyakran láthatjuk a vörös szőnyegen, de ha mégis megjelenik valahol, akkor általában nagyon ki szokott tenni magáért, ami most is így történt. Magával a nadrágkosztümmel semmi újat nem tudott mutatni, viszont az egyedi részleteket mégis sikerült belecsempészniük, ami a palást váratlan megjelenése volt, amit én egyszerűen imádtam, így a megjelenésében a retró stílusú elemek mellett a modern részletek is megjelentek, amitől igazán csinos lett a végeredmény, valamint az eseményen is tökéletesen megállta a helyét. A vagány összhatással sikerült teljes mértékben kilépnie a komfortzónájából, mivel Julia-t főleg a nőiesebb stílusú, estélyis outfitek szokták jellemezni, viszont örömmel láttam, hogy ezt a vonalat most hanyagolta. A szabás majdnem tökéletes volt, a felsőrész lehetett volna egy kicsit szűkebb, mert nem lett minden részlet megfelelően kiemelve a testén, azért a derekára és a csípőjére került egy kis figyelem, de ez nem volt elegendő szerintem, a legnagyobb hangsúly viszont a dekoltázsára került, a drámai elemelért pedig a csillogó gallér és a palást felelt. A fekete-fehér színvilág klasszikus stílusú és viszonylag biztonságos választás volt, amiért igazából nem haragszom rá, mert más színben el sem tudnám képzelni ezt a tervezést, ráadásul nem csak egymással alkottak remek kontrasztot, de Julia bőrszínével és a szőke hajával is szépen kiegészítették egymást, amit a kiegészítőkkel tettek teljessé. A megjelenését egy pár fekete Givenchy magassarkúval, szintén fekete Tyler Ellis clutch-csal, valamint Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki.
Julia haját egy kicsit megemelt, rendezetlen és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, ami helyett egy sikkesebb fazon jobban nézett volna ki. A sminkje viszont megfelelő volt; a szemeit fekete szemceruzával és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
|