Laura Marano x Azeeza2020.03.15. 10:30, Fanni
Laura Marano még március 9-én, vagyis hétfő este megjelent a 'Mulan' világpremierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Dolby Theatreben.
A 24 éves színésznő egy eléggé laza, de mégis sikkes darabban érkezett az eseményre. Laura egy türkizkék, mélyen dekoltált és bő szabású, denevérujjakkal és palásttal kiegészített Azeeza miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit szaténból készítettek el számára. A fiatal színésznő megjelenéseiért nem igazán rajongok, mert általában elég fura és előnytelen ruhákat szokott viselni, ami alól ez sem volt kivétel, de ez alkalommal inkább a styling rontott a végeredményen, nem pedig a ruha. A tervezéssel egyedül annyi bajom volt, hogy a denevérujjak és a palást együtt elég furán nézett ki, nem passzoltak egymástól, így az egyiktől mindenképpen megszabadultam volna annak érdekében, hogy a végeredmény ennél összeszedettebb legyen. Sajnos Laura alakja egyáltalán nem lett kihangsúlyozva, de ezt igazából annyira nem is bántam, mert nagy figyelem került a formás lábaira, és a dekoltázsát is kiemelték. Kicsit úgy éreztem, mintha a kreáció egy laza strandruha lenne, egyáltalán nem úgy, mintha egy premieren is megállta volna a helyét. Persze tudom, hogy nem szerepel a filmben, biztos nem akarta elterelni a figyelmet a sztárokról, de ez még így is kevés volt ide, ráadásul nem is passzolt a korához, ezt inkább Heidi Klumon láttam volna szívesen, nem pedig rajta. Az alapszín viszont nagyon tetszett, egyedül az a gond, hogy pont Laura világos bőrszínéhez nem passzolt, sőt azt kell mondanom, hogy sápította. A stylingról nem is beszélve, a fekete magassarkút egyáltalán nem tudom értelmezni a türkizkék ruha mellett, a kettő teljesen elütött egymástól. A megjelenését egy pár fekete Sam Edelman magassarkú szandállal, valamint Swarovski ékszerekkel egészítette ki.
Laura haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje friss és egyszerű lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs és szájfény került.
Laura Marano x Cavanagh Baker2019.08.24. 22:47, Fanni
Laura Marano szintén a meghívottak között volt a Variety magazin 2019-es Power of Young Hollywood partiján, aminek a The H Club adott otthont Los Angelesben, amit még augusztus 8-án, kedd este rendeztek meg.
A 23 éves színésznő egy igazán érdekes és feltűnő, fényes darabban érkezett az eseményre, amivel sikerült magára terelni az emberek figyelmét. Laura egy acélkék, metálos fényű, kétrészes Cavanagh Baker nadrágkosztümöt viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy alakkövető blézerből, valamint egy trapézszárú nadrágból állt össze. Nem akarok gonosz lenni, de muszáj elmondanom, hogy mostanában nem láttam ennél borzalmasabb megjelenést a vörös szőnyegen, egyszerűen ronda volt a tervezés és nem értem, hogyan adhatta rá a stylistja ezt a szettet, ennél sokkal jobba térdemelt volna. Az egészben (a szabás mellett) a szörnyű anyagválasztás volt a legrosszabb, ami csillogó volt, ráadásul könnyen össze is gyűrődött, ami a képen is látható. Laura alakja teljesen elveszett a tervezésben, a dereka és a csípője sem lett kiemelve, egyedül a dekoltázsára került figyelem, hiszen a blézer alatt nem viselt semmit, így a végeredmény egy kicsit kacérabb lett, de még ez sem segített az összhatáson. Ha mindez nem lett volna elég, akkor még a nadrág szár is sokkal hosszabb volt, mint kellett volna, csoda, hogy nem esett el benne a színésznő. A végeredmény egész egyszerűen előnytelen volt számára és még a fiatal korához sem illett. Sajnos a színválasztásra sem tudom azt mondani, hogy tetszett volna, bár nem volt rossz ez a kék árnyalat, de ezt a vibráló színt nem tudta eladhatóvá tenni számomra, amit nagyon sajnáltam. Kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez a szett mindenképpen be fog kerülni az év végi "WDOTY" szavazásba. Kiegészítőként egy pár Ruthie Davis magassarkút és Hearts on Fire ékszereket választott.
Laura haját egy laza, középen elválasztott kontyba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje elég egyszerű lett; a szemeit szürke, fekete és kék szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Laura Marano x Raisa Vanessa2019.08.19. 16:02, Fanni
Laura Marano is jelen volt még augusztus 11-én, vasárnap késő délután a 2019-es Teen Choice Awards-on, aminek a kaliforniai Hermosa Beach adott otthont.
A 23 éves színésznő egy igazán figyelemfelkeltő, kacér és fiatalos, ugyanakkor drámai összeállításban lépett a kék szőnyegre. Laura egy fuksziaszínű, aszimmetrikus szabású, fodrokkal, valamint 3D-s virágokkal díszített Raisa Vanessa miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit egy vastag fekete övvel tettek teljessé. Nekem első látásra egyből Vanessa Hudgens egyik tavaly decemberi megjelenése jutott az eszembe, amit egy premieren viselt New Yorkban. Bár Vanessa Marc Jacobs ruhája barackszínű volt, de maga az alapötlet és a kivitelezés hasonló volt, annyi különbséggel, hogy a fél évvel korábbi darab nekem sokkal, de sokkal jobban teszett. A Marc Jacobs kreáció sokkal fiatalosabb és modernebb volt, sajnálom, hogy Laura ne ugyanabból a kollekcióból választott a stylistjával egy másik ruhát. Nem arról van szó, hogy ez nem állt volna jól neki, mert a szabással igazából nem volt probléma, a vékony dereka szépen ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került és a vállait is sikeresen megvillantotta. Viszont a fukszia alapszín a fekete övvel és kiegészítőkkel együtt nekem már túl sok és olcsó volt, bár maga az élénk pink árnyalat jól állt Laura-nak, az eseményen is megállta a helyét, a tengerparti helyszínhez is illett, de képtelen volt eladhatóvá tenni, amit sajnáltam. Arról nem is beszélve, hogy a jobb vállánál látható drámai fodrok és 3D-s virágok nem néztek ki túl jól, elterelték a figyelmemet minden másról, nem éreztem, hogy túl magabiztos lett volna benne. Kiegészítőként egy pár fekete Ruthie Davis magassarkú szandált, illetve Swarovski ékszereket választott.
Laura haját egy középen elválasztott, magasan elhelyezett és rendezetlen copfba készítették el, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt, ami a ruhához egyáltalán nem illett, egy sikkesebb fazonnak jobban örültem volna. A sminkjére szintén ugyanezt tudom írni, lehetett volna visszafogottabb; a szemeit fekete szemceruzával, ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Laura Marano x Celia Kritharioti2019.02.28. 17:07, Fanni
Laura Marano is jelen volt a 2019-es Oscar díjátadón, amit február 24-én, vasárnap kora este rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatre-ben.
A 23 éves színésznő egy nagyon izgalmas és egyben játékos, kacér ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, amiben nem csak bájosan, de elegánsan festett. Laura egy rózsaszín és citromsárga árnyalatokból összeálló, mélyen dekoltált és harangszabású Celia Kritharioti estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit hátul egy hatalmas masnival díszítettek fel. Előről nézve sem volt a kedvencem a fiatal tehetség választása, hátulról pedig még annyira sem, mivel a drámai, eltúlzott méretű masnival sikerült számomra elrontaniuk a végeredményt, amitől az egész úgy nézett ki, mintha egy iskolai bálra készült volna, nem pedig egy díjátadóra. Kicsit úgy éreztem, hogy sok volt az egész, minden szempontból, bár az tagadhatatlan, hogy a fiatal korához és a bájos személyiségéhez jól passzolt ez a "cukormázas" tervezés, de a gálán nem állta meg túl jól a helyét, talán egy nála fiatalabb személy itt simán felvehette volna, de rajta nem úgy működött, ahogy kellett volna és ezt sajnáltam. Főleg azért, mert a színválasztás nagyon kellemes volt, teljes mértékben sikerült megidéznie a tavaszi évszakot, illetve egymást is gyönyörűen kiegészítették. A rózsaszín és a sárga árnyalatok egyébként Laura világos bőrszínével is megtalálták a közös hangot, de a legjobban a sötétbarna hajával alkotott összhang tetszett, mivel remek kontraszt jött létre vele, de összességében ez nem volt elég ahhoz, hogy elájuljak a megjelenésétől, mert azért ennél jobbat is össze lehetett volna hozni szerintem. Maga a szabás egyszerű volt, semmi újdonságot nem mutatott be vele, amivel nem is lett volna gond, ha a sziluett tökéletes lenne, de ez sem volt az. Igaz, hogy a színésznő vékony dereka szépen ki lett emelve, de láthatóan az estélyi nagyobb volt rá, ami főleg a szoknyarészen vehető észre, illetve a felsőn, a dekoltázsa körül. A merev szoknya sem igazán tetszett, jobban állt volna neki is, ha lágyabb esésű darabot választanak ki számára, a masniról pedig már elmondtam, hogy meg kellett volna válniuk tőle, egyszerűen nem passzolt az eseményhez és nem is tudott normálisan érvényesülni, ami miatt feleslegesnek is tartom a jelenlétét. A megjelenését egy pár Loriblu magassarkú szandállal, türkizkék Edie Parker clutch-csal, valamint Neil Lane és Hearts on Fire ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Laura haját egy középen elválasztott, laza kontyba készítették el, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Laura Marano x Stella McCartney2017.11.20. 18:47, Fanni
Laura Marano is hivatalos volt a 2017-es American Music Awards-ra, amit november 19-én, vagyis tegnap este rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatre-ben.
A 21 éves színésznő egy elég egyszerű, de annál dögösebb és feltűnő, elegáns darabban érkezett a díjátadóra, ahol egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Laura egy élénk piros, elől és hátul is mélyen dekoltált, spagettipántokkal kiegészített, finoman alakkövető és flitterekkel gazdagon díszített Stella McCartney estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal színésznő megjelenései soha nem tartozott a kedvenceim közé, mivel folyton azoktól a divatházaktól választott ruhákat a stylistjával, amelyeket én személy szerint nem szeretek, de a legnagyobb gond nem is ez szokott lenni, hanem az, hogy ezekből a kollekciókból rendszerint a legrondább és legelőnytelenebb tervezésekben láthattuk, amelyekkel egyáltalán nem tudott meggyőzni. Most viszont egy nagy fordulatot vett, a megszokott játékos, de mégis kacér oldalát maga mögött hagyta és igazi, magabiztos nőként lépett a vörös szőnyegre, amit imádtam. Tele volt önbizalommal és végre sikerült olyan ruhát viselnie, amit imádtam. Bár igen, elég egyszerű volt és láthattunk már másokon ehhez hasonló outfiteket, de rajta még nem és láthatóan nagyon jót tett neki ez a váltás, aminek köszönhetően az est egyik legjobban öltözött híressége lett. Az élénk színválasztások soha nem álltak messze tőle, de nem emlékszek ehhez hasonló piros árnyalatú ruhára tőle, pedig a bőrszínével és a barna hajával is mesésen működött együtt, míg a flittereknek köszönhetően a végeredmény tényleg elég izgalmas lett és egy kis csillogást is sikerült belevinniük az egészbe, aminek hála az eseményhez is jól passzolt. A szabásba sem tudok belekötni, mivel Laura alakját végig tökéletesen követte, a vékony dereka és a formás csípője is hibátlanul ki lett emleve, plusz a vállaira és dekoltázsára is nagy figyelmet szenteltek, amitől az összhatás elég szexi lett, amire a kivágott hátsó rész is rátett egy lapáttal. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Laura haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, végezetül az ajkaira nude színű szájfény került.
|