Jodie Foster x Louis Vuitton & Givenchy Couture2021.07.10. 15:09, Fanni
Jodie Foster július 6-án ellátogatott a zsűritagok photocalljára a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál első napján, amit a tengerparton rendeztek meg. Bár ő nem zsűri, azonban a nyitó gálán átvehette a tiszteletbeli Palme d’Or díjat.
Az 58 éves színésznő a délelőtti eseményre egy nagyon visszafogott, teljesen hétköznapi szettet választott a stylistja segítségével, amiben úgy nézett ki, mint aki éppen golfozni vagy teniszezni indult. Jodie egy fekete-fehér Louis Vuitton outfitet viselt a 2021-es Resort kollekcióból, ami egy rövid ujjú ingből és egy teniszszoknyából állt össze. A választásával szerintem mindenkit meglepett, már csak azért is, mert azért ennél izgalmasabb ruhákat szokta viselni a sztárok a premier előtt is, de úgy néz ki, hogy Marion Cotillard mellett Jodie is inkább a laza, sportos összeállításra szavazott. Amivel nincs is semmi baj, egyszerűen fura volt ilyen megjelenést látni, ráadásul rögtön az első napon. Ennél nyilván mindenki nagyobb durranásra számított a színésznőtől, még akkor is, ha inkább a minimalista stílusáról ismert. Túl sok mindent erről a megjelenésről nem is lehet elmondani, de azt legalább igen, hogy a képek alapján Jodie nagyon is jól érezte magát benne, magabiztos volt és ez számomra nagyon fontos.
A végeredmény tényleg laza volt, a hanyag elegancia jellemezte, hiszen még a pólót sem tűrték be a szoknyába, amit egyébként sajnáltam, mert úgy legalább szépen ki lett volna emelve a színésznő vékony dereka. Azonban nem panaszkodom - legalábbis megpróbálom -, mert tetszett a kacér lábvillantás. Abban szerintem megegyezhetünk, hogy ez a vonal a korához nem annyira passzolt, nekem iskoláslány vibe-ja volt, és túlságosan is a 90-es éveket idézte meg bennem, mintha Britney Spears "... Baby One More Time" videóklipjéből szabadult volna ki Jodie. A fekete-fehér színvilág megszokott a színésznőtől, ezzel nem okozott meglepetést, az enyhén napbarnított bőréhez is jól passzolt, a visszafogott arany részletek pedig egy kis csillogást vittek a végeredménybe. A megjelenését egy pár fekete Louis Vuitton magassarkúval VRAI ékszerekkel tette teljessé.
Jodie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje nagyon letisztult és természetes lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan pirosították, míg az ajkaira nude rúzst vittek fel.
Jodie néhány órával később már a vörös szőnyegen találta magát, hiszen ő is jelen volt július 6-án az 'Annette' premierjével egybekötött nyitó ceremónián a Palais des Festivalsban, ahol a díját is átvehette.
A kétszeres Oscar-díjas színésznő megjelenésétől még az állam is leesett, egy igazán nőies és előkelő összeállításban lejtett végig a vörös szőnyegen, amiben elbűvölően festett. Jodie egy hófehér, apró kivágásokkal kiegészített, valamint kristályokkal díszített Givenchy Couture estélyit viselt, amit kifejezetten neki terveztek erre az alkalomra. A színésznő ismét bebizonyította, hogy a kevesebb néha több, sőt Marion Cotillardhoz hasonlóan sikerült javítania a megjelenésén, a premieren pedig egy csodás szettben láthattuk. Meglepett, hiszen nem túl gyakran láthatjuk ennyire nőies darabban, de mégis nagyszerűen passzolt hozzá, eladhatóvá tudta tenni az egészet.
A stylistja remek munkát végzett, tényleg tudja, hogy kihez mely szabások illenek, egyszerűen imádtam az estélyi vonalait, ráadásul Jodie alakját is tökéletesen végigkövették, így a dereka és a csípője is megfelelő figyelmet kapott benne, de mégsem estek semmivel sem túlzásba. A vállainál elhelyezett apró kivágásokkal pedig egy kis sejtelmességet is belevittek az elegáns összeállításba. A fehér alapszín Jodie kedvencei közé tartozik, azonban a letisztult árnyalat ismét jó választásnak bizonyult, főleg a gyönyörű kristályokkal kiegészítve, hiszen így izgalmasabb lett az összhatás. A kiegészítőkkel nem estek túlzásba, amit nem is bánok, mivel a ruhán volt elég csillogó elem, amivel felkeltette a figyelmünket. A szett mellé egypár Givenchy magassarkút és Chopard ékszereket párosítottak.
Jodie haján nem változtattak semmit, és a sminkje is hasonlóan visszafogott maradt, ahogy azt a photocall során láthattuk, viszont az egyszerű beauty look remek befejezése volt a megjelenésének.
Pheobe Dynevor x Louis Vuitton2021.04.26. 17:09, Fanni
Pheobe Dynevor is hivatalos volt március 7-én, vasárnap a 2021-es Critics' Choice Awardsra, aminek a Santa Monicaban található Baker Hangar adott otthont.
A 'Bridgerton' 26 éves színésznője egy eléggé vagány, de mégis elegáns ruhát választott erre az alkalomra. Pheobe egy fekete, pántokkal és ezüst fém részletekkel díszített custom made Louis Vuitton bőr koktélruhát viselt. A fiatal színésznő megjelenéseiről eddig még nem írtam és bevallom, hogy nem is nagyon követtem a választásait, de úgy tűnik, hogy ezentúl jobban kell figyelnem rám is, mert kiemelkedő outfiteket várhatunk tőle és a stylistjától, Nicky Yates-től. A mostani összeállítás eléggé egyszerű lett, de a bőr anyaghasználattal mégis sikerült vadabbá varázsolniuk a végeredményt, ami így friss és szexi lett a megítélésem szerint. Bár abban nem vagyok biztos, hogy személyesen, a vörös szőnyegen is ugyanezt a darabot viselte volna, de örülök, hogy a virtuális eseményen egy kicsit bevállalósabb volt ő is.
A francia divatház pedig megint kitett magáért, lassan úgy gondolom, hogy csak custom made darabokat kellene tervezniük, mert az idei díjátadószezon alatt szó szerint taroltak az egyedi kreációkkal. Igaz, ez a többi ruhához képest megszokottabb volt, túl sok váratlan részlet nem kapott helyet, de mégis működött és jól passzolt Pheobe-hez. A szabás fantasztikus volt, remekül ki lett emelve benne az alakja, így a színésznő vékony derekára és a vállaira is elég nagy figyelem került, ráadásul még a vállait és a lábait is sikerült megvillantania. A ruhán a legizgalmasabb részlet egyértelmű, hogy az ezüst, fémes díszítés volt, így textúrát adtak az anyagnak, míg a pántokkal egy kicsit érdekesebbé tették az egészet. A fekete alapszín most jó választásnak bizonyult, Pheobe világos bőrszínével és a hajával is megfelelően kiegészítették egymást. A styling minimalista, és letisztult volt, a ruha mellé egy pár Louis Vuitton magassarkú szandált és Ana Khouri ékszereket választottak.
Pheobe haját szoros kontyba készítették el, bár szerintem leengedve jobban mutatott volna a hátára omolva. A sminkje viszont tetszett a maga visszafogottságával együtt; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude rúzs került.
Viola Davis x Greta Constantine, Duro Olowu & Louis Vuitton2021.04.05. 12:33, Fanni
Viola Davis még március 7-én, vasárnap hivatalos volt a 2021-es Critics' Choice Awardsra, amit a megszokottak szerint Santa Monicaban rendeztek meg a Baker Hangarban, viszont a jelöltek, így a színésznő is online, az otthonából jelentkezett be az eseményre.
Az 53 éves színésznő ennek ellenére is megadta a módját, és úgy öltözött fel, mintha ott lett volna a vörös szőnyegen, sőt ott is volt, hiszen a képeken azon pózolt az udvarában. Viola egy élénk kék, bővebb szabású Greta Constantine estélyit viselt a 2021-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit merev fodrokkal díszítettek fel. A Golden Globe díjátadón viselt élénk színű, mintákkal tarkított ruhájánál egy fokkal visszafogottabb volt ugyan, de ugyanolyan drámai és előkelő. Miután az előző eseményen kilépett a megszokott komfortzónájából, most visszatért a monokróm stílushoz, így minták nem kaptak helyet a ruhán, azonban ez a csodás kék alapszín legalább, annyira izgalmas volt, mint a korábbi megjelenése. Imádom, amikor ilyen feltűnő árnyalatokat visel, mert ezzel nemcsak kitűnik a tömegből, hanem szó szerint életre is kel a színésznő, remekül állnak neki ezek a színek, a sötét bőrszínével csodás kontrasztot alkotott ez a kék is. Bár a ruha minta nélküli volt, de a sziluettnek köszönhetően mégis lélegzetelállító lett az egész.
A szabásról érdemes kiemelni, mivel Viola-t általában alakkövető darabokban láthatjuk, így most ezzel kísérletezett és kilépett a megszokott komfortzónájából. Ez a bővebb, A-vonalú kreáció igaz, hogy nem emelte ki az alakját, sőt inkább eltakarta azt, de mégis valamilyen csoda folytán előnyös volt számára és nem veszett el a teste benne. Bevallom, hogy nekem egyáltalán nem hiányzott a megszokott szabásvonal, tetszett, hogy valami újdonságot láthattunk tőle és azt sem bántam, hogy a csípője vagy éppen a dereka nem lett kiemelve benne, mert a pózolásával sikerült az egészet eladni számomra, az összhatás pedig tökéletes lett. Az pedig külön öröm, hogy nem a megszokott, kedvenc designereit viseli mostanában, hanem új tervezők alkotásait, mert egy kicsit már kezdett kiszámítható lenni a vörös szőnyegen a sok Michael Kors ruhával. A kék szín mellett természetesen a fodrok hatalmas pluszt adtak hozzá a megjelenéséhez, ami a pont volt az i-n. A styling minimalista volt, viszont a hatalmas fém fülbevalóval ellopták a show-t, ami számomra csak a jéghegy csúcsa volt, egyszerűen imádtam. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, illetve Lorraine Schwartz és KatKim ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Viola a haját szabadon viselte, amit a gyönyörű természetes göndör fürtjeibe szárítottak be. A sminkje a megszokott volt, jól passzolt a ruhához; a szemeit világoskék és fekete szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira barna rúzs került.
Viola néhány nappal később a 2021-es NAACP Image Awardsra is hivatalos volt, amit még március 27-én, szombaton rendeztek meg a Pasadena Civic Auditoriumban, Pasadenaban, valamint virtuálisan.
A színésznő ez alkalommal az idei Golden Globe-os megjelenését idézte meg, ismét egy játékos és feltűnő darabban láthattuk, amivel megint tarolt. Viola egy sötétkék alapszínű, pink, világoskék és narancssárga mintázattal díszített és peplummal kiegészített custom made Duro Olowu szellőszabású estélyit viselt, amit visszafogottan dekoltáltak és alul fekete tüllel tettek teljessé. A színésznő megjelenései egyszerűen feltöltenek, ha ránézek erre az outfitjére akkor mosolyognom kell, mert tényleg vidám és élettel teli volt. A kis Greta Constantine "laza" outiftje után ismét visszatért a feltűnő mintákhoz, és újból egy fekete tervező kreációját láthattuk rajta, amit a nigériai származású brit designer kifejezetten Viola számára készített. A február végi outfitjéhez hasonlóan nem csak a nagy mintákhoz, de a sellőfazonhoz is visszatért, ami úgy tűnik, hogy rövid idő alatt az új kedvenc sziluettje lett. Mondjuk megértem, mert csodása alakot varázsol mindenkinek. Azonban bármennyire is tetszett az összhatás, mégsem ez a kedvencem, el is mondom, hogy miért...
Annak ellenére, hogy a gála egyik legjobb megjelenése Violáé volt, mégis úgy érzem, hogy egyszerűen túl sok minden történt a ruhán, a minták, az élénk színek, a peplum, a fekete tüll és a sellőszabás együtt nem működött, nem tudtam, hogy mire figyeljek, hiszen az egyik elterelte a másikról a tekintetet. Én személy szerint az alul elhelyezett tülltől és a peplumtól mindenképpen megszabadultam volna a frissebb befejezés érdekében. Mindennek ellenére más miatt nem tudok panaszkodni, hiszen előnyös volt Viola számára az estélyi minden szempontból. Örültem, hogy nem V-alakú kivágást kapott a ruha, mert ez az U-alak sokkal előnyösebb volt számára, sőt fiatalosnak mondanám. A színésznő vékony dereka is maximálisan ki lett hangsúlyozva benne. És igaz, hogy nem tetszett, de tagadhatatlan, hogy a peplum még formásabb alakot varázsolt Viola számára. A színvilág kellemes volt, jó volt ránézni az élénk árnyalatokra, amelyek egymással is jól mutattak, de a sötét bőrszínével kiegészítve még lehengerlőbb volt az egész. Örülök, hogy mostanában nemet mond a korábban megismert (egyértelműen tökéletes, de már-már unalmas és ismétlődő) megjelenéseire/választásaira, és idén olyan tervezők ruháiban láthatjuk, akiket még nem igazán ismer a közönség, mert ettől lesz igazán izgalmas az egész és látszik, hogy Viola is nagyon élvezi mindezt. A styling ismét egyszerű lett, ahogy azt a ruha is megkövetelte; kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, illetve Boucheron ékszereket választott.
Viola a haját ez alkalommal laza hullámokba besütve viselte, oldalt elválasztva. A sminkje pedig a megszokott volt; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát erőteljesen kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
Végül pedig Viola tegnap, vagyis április 4-én virtuálisan megjelent a 2021-es Screen Actors Guild Awardson is, aminek a Los Angelesben található Shrine Auditorium adott otthont.
Az 53 éves színésznő akit két díjra is jelöltek egy modern és szexi, sikkes összeállításban csillogott az otthonában. Viola egy élénk, neonzöld Louis Vuitton estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és elől mindkét oldalt magasan felslicceltek, végül merev vállrésszel és ezüst és arany flitterekkel egészítettek ki. Ha választanom kellene a most bemutatott három outfitje közül, akkor gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy ez volt a legnagyobb kedvencem, és rögtön el is mondom, hogy miért. Ismét sikerült meglepnie Nicolas Ghesquiére-nek, ahogy azt már többször is megtette az idei díjátadószezon alatt. Tényleg hihetetlen számomra, de imádom az idei custom made tervezéseit, amelyek egytől-egyig izalmasak és tökéletesek. A tervező nem az élénk ruhákról híres, de mégis bátor volt és úgy tervezte meg ezt az estélyit, hogy Viola személyisége remekül visszatükröződik róla, akárcsak a színek iránt érzett szerelme. Az előző megjelénései elég klasszikus stílusúak voltak, sőt drámaiak, ezzel viszont bebizonyította, hogy könnyen tud vagány és szexi lenni, amit imádtam tőle.
Áttérve a szabásra, nekem kifejezetten tetszett a felsőrész kicsit sportosabb kialakítása (engem személy szerint a mély kivágás és a vastagabb vállrész a sportmelltartókra emlékeztetett, csak sokkal kifinomultabb, elegáns formába csomagolva), ami nem újdonság a márkától, hiszen a francia divatház sokszor ezt a vonalat képviseli, a sportos részleteket szívesen csempészi bele a ruhákba a tervező. A merev vállrésszel a modern elemeket a 80-as évek stílusjegyeivel párosították, amit annyira szeretek, a mély kivágással pedig finoman sejtelmessé tették a megjelenését. A ruha egyenes sziluettje is nyerő választás volt Viola számára, ugyanolyan előnyös volt számára ez a szabás is, mintha alakkövető estélyit viselt volna. Én azt látom, hogy a sztárok valamilyen oknál fogva sokkal bátrabbak, mint korábban és ez szerintem Viola esetében is azért van így, mert az otthona kényelméből követheti a díjátadókat. Nem kell kilépnie a biztonságos környezetéből, ahol a megszokottnál is magabiztosabb mindenki és ez azért sokat számít, a színésznő is felszabadultabb az idei képeken és sokkal többet kísérletezik a megjelenéseivel. Visszatérve magához a ruhához, a gyönyörű neonzöld alapszín mellett, ami csodásan mutatott Viola sötét bőrszíne mellett a másik izgalmas részlet az oldalt elhelyezett flitteres díszítés volt, amit egyesével varrtak fel a ruhára, a nap sugarai pedig gyönyörűen csillogtak rajta a képeken. A styling ismét visszafogott és egyszerű lett, amit nem bántam, de a fehér gyöngyös fülbevalója helyett egy fém darabot választottam volna, ami az outfithez jobban illene. A megjelenését egy pár Louis Vuitton magassarkúval, illetve Forevermark ékszerekkel koronázta meg.
Viola most egy hosszú, egyenes parókát viselt a hátára omolva, amit középen választottak el és számomra ez tette teljessé az összhatást. A sminkje a megszokottnál sokkal frissebb és egyszerűbb lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t használtak, befejezésül rózsaszín rúzs került az ajkaira.
Regina King x Louis Vuitton2021.04.05. 11:29, Fanni
Regina King is jelen volt a 2021-es Golden Globe Awardson, amit még február 28-án, vagyis vasárnap rendeztek meg két helyszínen (Los Angelesben és New Yorkban), valamint virtuálisan.
Az 50 éves színésznő és rendező egy modern, de mégis elegáns, futurisztikus stílusú outfitben csillogtatta meg a vagányabb oldalát. Regina egy fekete-ezüst, aszimmetrikus szabású custom made Louis Vuitton estélyit viselt, amit apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel. Akárcsak Nicole Kidman esetében, most is meglepődtem, hogy ezt a tervezést a francia divatház tervezte, mert ránézésre erről is Versace-t mondtam volna, hiszen erősen díszített, szexi és aszimmetrikus szabású, és ezeket az elemeket gyakran láthatjuk Donatella Versace-től. Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de a legjobb ruhákat az idei gálán az LV, vagyis Nicolas Ghesquiére tervezte, és ilyet ritkán mondok. Regina mostanában fantasztikusan öltözködik, bár korábban sem voltak problémák a választásával, de az elmúlt időszakban egy kicsit bátrabb és nem a legbiztonságosabb ruhákat választja a stylistjával, amit nagyra értékelek. Ezzel a szettel pedig sikeresen magára terelte a figyelmet, az egyik kedvencem lett, amit eddig valaha láthattunk tőle.
A szabás a maga egyszerű sziluettjével nagyszerű volt, végig tökéletesen követte a színésznő alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is istenien ki lett hangsúlyozva. Igen, ez teljesen megszokott, klasszikus szabás volt, viszont a felsőrész izgalmasabb, aszimmetrikus kialakításának köszönhetően egyből sikerült megfűszerezniük a végeredményt, ráadásul így még a vállát is meg tudta villantani. Utóbbi azért volt fontos, mert az estélyi elég zárt volt, viszont ezzel a kis kivágással egy kicsit frissítettek rajta és kacérabb lett a megjelenése. A pontot az i-re egyértelműen az ezüst flitterekkel tették fel, nagyon tetszett, hogy a ruha közepén helyezték el ezeket az apró díszítőelemeket, mivel az így kialakított illuzióval még formásabb alakot varázsoltak Reginának, az összhatás viszont modern stílusú lett, egy kis futurisztikus beütéssel. A fekete alapszín egyébként teljesen hétköznapi volt, de mégis az ezüsttel sikerült az egészet feldobniuk. A styling eléggé visszafogott lett, bár ezt nem is bántam, mert így tényleg minden figyelem a ruhán maradhatott. A megjelenését egy pár fekete Louis Vuitton magassarkúval és Forevermark ékszerekkel tette teljessé.
Regina haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egy kicsit megemelve viselt, lágy hullámokba beszárítva. A sminkje füstös és szexi lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira nude rúzst vittek fel.
Nicole Kidman x Louis Vuitton2021.04.03. 14:50, Fanni
Nicole Kidman szintén a meghívott vendégek és a jelöltek között volt a 2021-es Golden Globe díjátadón, amit még február 28-án, vasárnap rendeztek meg két helyszínen (Los Angelesben és New Yorkban), valamint virtuálisan.
Az 53 éves színésznő egy elegáns, de ugyanakkor a maga visszafogott módján mégis vagány outfitet választott az eseményre, amiben csodásan nézett ki. Nicole egy fekete, finoman alakkövető és magasított nyakrésszel kiegészített custom made Louis Vuitton estélyit viselt, amit rövid uszállyal egészítettek ki és arany-ezüst, kristályokkal díszített lánccal díszítettek fel. Bevallom, hogy meglepődtem, amikor a stylistja Instagram oldalán megláttam, hogy a színésznőt a francia márka öltöztette ez alkalommal, mivel én Versace ruhára tippeltem volna a fémes részletek és a láncok miatt. Ráadásul a színésznőt nem túl gyakran láthatjuk LV darabokban, Versace-ben viszont annál többször, szóval minden szempontból meglepő volt az outfitje. Bár a ruha túl sok újdonságot nem tartogatott számunkra, egészen visszafogott volt, viszont a díszítőelemekkel sikerült egy kicsit izgalmasabbá tenniük a megjelenését. A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy ezt a ruhát Nicolas Ghesquiére tervezte, akinek a kreációival gyakran nem értünk egyet, főleg ha a vörös szőnyegen láthatjuk viszont. Általában a sportosabb, szexibb vonalat képviseli a francia tervező, de most tőle is valami mást láthattunk, ami kifejezetten friss látvány volt tőle, így nem lehet panaszkodni.
A szabás csodás volt, látszik, hogy tényleg Nicole számára tervezték, mivel végig tökéletesen követte a kecses alakját, a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, finoman pedig a vállait is megvillanthatta. Egyáltalán nem bántam a magasított nyakrészt sem, mert ez a fazon jól passzol a színésznő hosszú nyakához és a magasságához is, egyáltalán nem nyomta össze a ruha. Bár Nicole gyakran visel élénk színeket, de most mégis egy klasszikus és biztonságos fekete árnyalat mellett döntött, aminek először nem örültem, viszont nekem is el kell ismernem, hogy az új vöröses-szőke hajszínével és a világos bőrszínével csodásan kiegészítették egymást. Azonban egyértelmű, hogy a megjelenését az ezüst-arany, kristályokkal díszített lánccal sikerült új szintre emelniük, amitől egyből glamúrosabb lett a megjelenése. A styling egyszerű volt, de a ruha mellett nem is volt szüksége feltűnő darabokra. Kiegészítőként egy pár Louis Vuitton magassarkút, illetve Cathy Waterman ékszereket és Omega karórát választott.
Nicole a haját a természetes, göndör formájában viselte, amit magasan felcsatoltak. A sminkje elég feltűnő és mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira bordó matt rúzst vittek fel.
|