Katy Perry x Valentino2020.03.28. 15:25, Fanni
Katy Perry még március 11-én, szerda délután ingyenes koncertet adott Sydneyben az ausztráliai erdőtűz által érintett családok, közösségek, a tűzoltók és a segítő munkások számára.
A 35 éves énekesnő egy nagyon kacér és játékos ruhában lépett a színpadra, amiben nagyon bájosan festett. Katy egy neon sárga, bő szabású Valentino miniruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Látszik, hogy egy kényelmes és praktikus összeállítás mellett tette le a voksát, a stylistja segítségével, de ugyanakkor a végeredmény mégis megfelelő volt, főleg egy fellépéshez. Könnyen tudott a ruhában mozogni, ráadásul a szoknya mozgás közben még jobban nézett ki, mint így, álló helyzetben. Olyan nagy figyelem nem került a várandós énekesnő alakjára, hiszen a ruha nem tette lehetővé, hogy a dereka, vagy a csípője ki legyen emelve, de igazából nem kell ez miatt aggódnunk, mivel megvillantotta a formás lábait, és egy kis figyelem a vállaira is került, amitől még üdébb lett a megjelenése. Egyébként a ruhát eredetileg egy övvel kiegészítve mutatták be a kifutón, de nem bánom, hogy ettől megszabadultak, hiszen a kerekedő pocakja mellett csak feljebb tudták volna elhelyezni, úgy pedig nem lett volna túl előnyös számára. A színválasztással sem okozott meglepetést, hiszen Katy szereti a feltűnő árnyalatokat és ruhákat is, ráadásul a barnított bőrszínével kifejezetten jól mutatott ez a neon szín, ami a szőke hajával is megtalálta a közös hangot. Talán jobban örültem volna, hogyha a teljes outfitje monokróm stílusú lenne, így a kék cipőt egy citromsárga darabra cseréltem volna, viszont minden más nagyszerű szerintem, tetszett a ruhához passzoló fülbevalója és a sminkje is. A megjelenését egy pár kék Katy Perry sportcipővel, illetve Alison Lou ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Katy hajának egy része leengedve maradt, míg a másik részét egy magasan elhelyezett és szoros copfba fogták össze. A sminkje is retró stílusú lett, amivel a 80-as éveket idézte meg bennem; a szemeit neon sárga tusvonallal, barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Katy Perry x Mara Hoffman2020.03.07. 22:34, Fanni
Katy Perry ma délelőtt, vagyis március 7-én hivatalos volt a 2020-as ICC Women’s T20 World Cup sajtóeseményére, amit Melbourneben rendeztek meg.
A 25 éves várandós énekesnő egy tőle megszokottan vidám és játékos, de mégis nőies darabban érkezett az eseményre. Katy egy kék, fehér, sárga, piros és fekete árnyalatokból összeálló, finoman alakkövető Mara Hoffman midiruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Az énekesnő a napokban jelentette be, hogy kisbabát vár, így ez volt az első hivatalos megjelenése, ahol már nem takargatta a kerekedő pocakját. Be kell vallanom, hogy már nagyon várom a következő hónapok megjelenéseit Katy-től, mert biztos vagyok benne, hogy izgalmas kreációkban láthatjuk majd a vörös szőnyegen és nem lesznek unalmas outfitjei a várandóssága alatt sem. Nem mondanám, hogy ez a legjobb szett, amit valaha láthattunk az énekesnőn, de nem is a legrosszabb és kezdésnek megteszi, valamint az eseményen is megállta a helyét. A mintázattal volt igazából a gond, amitől egy kicsit szélesebbnek tűnt a teste, de ezen kívül minden rendben volt. Katy vékony dereka és a csípője is ki lett emelve benne, akárcsak a kerekedő hasa. Ha egy valamin változtathatnék, akkor az a szoknyarész hossza lenne, ami lehetett volna rövidebb is, mert elég rossz helyen vágta ketté a lábait, kicsit alacsonyabbnak tűnt benne. A színvilágot viszont imádtam, az élénk színek a fehérrel és a feketével kiegészítve gyönyörűen mutattak egymás mellett, akárcsak Katy barnított bőrszínével és a platinaszőke hajával. És, ha már itt tartok, akkor érdemes lenne megjegyeznem, hogy az önbarnítóval egy kicsit túlzásba estek, ami a hajszíne miatt volt olyan szembetűnő, főleg az arcánál, erre érdemes lenne legközelebb figyelniük. A megjelenését játékos kiegészítőkkel tette teljessé; egy pár piros Rejina Pyo magassarkú szandált, valamint Rachel Comey ékszereket választott.
Katy haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje viszont erőteljes lett; a szemeit narancssárga és barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira narancssárga rúzs került.
Katy Perry x Carolina Herrera 2019.10.26. 16:43, Fanni
Katy Perry még október 11-én, vagyis péntek este megjelent és fel is lépett David Lynch alapítványának az adománygyűjtő gáláján, amit Washinton DC-ben rendeztek meg a The Anthemban.
A 36 éves énekesnő egy igazán előkelő és nőies, kicsit retró stílusú, de a maga módján mégis modern kreácót választott ki a stylistjával erre az alkalomra, amiben csodásan festett. Katy egy pasztell rózsaszín és fehér alapszínű, pánt nélküli és A-vonalú Carolina Herrera estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit hosszú uszállyal és oldalt drámai fodrokkal egészítettek ki, valamint fekete, kontrasztot alkotó pöttyökkel és egy fekete masnival díszítettek fel. Amikor megláttam az első képeket az énekesnőről még a szavam is elállt, annyira csodás volt ez az outfit, meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt egy évből ez a legjobb összeállítása, sőt a valaha látott Top 5-ös listámon is rajta van Katytől. Az amerikai divatház új kollekcióját egyszerűen imádtam a kifutón, alig vártam, hogy a legjobb estélyiket viszont láthassam a hírességeken, de azt nem gondoltam volna, hogy az énekesnő lesz az első, akit egy új Carolina Herrera ruhában láthatunk viszont. Az estélyi a modellen is remekül nézett ki, de Katyn szó szerint életre kelt az egész, bár azt egy kicsit sajnálom, hogy most nem láthattuk mozgás közben, mert úgy a szoknya könnyed rétegei sokkal jobban mutathattak volna, de összességében így is teljesen elégedett vagyok a megjelenésével, amit lehetetlen nem imádni. Az énekesnő korábbi, játékos és pin up stílusához is remekül passzolt a tervezés, amiben úgy nézett ki, mint egy modernkori hercegnő. A szabás a maga klasszikus kialakításával együtt remek volt, az övrésszel sikeresen kihangsúlyozták Katy vékony derekát, viszont a legnagyobb figyelem a vállaira került. A csúcspont számomra az oldalt elhelyezett, drámai sifon fodros díszítőelem volt, amivel új szintre emelték a megjelenését. A színvilág friss és üde volt, a fehér és a pasztellrózsaszín alapszínek mesésen mutattak egymás mellett és az énekesnő bőrszínével is hibátlanul mutattak, de az egészben mégis a pöttyös díszítés volt a legjobb. Ez a szett biztosan ott lesz az év végi "BDOTY" szavazás hosszú listája között. A megjelenését egy pár Katy Perry Collections magassarkúval, valamint Simone Rocha ékszerekkel és egy gyönyörű Simone Rocha fejdísszel egészítette ki és tette teljessé.
Katy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit mályvaszínű és barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Katy Perry x Tom Ford2019.08.24. 14:08, Fanni
Katy Perry augusztus 21-én, vagyis szerda este megjelent a 'Carnival Row' sorozat premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Chinese Theatreben.
A 34 éves énekesnő egy igazán elegáns és kifinomult, nőies ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Katy egy pasztell lila, arany láncokkal díszített és alakkövető Tom Ford estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A kifutón nem teljesen ebben a formában mutatták be a kreációt, ott egy fokkal drámaibb volt, míg Katy verzióját inkább finoman szexinek és romantikus stílusúnak mondanám. Eredetileg egy hosszú és könnyed palásttal kiegészítve láthattuk a modellen, ami nekem tényleg nagyon tetszett, kicsit sajnálom is, hogy nem vállalta be, de összességében tényleg nagyon elégedett vagyok a választásával, mostanában egyre többször tetszenek a megjelenései, aminek nagyon örülök. Erről a szettről egy kicsit a 2013-as Grammy-s megjelenése jutott az eszembe, ami egyébként egy gyönyörű zöld Gucci estélyi volt, hasonló szabásvonallal kiegészítve. Nagyon tetszett a mostani összeállításának a finom nőiessége és a romantikus oldala, amit ritkán láthatunk Katy-től, de örülök, hogy elkezdett végre normálisan öltözködni. A szabás rendben volt, bár nem látszik tökéletesen, de az énekesnő alakja szépen ki lett hangsúlyozva, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, de a dekoltázsát is elég jól kihangsúlyozta a ruha a kivágásnak köszönhetően, illetve a vállait is sikeresen megvillantotta. A színválasztás is csodás volt, igazán jól állt neki ez a világos lila árnyalat, ami remek összhangot alkotott Katy napbarnított bőrszínével és a platinaszőke hajával, míg a láncoktól kicsit vagányabb lett az összhatás. A megjelenését egy pár JImmy Choo magassarkú szandállal, illetve D'Orazio ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Katy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje meglepően friss és visszafogott lett; a szemeit barna és mályvaszínű szemhéjpúderrel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Katy Perry x Paskal2019.03.18. 18:24, Fanni
Katy Perry is jelen volt még a március 14-én, múlt csütörtök délután megrendezett 2019-es iHeartRadio Music Awards-on, aminek a los angelesi Microsoft Theatre adott otthont.
A 33 éves énekesnő egy igazán feltűnő és érdekes, retró stílusú összeállításban lépett a vörös szőnyegre, amivel az 50-es éveket idézte meg bennem. Katy egy fekete-fehér, mélyen dekoltált és gallérral kiegészített, kockás Paskal midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit PVC anyagból készítettek el és egy vastag fekete övvel tettek teljessé. Be kell vallanom, hogy az énekesnő megjelenéseit soha nem szerettem, egyszer-kétszer láthattunk rajta olyan ruhát, ami tényleg jól nézett ki és csinos volt bennük, de az esetek 90%-ban rossz szetteket visel, amelyek inkább jelmezekre hasonlítanak, ahogy ez is. Nyilvánvaló, hogy az új dalának, a '365'-nek a videoklipje inspirálta ezt az outfitet, de túlságosan is komolyan vette ezt a vonalat, ami miatt tényleg úgy nézett ki, mint egy guminő, vagy robot. Továbbra sem találom a szavakat erre a megjelenésére és nem is próbálom tovább keresni őket, mert úgysem fogok tudni mit mondani, az pedig mág biztos, hogy ezzel a megjelenésével ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. Bár az igaz, hogy a vastag övvel szépen ki lett emelve Katy vékony dereka és a csípője is, valamint a dekoltázsát is kihangsúlyozták, viszont a szoknya hossza nem volt éppen megfelelő, mert rossz helyen vágta el a lábait, amire még a zoknival is rásegítettek, így sokkal alacsonybabnak tűnt, mint amilyen valójában. A fekete-fehér színvilággal azt hinné az ember, hogy nem lehet hibázni, viszont az énekesnőnek sikerült bebizonyítania, hogy márpedig de, lehet. Egymással szépen mutattak, valamint a bőrszínével is, viszont a mintázat és a PVC anyaghasználat miatt úgy nézett ki, mint egy csárda asztalterítője. A stylingra sem tudok jókat mondani, mivel ezek miatt még jelmezszerűbb lett a végeredmény. A megjelenését egy pár fekete Katy Perry Collection magassarkúval, fekete Majesty Black kesztyűvel és vintage ékszerekkel egészítette ki.
Katy haja leengedve maradt, amit vintage stílusúban beszárítva viselt, fekete hajpánttal kiegészítve. A sminkje feltűnő és színes lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
|