Ruth Wilson x Erdem2016.12.01. 10:27, Fanni
Ruth Wilson október 27-én, csütörtök este megjelent a 2016-os Fashion Group International Night of Stars Gálán, amit a new yorki Cipriani Hotelben rendeztek meg.
A 'The Affair' 34 éves színésznője a gálára egy feltűnő és barokk stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre. Ruth egy fekete és ezüst színekből összeálló, fodrokkal, virágmintákkal és kivágásokkal díszített, magasított nyakú és A-vonalú Erdem estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a midiruha változatot az előző posztban már bemutattam Emma Stone-on. Igazából ha a két megjelenés közül választanom kellene, akkor minden gondolkodás nélkül Emmát mondanám, mivel az ő szettje sokkal összeszedettebb lett ennél. Ruth számára a ruha szabása nagyon előnytelen volt, az alakját egyáltalán nem emelte ki, sőt a felsőrészét a pufi vállrésszel még meg is szélesítette ez a darab, de legalább a dereka rendesen ki lett emelve, ha másra nem is került nagyobb hangsúly. Ezek mellett még a magasított nyakrész sem nyerte el a tetszésemet. A színésznő sokszor választ merész és ehhez hasonlóan izgalmas darabokat a vörös szőnyegre, de nem mindig jön össze neki, sokszor ezek nem működnek rajta és sajnos most ez is ebbe a kategóriába tartozott, amit sajnáltam, mivel a színek neki is nagyon jól álltak és rajta még a túldíszítettség is remekül működött. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkú szandállal tette teljessé, ékszereket pedig nem viselt.
Ruth haját egy laza és kicsit rendezetlen kontyba készítették el, ami a ruha mellett egyáltalán nem nézett ki jól. A sminkje viszont teljesen rendben volt és tetszett is; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Ruth november 13-án, vasárnap este pedig hivatalos volt a 62. alkalommal megrendezett London Evening Standard Theatre Awards-ra, aminek a londoni The Old Vic Theatre adott otthont idén is.
A Goldeb Globe díjas brit színésznő a vörös szőnyegre most egy sokkal egyszerűbb, elegáns és romantikus stílusú ruhában érkezett, ahol igazán csodásan festett. Ruth egy fehér, ejtett vállú és nyakpánttal kiegészített, egyenes szabású Erdem estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit kisebb és nagyobb virágmintákkal díszítettek fel. Az előző választásához képest ez már sokkal, de sokkal jobban nézett ki, tetszett az egyszerűsége és a letisztultsága, ami sokkal jobban állt a színésznőnek. A színválasztás ezúttal is remekül nézett ki, a bőrszínével és a hajával is nagyon jól mutatott a végeredmény, isteni összhangban voltak, sőt még a kék szemeit is sokkal jobban kiemelték ezek az őszies árnyalatok. A szabás pedig szerencsére hibátlan lett, most sehol sem tudok belekötni, még annak ellenére sem, hogy az alakja nem igazán lett kiemelve, de a vállaira nagy hangsúlyt helyeztek, amitől visszafogottan szexi lett az összahatás. Kiegészítőként egy pár fekete, platformos Charlotte Olympia magassarkú szandált választott, ékszereket pedig most sem viselt.
Ruth haja most szerencsére leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza és nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje most egy kicsit feltűnőbb és bronzosabb lett; a szemeit enyhén füstös barna sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót és egy kis bronzosítót vittek fel, míg az ajkaira tégla piros matt rúzs került.
Dita Von Teese x Ulyana Sergeenko Couture & Ralph & Russo Couture2016.11.27. 14:00, Fanni
Dita Von Teese is hivatalos volt még október 24-én, hétfő este az 2016-os InStyle Awards-ra, amit a los angelesi Getty Centerben rendeztek meg idén is.
A 44 éves modell erre az alkalomra egy kifinomult, a stílusához hűen szexi és vintage stílusú darabban érkezett a fekete szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Dita egy piros, fekete és sötétzöld színekből összeálló mélyen dekoltált és enyhén asszimetrikus szabású, virágmintákkal díszített Ulyana Sergeenko Couture custom made darabot viselt. A ruhával az igazat megvallva semmi problémám nem volt, hiszen a modell stílusát remekül tükrözte, nőies és szexi volt, a szabása is teljesen rendben volt, a derekára és a csípőjére, valamint a dekoltázsára is nagy hangsúly került. A színeket is imádtam, a világos bőrszínéhez és a sötét hajához is tökéletesen passzoltak, így isteni összhangot alkottak egymással ezek a sötétebb, őszies árnyalatok. Viszont a mintázat és a ruha ujjának a szabása nem igazán nyerték el a tetszésemet, ezek voltak azok az apró részletek, amelyeken változtattam volna, viszont így sem voltak igazából rosszak. A minta számomra, főleg ezzel a színkombinációval egy kissé öreges és ódivatú volt számomra, a bő ujjak pedig előjtelenek és túl hosszúak voltak Dita számára, de ezeken kívül tényleg lehetetlen bármi másba belekötni, de ettől függetlenül nem ez lesz a kedvenc megjelenésem tőle. A végeredményt egy pár zöld Christian Louboutin magassarkút, arany Jimmy Choo clutch-ot és Hearts on Fire ékszereket választott.
Diat haja szokás szerint leengedve maradt, amit oldat elválasztva, a 20-as éveket idéző hullámokba készítettek el a megszokottak szerint. A sminkje is a klasszikus vonalat követte; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira egy élénk piros rúzst vittek fel.
Dita pár nappal később, pontosabban október 27-én, péntek este pedig megjelent a 2016-os amfAR Gálán, amit a hollywood-i Milk Studios-ban rendeztek meg.
A modell ismét egy hihetetlenül kifinomult, elegáns és nőies szettben lépett a fekete szőnyegre a fotósok elé, ahol csodásan festett. Dita most egy sötétkék, ezüst színű csipkeanyaggal kiegészített, alakkövető és tömött vállú Ulayana Sergeenko Couture estélyit viselt, amit még egy hosszabb uszállyal is kiegészítettek és ezt is szintén kifejezetten az ő számára terveztek meg. Bevallom ez a darab már sokkal jobban tetszett az előzőnél, viszont egy apró részletbe itt is beletudok kötni, ami a magasított vállrész lenne, sajnos nekem ez egyszerűen nem tetszik. Az estélyi egyébként egészen egyszerű és letisztult volt, viszont a dekoltázsánál és a hátán elhelyezett csipke részletek egy kicsit sejtelmesebbé és érdekesebbé varázsolták a végeredményt, amiben a drámaiság is megtalálható volt. A szabás tökélets volt, a vékony dereka és a formás csípője is istenien ki lett emelve, amitől kacér és visszafogottan dögös lett az összhatás. Bár egy kicsit bánom, hogy mindig a már megszokott és bejáratott stílusú darabokat viseli, viszont másba igazából nem is tudom elképzelni, de azért mégis jó lenne, ha egy kicsit megpróbálnak kísérletezgetni. A színválasztás tényleg nagyon egyszerű és hétköznapi lett, de a szabás és a már emlegetett csipkés részletek ezen segítettek, így összességében egyáltalán nem egy unalmas összeállítást láthattunk Dita-tól. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút, fekete Edie Parker clutch-ot és Henri Sillam ékszereket választott.
Dita haja ismét a megszokottak alapján készült el, amin ugyancsak nem szeret változtatni. Ez alapján a sminkje is ugyanolyan lett, mint az utóbbi 10 évben; a szemeit fekete, cicás tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy tüzes piros rúzs került.
Dita Von Teese november 13-án, vasárnap este pedig megjelent a 2016-os London Evening Standard Theatre Awards-on, amit a Londonban található The Old Vic Theatreben rendeztek meg.
A 44 éves modell ismét igazán kitett magáért és egy lélegzetelállító megjelenést láthattunk tőle, ami hihetetlenül szexi és elegáns volt. Dita most egy sötétkék, bársonyból elkészített, mélyen dekoltált és arany részletekkel díszített Ralph & Russo Couture egyenes szabású estélyit viselt a 2015-ös őszi/téli kollekcióból. Először is nagyon jó volt újból a vörös szőnyegen látni brit divatház egyik gyönyörű kreációját, hiszen a Cannes-i Filmfesztivál óta nem igazán próbálkoztak ezeknek a daraboknak a viselésével a hírességek, és igazából nem is értem, hogy miért, hiszen a Velencei és a Torontói, vagy éppen Londoni és a Római Filmfesztiválokon is ott volt a lehetőség, de senki nem élt vele, így boldog voltam, hogy hónapok óta először, pont a modell hozta el számomra a várva várt visszatérését a márkának, ami egyszerű, de mégis csodás lett. A színválasztás most is igazán visszafogott és klasszikus lett, a kék és az arany is nagyon jól bevált színek, így ezekkel nagyon nehéz mellélőniük, egymással párosítva pedig remek kontrasztot alkottak egymással és az estélyi is sokkal izgalmasabb lett. A szabásba sem lehet egyáltalán belekötni, hiszen Dita alakja ez alkalommal is tökéletesen ki lett emelve, a derekára, a csípőjére és természetesen a dekoltázsára is nagy hangsúlyt helyeztek, de a végeredmény még így is kifinomult és visszafogott maradt, a ló túloldalára nem sikerült átesnie. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkú szandállal, sötétkék Charlotte Olympia clutch-csal és Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Dita az előzőekhez képest most egy nagyon minimális szinten változtatott a haján, amit most nagyobb hullámokba sütöttek be neki. A sminkje viszont a megszokott kerékvágásban készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira a már megszokott és bejáratott élénk piros rúzst vitték fel, ami egyébként remek kontrasztot alkotott a sötétkék estélyivel.
|