Madelaine Petsch x Prada2019.07.28. 12:43, Fanni
Madelaine Petsch július 20-án, múlt szombat délután hivatalos volt az IMDb Yacht partijára, amit a 2019-es San Diego-i Comic Con második napján rendeztek meg.
A 24 éves színésznő egy tőle megszokottan nőies és elegáns ruhában érkezett az eseményre, ahol ő is nagyon csinosan festett. Madelaine egy kétrészes, fekete alapszínű, finoman dekoltált és alakkövető Prada tervezést viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy rövid ujjú blúzból, valamint egy magasított derekú midiszoknyából állt össze, ezeket pedig piros rózsákkal, valamint villámot formázó mintázatokkal díszítettek fel. Szerintem kezdjük először a szabással, ami rendben volt, bár én személy szerint nem igazán kedveltem a blúz rövid ujjait, túlságosan is bő volt az egész, sokkal jobban tetszett volna, ha egy pántos felsőt viselt volna a szoknya mellett. A sziluettbe egyáltalán nem lehet belekötni, a megfelelő helyeken szépen ki lett emelve a fiatal tehetség alakja, ami azt jelenti, hogy a vékony derekára is került figyelem, ráadásul a lábait is sikerült sejtelmesen megvillantania, ami külön öröm volt számomra. A fekete alapszín nem lett a kedvencem, jobban tetszett volna, hogyha ennél egy kicsit nyáriasabb színeket válogatnak össze számára, de a piros-fehér-pink mintázat segítségével sikerült feltenniük a pontot az i-re, megjelentek a nőies elemek is és az összhatás is sokkal izgalmasabb lett, az eseményen tagadhatatlanul jól megállta a helyét. Külön plusz pontot érdemel azért a stylistja, hogy a kiegészítőkkel nem esett túlzásokba. A megjelenését egy pár fekete Prada magassarkú szandállal, valamint Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Madelaine haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű lett, a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira élénk piros matt rúzs került.
Madelaine Petsch x Prada2018.09.22. 10:37, Fanni
Madelaine Petsch is ellátogatott még szeptember 17-én, hétfő délután a 2018-as Emmy díjátadóra, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 'Riverdale' 24 éves színésznője egy nagyon előkelő és nőies, klasszikus vonalú kreáció mellett döntött ez alkalommal, ami a valaha látott legjobb outfitje lett, csodásan nézett ki benne. Madelaine egy ezüst alapszínű, fekete és zöld színű, szatén felsőrésszel kiegészített Prada estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek erre az alkalomra. A színésznő elég válozatosan szokott öltözködni, márt több stílusú kreációban is láthattuk, kipróbálta a vagányabb, punkosabb vonalat, illetve romantikus stílusú ruhákat is viselt már nem is egyszerű, akárcsak szexi darabokat, viszont eddig ez az egyik kedvenc összeállításom tőle, mert tényleg mesésen nézett ki ebben a klasszikus estélyiben, ami olyan volt, mintha ráöntötték volna. A szabás a maga egyszerűségével és visszafogottságával gyönyörű volt, a megfelelő helyeken tökéletesen kihangsúlyozta Madelaine alakját, aminek köszönhetően remekül ki lett emelve a vékony dereka, illetve kacéran a vállait is meg tudta villantani, amitől még frissebb és fiatalosabb lett a végeredmény. Az egészben a legjobban a szoknyarész tetszett, ami mesébe illő volt, jól látható, hogy a szoknya felsőrésze átlátszó tüllből készült el, míg alatta egy flitterekkel és kristályokkal díszített rész is helyet kapott, amitől még izgalmasabb lett a megjelenése. A színválasztás is a lehető legtökéletesebb volt, az ezüst alapszín már önmagában is elegendő lett volna, de ezt sikerült a fekete-zöld szatén felsőrésszel még előkelőbbé varázsolniuk, a színek pedig nem csak egymással, de a színésznő világos bőrszínével és a vörös hajával is, amibe egyáltalán nem lehet hibát találni. Összességében azt tudom csak mondani, hogy a megjelenése hibátlan lett és az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Madelaine haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje klasszikus stílusú és elég egyszerű lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Madelaine Petsch x Prada2018.06.26. 12:32, Fanni
Madelaine Petsch még június 16-án, szombat délután hivatalos volt a 2018-as MTV Movie & TV Awards-ra, amit Santa Monica-ban rendeztek meg a Baker Hangar-ban.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy kifejezetten elegáns és nőies ruhában érkezett a díjátadóra, ahol igazán bájosan festett. Madelaine egy pasztell rózsaszín, tüllből elkészített, finoman dekoltált és egyenes szabású Prada estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el, amit ezüst flitterekkel díszítettek fel. A végeredmény tényleg gyönyörű lett, nagyon nehéz lenne bármibe is belekötni, bár azért az megjegyezném, hogy egy kicsit túlöltözte a többieket, hiszen ez nem igazán az az estélyis esemény, ahol drámai ruhákat szokhattunk meg, viszont tetszett a bátorsága, hogy bevállalta, mert az egyik legjobb megjelenése lett ez a fiatal tehetségnek. De azért kíváncsi lettem volna, hogy midiruhakánt is működött volna -e ez a kreáció rajta, mert szerintem rövidebb formában is tökéletes lenne. A szabás nagyszerű volt, végig szépen követte Madelaine kecses alakját, a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, sőt visszafogottan a dekoltázsára és a vállaira is került egy kis figyelem, de szerencsére egyikkel sem estek túlzásokba, aminek örültem. A flitteres részlet fölött elhelyezett könnyed, lágy esésű tüll részlet is nagyon tetszett, ami mozgás közben mutatott a legjobban. A pasztell rózsaszín színválasztással sikerült meglepnie a színésznőnek, viszont azt kell mondanom, hogy meglepően jól működött a vörös hajával és a világos bőrszínével is gyönyörű összhangot alkotot, míg az ezüst flitterekkel sikerült az összhatást még izgalmasabbá és csillogóbbá tenniük. A megjelenését egy pár ezüst Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé.
Madelaine haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállára, valamint a hátára omolva. A sminkje egyszerű lett, a klasszikus stílust követve készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát finoman kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Madelaine Petsch x David Koma2018.05.24. 19:36, Fanni
Madelaine Petsch május 22-én, kedd kora este megjelent a 2018-as Enviromental Media Awards-on, aminek a Beverly Hillsben található Montage Hotel adott otthont.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy kifejezetten drámai, de mégis fiatalos és kacér outiftet választott ki a stylistjával erre az alkalomra, amiben rendkívül jól nézett ki. Madelaine egy fekete alapszínű, aszimmetrikus szabású, valamint drámai fodros szoknyarésszel, illetve fehér és csipkés részletekkel kiegészített David Koma midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A fiatal tehetségnek ismét sikerült meglepnie, múltkor egy retró stílusú Prada összeállításban láthattuk, most meg egy friss, de drámai szettben, amivel könnyen belopta magát a szívembe. A tervezés felsőrészének a kialakításával inkább a modern, éles vonalakat követték, ami elég egyszerű volt igazából, viszont Madelaine vékony derekát és a csípőjét is elég szépen kiemelték benne, valamint a vállait is megvillanthatta benne, míg a szoknyarész a drámaiságot sugározta magából, hála a fodros, struktúrális kialakításának, ami fantasztikusan nézett ki, hiszen egyáltalán nem lógott rajta, hanem úgy állt, mintha megfagyott volna, ezt pedig imádtam benne, mert ettől lett sokkal izgalmasabb a végeredmény. A színésznőnek sikerült nagyszerűen eladnia számomra a végeredményt és örültem, hogy ismét valami új vonalat, stílust láthattunk tőle, plusz még a lábaira is elég nagy figyelem került, így az összhatás tényleg elég szexi lett, de mégsem esett túlzásokba. A színválasztással viszont nem vagyok túlságosan kibékülve, elég sötét és komor lett, bár az tagadhatatlan, hogy a fekete alapszín nagyon szép összhangot és egyben kontrasztot alkotott Madelaine világos bőrszínével, de sajnos az évszakhoz egyáltalán nem passzolt és sajnáltam, hogy nem egy élénkebb, csajosabb árnyalatban láthattuk most, de összességében mégis elégedett vagyok a választásával. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé.
Madelaine haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el. A sminkje is a klasszikus vonalat követte; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs és szájfény került.
Madelaine Petsch x Prada2018.05.07. 19:43, Fanni
Madelaine Petsch is ellátogatott még április 27-én, péntek este a Marie Claire magazin 2018-as Fresh Faces partijára, amit a los angelesi Poppy nightclubban rendeztek meg.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy nagyon játékos és izgalmas, retró stílusú összeállítást választott erre az alkalomra, amivel sikerült igazán meglepnie, de csak jó értelemben, mert remekül nézett ki. Madelaine egy kétrészes Prada tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy pink, fekete kontrasztot alkotó női mintázattal díszített, illetve leopárdmintás gallérral kiegészített ujj nélküli ingből, valamint egy fekete-kék, csíkos és magasított derekú midiszoknyából állt össze. Remélem nem én vagyok az egyetlen, akinek tetszett a minták és a színek keverése, na meg a végeredmény retró, 80-as éveket megidéző stílusa, ami fantasztikus volt és kifejezetten izgalmas lett tőle az egész outfit. A színésznőtől eddig az inkább nagyon nőies, kifinomult és kicsit romantikusabb stílusú, esetleg szexi megjelenéseket szokhattuk meg, így ez a vagányabb vonal, amit itt képviselt nagyon váratlan fordulat volt, viszont kifizetődött számára ez a kockáztatás, hiszen az egészet eladhatóvá tudta tenni, a fiatal korához is tökéletesen illett és nem utolsósorban előnyös volt számára. A szabás tökéletes volt, kifejezetten örültem, hogy az inget beletűrték a szoknyába és övet is használtak, így Madelaine vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, illetve a lábait is meg tudta villantani. A színek frissek voltak, főleg ami a pink és a kék árnyalatokat illeti, melyek mellé feketét párosítottak a kontraszt érdekében, ami jól belepasszolt egyébként ebbe az egész outfitbe, különösen bejöttek az kis apróságok, mint a mintázat a blúzon és a leopárdmintás gallér, amitől még különlegesebb lett a megjelenése, a színek pedig nem csak egymással, de a színésznő világos bőrszínével is jól mutattak. Kiegészítőként egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkút választott.
Madelaine haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje a megszokottak szerint elég egyszerű lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira szájfényt vittek fel.
|