Leona Lewis x Pamella Roland 2020.11.15. 15:03, Fanni
Leona Lewis is hivatalos volt a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményre, amit szeptember 24-én rendeztek meg Monte Carloban.
A 35 éves brit énekesnő egy drámai és szexi, elegáns kreációban lépett a kék szőnyegre, ahol csodásan festett. Leona egy aranyszínű, mélyen dekoltált és hosszú uszállyal, valamint ejtett vállrésszel kiegészített, alakkövető Pamella Roland estélyit viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel. Nem mondanám a végeredményt túl frissnek vagy éppen modernnek, hiszen ez a szett kifejezetten ódivatú volt a rengeteg flitternek és a szabásnak köszönhetően, viszont az énekesnőnek ennek ellenére is sikerült eladhatóvá tennie az outfitet, aminek örültem és valljuk be, hogy az eseményen is jól megállta a helyét, amibe nem lehet belekötni. A szabás a maga klasszikus vonalaival együtt is tökéletes volt, hiszen végig remekül követte Leona vékony derekát és a csípőjét is, viszont a legnagyobb figyelem a dekoltázsára és a vállaira került.
Bár az ejtett vállrésszel sikerült egy kis frissességet, modern csavart belevinniük az összhatásba, bár be kell vallanom, hogy ez esetben ettől inkább megszabadultam volna, pánt nélküli darabként kicsit jobban tetszene az egész. Igazából az arany színválasztás volt számomra az a pont, ami miatt az egészet régimódinak éreztem, eltűnt a ruha frissessége, jobban tetszett volna, ha más lenne az alapszín. Ennek ellenére Leona bőrszínével remekül mutatott ez az arany árnyalat, így nem igazán tudok döntésre jutni a választásával kapcsolatban, tetszett is, meg nem is. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, illetve Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leona haját több apró fonatba készítették el. A sminkje klasszikus és elegáns lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira nude rúzs került.
Leona Lewis x Stephane Rolland Couture2018.02.12. 18:43, Fanni
Leona Lewis február 8-án, csütörtök este megjelent a 'Black Panther' londoni premierjén, aminek az Eventim Apollo adott otthont.
A 32 éves brit énekesnő egy nagyon előkelő, drámai és emlékezetes összeállításban lépett a fekete szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan festett. Leona egy fekete, éles vonalakkal és uszállyal kiegészített, finoman alakkövető és arany, fém részletekkel díszített Stephane Rolland Couture estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az énekesnő stílusáért soha nem rajongtam, elég sokszor láthattuk ódivatú darabokban, amelyek elég nevetségesen néztek ki, de most sikerült meglepnie, ráadásul pozitívan csalódtam benne, a ruhája láttán pedig még a szám is nyitva maradt. Leona egy fantasztikus, modern stílusú estélyiben volt látható, aminek a szabása szó szerint tökéletes volt, lehetetlen lenne akár csak egy apró dologba is belekötni. Az alakját végig tökéletesen követte a kreáció, aminek köszönhetően a vékony derekára és a formás csípőjére is hatalmas figyelmet szenteltek, a hátul elhelyezett mély kivágásnak köszönhetően pedig egy kis sejtelmességet is bele tudtak csempészni a végeredménybe, amitől még jobb lett a megjelenése. Egy igazi statement darabról van szó, aminek a viseléséhez önbizalom és magabiztosság kell, de szerencsére a fiatal tehetségnek megvolt a megfelelő kiállása és nagyszerűen működött rajta a kreáció, amit sikerült eladnia számomra. Bevallom amikor a kifutón megláttam azt a darabot, akkor egyből Celine Dion-on képzeltem el, de egyáltalán nem bánom, hogy végül nem rajta láthattuk, mert Leona csodásan megjelenítette a drámát, ami elengedhetetlen volt az összhatásból. A szabáshoz kicsit visszatérve szót kell emelni a vállrész kialakításáról is, amit merev, fodros megoldással keltettek életre, amitől a megjelenése még izgalamsabb lett, akárcsak a hosszú uszálytól, ami feltette a pontot az i-re. Leona egy igazi műalkotást viselt, amire csak azt tudom mondani, hogy az év végi legjobban öltözöttek listáján is biztosan találkozhattok majd még vele. A színválasztás egyszerű és klasszikus volt, de ezt más árnyalatban nagyon nem is tudom elképzelni, esetleg még fehér árnyalatban, de az énekesnő kicsit sötétebb bőrszínével mesés összhangot alkotott ez a fekete szín is, az arany díszítésnek köszönhetően pedig a végeredmény még izgalmasabb és előkelőbb lett. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leona haját egy laza, alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze, így a ruhájáról semmi sem terelhette el a figyelmünket. A sminkje is egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rószaszín rúzst vittek fel.
Leona Lewis x Victoria Beckham2017.10.19. 18:01, Fanni
Leona Lewis október 18-án, szerda este ellátogatott a 2017-es Save The Children Illumination Gálára, amit New Yorkban rendeztek meg a The American Museum of National History-ban.
A 32 éves brit énekesnő egy minimalista és klasszikus, de igazán nőies ruhát választott az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Leona egy élénk piros, finoman dekoltált és alakkövető Victoria Beckham estélyit viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Az énekesnő stílusával nem voltam igazán soha sem megelégedve, mert könnyen túlzásokba tud esni a habos-babos, csillogó és néha még átlátszó ruháival, viszont most magához képest tényleg nagyon visszafogott volt, ezzel az egyszerű választásával pedig sikerült levennie a lábamról. Sőt, meg merem azt a kijelentést is kockáztatni, hogy az egyik legjobb megjelenését most láthattuk tőle, amivel szerintem nem is túlzok, mert a korábbi választásai tényleg nem tetszettek. Igaz semmi maradandót nem alkotott, a tervezés nem hagyott nagy nyomot bennem, de csinos volt és jól állt neki, valamint eladhatóvá is tudta tenni és csak ez számít, tényleg ez a legfontosabb. Hála az élénk piros színválasztásnak kellőképpen izgalmas is lett a végeredmény, valamint az énekesnő sötétebb bőrszínével is fantasztikus összhangot alkotott, amivel magára tudta vonni az emberek figyelmét, anélkül, hogy túl díszített lett volna a kreáció. A szabás is hibátlannak mondható, mivel Leona formás alakját végig nagyszerűen követte, szóval a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, plusz finoman a vállaira és a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, aminek köszönhetően sokkal sejtelmesebb lett az összhatás, egy kis dögösséget is bele tudtak vinni. Az pedig, hogy a haját egy alacsonyan elhelyezett copfba viselte lehetővé tette számára, hogy a kreáció remekül kidolgozott dekoltázsrésze érvényesülni tudjon. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, piros Edie Parker clutch-ot és Neil Lane ékszereket választott, bár én személy szerint a nyaklánctól inkább megszabadultam volna.
Ahogy már emlegettem Leona haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyabban elhelyezett copfba készítették el. A sminkje egyszerű és klasszikus lett; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Leona Lewis x Tony Ward Couture2017.03.04. 20:18, Fanni
Leona Lewis még február 26-án, vasárnap hivatalos volt Elton John 2017-es Oscar néző partijára, aminek a nyugat hollywoodi City of West Hollywood Park adott otthont.
A 31 éves brit énekesnő egy igazán elegáns és nőies, valamint izgalmas, romantikus stílusú ruhában tette tiszteletét a fehér szőnyegen, ahol mesésen nézett ki. Leona egy tört fehér, kék és arany mintákkal, valamint kristályokkal díszített, pánt nélküli Tony Ward Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy hosszabb uszállyal is kiegészítettek. A ruha színvilága elég merész és feltűnő volt, valamint nagyon trükkös, nem minden bőrtónussal állna jól, viszont az énekesnő kreolos bőrszínével fantasztikus összhangot alkottak ezek az árnyalatok és csodásan mutattak együtt, a végeredmény pedig fejedelmi lett. A tervezés szabásába sem lehet igazából belekötni, mivel Leona vékony dereka és a vállai is tökéletesen ki lettek emelve, valamint a dekoltázsára is nagy hangsúly került. Egyetlen apró hiba azért van az egészben, mégpedig az, hogy a felsőrész kicsit lejjebb helyezkedik el, mint kellett volna, de szerencsére megúszta az egészet villantások nélkül. Mivel a ruha elég drámai volt, ezért a kiegészítőkkel nem esett túlzásokba. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, valamint arany Atelier Swarovski clutch-csal és Swarovski ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leona haját egy középen elválasztott, szoros és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig szintén egyszerű lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Leona Lewis x Nili Lotan2016.06.17. 12:42, Fanni
Leona Lewis is ellátogatott még június 12-én, vasárnap este az idei Tony Awards-ra, amit most is a new yorki Beacon Theatreben rendeztek meg.
A 31 éves énekesnő egy elegáns és nőies szettben lejtette végig a vörös szőnyegen, ahol igazán csinos volt. Leona egy fekete, bársony Nili Lotan egyenes szabású estélyit viselt, amit egy ovális kivágással és spagetti pántokkal egészítettek ki. A ruhával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, főleg a bársony miatt, ami először is nem az évszaknak megfelelő választás, másodszor pedig nehéz úgy viselni, hogy jól is nézzen ki, elég csak Jennifer Lawrence 2014-es próbálkozására gondolnunk. A másik oldalról pedig szerettem az énekesnő összeállítását, főleg az egyszerűsége és a letisztultsága miatt, illetve azért, mert valami eszméletlenül jól kiemelte a formás alakját és a vékony derekát. A styling-ba sem tudok igazából belekötni, mivel a kiegészítők is tetszettek, főleg a choker nyaklánc, ami izgalmasabbá tette az egészet. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal és Lorraine Schwartz ékszerekkel tett teljessé.
Leona haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve, így az egész a hátára omlott, ez pedig adott egy modern beütést a megjelenésének. A sminkje fiatalos és üde lett; a szemeit bronzos árnyalatokkal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira a legnagyobb örömömre egy piros rúzs került.
|