Logan Browning x Prabal Gurung2019.07.14. 21:13, Fanni
Logan Browning is hivatalos volt július 9-én, vagyis kedd este a 'The Lion King' világpremierjére, aminek a Dolby Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 30 éves színésznő egy elég komor és komoly, elegáns ruhát választott az eseményre, amivel nem igazán sikerült elnyernie a tetszésemet. Logan egy fekete, magasított nyakrésszel és hosszú, denevérujjakkal kiegészített, valamint elől magasan felsliccelt Prabal Gurung estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit apró narancssárga kristályokkal díszítettek fel, amivel zebramintázatot formáztak. A színésznő megjelenéseit általában szeretni szoktam, főleg a kacér és változatos stílusa miatt, ráadásul a színektől sem szokott visszariadni, de ennek semmi látszata nem volt most, amit nagyon sajnáltam. Bár annak kifejezetten örültem, hogyha nem is a megszokott módon, de jelen volt egy kis állatmintázat, amivel egy kicsit tisztelgett a film előtt és ezt tényleg értékeltem, de ezen és a cipőjén kívül semmi más nem tetszett az outfitjével kapcsolatosan. A ruha túlságosa is sötét és komor volt, ami miatt éveket öregedett Logan, kicsit sem illett hozzá, amin az sem tudott segíteni, hogy sejtelmesen megvillantotta a lábát. A magasított nyakrésztől, illeve a denevérujjaktól is megszabadultam volna, és a színésznőnek is olyan messzire el kellett volna kerülnie, amennyire csak tudja. Mondjuk azt elismerem, hogy az estélyi sziluettjével nem volt gond, hiszen a vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett emelve, de ezzel még nem tudták elfeledtetni velem a rossz részleteket, melyekkel elrontották a szettet. A fekete színválasztás volt a mélypont, ami bár jól állt Logan-nek, a sötét bőrszínével és a hajával is kiegészítették egymást, de a sötét háttér mellett már sok volt. Mondjuk a kristályokkal sikerült egy kis izgalmat és csillogást, valamint színt belecsempészniük a megjelenésébe, de ez számomra nem volt elég. Kiegészítőként egy pár sárga Le Silla magassarkút és Pandora ékszereket választott.
Logan haját egy magasabban elhelyezett, laza és rendezetlen kontyba fogták össze. A sminkje is teljesen rendben volt, sőt ez nagyon is tetszett; a szemeit fekete és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Best Dressed of the Week2018.05.19. 13:35, Fanni
Elnézést, de teljesen kiment a fejemből két "Best Dressed" szavazásnak is a végeredménye, illetve az, hogy ki kellene tenni az oldalra, szóval először lássuk is a két héttel ezelőtti győzteseket. Akkor a szavazataitok alapján Samira Wiley lett a kedvencetek, akit egy gyönyörű tengerkék Lavish Alice miniruhában láthattunk, ami aszimmetrikus szabású volt és palásttal egészítették ki. A színésznő a Hulu streaming-szolgáltató eseményén csodásan nézett ki, nekem is nagy kedvencem volt, bár bevallom, hogy megleptetek a végeredménnyel, mert ha Elle Fanning és Zendaya benne van a legjobbak között, akkor általában rájuk szoktatok a legtöbben szavazni, de most mégsem így történt. A szavazataitoknak egyébként a 24%-át sikerült megszereznie.
Az én választásom pedig Logan Browning-ra esett, aki egy mesés zöld Marc Jacobs estélyiben lépett a vörös szőnyegre, ami igazán szexi és egyben modern is volt, anélkül, hogy túl sok mindent megmutatott volna magából, a végeredmény kifejezetten ízléses, illetve elegáns maradt. A legjobban az ő esetében is a friss és tavaszias színválasztás tetszett, ami nagyszerű összhangot alkotott a sötét bőrszínével.
Köszönöm szépen ismét Mindenkinek, aki szavazott, remélem, hogy ezen a héten is velem fogtok tartani, a heti szavazást már megtalálhatjátok az oldalon! :)
Logan Browning x Marc Jacobs2018.05.11. 16:35, Fanni
Logan Browning még május 2-én, szerda kora este megjelent a 'Dear White People' második évadjának a premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg az Archlight Cinemas-ban.
A sorozat 28 éves színésznője egy kifejezetten elegáns és modern, de mégis szexi összeállításban érkezett a vörös szőnyeges eseményre, ahol fantasztikusan nézett ki. Logan egy zöld alapszínű, magasított nyakrésszel és hajtogatott részletekkel, illetve uszállyal kiegészített Marc Jacobs estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit oldalt magasan fel is slicceltek. Amikor megláttam az első képeket erről az outfitről, egyből megszerettem, a végeredmény tetőtől-talpig tökéletes lett, sőt az egyszerűsége ellenére sem mondhatjuk rá, hogy unalmas lett volna, mert az alapszín és a hibátlan styling erről tett, így az egész nagyon előkelő és számomra egyértelműen emlékezetes lett. Ez a gyönyörű zöld alapszín igazán frissítő és tavaszias volt, bár nem a legegyszerűbben viselhető árnyalat, viszont tagadhatatlan, hogy a színésznő sötétebb bőr- illetve hajszínével csodás összhangot alkotott, tényleg kellemes volt az egésznek a jelenléte és különleges volt. A szabással a görög istennők lágy és laza ruháira emlékeztetett ez a tervezés, ami finoman drámai összhatást kölcsönzött a megjelenésének, Logan alakja számára pedig nagyszerű választásnak bizonyult, hiszen a megfelelő helyeken igazán jól kihangsúlyozta a kecses alakját, így nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a csípőjére is, de leginkább a lábait tudta kiemelni, amit elég bátran meg villnatott a fotósok előtt. Egy kicsit egyébként ebbe a részletbe bele tudok kötni, mert úgy gondolom, hogy a felvágás lehetett volna egy kicsit visszafogottabb, mert nagy volt a veszélye ebbe a formában egy nagyobb villantásnak, igaz ezt most megúszta, de legközelebb jó lenne, ha erre figyelnének. Ezeken a képeken sajnos nem látszi, viszont a magasított nyakrészből indult ki egy féloldalas palástrész, amiből a hosszú uszály alakult ki, ez pedig igazán egyedi megoldásnak bizonyult, amivel kellőképpen előkelővé tudták tenni az outfitjét. Kiegészítőként egy pár arany Christian Louboutin magassarkút, illetve Jennifer Fisher és Marc Jacobs ékszereket választott.
Logan haját egy nagyon vagány, fonatokból összeálló, nagy és magasan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje szintén izgalmas, de sokkal visszafogottabb lett; a szemeit barna és fekete, enyhén füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highlighter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira nude színű rúzs került, ami helyett használhattak volna egyébként egy kicsit sötétebb árnyalatot is.
|