Leslie Jones x Christian Siriano2020.12.10. 12:37, Fanni
Leslie Jones is jelen volt még november 15-én, vasárnap a 2020-as People's Choice Awardson, aminek a Santa Monicaban található Baker Hangar adott otthont.
Az 53 éves színésznő egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns darab mellett döntött, amiben igazán sikkesen festett. Leslie egy teljesen fekete, háromrészes custom made Christian Siriano nadrágkosztömöt viselt, amire azoknak a fekete embereknek a nevét írták fel, akik az idei évben haltak meg a rendőri brutalitás miatt Amerikában. A végeredmény egy igazán badass összeállítás lett, amivel üzenetet közvetített mindenki számára. A színésznő és az amerikai tervező, Christian Siriano barátsága és együttműködése 2016-ig vezethető vissza, azóta több izgalmas outfitet láthattunk kettőjüktől. A klasszikus választása ezúttal is megnyerő volt és a végeredményen is látszik, hogy kifejezetten Leslie számára készítették. A szabás fantasztikus volt, tényleg ezen a területen semmibe nem lehet belekötni.
A színésznő formás alakja remekül ki lett emelve, nagy figyelem került a derekára és a csípőjére is, de a fűzős top hihetetlenül látványosan kihangsúlyozta a dekoltázsát, így sikerült egy kis szexiséggel is megfűszereznie a megjelenését. A fekete színválasztás biztonságos volt, viszont nem bántam, ehhez a szetthez és az üzenetéhez pontosan ez az árnyalat passzolt, nem hiányoztak a színek, és a képek alapján a színésznő is magabiztos volt benne. A kiegészítők is mind feketék voltak, így a ruhához is jól illettek, de a csillogó részleteknek köszönhetően mégsem olvadtak egybe. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkút, Calvin Klein clutch-ot és Christian Siriano ékszereket választott.
Leslie a haját a megszokottak szerint kiengedve viselte, a természetes göndör fürtjeibe beszárítva. A sminkje sötét lett; a szemeit fekete szemceruzával és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira sötétbordó rúzs került (bár ez a maszk miatt nem látszik).
Leslie Jones x Christian Siriano2018.04.28. 21:04, Fanni
Leslie Jones is ott volt a 2018-as Time 100 Gálán, amit még április 24-én, kedd este rendeztek meg a new yorki Lincoln Centerben.
Az 50 éves színésznő egy hihetetlenül szexi és sikkes, modern összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Leslie egy hófehér, mélyen dekoltált, blézerszabású Christian Siriano miniruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és kétsoros gombdíszítéssel egészítettek ki. Nos, amikor megláttam az első képeket a színésznőről, akkor az állam is leesett, mert ennyire jó outfitet még nem láttam tőle, pedig az utóbbi években egyre több és több vörös szőnyeges eseményen láthattuk, de úgy látszik, hogy 2018-ig lette várnia arra, hogy egy számára tényleg előnyös darabot találjanak a stylistjával (na jó ez az utolsó egy kicsit túlzás, mert Ghostbusters premierjén viselt, szintén Christian Siriano piros estélyije is remek volt). Bevallom, hogy egy kicsit váratlan választás volt tőle ez az extra mini darab, de tagadhatatlan, hogy nagyon előnyös volt számára. Két apróság van amibe bele tudok kötni, az egyik az lenne, hogy maga a ruha a dekoltázsa alatt és a dereka környékén egy kicsit nagyobb volt rá, mint kellett volna és ezeken a területeken a felesleges anyag összegyűrődött, ami nem nézett ki túl jól, de nem volt akkora hiba, hogy ne lett volna élvezhető a végeredmény. A másik pedig az lenne, hogy a melleit nagyon felpolcolták és összenyomták, amitől kicsit erőltetettnek éreztem a mély kivágást, amin mindenképpen változtattam volna, már csak azért is, mert nem hiszem, hogy túl kényelmes lett volna számára. Viszont minden más a legnagyobb rendben volt, nagyon tetszett,a hogy kihangsúlyozták a formás csípőjét, de a legemlékezetesebb momentum az egész szettből a vagány lábvillantása volt, ami nagyon kacérrá tette a megjelenését. A hófehér színválasztás is rendben volt, nem bántam, hogy nem kísérletezgetett a színekkel, mert a sötét bőrszínével ez is remek kontrasztot alkotott. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkút, ezüst Edie Parker clutch-ot és Jared Lehr ékszereket választott.
Leslie haja szabadon maradt, amit a megszokott módon megemelve viselt. A sminkje nagy részét a napszemüvege eltakarta, de az jól látható, hogy az arcát kontúrozták, míg az ajkaira fekete matt rúzst vittek fel.
Leslie Jones x Christian Siriano2017.09.28. 14:08, Fanni
Leslie Jones is megjelent a 2017-es Emmy Awards-on, amit szeptember 17-én, vasárnap este rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben, Los Angelesben.
Az 50 éves színésznő egy igazán dögös, de az alkalomhoz illően mégis elegáns ruhában érkezett a díjátadóra, ahol fantasztikusan nézett ki. Leslie egy fekete, átlátszó részekkel, valamint uszállyal kiegészített, hosszú ujjú és oldalt magasan felsliccelt custom made Christian Siriano estélyit viselt, amit csillogó flitterekkel díszítettek fel. A színésznő korábban nagy hangot adott annak, hogy a legtöbb designer a formásabb alakja miatt nem hajlandó öltöztetni, viszont amikor ez a híres new yorki tervező, Christian Siriano fülébe jutott felajánlotta neki, hogy bármilyen alkalomról is legyen szó, ő szívesen készít neki ruhát, ami ez alkalommal sem volt másképpen és ez már a sokadik együttműködésük volt. Igazán sikerült meggyőznie Leslie-nek a választásával és ennyire szexi darabban még soha nem láthattuk, szóval még a komfortzónájából is sikerült egy kicsit kilépnie, aminek szintén nagyon örültem és szerencsére a végeredmény jól is állt neki. Bár maga a ruha nem lett a kedvencem, de az megkérdőjelezhetetlen, hogy a színésznő számára előnyös volt és tényleg szépen kiemelte a formás alakját; a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelmet helyeztek, illetve a lábait és a dekoltázsát is megvillanthatta. Az ő esetében pedig kifejezetten jól eltalálták az átlátszó részek elhelyezését a kreáción, kicsit sem estek túlzásokba vele, hanem nagyon igényes és sejtelmes lett tőle a megjelenése. A klasszikus színválasztásról sok mindent nem lehet elmondani, a sötét fekete árnyalatot már több alkalommal is láthattuk rajta, viszont a sötét bőrszínével még mindig nagyon jól néz ki, viszont a csillogó flittereknek volt köszönhető az, hogy nem lett az összhatás unalmas és egyhangú. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal, valamint Chris Aire ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leslie haját egy magasan elhelyezett, izgalmas kontyba készítették el. A sminkje a klasszikus vonalat követte, mint mindig; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira világosbarna rúzst vittek fel.
Leslie Jones x Tadashi Shoji2017.04.26. 18:45, Fanni
Leslie Jones szintén ott volt tegnap este, vagyis április 25-én a Time 100 Gálán, amit New Yorkban rendeztek meg a Lincoln Centerben.
A 49 éves színésznő egy nagyon fiatalos és kacér, de mégis az alkalomhoz illően elegáns tervezésben lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül festett. Leslie egy fekete-fehér, csipkés részletekkel díszített és mélyen dekoltált, háromnegyedes ujjú Tadashi Shoji miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznőnek most igazán sikerült meglepnie, mert nem az ilyen választásokat szokhattuk meg tőle, de kellemeset csalódtam benne és nagyon tetszett, amit láttam rajta. Az egész igazán kellemes és tényleg fiatalos volt, amiben végre nem nézett ki öregnek. Egyedül a színvilágba, azon belül is a fehér részletekbe tudok belekötni, amelyek a csipke alatt kaptak helyet, mert ezek sajnos egyáltalán nem tetszettek, ide kitalálhattak volna valami mást, mert nem jött létre megfelelő kontraszt, így pedig az összhatáson is sikerült rontaniuk, amit nagyon sajnálok. A szabás viszont tökéletes volt, de tényleg; végre megfelelően ki lett hangsúlyozva Leslie formás alakja; a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúlyt fektettek, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira és a dekoltázsára irányult, így egy tényleg nagyon szexi megjelenést láthattunk tőle. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált, ezüst Jimmy Choo clutch-ot, valamint Forevermark ékszereket választott.
Leslie rövid haja szabadon maradt, amit elég érdekes, felzselézett formában viselt, amiről nekem az jutott eszembe, hogy úgy néz ki, mint akibe belecsapott a villám. Éppen ezért valamivel visszafogottabb és nőiesebb frizurának jobban tudtam volna örülni. A sminkje viszont rendben volt és kellően drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barna rúzs került.
Leslie Jones x Christian Siriano2016.07.21. 22:01, Fanni
Leslie Jones július 9-én, szombat kora este megjelent a 'Ghostbusters' világpremierjén, amit a los angelesi TCL Chinese Theatreben rendeztek meg.
A 48 éves színésznő tőle szokatlanul egy igazán elegáns, nőies és dögös szettben ragyogott a vetítés előtti fekete-zöld szőnyeges bevonuláson, ahol elképesztően nézett ki. Már biztos hallottátok, vagy olvastatok arról, hogy a premier előtt egy hónappal Leslie Twitter-en írt arról, hogy egyik designer sem akar ruhát készíteni/kölcsönadni neki az alakja miatt, viszont szerencsére a 'Project Runway' egykori győztese, Christian Siriano a segítségére sietett és egy gyönyörű darabot tervezett neki. A színésznő egy piros, ejtett vállú, enyhén alakkövető és magasan felsliccelt custom made Christian Siriano estélyit viselt, amit uszállyal egészítettek ki. Bár már nem egyszer láthattunk ehhez hasonló összeállítást a vörös szőnyegen, ez most számomra mégsem zavaró tényező, hiszen Leslie egyszerűen mesésen nézett ki és rettenetesen magabiztos volt a fotósok előtt, így még ezt az egyszerű ruhát is képes volt meséssé és izgalmassá tennie. Az alakját nagyon szépen és előnyösen emelte ki, illetve a lábát is megvillanthatta benne, a színválasztás pedig hibátlan volt. Egyedül abba tudok belekötni, hogy egy kicsit jobban kihúzhatta volna magát és máris sokkal szexibb lehetett volna. A megjelenését egy pár nude színű, kristályokkal díszített Vince Camuto magassarkú szandállal, Dannijo & Chris Arie statement ékszerekkel és egy ezüst, csillogó Judith Leiber clutch-csal egészítette ki.
Leslie haját szabadon hagyták, amit erősen feltupírozva viselt, amitől egy kicsit vagányabb lett az összhatás, bár nem ártott volna lapítani rajta egy cseppet. A sminkje feltűnő és sötét lett, így jó kontrasztot sikerült alkotnia a piros ruhával; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy rózsaszín rúzs került.
|