Katy Perry x Tom Ford, Galia Lahav Couture, Alexis Mabille Couture & Balmain2018.11.11. 17:42, Fanni
Katy Perry még szeptember 26-án, szerda este hivatalos volt a 2018-as Global Ocean Gálára, amit Monte Carlo-ban rendeztek meg az ott található Operaházban.
A 34 éves énekesnő egy nagyon elegáns és egyben vagány, izgalmas ruhában lépett a fotósok elé, amivel sikerült a 80-as éveket is megidéznie. Katy egy nude alapszínű, merevített vállrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, alakkövető Tom Ford estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek az ujjait csillogó kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel, a szoknyarészt pedig oldalt magasan felsliccelték. Nem ez az első alkalom, hogy ehhez hasonló ruhát láthatunk a vörös szőnyegen, mert korábban Serena Williams, Cardi B és Rita Ora viselt már hasonló darabot ugyanebből a kollekcióból, viszont ha a négy híresség közül választanom kellene, hogy kinek állt a legjobban és ki tudta a legeladhatóbbá tenni ezt az elég nehezen viselhető darabot, akkor azt kell mondanom, hogy a sportolónő, Serena győzött meg a legjobban. Bár azt nem tudom 100%-osan kijelenteni, hogy az énekesnőnek nem állt volna jól a végeredmény, de nekem valami hiányzott az összhatásból, de még ennek ellenére is azt lehet mondani, hogy ez a jobb megjelenései közé tartozik. A ruha tényleg izgalmas és feltűnő volt a kidolgozottságának és az apró részleteinek köszönhetően, ami tetszett, igaz nem a kedvencem, de az eseményen megállta a helyét, a modern elemek pedig nagyszerűen keveredtek a retró részletekkel, ami tényleg tetszett. A szabásba sem tudok belekötni, mert összességében végig nagyon szépen követte Katy alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett emelve, valamint a lábait is sikerült megvillantania, de a merevített vállrészt túl élesnek és "meglepő módon" től merevnek találtam, ami miatt a felsőteste egy kicsit szélesebbnek tűnt, mint amilyen, valamint mozogatni sem nagyon lehetett ebben a kezeit, így kényelmesnek, sőt praktikusnak sem mondanám a kreációt. A színválasztással nem tudott meggyőzni, mert ez a nude árnyalat elég közel állt az énekesnő bőrszínéhez, de ezen tudtak segíteni, mégpedig az izgalmas és feltűnő ezüst díszítéssel, amivel remkeül feldobták az összhatást és a ruha sem olvadt egybe ennek köszönhetően Katy bőrével, aminek örültem. A styling nagyon egyszerű lett, de a ruha mellé nem is lehetett volna feltánő kiegészítőket párosítani. A megjelenését egy pár fehér Tom Ford magassarkú szandállal, illetve Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Katy rövid haja szabadon maradt, amit egyenesre beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Katy napokkal később, pontosabban október 11-én, csütörtök este ellátogatott a 2018-as QVC FFANNY Shoes on Sale gálára, amit New Yorkban rendeztek meg a Ziegfeld Ballroom-ban.
Az énekesnő ez alkalommal sem okozott csalódást, egy tőle megszokottan figyelemfelkeltő és izgalmas összeállításban lépett a pink szőnyegre, amivel sikerült megdöbbentenie. Katy egy rózsaszín alapszínű, latex anyagból elkészített, pánt nélküli és uszállyal kiegészített Galia Lahav Couture catsuit-ot viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit organza kesztyűkkel egészítettek ki. Nem is tudom, hogy hol kellene elkezdeni ezt az egészet, hiába vártam pontosan egy hónapot ennek az outfitnek az elemzésével és annak a megfogalmazásával, továbbra sem találom erre a szavakat. Egyetlen egy pozitívumot tudok kiemelni, mégpedig azt, hogy ez a kreáció a kifutón tényleg mesésen nézett ki és a modellnek is remekül állt, de sajnos nem az énekesnő formás alakjához találták ki ezt a darabot, ami meg is látszik a végeredményen, mert egyáltalán nem mondanám azt, hogy előnyös lett volna számára, sőt kifejezetten rosszul állt neki, és nem tudta eladhatóvá tenni számomra, amit nagyon sajnálok. Szívesen látnám viszont ezt a darabot még egyszer mondjuk Gigi Hadid-on, mert szerintem neki jól állna, esetleg még Zendaya-n is szívesen megnézném, mert biztos vagyok benne, hogy számára is előnyös lenne a kreáció, de nem Katy-nek. Az első gondolat, ami az eszembe jutott, hogy az énekesnő biztosan egy tinédzser lánynak szeretett volna kinézni, de valami extrával, szexi részletekkel megfűszerezve, de ez sajnos egyáltalán nem passzol már a korához, túl játékos és fiatalos volt ez az egész számára, a másik nagy gond pedig a vattacukor színek sokasága volt, amiben csodálom, hogy nem fulladt meg. Az rendben van, hogy rózsaszínt visel, senki nem mondta, hogy egy bizonyos kor után már nem lehet, de nem ilyen mennyiségben, sőt így még a kislányok se viseljék, mert ez egyszerűen sok(k). Az pedig csak a jéghegy csúcsa, hogy ez az árnyalat mégcsak nem is állt jól neki, sem a bőrszínével, sem pedig a szőke hajával nem egészítették ki egymást megfelelően, amit sajnáltam. A következő részlet, amire figyelhettek volna, az az overál mérete enne, mert láthatóan kisebb volt rá, ami főleg a dekoltázsánál figyelhető meg, ami egyáltalán nem úgy nézett ki rajta, mint ahogy az a modellen volt látható. Sőt nekem még az eredeti fém öv is hiányzott, ami teljessé tehette volna a végeredményt és megfelelően kiemelte volna a derekát és a csípőjét is, nem is értem, hogy pont ettől miért kellett megszabadulniuk. Az egy dolog, hogy a szabás végig követte Katy alakját, de ez még nem jelenti azt, hogy előnyös lett volna, az uszály pedig csak szomorúan lógott mögötte. Összességében azt tudom csak mondani, hogy ezek után ki kellett volna rúgnia a stylistját, mert sem a ruha, sem a styling nem volt megfelelő, talán a tükörbe sem nézett bele mielőtt elhagyta a házat, ami hiba volt a részéről. Úgy látszik, hogy Chloe Grace Moretz-nek társa akadt, mert Katy is biztosan ott lesz az év végi 'WDOTY" szavazás mezőnye között, nem érdemel ez a szett kegyelmet. Régen láttam ennyire ízléstelen és olcsó megjelenést, bármennyire is fáj ezt kimondani. Kiegészítőként egy pár pasztell rózsaszín Katy Perry Collections magassarkút és Kallati ékszereket választott. Katy parókát viselt, amit egy laza és magasan elhelyezett, madárfészek szerű kontyba fogták össze és elől több tincset is szabadon hagytak, plusz egy nagy masnival tették teljessé, ami egyszerűen nevetséges volt. A sminkje az egyetlen, ami jól sikerült; a szemeit pink, barna és arany füstös sminkkel, illetve műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
Katy Perry október 18-án, csütörtök este megjelent a 2018-as los angelesi amfAR Gálán, aminek a Wallis Annenberg Center for the Performing Arts adott otthont Beverly Hills-ben.
A 32 éves énekesnő erre az alkalomra egy igazán drámai, de mégis elegáns és egyben játékos ruhát választott ki a stylistjával, amiben remekül festett. Katy egy világoskék, lágy esésű és feltűnő, tollakkal díszített felső- és vállrésszel kiegészített Alexis Mabille Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A tervezést a kifutón eredetileg fekete-fehér árnyalatban, valamint ennél sokkal kevesebb tollas díszítéssel mutatták be, sokkal visszafogottabb volt, de nem bántam, hogy az énekesnő számára változtattak a végeredményen, különösen a színváltoztatásnak örültem, ami ebben a formában sokkal izgalmasabb és frissebb volt. Tagadhatatlan, hogy ez a kék árnyalat már önmagában is gyönyörű volt, de szerencsére ez most még Katy világos bőrszínével és a szőke hajával is fantasztikus összhangot alkotott, aminek nagyon örültem. Az igaz, hogy az őszi évszakhoz egyáltalán nem passzolt, inkább egy nyári eseményhez illett volna, de én nem bántam ezt a "merész" lépést, mert eladhatóvá tudta tenni, látszik, hogy ő is jól érezte magát benne és szerintem ez a legfontosabb. A tollas díszítésről lehetne vitatkozni, hogy mennyire volt szüksége az extra díszítőelemekre, de mégiscsak Katy Perry-ről van szó, így nem csodálkoztam azon, hogy az eredeti darabról hiányolta a feltűnő drámaiságot és a lényeg, hogy a komikus és kicsit jelmezszerű végeredmény ellenére is az egyik legjobb outfitje lett ez, amit idén láthattunk tőle. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, mert a ruha lágy sziluettje végig tökéletesen követte az énekesnő alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is megfelelően ki lett emelve, azt pedig nem bántam, hogy nem mutatott meg nagyon mást magából, inkább visszafogottabb maradt és a tervezésen maradhatott ezáltal a figyelem. A styling is rendben volt ez alkalommal, minimalista és letisztult lett, ahogy azt a ruha meg is követelte. A megjelenését egy pár világoskék Christian Louboutin magassarkúval, illetve Bvlgari és Shay ékszerekkel tette teljessé. Katy rövid haja szabadon maradt, amit egyenesre vasalva viselt és az outfitjéhez hibátlanul passzolt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira nude színű rúzst került.
Katy október 20-án, szombat este ellátogatott a 'Dear Evan Hansen' Broadway előadás los angelesi premierjére, aminek a Ahmanson Theatre adott otthont.
Az énekesnőt most egy sokkal visszafogottabb, de mégis kellőképpen izgalmas és elegáns outfitben láthattuk a bemutatón, ahol mesésen nézett ki. Katy egy fekete alapszínű, magasított nyakrésszel kiegészített és finoman alakkövető Balmain estélyit viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit sötétkék, ezüst és piros kristályokból kirakott chevron mintázattal díszítettek fel. Azt kell mondanom, hogy a mostani négy megjelenése közül nekem személy szerint ez volt a kedvencem, mert ezzel valami újat és frisset tudott mutatni, amit már régen láthattunk tőle, végre egy normális és visszafogott ruhát viselt, ami nem túl gyakran történik meg, szóval sikerült kilépnie egy kicsit a komfortzónájából és ezt csak díjazni tudom. Bár azt el lehet ismerni, hogy igazából újdonságot nem mutatott, legalábbis abban az értelemben, hogy ehhez hasonló darabokat másokon már láthattunk korábban, elég népszerű ez a fazon mostanában, ami nem is csoda, mert könnyen viselhető és szinte mindenkinek jól áll. A sziluett végig remekül követte Katy alakját; a vékony dereka és a formás csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne és még a vállait is meg tudta kacéran villantani, amitől egy kicsit frissebb és sejtelmesebb lett a végeredmény. A sötét alapszín is nagyon tetszett, mert nem túl gyakran láthatjuk hasonló árnyalatokban az énekesnőt, pedig a fekete kifejezetten szép összhangot alkot a bőrszínével és a szőke hajával, is, a színes kristályokkal sokkal színesebbé és izgalmasabbá varázsolták az összhatást, valamint egy kis csillogást is bele tudtak vinni az egészbe. Kiegészítőként egy pár piros Rene Caovilla magassarkú szandált választott. Katy haja ismét szabadon maradt, amit a megszokottak szerint egyenesre vasalva viselt. A sminkje klasszikus stílusú lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Rihanna x Alexis Mabille Couture & Calvin Klein2018.09.25. 18:39, Fanni
Rihanna még szeptember 13-án, csütörtök este ellátogatott a 2018-as Diamond Ball-ra, amit a new yorki divathét alatt rendeztek meg a Cipriani Hotelben.
A 30 éves énekesnő egy tőle megszokottan igazán drámai és előkelő, nőies ruhában érkezett az eseményre, amiben a romantikus elemek is megtalálhatóak voltak és lélegzetelállítóan nézett ki benne. Rihanna egy fehér, alakkövető és finoman átlátszó, csipkés Alexis Mabille Couture catsuit-ot viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit egy szaténból elkészített szoknyarésszel és uszállyal egészítettek ki, amit egy nagy masnival koronáztak meg. Az estélyi már a kifutón is bámulatosan nézett ki és nagyon szurkoltam neki, hogy valaki egy nagy esemény alkalmával ezt a darabot válassza ki és ez szerencsére meg is történt, aminek nagyon örültem és Rihanna-nál tökéletesebb viselője nem is lehetett volna ennek a ruhának. Az énekesnőtől már megszokhattuk a drámai és emlékezetes outfiteket, így ezzel a vonallal nem tudott meglepetést okozni, de magával a kreációval annál inkább, hiszen nem túl gyakran láthatjuk ehhez hasonló kreációkban. A 40 éves francia tervező és a saját nevét viselő divatháza nem olyan ismert a sztárok körében, ami nagyon sajnálatos, mert ha megnézitek a korábbi kollekcióit, akkor látható, hogy tényleg nagyon kreatív és egyedi ruhákat szokott készíteni, melyeknek a nagy filmfesztiválokon és díjátadókon lenne a helye. Nekem a személyes kedvenceim közé tartozik, ahogy a már oly sokszor emlegetett spanyol divatház, a Delpozo is, így mind a két esetben nagyon boldog szoktam lenni, ha ezeket a márkákat viselik a hírességek. Azt mondjuk be kell vallanom, hogy a modellen egy kicsit jobban tetszett a végeredmény, ami valószínűleg azért van így, mert a bemutató alatt mozgásban láthattuk a ruhát, ahogy sokkal jobban működött és a szoknyarész légiessége is sokkal jobban tudott érvényesülni, míg ez a részlet Rihanna-n egy kicsit merevnek, illetve esetlennek tűnt, másba viszont nem tudok belekötni, mert tényleg egy izgalmas és tőle váratlan ruhát láthattunk tőle. A szabás fantasztikus volt, az énekesnő vékony dereka remekül ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem a formás lábaira került, az átlátszó részleteknek köszönhetően pedig még sejtelmesebb lett a megjelenésének a végeredménye. A fehér színválasztás miatt egyébként egy kicsit az esküvői ruhákat sikerült megidéznie bennem, viszont ezt nem bántam, mert Rihanna-t nem túl sokszor láthattuk eddig ebben a letisztult árnyalatban, pedig el kell ismernünk, hogy nagszerű kontrasztot alkotott a sötét bőrszínével és a hajával is, amit a csodás ékszerekkel sikerült még előkelőbbá varázsolniuk. A megjelenését egy pár fehér Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Rihanna haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt, ami nem volt rossz, de egy elegáns kontynak jobban örültem volna. A sminkje viszont csodás volt, mint mindig; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barna szájfény került.
Rihanna másnap, vagyis szeptember 14-én, péntek délután megjelent a Fenty Beauty első évfordulós partiján, amit egy Brooklynban található Sephora üzletben rendeztek meg.
Az énekesnő erre az alkalomra egy nagyon szexi és figyelemfelkeltő, játékos ruhában lépett a fekete szőnyegre a fotósok elé, amiben bámulatosan festett. Rihanna egy élénk fuksziaszínű, mélyen dekoltált és pánt nélküli, custom made Calvin Klein ruhát viselt, ami aszimmetrikus szabású volt és nagy fodrokkal díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy első látásra nem tudtam volna megmondani, hogy az az amerikai divatház egyik kreációja, hiszen inkább a modern, minimalista stílusú ruháikról híresek, egy ilyen szexi ruhát a Versace-től, vagy Alexandre Vauthier-től vártam volna, így hatalmas meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy ki tervezte (Raf Simons, a CK kreatívigazgatója). Az énekesnő a régi önmagát idézte meg ezzel a kora 2000-es évekből inspirálódott ruhában, ami fantasztikusan állt neki, más nem is tudta volna szerintem ennyire eladhatóvá tenni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy maga a tervezés tetszett volna, viszont ahogy már emlegettem az énekesnőnek jól állt a végeredmény és a kellő magabiztosságának köszönhetően tényleg megfelelően működött rajta, aminek hihetetlenül örültem. A színválasztás pedig csak a hab volt a tortán, egyszerűen imádom, amikor feltűnő, neon és egyben élénk színeket visel, mert ezek mesésen állnak neki, amit most ismét sikerült bebizonyítania és ezzel a 2018/19-es szezon egyik legnagyobb trendjét neki is sikerült megvillantania egy nagy eseményen, ami egyértelműen a neon szín. A pink árnyalat pedig tényleg gyönyörű összhangot alkotott a sötét bőrszínével és a hajával is, amibe lehetetlen lenne belekötni. A ruha sziluettjét a spanyol flamenco ruhák inspirálták, ami nem igazán a vörös szőnyeges eseményekre való, viszont tetszett az egyedisége és a váratlansága, összességében pedig az apróbb hibák ellenére rendben volt az összhatás. Talán a felsőrészen nem ártott volna egy kicsit alakítaniuk, mert egy számmal kisebb volt Rihanna-ra a melleinél, mint kellett volna, viszont a formás alakjára nagy figyelem került, akárcsak a vállaira és a hosszú lábait is sikerült istenien megvillantania, de mégsem esett semmivel sem túlzásba. A megjelenését egy pár pink Olgana Paris magassarkúval, valamint Harry Kotlar ékszerekkel tette teljessé. Rihanna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, amibe most nem tudok belekötni. A színes, de egyszerű sminkje is tökéletes volt; a szemeit barna és rózsaszín színekkel, valamint fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát erősen pirosították és bronzosították, de a highlighter sem maradhatott el, végezetül az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Alexis Bledel x Delopozo2018.09.23. 18:43, Fanni
Alexis Bledel is megjelent még szeptember 17-én, hétfő délután a 2018-as Emmy díjátadón, aminek a los angelesi Microsoft Theatre adott otthont.
A 37 éves színésznő egy nagyon friss és fiatalos, az eseménynek megfelelően elegáns ruhát választott erre az alkalomra, amiben mesésen nézett ki. Alexis egy pasztell rózsaszín és neon sárga színekből összeálló, lágy esésű és pánt nélküli Delpozo estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit tüll részlettel és fekete 3D-s díszítéssel egészítettek ki. Szerintem már el sem kell mondanom, hogy mennyire örültem a spanyol divatház jelenlétének a díjátadón, hiszen a modern és különleges tervezéseik miatt továbbra is az egyik legnagyobb kedvencem a divatházak közül és mindig boldog vagyok, ha egy híresség az egyik kreációjukat viseli, hiszen nem túl gyakran történik meg ez sajnos. Maga a ruha a könnyed, lágy esésének, illetve a modern vonalainak köszönhetően nagyszerűen nézett ki és szerencsére Alexis kecses alakja számára is kiváló választásnak bizonyult, szépen követte az alakját a megfelelő helyeken. Ennek köszönhetően nagy figyelem került a színésznő vékony derekára és a csípőjére is, illetve a vállait is sikerült kacéran megvillantania a pántnélküli megoldásnak hála, amitől még fiatalosabb lett a megjelenésének a végeredménye, a tüllel pedig egy kis játékosságot csempésztek bele az egészbe. A finom, nőies színválasztás a feltűnő neon árnyalattal párosítva meglepően jól nézett ki, a világos rózsaszín és a neon sárga szín tényleg remek összhangot alkotott egymással, illetve Alexis világos bőrszínével is megtalálták a közös hangot, akárcsak a sötétbarna hajával. Az egyedüli dolog, amibe bele tudok kötni az a styling volt, ami nem sikerült túl jóra, a fekete kiegészítőknek semmi keresnivalójuk nem lett volna a ruha közelében, mert ezzel sikerült elrontaniuk az összhatást. Bár a ruhán is jelen volt két helyen a fekete árnyalat, de ez annyira minimális volt, hogy inkább mellőzniük kellett volna a fekete cipőt és a clutch-ot is, ami helyett nyugodtan válaszhattak volna egy élénk kék, vagy rózsaszín darabot, de a nude árnyalat is megfelelőbb lett volna ez esetben. A megjelenését egy pár fekete Alexandra Birman magassarkú szandállal, fekete Judith Leiber clutch-csal, illetve Harry Winston ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Alexis haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje elég egyszerű lett, a megszokottak alapján készült el; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Fan Bingbing x Alexis Mabille Couture2018.05.23. 12:30, Fanni
Fan Bingbing még május 10-én, csütörtök kora este megjelent az 'Ash is the Purest White' premierjén, amit a 2018-as Cannes-i Filmfesztivál harmadik napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 36 éves színésznő egy tőle megszokottan elegáns és nőies, finoman drámai tervezésben érkezett a vörös szőnyeges vetítésre, ahol fantasztikusan nézett ki. Fan egy arany, aszimmetrikus kialakítású felsőrésszel, valamint uszállyal kiegészített Alexis Mabille Couture estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit oldalt egy 3D-s rózsás díszítéssel tettek teljessé. Elmondani nem tudom, hogy mennyire örültem annak, hogy a színésznő végre nem egy agyon díszített, csillogó-villogó, kristályokkal kirakott, ráadásul nem is átlátszó kreációban volt látható, hanem valami friss, de mégis drámai estélyi mellett döntött, ami az eseményen is tökéletesen megállta a helyét és tényleg emlékezetes volt, amibe nagyon nehezen lehetne hibát találni szerencsére. A szett kifejezetten váratlan volt a színésznőtől, mert ennyire egyszerű darabokban nem túl gyakran láthatjuk, de tetszett az új vonal, amit itt bemutatott és tényleg jól állt neki a végeredmény, remekül eladhatóvá tudta tenni az egészet. A szabás is tökéletes, jól látható, hogy végig remekül követte az alakját, így a vékony dereka, valamint a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne, de sejtelmesen a vállaira és a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, így a megjelenése nem lett túl komor és zárt, hanem a modernebb részletek is helyet kaptak benne. Kifejezetten tetszett a szoknyarész kialakítása, ami rengeteg drámát hordozott magával, akárcsak a jobb vállánál elhelyezett 3D-s rózsa, ami feltette szomomra az i-re a pontot, csodás volt és nagyon izgalmas. A színválasztás az egyetlen, ami első látásra nem igazán tetszett, mert úgy érzem, hogy egy kicsit sápította Fan-t, de hála a fekete bársony részleteknek, illetve a kiegészítőknek, valamint a sminknek ezen segíteni tudtak és nem rontotta el az összhatást ez a hideg, arany árnyalat. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkúval, arany Edie Parker clutch-csal, valamint De Beers ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Fan haját egy oldalt elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, így a ruháról semmi sem terelhette el a figyelmünket. A sminkje klasszikus stílusú lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
Alexis Bledel x J. Mendel2018.04.24. 16:16, Fanni
Alexis Bledel is jelen volt természetesen a 'The Handmaid's Tale' második évadjának a premierjén, amit április 19-én, csütörtök este rendeztek meg a Los Angelesben található TCL Chinese Theatre-ben.
A sorozat 36 éves színésznője egy elég egyszerű, de mégis elegáns és feltűnő ruhában érkezett az eseményre, ahol igazán csinosan festett. Alexis egy sötétebb türkizkék alapszínű, fekete, finoman átlátszó részletekkel és bordázott díszítéssel kiegészített J. Mendel miniruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit magasított nyakrésszel és hosszú ujjakkal álmodtak meg. A színésznő főleg a nagyon nőies, inkább bájos és romantikus stílusú megjelenéseiről híres, éppen ezért lepődtem meg annyira ezen a sötét, komorabb hangulatú választásán, mert teljesen távol áll tőle, de örültem, hiszen kilépett a megszokott komfortzónájából és valami újdonságot láthattunk tőle. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy a bársony anyaghasználat miatt egyáltalán nem tetszett a végeredmény, hiszen egy áprilisi, ráadásul a napsütötte Kaliforniában megrendezett eseményhez egyáltalán nem passzolt, a helyében meghagytam volna ezt egy őszi partira, ahol jobban megállná a helyét. Egyszerűen től erőteljes és sok lett ide, ami miatt nem tetszett annyira, mint szerettem volna, pedig összességében nagyon jó lett volna a megjelenése, ha fél évvel később láthattuk volna rajta. A szabás nem volt különleges, inkább az egyszerű, letisztult vonalakat követte, hiszen egyenes volt az egész, aminek következtében Alexis kecses alakjára nem is került olyan nagy figyelem, de ez miatt nem aggódtam, hiszen sikeresen megvillantotta a hosszú és formás lábait, ami számára éppen elegendő volt. A színválasztás nyerte el a legjobban a tetszésemet, amire szintén azt kell mondanom, hogy az évszakhoz nem passzolt, viszont a színésznő világos bőszínével egyszerűen mesésen mutatott ez a gazdag kék árnyalat, amibe lehetetlen lenne hibát találni, mert tényleg álomszépen mutatott rajta. A styling is rendben volt, szóval összességében rendben volt minden, azon kívül, hogy a bársony miatt nem nagyon passzolt a tavaszi évszakhoz. A megjelenését egy pár ezüst Nicholas Kirkwood magassarkú szandállal, szintén ezüst Jimmy Choo clutch-csal és IVY New York ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Alexis haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy, de nagy hullámokba besütve viselt a vállára és a hátára omolva. A sminkje szintén nagyon egyszerű és visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és lágyan bronzosították is, míg az ajkaira barackszínű matt rúzst vittek fel.
|