Sofia Carson x J. Mendel & Elie Saab2017.11.18. 19:57, Fanni
Sofia Carson még november 15-én, szerda este megjelent a Latin Grammy Akadémia által megrendezett 2017-es Person of the Year Awards-on, aminek a las vegasi Mandalaya Bay Arena adott otthont.
A 24 éves színésznő tőle megszokottan egy nagyon elegáns és kifinomult, a 20-as éveket megidéző outfitben lépett a vörös szőnyegre a fotósok el, amibel elképesztően nézett ki. Sofia egy fekete-krémszínű, pánt nélküli és lágy esésű J. Mendel estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal tehetségnek ebben az évben nem igazán volt olyan ruhája, ami nem tetszett volna, bár volt egy-két olyan szettje, ami bár jól nézett ki, de hozzá nem illett, de szerencsére a legtöbbet sikerült tökéletesen eltalálniuk, akárcsak ezt, amivel most sem tudott csalódást okozni. Kifejezetten tetszett az anyagok keverése, hiszen a szoknyarészt bársonyból készítették el, míg a felsőrészt csipkéből; mind a két anyag nagyon előkelő, de egymással párosítva is remekül néztek ki, így a végeredmény még izgalmasabb lett ennek köszönhetően. Egyébként nekem személy szerint a szoknya és annak a finom, könnyed sziluettje tetszett, ami szépen esett le Sofia alakján, de ettől függetlenül is a vékony derekára elég nagy figyelem került, valamint a vállait is kihangsúlyozták, aminek hála az összhatás egy kicsit kacérabb és fiatalosabb lett. A kicsit sötétebb, klasszikus színvilágot sem bántam ez alkalommal, mivel ezt a ruhát más, ráadásul színes árnyalatokban egyáltalán nem tudtam volna elképzelni, szóval ez így, ebben a formában volt telitalálat. Külön plusz pontot érdemel az, hogy a felsőrész nem fehér volt, ami most túlságosan is elütött volna a feketétől, ami nem igazán nézett volna ki jól a színésznő bőrszínével, valamint egymással is. Bár igazából semmi újdonságot nem tudtott ezzel mutatni, hiszen hasonló szetteket sokszor láthattunk már, sok mindenkitől, viszont belevitt egy kis csavart a kiegészítőivel, ami remek ötlet volt és a kivitelezést sikerült eltalálniuk. A megjelenését egy pár fekete, hosszú kesztyűvel, fekete Giuseppe Zanotti magassarkúval, valamint Neil Lane ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Sofia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve és a hátára omolva. A sminkje szerencsére elég egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, de pirosítót és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Sofia másnap, vagyis november 16-án, csütörtök este ellátogatott a 2017-es Latin Grammy Awards-ra is, amit szintén Las Vegasban rendeztek meg, viszont az MGM Grand Garden Arena-ban.
A fiatal tehetség ez alkalommal is egy nagyon elegáns és vintage stílusú, romantikus tervezést választott, ami szintén fantasztikusan állt neki. Sofia egy fekete, átlátszó szoknyarésszel kiegészített, csipkével, tollakkal és apró kristályokkal díszített, pánt nélküli és lágy esésű Elie Saab estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amihez zsebeket is párosítottak. Maga a ruha nagyon tetszett, az egész hihetetlenül klasszikus és kifinomult volt, ezzel is kicsit inkább a 20-a éveket tudták megidézni, számomra pedig ez a legkedvesebb korszak, ha a divatot kell figyelembe vennem. Viszont volt egy nagy hibája az egésznek, mégpedig a ruha átlátszó szoknyarésze; ez igazából nem is zavart volna annyira, ha a színésznő nem egy bickilisnadrágra hajazó darabot viselt volna alatt a villantások elkerülése végett, ami nagyon nem illett bele a végeredménybe és kicsit el is terelte figyelmemet a lényegről, vagyis magáról a ruhadarabról, ami egyébként csodálatos volt. Jobban örültem volna, ha az eredeti, kifutón látott formában viselte volna Sofia is, vagyis a rövodnadrág helyett egy pánt nélküli body-t kellett volna felvennie, vagy úgy átalakíttatni a szoknyarészt, hogy ne legyen akkor átlátszó. Egyébként a szoknyával semmi baj nem lenne, ha nem így láthattuk volna rajta, mert szerintem jelen esetben az átlátszósága ellenére is ízléses és visszafogott volt, egyáltalán nem hatott erőltetettnek és figyelemre szomjasnak, inkább finoman sejtelmes volt. Viszont a ruha szabásába nem lehet belekötni, mivel a színésznő vékony dereka az gyönyörűen ki lett emelve, akárcsak a csípője, amivel a kis övvel még egy lapáttal rá tudtak tenni, plusz a lábai mellett a vállait is sikerült visszafogottan megvillantania. A fekete színválasztás miatt egy kicsit csalódott voltam, de a végeredményt az unalmasságtól sikerült megmenteniük, hála a díszítésnek; a legjobban a felsőrészen elhelyezett tollréteg tetszett, ami egy kis drámát és játékosságot is belevitt az összhatásba, a kristályok a csillogásért feleltek, míg a csipke romantikus elemeket csempészett bele az egészbe, amelyek egymás mellett töléletesen mutattak. A fekete árnyalat pedig Sofia bőrszínével továbbra is nagyszerű összhangot alkotott, így nincs mibe belekötni. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút, valamint EF Collection és Neil Lane ékszereket választott. A haját egy oldalt elválasztott, szoros és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, így a ruha felsőrészéről semmi nem terelhette el a figyelmünket. A sminkje most is egészen visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira nude színű rúzs került.
Ana de Armas x Cushine et Ochs, Oscar de la Renta & Ralph & Russo Couture2017.11.18. 18:26, Fanni
Ana de Armas még november 9-én, csütörtök este megjelent a 2017-es Napa Valley Filmfesztivál megnyitó gáláján, amit Jam Cellars Ballroom-ban rendeztek meg.
A 29 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb és szexibb ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Ana egy hófehér, finoman alakkövető és bandeau felsőrésszel, valamint spagettipántokkal kiegészített Cushine et Ochs midiruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból, amit apró virágmintákkal díszítettek el. A színésznő megjelenéseire az elmúlt fél évben figyeltem fel és azóta folyamatosan követem, hogy mikor, hol és miben jelenik meg a nagyobb eseményeken, hiszen fantasztikusan szokott kinézni, amit nem csak magának, hanem a stylistjának is köszönhet, aki szerencsére jól érti a dolgát. A mostani választása letisztult, de mutatós volt, viszont abba az egy dologba bele tudok kötni, hogy a jelenlegi évszakhoz nem igazán illett a színvilág, de ez esetben el tudok nézni ez mellett is, mivel a végeredmény teljesen rabul ejtett. A fehér alapszín egyébként is istenien nézett ki a napbarnított bőrszínével és a mézszőke hajával, míg a ruha felső felén elhelyezett színes virágmintákkal egy kis izgalmat és nőiességet is bele tudtak csempészni a választásába. A szabás is tökéletesnek mondható, mivel Ana kecses alakját végig gyönyörűen követte; a vékony dereka és a formás csípője is hibátlanul ki lett hangsúlyozva, valamint visszafogottan a lábaira és a vállaira is felhívták a figyelmünket, amitől az egész megjelenése egy kicsit kacérabb lett. Kiegészítőként egy pár piros Christian Louboutin magassarkút választott, ékszereket viszont ez alkalommal nem viselt. A haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje elég friss és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és lágyan bronzosították is, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Ana november 15-én, szerda este hivatalos volt a HFPA és az InStyle magazin partiján, aminek a Catch LA adott otthont Nyugat Hollywoodban, ahol a 2018-as Miss Golden Globe személyét mutatták be.
A fiatal kubai származású színésznő erre az alkalomra egy nagyon elegáns és bájos outfitet választott. Ana egy nude alapszínű, tüllből elkészített és pánt nélküli, valamint fehér hullámos mintázattal díszített Oscar de la Renta midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A kifutón egyébként sokkal lágyabb esésű, finoman átlátszó darabként mutatták be, egy színátmenetes kabáttal párosítva, amit a modell a bal vállára terítve viselt. Azt kell mondanom, hogy sajnos bármennyire is szerettem a színésznő eddigi megjelenéseit, ezt most egyáltalán nem sikerült eltalálniuk, semmi pozitívumot nem tudok sajnos kiemelni a szettel kapcsolatban és hihetetlenül előnytelen volt számára. Ez esetben azt kell először elmondanom, hogy most kifejezetten igényt tartottam volna arra, hogy a sejtelmesen átlátszó, eredeti formájában viselje a ruhát, mert az Ana számára átalakított darabhoz még több, nude színű tüllréteget felhasználtak a felső szoknyaérsz alatt, ami miatt az egész elvesztette a könnyed és légies esését, sokkal nagyobb lett a tervezés alsórésze, ami miatt egyáltalán nem állt jól neki. Sajnos a vékony dereka és a csípője is elveszett benne, sőt meg is szélesítette azt. A másik gond a szoknyarész hosszával volt; a színésznő egyébként sem túl magas, de ez a fazon még jobban összenyomta, így ez miatt jobban szeretem, ha ennél rövidebb kreációkat visel lehetőleg térdig, de inkább az főlé érőket. Egyedül a visszafogott és letisztult színvilág volt az, ami nem nézett ki rosszul, a nude és a fehér árnyalatok kifejezetten jól mutattak egymással és a színésznő napbarnított bőrszínével is, viszont a legjobban a hullámos mintázat tetszett, aminek köszönhetően az összhatás egy kicsit játékosabb lett. A megjelenését egy pár fehér Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal egészítette ki, ékszereket ez alkalommal sem viselt. Ana haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, a fülei mögé tűrve, viszont ennél valamivel izgalmasabb fazont is kitalálhattak volna számára. A sminkje szerencsére rendben volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, végezetül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Ana de Armas november 16-án, vagyis másnap ellátogatott a 2017-es Latin Grammy Awards-ra, amit a Las Vegasban található MGM Grand Garden Arena-ban rendeztek meg.
A 'Blade Runner 2049' színésznője egy elég drámai, de mégis nagyon fiatalos és kacér, a díjátadóhoz tökéletesen passzoló szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Ana egy fekete-ezüst alapszínű, rojtokkal, apró kristályokkal és flitterekkel díszített, valamint pufi vállrésszel kiegészített Ralph & Russo Couture miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Nos ha az előző választásával csalódást okozott, akkor azt kell mondanom, hogy ezzel sikerült most kárpótolnia. Bár első látásra elég sok lehet, és míg az első összeállítása pont az egyszerűsége miatt tetszett annyira, addig ez a drámai és feltűnő elemei miatt fogott meg nagyon, ami az eseményen tökéletesen megállta a helyét és nagyon örültem, hogy ő nem egy hecegnős estélyi mellett döntött, hanem egy szexi, de mégis ízléses darab mellett, ami sokkal izgalmasabb volt az összes többi jelenlévő választásánál. A szabás tökéletes volt, bár elég rövid, de úgy gondolom, hogy ez esteben megállta a helyét és szerencsére kivágások nem kaptak helyet a ruhán, illetve átlátszó részek sem, így a maga módján elég visszafogott maradt a végeredmény, de mégis nagyon sejtelmes. Ana vékony dereka fantasztikusan ki lett emelve, viszont a legnagyobb hangsúly mégis a hosszú és formás lábaira került, amelyek ellopták a show-t. A legjobban egyébként az apró részletek, vagyis a díszítések tetszettek, nagyon szépen helyezték el a tervezésen az apró kristályokat és a flittereket, de a legjobban mégis a rojtok jöttek be, amelyekkel egy kicsit mozgalmasabb és játékosabb lett az egész. A vállrész talán egy kicsit sok lehet, de szerencsére előnyös volt ez a részlet is a színésznő számára, egyáltlán nem szélesítette meg a felsőtestét. A fekete-ezüst színválasztás is tökéletes volt, bár az ezüst árnyalatot általában a fehérrel párosítva szoktam jobban szeretni, de ez esteben ezzel a sötét, fekete árnyalattal is megtalálták a közös összhangot, ráadásul a bőrszínével is remek összhangot alkottak. A végeredményt egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval tette teljessé, ékszereket most sem viselt, bár a díszes ruha miatt nem is volt szüksége semmi másra. A haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje egyszerű, de feltűnő volt; a szemeit barna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Camila Cabello x Monique Lhuillier2017.11.17. 21:17, Fanni
Camila Cabello is ellátogatott a 2017-es Latin Gramm Awards-ra, amit november 16-án, csütörtök este rendeztek meg a Las Vegasi MGM Grand Garden Arena-ban.
A 20 éves énekesnő egy nagyon elegáns és nőies, de mégis fiatalos kreációban lépett a fekete szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Camila egy zöld-kék-sárga alapszínű, apró metálos fényű csíkokkal díszített, mélyen dekoltált és tüllből elkészített Monique Lhuillier lágy esésű és uszállyal kiegészített estélyit viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A fiatal tehetség legutóbbi pár megjelenését nem igazán szerettem, sőt, viszont ezzel a hercegnős és tényleg a korához tökéletesen illő választásával sikerült kárpótólnia, aminek nagyon örülök. Bár jól látható, hogy a ruha nagyon visszafogottan átlátszó volt, de szerencsére semmi olyat nem villantott meg magából, amit nem kellett volna és példát vehetne mindenki róla, hiszen így kell egy átlátszó darabot viselni, megfelelő eleganciával és ízlésesen, ahogy azt ő tette. A színvilág nagyon kellemes és különleges volt, tetszett a színek keverése, amivel egy teljesen új árnyalatot sikerült létrehozniuk, ha távolról nézzük a darabot, viszont közelről minden egyes szín kivehető, amelyek egymással is pompásan mutattak, de az énekesnő kreolos bőrszínével is megtalálták a közös hangot, míg a metálos részleteknek köszönhetően egy kis izgalmat és vagányságot is bele tudtak csempészni a kifinomult outfit-jébe. A szabásba sem lehet ez alkalommal belekötni, bár az alacsony termete miatt ennek is egy kicsit hosszabb volt a szoknyarésze, mint kellett volna, viszont ez alkalommal nem volt ez annyira feltűnő, valamint nem is igazán zavart engem személy szerint. A vékony, rózsaszín övnek köszönhetően pedig Camila vékony dereka és a csípője is csodásan ki lett emleve, valamint a dekoltázsára is nagy hangsúlyt fektettek. Az uszállyal, a tüllréteggel és a vállain elhelyezett laza masnikkal egy kis drámaiságot és előkelőséget is bele tudtak vinni az összhatásba, amitől az egész még szebb lett és úgy nézett ki, mint egy igazi Disney hercegnő. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki és tette teljessé.
Camila haját egy alacsonyabban elhelyezett és hátul megemelt, egyszerű copfba készítették el, elől pedig néhány tincset is szabadon hagytak. A sminkje friss és üde lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Emeraude Toubia x Oscar de la Renta2017.11.17. 20:55, Fanni
Emeraude Toubia november 16-án, vagyis tegnap este megjelent a 2017-es Latin Grammy Awards-on, amit Las Vegasban rendeztek meg az MGM Grand Garden Arena-ban.
A 28 éves színésznő a vörös szőnyegre egy nagyon feltűnő és izgalmas, szexi ruhát választott, amiben remekül nézett ki. Emeraude egy kobaltkék, alakkövető és pánt nélküli Oscar de la Renta midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit flitterekkel gazdagon díszítettek fel. Talán még emlékeztek erre a darabra, hiszen március elején Gugu Mbatha Raw-n ugyanezt a láthattuk a 'Beauty and the Beast' los angelesi premierjén. A ruhát már akkor is imádtam, viszont a cipőválasztással nem igazán voltam kibékülve, illetve a szoknya hosszával, viszont ez alkalommal nem lehet mibe belekötni és azt kell mondanom, hogy a fiatal tehetségen sokkal jobban mutatott a végeredmény minden értelemben. A ruha sziluettje Emeraude formás alakját sokkal jobban követte, a vékony dereka és a csípője is istenien ki lett hangsúlyozva, valamint a vállaira is nagy figyelmet helyeztek, amitől a végeredmény még kacérabb és szexibb lett. A színválasztásra szintén nem lehet rossz dolgokat mondani, ma már emlegettem, hogy a kéknek ezt az élénk és élettel teli árnyalatát mennyire szeretem és szerencsére a színésznő bőrszínével, valamint a fekete hajával is gyönyörű összhangot alkotott. A flittereknek hála pedig a végeredmény igazán emlékezetes és fiatalos lett, amivel egy kis csillogást is bele tudtak csempészni az egészbe. Bár nem szoktam sokszor örülni, ha ugyanazt a ruhát kétszer (vagy többször) viselik, de ez esetben mégsem volt deja vu érzésem, teljesen új formában láthattuk a tervezést és szerencsére a második kör sokkal jobban sikerült, mint az első. Kiegészítőként egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkút, ezüst Yliana Yepez clutch-ot és David Yurman ékszereket választott.
Emeraude haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenes és sikkes formában viselt. A sminkje egyszerű és elég visszafogott lett, viszont a ruhához ez tökéletesen illett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Camila Cabello x Monique Lhuillier2017.11.16. 21:29, Fanni
Camila Cabello november 15-én, vagyis tegnap este megjelent a Latin Grammy Akadémia által megrendezett 2017-es Person of the Year Gálán, aminek a Mandalay Bay Arena adott otthont Las Vegasban.
A 20 éves énekesnő egy nagyon finom és elegáns, romantikus stílusú outfitben érkezett az eseményre, ahol nagyon bájosan festett. Camila egy korallszínű, lágy esésű és pánt nélküli, valamint uszállyal kiegészített Monique Lhuillier estélyit viselt a 2018-as Resort kollekcióból, amit egy tüllből elkészített palásttal egészítettek ki, amelyen hímzett virágmintákat helyeztek el. Egyébként a tervezést a lookbook-ban is ugyanebben a formában mutatták be, viszont a végeredmény mégis teljesen másképpen nézett ki a fiatal tehetségen, ami miatt nagyon szomorú voltam, mert ez rontott az összhatáson. Az első és legnagyobb probléma jelenleg azzal volt, hogy a szoknyarész sokkal, de sokkal hosszab volt számára, mint kellett volna, mai miatt nem igazán tudott jól érvényesülni a választása és az egészet csak húzta maga után, csodálkozom, hogy egy ponton sem esett el benne (bár ezért jár egy kis plusz pont). A másik dolog pedig a bő szabás; Camila alakja számára egyáltalán nem volt kedvező, összenyomta, valamint a csípőjét eléggé megszélesítette, valamint oldalról készült képeket is láttam róla, amelyeken azt vehetjük észre, hogy a fenekét is sokkal nagyobbnak láttatta, ami nem igazán volt előnyös. Instagram-on egy kép alatt azt olvastam, hogy úgy nézett ki, mintha terhes lett volna. Én azért ilyen messze nem mennék el, viszont azt be kell vallanom, hogy egy terhes hírességen lehet, hogy tényleg sokkal jobban mutatott volna, így sajnálom, hogy például nem Jessica Alba, esetleg Miranda Kerr viselte (akiről ma olvastam, hogy második gyermekét várja egyébként, bár rajta még biztosan nem látszik a kerekedő pocakja). Az alapöltetet egyébként imádtam, a hibái ellenére is azt kell mondanom, hogy ez sokkal jobb választás volt számára, mint az MTV EMA-n látott Ralph & Russo darab, viszont nem ártott volna egy-két részleten javítaniuk. A színválasztásba viszont egyáltalán nem tudok belekötni, ez az élénk korall árnyalat fantasztikusan nézett ki és Camila kreolos bőrszínével is isteni összhangot alkotott, a megjelenését pedig a tüll részlettel, amit hímzett virágmintákkal díszítették fel sikerült sokkal izgalmasabbá és előkelőbbé tenniük, mert egyébként maga a sziluett elég egyszerű és klasszikus volt, ez szolgáltatott számára egy kis drámát és romantikusságot. Kiegészítőként egy pár Casadei magassarkút, valamint statement fülbevalókat választott.
Camila haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el, elől pedig néhány nagyobb hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje egyszerű, de nagyszerű volt; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|