Rosario Dawson x Kenzo x H&M2017.03.16. 21:36, Fanni
Rosario Dawson tegnap este, vagyis március 15-én ellátogatott az 'Iron Fist' premierjére, amit New Yorkban rendeztek meg.
A sorozat 37 éves színésznője egy eléggé feltűnő és izgalmasnak mondható, játékos ruhában lépett a fekete szőnyegre. Rosario piros, kék, zöld, lila, fekete és fehér színekből összeálló, fodrokkal és bő ujjakkal kiegészített, valamint zebramintákkal díszített, bő szabású Kenzo x H&M maxiruhát viselt a 2016-os kollekcióból. Szerintem már novemberben megegyeztünk abba, hogy ez a kollekció úgy volt rossz, ahogy van, bár egy-két hírességnek sikerült magáévá tennie egy-egy tervezést, pl. Lupita Nyong'o-nak, bár az ő esetében sem voltam elájulva a végeredménytől. Rosario esetében a legnagyobb problémám igazából azzal volt, hogy a ruha teljesen elnyelte őt és nem tudott érvényesülni rajta, mivel a ruha viselte őt, nem pedig fordítva, ahogy kellett volna, így az egész nagyon furán és kínosan hatott. A színvilágot viszont meg kell, hogy dicsérjem, mert a sötétebb bőrszínével kifejezetten jól működtek ezek az élénk és feltűnő árnyalatok, bár jobban örültem volna, ha a zebramintától megszabadultak volna, mert ezt egyszerűen képtelen vagyok megszeretni/elfogadni. A másik nagy probléma a szabással volt, ahogy írtam a tervezés elnyelte a színésznőt, amiért a sok anyag és a fodrok voltak a felelősek, így sajnos az alakja teljesen háttérbe szorult és meg is szélesítette a testét, főleg a dereka és a csípője környékén. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki, ékszereket pedig nem viselt.
Rosario haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, ami helyett egy konty jobb választás lehetett volna. A sminkje sem volt nagy szám, elég egyszerű és hétköznapi lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
|