Lily Rose Depp x Chanel2020.02.08. 21:34, Fanni
Lily Rose Depp is jelen volt múlt vasárnap, vagyis február 2-án az idei BAFTA Awardson, aminek a londoni Royal Albert Hall adott otthont.
A 20 éves színésznő egy tőle megszokottan feltűnő, de ez esetben eléggé vagány és a fantáziánkra nem túlsokat hagyó outfitben lépett a vörös szőnyegre, amivel sikerült meglepnie. Lily egy fekete, csipkéből és sifonból elkészített, átlátszó Chanel estélyit viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból, ami mellé egy szintén átlátszó és csipkéből elkészített catsuitot párosított. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi minden kavarog a fejemben ezzel a szettel kapcsolatban, amire sajnos jó dolgokat nem igazán tudok mondani. Tagadhatatlan, hogy a fiatal színésznő választása volt a legprovokatívabb darab az idei eseményen, ami egyáltalán nem állta meg a helyét ezen a gálán, talán az egyik MTV-s díjátadón működött volna, de ide ez erős túlzás volt, sajnálom, hogy nem egy előkelőbb ruhát választott a stylistjával. Bár az tagadhatatlan, hogy Lily kecses alakja maximálisan ki lett emelve a tervezésben, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, akárcsak a lábaira, de mégis sok volt nekem a ruha átlátszósága, ezen nem tudom túltenni magamat, ráadásul még villantott is. Értem én, hogy meg akarta mutatni a tökéletes alakját, amit én sem takargatnék, de ezt diszkrétebb módon, sokkal ízlésesebben is megtehette volna, bár az tetszett, hogy mekkora magabiztossággal viselte a kreációt. Az egyetlen dolog, ami rendben volt az a fekete alapszín, ami a világos bőrszínével és a szőke hajával is jól mutatott, a csipke részletek sem zavartak, de összességében azt tudom mondani, hogy nagy csalódást okozott ezzel az outfitjével, ami sokkal jobb is lehetett volna, ha egy másik darabot választ a francia divatháztól, mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy szívesen látnám végre más márkákban is. A megjelenését egy pár fekete Chanel magassarkúval, valamint Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki.
Lily haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt. A sminkje elég feltűnő lett, ami kicsit öregítette; a szemeit sötétbarna és fekete füstös sminkkel hangsúlyozták ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira barna rúzs került.
Lily Rose Depp x Chanel2019.10.14. 11:28, Fanni
Lily Rose Depp még október 3-án, vagyis csütörtök este megjelent a 'Th King' londoni premierjén, aminek az Odeon Luxe Cinema adott otthont a Leicester Square-en, a 2019-es Londoni Filmfesztivál alatt.
A film 20 éves színésznője egy nagyon egyszerű és kifinomult, nőies darabban lépett a fotósok és a rajongók elé a vörös szőnyegre, ahol nagyon bájosan festett. Lily egy fekete-fehér, mélyen dekoltált és hátul is nyitott, lágy esésű Chanel estélyit viselt az új, 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét finom fodrokkal díszítettek fel. Bár nagyon szerettem volna szeretni ezt a választását, de összességében a fiatal színésznőnek nem sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt számomra, úgy gondolom, hogy egyáltalán nem passzolt a korához. Igazából a ruhát sem mondanám túl igalmasnak, vagy egyedinek, ennél sokkal drámaibb ruhákat szokott viselni, szóval sikerült meglepnie ezzel a biztonságos választásával. A szabás sem lett a kedvencem, főleg a felsőrész, ami elég befejezetlennek tűnik nekem, valami nagyon hiányzik onnan és a fodrok jelenlétét sem igazán értettem, mert semmi pluszt nem tettek hozzá a végeredményhez, sőt meg merem kockáztatni, hogy ezek nélkül akár még működhetett is volna ez a ruha. Az tagadhatatlan, hogy Lily vékony dereka szépen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelem került, de ez édeskevés volt ahhoz, hogy itt megállja a helyét, szóval kisebb csalódást sikerült okoznia. A színválasztás volt az egészben, amit tényleg utáltam; sokkal szívesebben láttam volna egy zöld, pink, esetleg egy szexi piros darabban, mintsem ebben a "gagyi" fekete-fehér kombinációban, ami bár jól állt neki, de unalmasnak tartottam, azért ennél sokkal többre is képes lett volna. Egyébként nagyon örülnék neki, hogyha végre hanyagolná egy kicsit a francia divatházat és más márkák tervezéseit is viselné, mondjuk egy Givenchy ruhában, esetleg egy Louis Vuitton overálban, vagy egy Miu Miu, esetleg Prada, vagy Marc Jacobs miniruhában szívesen látnám a vörös szőnyegen, mert a fiatal korához ezek jól passzolnának, sőt én még egy Moschino darabbal is bepróbálkoznék a helyében. A stylingot sem vitte túlzásba, elég egyszerű és ingerszegény lett. A megjelenését egy pár fekete Chanel magassarkúval, illetve Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lily haját egy laza, középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzst vittek fel.
Lily Rose Depp x Chanel2019.10.08. 20:38, Fanni
Lily Rose Depp október 1-jén, vagyis múlt kedd este ellátogatott a 'The King' new yorki premierjére, aminek az SVA Theatre adott otthont.
A film 20 éves színésznője egy kifinomult és nőies, romantikus stílusú kreációt választott erre az alkalomra, amiben remekül nézett ki. Lily egy fekete alapszínű, mélyen dekoltált és elől magasan felsliccelt Chanel estélyit viselt a 2020-as Resort kollekcióból, amit feltűnő rózsaszín rózsamintázattal díszítettek fel. A fiatal tehetség egyáltalán nem okozott meglepetést azzal, hogy ismét a francia divatháztól választott magának egy szettet, hiszen eddig az összes megjelenése során Chanel darabokban láthattuk, így várható volt, hogy most sem fog kockáztatni. Ez a ruha viszont már nem Karl Lagerfeld keze munkáját dícséri, hiszen a jövő évi Resort kollekciót már nem ő tervezhette meg, új tervező került Karl halála után az ikonikus márka élére. A végeredmény egyébként kifejezetten friss és izgalmas volt, bár a korához nem annyira passzolt, mint ahogy azt szerettem volna és meglepődtem, hogy nem egy ennél drámaibb darabban láthattuk. A szabásba egyébként nem lehet belekötni, mert Lily alakját végig nagyon szépen követte, a vékony dereka és a csípője is fantasztikusan ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a dekoltázsára került, valamint a lábait is sikeresen megvillantotta. Szerintem a színésznő esetében a szoknyarész lehetett volna rövidebb, midiruhaként jobban működött volna a kora miatt, viszont ezen kívül semmi másba nem tudok belekötni, aminek örültem, a megjelenése kifinomult és nőies volt. A kreációt a kifutón egy nagy fehér masnival kiegészítve mutatták be, de ettől szerencsére megszabadultak, aminek nagyon örültem, mert ettől olcsónak és ízléstelennek tűnt az egész. A színvilág, pontosabban az alapszín elég biztonságos választás volt a részéről, de jól állt neki, ez tagadhatatlan, a virágmintázattal pedig izgalmat és színeket csempésztek a megjelenésébe, amivel feltették a pontot az i-re. Kiegészítőként egy pár fekete Chanel magassarkút, illetve Chanel Fine ékszereket választott.
Lily haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, az arcához közel eső részeket pedig csattal rögzítették. A sminkje egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Lily Rose Depp x Chanel Couture2019.09.11. 20:26, Fanni
Lily Rose Depp még szeptember 2-án, vagyis hétfő délelőtt megjelent a 'The King' photocall-ján, amit a 2019-es Velencei Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Sala Grandeban, a hatodik napon.
A film 20 éves színésznője egy visszafogott, de mégis kacér ruhában érkezett a fotózásra, ahol igazán bájosan nézett ki. Lily egy rózsaszín, kétrészes tweed Chanel kreációt viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy pánt nélküli, alakkövető topból és egy hozzá passzoló, egyenes szabású szoknyából állt össze, amit zsebekkel egészítettek ki. A klasszikus, sőt ikonikus Chanel tervezést a kifutón egy blézerrel mutatták be, de ezt nem láthattuk a fiatal tehetségen, aminek egyébként én kifejezetten örültem, hiszen ennek köszönhetően lett a végeredmény modern, friss és fiatalos, így a választása tökéletesen passzolt a fiatal korához. Arról nem is beszélve, hogy ez a nyárias szett csodásan megállta a helyét a kora őszi, szabadtéri eseményen, az egyik legjobb outfit volt a Velencei Filmfesztiválról, amit nem premieren láthattunk. Szerencsére Lilynek sikerült minden egyes alkalommal a legjobb ruhákat kiválasztania a francia divatháztól, és azt kell mondanom, hogy Phoebe Tonkin mellett ő viseli a legjobban a márka kreációit. A szabásra egy rossza szavam sem lehet, hiszen a sziluett végig gyönyörűen követte a színésznő törékeny alakját; Lily vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve, valamint a vállait és a lábait is sikerült megvillantania, amitől még sejtelmesebb lett az egész. A szabás mellett imádtam az üde, nyárias színválasztást is, tagadhatatlan, hogy ez a pink árnyalat mesés összhangot alkotott a színésznő napbarnított bőrszínével és a mézszőke hajával is, az egészet pedig minimalista stylinggal koronázta meg. A megjelenését egy pár fehér Chanel magassarkú szandállal és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki.
Lily haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is egészen visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Lily pár órával később, szintén szeptember 2-án hivatalos volt a 'The King' premierjére is, amit szintén az idei Velencei Filmfesztivál hatodik napján rendeztek meg, ugyanúgy a Sala Grandeban.
A fiatal tehetség erre a nemes alkalomra igazán kitett magáért és egy hihetetlenül nőies, kifinomult darabban kápráztatott el mindenkit a vörös szőnyegen, ahol csodásan nézett ki. Lily egy púderrózsaszín, pánt nélküli és lágy esésű Chanel Couture estélyit viselt a 2019-ees őszi/téli kollekcióból, amit egy sifon sállal tettek teljessé. A színésznő szó szerint úgy nézett ki, mint egy modern hercegnő, aki most lépett ki egy Disney filmből, nem igazán találtam rá a szavakat első látásra, de azt elmondhatom, hogy ez a valaha látott legjobb outfitje, pedig soha nem láthattuk rossz szettekben. A ruha klasszikus, de mégis modern szabásával sikerült lehengerelniük, úgy nézett ki, mintha ráöntötték volna Lilyre az estélyit, ez miatt először azt hittem, hogy custom made darabról van szó, de nem. Ilyen az, amikor a stylist és a divatház veszi a fáradságot és a ruha viselőjének az alakjához igazítják a tervezést, mindenkinek ezt kellene csinálnia. A színésznő kecses alakjára ismét nagy figyelem került, remekül ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, amire nem lehet panaszkodni és természetesen a vállait is megvillantotta. A legjobban a szoknyarész könnyed és lágy esése tetszett, amiben nem csak a szél kapott bele, de maga Lily is kihasználta az ezáltal kapott lehetőségeket, sokat mozgott benne, amiért nem tudok elégszer köszönetet mondani neki, hiszen így remekül megcsodálhattuk a ruha sifon anyagát. A színválasztás is remek volt, bár elég egyszerű, amivel nem nagyon lehetett mellélőni, de megértem, hogy az első nagy premierjén nem szeretett volna hibázni. Ez a rózsaszín árnyalat is mesésen állt a bőrszínével, akárcsak a szőke hajával, de a pontot az i-re a sállal tették fel, amivel egy kis drámaiságot is bele tudtak csempészni az egészbe. Bár egyszerűnek tűnik a végeredmény, de mégis azt kell mondanom, hogy esélye lesz bekerülni az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye közé Lilynek. Kiegészítőként egy pár Chanel magassarkút és Chanel Fine ékszereket választott.
Lily haját egy egyszerű, de mégis elegáns és egy kicsit megemelt kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje is feltűnőbb lett, mint korábban; a szemeit fekete és szürke füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, de highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Lily Rose Depp x Chanel2018.07.07. 19:00, Fanni
Lily Rose Depp is jelen volt még július 3-án, kedd kora este a francia Vogue magazin 2018-as Foundation vacsorapartiján, aminek a Musee Galliera adott otthont Párizsban, a couture divathét alatt.
A 18 éves színésznő egy tőle megszokottan kacér és fiatalos, kicsit a 90-es éveket megidéző outfitben érkezett az eseményre, ahol nagyon bájosan festett. Lily egy ezüst, rózsaszín és kék színű kétrészes Chanel kreációt viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy tweed topból, valamint egy hozzá passzoló miniszoknyából állt össze. A fiatal tehetséget már viszonylag régen láthattuk nagyobb eseményen, így örültem a visszatérésének, bár azt be kell vallanom, hogy ennél jobb szettet vártam volna tőle. Félre ne értsetek, nagyon jól nézett ki, tényleg csinos és fiatalos lett a végeredmény, ami remekül illett hozzá és ebbe tényleg lehetetlen lenne belekötni, de azért azt el kell ismernünk, hogy ez talán egy kicsit túl laza volt egy ilyen gálavacsorára. Egy fotózáson, vagy egy "lazább" partin jobban megállta volna a helyét, mint egy ilyen formális eseményen. Viszont ezen kívül másba nem nagyon lehet belekötni, bár az igaz, hogy nekem személy szerint jobban tetszett volna az egész, ha a top rövidebb lett volna, míg a szoknya dereka magasabb, de szerencsére Lily kecses alakja miatt ebben a formában is előnyös volt számára. A vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, viszont a legnagyobb hangsúly a formás lábaira, valamint a lapos hasára került, aminek köszönhetően az összhatás elég merész lett. A színvilág tökéletes volt, nagyon tetszettek a friss és üde árnyalatok, főleg a sok fekete után, amiben korábban láthattuk Lily-t, pedig a világos bőrszínével ezek a halvány színek is jól néznek ki, csak megfelelően kell kiválasztani őket. Az ezüstös-fehéres alapszín a színes elemekkel, vagyis a rózsaszínnel és a kékkel kiegészítve tökéletes összhangot alkottak egymással, szóval számomra telitalálat volt és az évszakhoz is jól illett. A megjelenését egy pár arany Chanel magassarkú szandállal, szintén Chanel kistáskával és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lily haját pedig egy magasan elhelyezett, szoros copfba fogták össze. A sminkjével szintén a 90-es éveket idézte meg; a szemeit fekete és barna szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|