Katy Perry x Mara Hoffman2020.03.07. 22:34, Fanni
Katy Perry ma délelőtt, vagyis március 7-én hivatalos volt a 2020-as ICC Women’s T20 World Cup sajtóeseményére, amit Melbourneben rendeztek meg.
A 25 éves várandós énekesnő egy tőle megszokottan vidám és játékos, de mégis nőies darabban érkezett az eseményre. Katy egy kék, fehér, sárga, piros és fekete árnyalatokból összeálló, finoman alakkövető Mara Hoffman midiruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Az énekesnő a napokban jelentette be, hogy kisbabát vár, így ez volt az első hivatalos megjelenése, ahol már nem takargatta a kerekedő pocakját. Be kell vallanom, hogy már nagyon várom a következő hónapok megjelenéseit Katy-től, mert biztos vagyok benne, hogy izgalmas kreációkban láthatjuk majd a vörös szőnyegen és nem lesznek unalmas outfitjei a várandóssága alatt sem. Nem mondanám, hogy ez a legjobb szett, amit valaha láthattunk az énekesnőn, de nem is a legrosszabb és kezdésnek megteszi, valamint az eseményen is megállta a helyét. A mintázattal volt igazából a gond, amitől egy kicsit szélesebbnek tűnt a teste, de ezen kívül minden rendben volt. Katy vékony dereka és a csípője is ki lett emelve benne, akárcsak a kerekedő hasa. Ha egy valamin változtathatnék, akkor az a szoknyarész hossza lenne, ami lehetett volna rövidebb is, mert elég rossz helyen vágta ketté a lábait, kicsit alacsonyabbnak tűnt benne. A színvilágot viszont imádtam, az élénk színek a fehérrel és a feketével kiegészítve gyönyörűen mutattak egymás mellett, akárcsak Katy barnított bőrszínével és a platinaszőke hajával. És, ha már itt tartok, akkor érdemes lenne megjegyeznem, hogy az önbarnítóval egy kicsit túlzásba estek, ami a hajszíne miatt volt olyan szembetűnő, főleg az arcánál, erre érdemes lenne legközelebb figyelniük. A megjelenését játékos kiegészítőkkel tette teljessé; egy pár piros Rejina Pyo magassarkú szandált, valamint Rachel Comey ékszereket választott.
Katy haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje viszont erőteljes lett; a szemeit narancssárga és barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira narancssárga rúzs került.
Shay Mitchell x Mara Hoffman2016.02.23. 09:00, Fanni
Shay Mitchellről február 21-én készültek új paparazzi képek Miamiban, amikor a Youtube csatornájára forgatott új videót a barátai társaságában.
A 'Pretty Little Liars' 28 éves színésznője egy kék-fehér csíkos, ejtett vállú Mara Hoffman playsuitot viselt a forgatás alatt, ami tökéletes választásnak bizonyult, remekül illett a tengerparti forgatáshoz. Shay a szettet egy pár szegecses Valentino saruval, valamint egy Sunday Somewhere napszemüveggel egészítette ki.
A színésznő haja kiengedve maradt és laza hullámokba sütötték be neki. Annyira irigylem a haját, csodaszép. Shay túl sok sminket nem viselt, viszont a szájára került inkább a hangsúly, amire egy élénkpiros rúzst vittek fel.
|