Maddie Ziegler x Chanel2019.08.17. 21:29, Fanni
Maddie Ziegler szintén jelen volt a 2019-es Teen Choice Awards-on, amit még augusztus 11-én, vagyis múlt vasárnap rendeztek meg a megszokottakkal ellenkezőleg most a tengerparton, a kaliforniai Hermosa Beach-en.
A 16 éves táncos egy friss és fiatalos, ráadásul kacér összeállítást választott ki a stylistjával erre az alkalomra. Maddie egy világoskék alapszínű, kétrészes Chanel nadrágkosztümöt viselt a 2002-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit a megszokott "CC" logóval díszítettek fel, valamint narancssárga részletekkel egészítettek ki. A tervezés mára már vintage darabnak számít, én kifejezetten örültem ennek a kis stílusbeli visszaugrásnak, kifejezetten jót tett Maddie-nek, bár ő általában jól szokott kinézni az eseményeken és most sem okozott csalódást számomra, aminek nagyon örültem. Az egészben az élénk, igazán nyárias, üde színválasztás volt a kedvencem. Ez a világos, de mégis élénk kék alapszín remek választás volt a fiatal tehetség számára, hiszen a napbarnított bőrszínével és a világosbarna hajával is mesés összhangot alkotott, ráadásul a narancssárga részletekkel kiegészítve még izgalmasabb lett az egész, valamint kontrasztot csempésztek bele a megjelenésébe. Egyetlen apróságba tudok belekötni, mégpedig a fekete táskába, ami lehetett volna hasonlóan narancssárga, esetleg fehér, de a fekete túlságosan is komor volt a játékos szett mellé, erős túlzásnak éreztem, viszont a szintén vintage, arany fülbevalókat imádtam. A szabással sem volt gond, bár Maddie alakja nem lett kiemelve, de ezt nem is bántam, főleg a kora miatt, illetve azért sem, mert a blézer alatt nem viselt semmit, így megvillanthatta egy kicsit a hasát, valamint a dekoltázsára is irányult egy kis figyelem. Összességében egy fiatalos és frissítő, nyárias összeállítást láthattunk a fiatal táncoson, ami remekül állt neki. Kiegészítőként egy pár pink, átlátszó Andrea Wazen magassarkút, fekete vintage Chanel táskát, valamint szintén vintage Chanel fülbevalót választott.
Maddie haját egy középen elválasztott, szoros copfba készítették el, ami nyerő választás volt az outfitje mellé. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, világoskék tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Maddie Ziegler x Ralph Lauren2018.05.06. 16:36, Fanni
Maddie Ziegler is hivatalos volt még május 3-án, csütörtök este a Tiffany & Co. ékszermárka Paper Flowers partijára, amit New Yorkban rendeztek meg.
A 15 éves táncosnő egy egyszerű, de nagyszerű és klasszikus stílusú outfitet választott erre az alkalomra, amiben nagyszerűen nézett ki. Maddie egy kétrészes, szürke alapszínű Ralph Lauren tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy pánt nélküli bustier felsőből és egy hozzá passzoló, egyenes szárú nadrágból állt össze, melyeket négyzetrácsos mintázattal díszítettek fel. A választása talán túl felnőttesnek tűnhet, de ez remek alternatíva volt a fiatal kora miatt a mostanában nagyon trendi és népszerű nadrágkosztümök helyett, melyek tényleg elnyelték volna, de ez kifejezetten jól állt neki és tökéletes választás volt számára. A szabás hihetetlenül tökéletes volt, ha a két szememmel nem látom, akkor el sem hiszem, hogy sikerült ilyen jól az alakjához alakítaniuk a stylistjával, de sikerült és ez hatalmas plusz pontot érdemel. Maddie vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, valamint a vállaira is felhívták a figyelmünket. Egyetlen dolog van, amibe egy kicsit bele tudok kötni, az pedig a felsőrész lenne, ami a melleinél egy kicsit szűkebb volt, mint kellett volna, de szerencsére még így sem esett túlzásokba és nem mutatott meg túl sokat magából, hanem kellemesen lett kacér a végeredmény. A színvilág számomra modern volt, ez alkalommal a szürke alapszínt egyáltalán nem mondanám unalmasnak, sőt a táncos bőrszínével és a barna hajával is remek összhangot alkotott, míg a mintázattal sikerült egy kicsit lágyítaniuk az egészen, kicsit játékosabb lett a megjelenése, amin még a zsebekkel is sokat tudtak segíteni. Kiegészítőként egy pár fekete Vince Camuto magassarkú szandált és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Maddie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és szögegyenesre vasalva viselt, ami szintén nagyot dobott a sikkes végeredményen. A sminkje pedig friss és üde lett; a szemeit bronzos szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Maddie Ziegler x Marc Jacobs2017.08.24. 11:03, Fanni
Maddie Ziegler is hivatalos volt a 'Leap!' premierjére augusztus 19-én, szombat délután, amit a Los Angelesben található The Grove-ban rendeztek meg.
A 14 éves tehetség erre az alkalomra egy eléggé őszies, de vagány és egyben kacér, fiatalos összeállítást választott, amiben remekül festett. Maddie sötétbordó, fekete és barna, bársonnyal borított és virágmintákkal díszített, hosszú ujjú, valamint magasított nyakú Marc Jacobs miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A fiatal színésznőt legutóbb a Teen Choice Awards-on láthattuk, ahol szintén egy őszies stílusú darabban volt látható, így ez a választása nem tudott nagyon meglepni, de azért sajnálom, hogy nem egy nyáriasabb színvilágú tervezést viselt. Egyébként ezek a sötét árnyalatok gyönyörűek voltak, főleg a sötétbordó szín tetszett, ami a ruha többi színével is csodásan mutatott együtt, de a bőrszínével is megtalálta a közös hangot. Kicsit nehéznek találom az anyagválasztást is, hiszen nem túl gyakran viselünk bársonyt egy forró, nyári napon, de kifejezetten tetszett, hogy ezt bevállalta, mert jól állt neki és így egyáltalán nem mondhatjuk a megjelenéseire, hogy kiszámíthatóak lennének. A szabás tökéletes volt, fiatalos és játékos, Maddie vékony dereka tökéletesen ki lett hangsúlyozva benne, akácsak a csípője, viszont a legnagyobb figyelem a hosszú és formás lábaira került, amitől a végeredmény még sejtelmesebb lett. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú bokacsizmát és Beladora ékszereket választott.
Maddie haját egy középen elválasztott, két szoros fonatba készítették el, amitől még inkább a korához illőbb lett a megjelenése. A sminkje egyszerű, de mégis erőteljes lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirostót, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Maddie Ziegler x Carloina Herrera & Zac Posen2017.08.16. 18:27, Fanni
Maddie Ziegler még június 14-én, szerda kora este hivatalos volt a 'The Book of Henry' los angelesi premierjére, aminek az Arclight Cinema adott otthont a 2017-es Los Angeles-i Filmfesztivál alatt.
A film 14 éves színésznője egy nagyon elegáns és kacér, fiatalos darabban lépett a vörös szőnyegre a kamerák elé, ahol igazán bájosan festett. Maddie egy piros árnyalatokból összeálló, ombré hatású és fodrokkal díszített, pánt nélküli Carolina Herrera midiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból. A tervezést eredetileg egy csodás estélyiként mutatták be egyébként a lookbook-ban, de a fiatal tehetség számára ezen változtattak, hiszen az apró teste teljesen elveszett volna egy drámai ruhában, így ez sokkal fiatalosabb és játékosabb lett számára, ami a korához is tökéletesen passzolt, így ebbe semmi belekötni valóm nincsen. Szerencsére a színvilág is kellőképpen izgalmas, valamint élénk lett, így a nyári évszakhoz és a napszakhoz is mesésen illett, de ez mellett a piros árnyalatok egymással is tökéletesen mutattak, plusz a színésznő bőrszínével is sikeresen megtalálták a közös hangot. A szabás szintén hibátlannak mondható, ahogy már emlegettem alakítottak rajta, de a kreáció eredeti, lefelé bűvölő sziluettjét megtartották, illetve a fodros peplum részektől sem váltak meg, így a végeredmény még különlegesebb lett. Egyébként Maddie alakját szépen kihangsúlyozta a tervezés, így a vékony derekára és a vállaira is elég nagy figyelem került, de ezek mellett a formás lábait is sikerült megvillantania. A megjelenését egy pár piros Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Jennifer Meyer ékszerekkel egészítették ki. A cipő nagyon tetszett, viszont a ruha mellé már egy kicsit sok volt számomra, így jobban tudtam volna örülni, egy rózsaszín cipőnek, amivel még egy kis csavart belevihetett volna az outfitjébe. Maddie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva a vállára és a hátára omolva viselt, lágy hullámokba besütve. A sminkjével sem estek túlzásokba szerencsére, így az friss és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
Maddie augusztus 13-án, vasárnap délután pedig megjelent a 2017-es Teen Choice Awards-on, amit a Los Angelesben található USC's Galen Centerben rendeztek meg.
A fiatal tehetség ez alkalommal egy eléggé drámai és vagány, de egyben eléggé elegáns összeállítást választott, ami szintén remekül állt neki. Maddie egy fekete alapszínű, élénk narancssárga virágmintákkal díszített, kétrészes Zac Posen tervezést viselt a 2018-as Resort kollekcióból. Nem is tudom igazából, hogy hol kezdjem, mert maga a kreáció nagyon tetszett, izgalmas és feltűnő volt, volt benne kellő kacérság is, viszont a fiatal színésznő számára túlságosan is felnőttes volt, egyáltalán nem illett a fiatal korához (még csak 14 éves), valamint erre az eseményre is túl sok volt, plusz a színvilág az évszaknak sem volt megfelelő. Az első gondolatom az volt, hogy ez a szett milyen jól mutathatott volna Zoe Saldana-n, vagy még esetleg Jennifer Lopezen is, de szívesen megnézném igazából bárkin, aki 35 év fölött van és kicsit kreolosabb/sötétebb a bőrszíne, mert rajtuk istenien mutatna és eladhatóvá is tudnák tenni a koruk miatt. Viszont Maddie-n az egészet erőltetettnek éreztem, semmi nem tudott segíteni azon, hogy megszerethessem a megjelenését, amit sajnálok. A színvilággal egyébként nem lett volna problémám, ha úgy két hónap múlva láthattuk volna rajta, mert tényleg mutatós és különleges ez egész, a narancssárga és a fekete árnyalatok fantasztikus kontrasztot alkottak egymással, valamint a világosabb bőrszínével is remekül mutatott. A szabás is rendben van összességében ebbe sem lehet belekötni, de nem mondanám fiatalosnak és frissnek az élesebb szabásvonala miatt. Bár az igaz, hogy Maddie vékony alakja ki lett emelve, de mégsem biztosított számunkra játékosságot és bájosságot sem az összhatás. A vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került egyébként és visszafogottan a lapos hasát is sikerült megvillantania. Viszont ha mindenképpen ezt a szettet szerette volna viselni, akkor a felsőrészen alakítaniuk kellett volna, mert ez volt a legnagyobb hunyó (még akkor is, ha imádtam, de neki nem állt jól), egy pánt nélküli, szűkebb crop toppal tökéletes lehetett volna a választása. Kiegészítőként egy pár fekete Charlotte Olympia magassarkú szandált választott. A haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje ismét egyszerű és visszafogott lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Maddie Ziegler x Kate Spade & Lela Rose2017.03.13. 20:27, Fanni
Maddie Ziegler is a meghívottak között volt az idei Kids' Choice Awards-on, amit Los Angelesben rendeztek meg az USC Galen Centerben még március 11-én, szombat délután.
A 14 éves táncos egy nagyon fiatalos és játékos szettben érkezett a díjátadóra, ahol nagyon bájosan festett. Maddie egy kétrészes, fekete és kék alapszínekből összeálló összeállításban láthattuk, ami egy színes pom-pomokkal díszített Kate Spade rövid ujjú felsőből, illetve egy magasított derekú és bő szabású Lela Rose nadrágból állt össze, ami a 2017-es Resort kollekcióból származik. Nem fogom tagadni, nekem a fiatal tehetség outfitje volt az egyik nagy kedvencem az idei eseményről, hiszen laza, de mégis sikkes és izgalmas volt, anélkül, hogy túlságosan próbálkozott volna. A felsőrész adta az egésznek a játékosságát, amin a színes pom-pomok segítettek, amelyek sikeresen feldobták a végeredmény, míg a nadrág egy kicsit komolyabb, de mégis a korának teljesem megfelelő volt, ez a két tervezés pedig nagyon jól működött együtt. Az kifejezetten tetszett, hogy a felsőrész finoman bele lett tűrve a nadrágba, így Maddie derekát finoman sikerült kiemelniük, amire szükség is volt, hiszen minden más háttérbe szorul a nadrág sziluettje miatt. A színvilág friss és élénk volt, jól haromonizáltak egymással az árnyalatok, valamint a táncos finoman napbarnított bőrszínével is megfelelően működtek, így nem lehet semmibe sem belekötni. A megjelenését egy pár bordó L.K. Bennett magassarkú szandállal, illetve ezüst Kate Spade clutch-csal és Jordan Askill ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maddie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a vállaira omolva. A sminkje is rendben volt, tetszett, hogy itt sem estek túlzásokba, a korához is passzolt ez a finom és friss vonal, amit képviselt; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira nude színű, matt rúzst vittek fel.
|