Margot Robbie x Chanel2021.03.12. 18:57, Fanni
Margot Robbie is megjelent február 28-án, vasárnap az idei Golden Globe díjátadón, amit két helyszínen (New Yorkban és Los Angelesben), valamint online rendeztek meg.
A 30 éves színésznő egy modern és fiatalos összeállítás mellett döntött ez alkalommal, ami nagyon friss és nőies volt, viszont túl laza az eseményhez. Margot egy fekete alapszínű, hosszú ujjakkal és ejtett vállrésszel kiegészített, valamint oldalt magasan felsliccelt Chanel maxiruhát viselt a 2021-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit apró fehér virágokkal és lágy fodrokkal díszítettek fel. A színésznőt az elmúlt egy évben nem igazán láthattuk, így örültem a visszatérésének, viszont arra számítottam, hogy valami nagy "robbanást" fog előidézni az első vörös szőnyeges eseményén, azonban ez a robbanás most sajnos elmaradt és inkább hiányérzetem volt a választása láttán. Nem mondom azt, hogy a végeredmény rossz volt, egyszerűen csak unalmas és túl egyszerű, főleg egy ilyen gálához. Hasonló érzéseim voltak Margot megjelenésével kapcsolatban, mint Gal választásával, túl egyszerű és már-már unalmas volt. Ez a szett szintén egy partin vagy egy photocall-on állta volna meg a helyét, de mostanában azokból sincs túl sok... De nem szeretnék végig panaszkodni, annak ellenére, hogy csalódott voltam és többet vártam tetszett a végeredmény és biztos vagyok benne, hogy nektek is tetszett, de mégsem ez a kedvencem.
A szabásra áttérve szerintem egyetértünk mindannyian azzal, hogy Margot kecses alakja nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, viszont sejtelmesen a lábait és a vállait is sikerült megvillantania, amivel egy kicsit sikerült elterelnie a figyelmemet a túl egyszerű, biztonságos választásáról. A képeken az is nagyon jól látszik, hogy a színésznő nagyon jól érezte magát az outfitben, teljes mértékben magabiztos volt és hatalmas mosoly volt az arcán, ami sokat jelent. Úgy érzem, hogy mióta a francia divatházzal dolgozik együtt, azóta egyre unalmasabban és egyhangúan öltözködik, nem próbálkozik annyira, mint korábban, amit rettenetesen sajnálok. A színekre áttérve, elmondhatjuk, hogy az elmúlt 2 évben rengeteg fehér és fekete ruhában láthattuk, így nem lepett meg a választásával, bár többet vártam. Bár jól állt neki a fekete és tetszettek az apró virágok, ahogy a lágy fodros részletek is, de nem volt elegendő, nem lett ezektől sokkal izgalmasabb a végeredmény. A styling is nagyon egyszerű lett, visszafogott kiegészítőket válogatott össze a stylistjával a maxiruha mellé. A megjelenését egy pár fekete Chanel magassarkú szandállal és Chanel Fine ékszerekkel tette teljessé.
Margot haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és kicsit lelapítva viselt, lágy hullámokba besütve. A sminkje a megszokott volt; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira málnaszínű matt rúzs került.
Margot Robbie x Chanel Couture2020.02.12. 09:19, Fanni
Margot Robbie is ott volt február 9-én, vagyis vasárnap este a 2020-as Oscar díjátadón, amit Los Angelesben rendeztek meg a Dolby Theatreben.
A 29 éves ausztrál színésznő egy elég visszafogott és egyszerű, de elegáns darabban érkezett az eseményre, ahol kifejezetten csinos volt. Margot egy fekete, mélyen dekoltált és ejtett vállú Chanel Couture estélyit viselt az 1994-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami lágy esésű volt, a karján egy-egy masnival dísztették fel, valamint a dekoltázsánál egy arany-kék brosst is elhelyeztek. Számomra hihetetlen, hogy engedélyt kapott arra a színésznő, hogy a francia divatház archívumából válasszon egy kreációt és ez mellett az unalmas, egyhangú darab mellett döntött, aminél sokkal jobbat érdemelt volna. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha jelöltként lett volna jelen az eseményen, csak egy egyszerű meghívott vendégnek tűnt, ráadásul a képeken is az látszik, hogy ő maga sem érezte túl jól magát a tervezésben. Bár azt el kell ismernem, hogy maga a ruha nem nézett ki rosszul, előnyös is volt a fiatal tehetség számára, a vintage romantikus stílusa is rendben volt, jól passzolt hozzá, de ezt inkább egy laza partin, vagy premieren láttam volna rajta szívesen, mintsem itt, a filmipar lefontosabb gáláján. Valami emlékezetes és drámai szettet vártam volna tőle, a korábbi megjelenéseit imádtam az Oscaron, ezzel viszont nagy csalódást okozott. A szabás nem volt rossz, mivel Margot vékony dereka szépen ki lett hangsúlyozva, valamint nagy figyelem került a vállaira és a dekoltázsára is, ami rendben volt, de mégsem éreztem semmi különlegeset a végeredményben. A fekete színválasztást pedig már rettenetesen unom a színésznőtől, mostanában csak sötét árnyalatokat visel, amivel kezd kiborítani, mert az élénkebb színek is nagyon jól állnak neki, talán jobban tetszett volna a ruha, ha más színben készítik el számára. Nem azt mondom, hogy a fekete nem áll jól Margotnak, mert a barnított bőrszínével és a szőke hajával is jól nézett ki, de mégis mehh volt az egész, és ehhez a brossal sem tudtak sokmindent hozzáadni, nem lett egyedibb tőle a szett. A legjobban a masnik tetszettek a karján, illetve a hosszú szalagok, bár sajnálom, hogy nem láthattuk mozgás közben. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Margot haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit világosbarna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Margot Robbie x Chanel Couture2020.02.09. 16:02, Fanni
Margot Robbie is jelen volt a február 2-án, vagyis múlt vasárnap megrendezett 2020-as BAFTA Awardson, aminek a londoni Royal Albert Hall adott otthont.
A 29 áves ausztrál színésznő egy elég egyszerű, klasszikus stílusú kreációban lépett a vörös szőnyegre. Margot egy fekete, lágy esésű és peplum résszel kiegészített Chanel Couture csipke estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a hátrészét mélyen kivágták. Bár reménykedtem benne, hogy nem a francia márkától választ ez alkalommal kreációt, de sajnos mégis így lett, amivel nem lepett meg, de be kell vallanom, hogy szívesebben láttam volna egy Givenchy, vagy Oscar de la Renta ruhában, mint ebben a sötét valamiben, amiben úgy nézett ki, mint aki éppen egy temetésre készülne. A végeredmény egyhangú és unalmas lett, éppen itt lenne az ideje, hogy leváltsa Margot a jelenlegi stylistját, aki mostanában egyik kliensét sem tudja megfelelően felöltöztetni. Mondjuk azt ki kell emelnem, hogy az idei megjelenései közül ez az egyik legjobb, ami azért elég sokat elmond a mostani választásairól... Nem tartozik a kedvenceim közé ez az outfit, ráadásul a tömegből sem tudott kitűnni, eléggé felejthető volt, de legalább előnyös a színésznő számára. Látható, hogy Margot vékony dereka szépen ki lett hangsúlyozva benne és tetszett, hogy a hátát is megvillanthatta a kivágásnak hála, de ennél több pozitívumot nem is igazán tudok kiemelni. Annak ellenére, hogy örültem a csipke anyaghasználatnak mégsem tudott a végeredmény megfelelően érvényesülni, egyedül csak a vállainál, a többi részen egyhangú és lapos volt a használata, amit sajnáltam. A fekete alapszín gyászos és túl sötét volt, ennél egy sokkal izgalmasabb és színesebb ruhát érdemelt volna Margot. Az mondjuk igaz, hogy a világos bőrszínével szép kontrasztot alkotott a fekete alapszín, viszont nem hozott lázba és remélem, hogy az Oscar díjátadón ennél sokkal jobb tervezésben láthatjuk majd. A megjelenését egy pár fekete Chanel magassarkúval és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Margot haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, egyszerű kontyba készítették el, elől pedig néhány tincset is szabadon hagytak. A sminkje szintén visszafogott lett; a szemeit sötétbarna és fekete szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Margot Robbie x Chanel Couture2020.01.06. 02:12, Fanni
Margot Robbie is megjelent az idei Golden Globe díjátadón január 5-én, vagyis vasárnap este, ami jelenleg is zajlik Amerikában a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 29 éves ausztál színésznő egy meglepően egyszerű és visszafogott, laza ruhában érkezett az eseményre. Margot egy fehér és fekete alapszínű, pánt nélküli, illetve egyenes szabású Chanel Couture estélyit visel a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit élénk színű, metálos virág- és indamintázattal, valamint apró kristályokkal díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy hatalmasat csalódtam a választása láttán, ennél sokkal emlékezetesebb és izgalmasabb ruhát vártam tőle, de minimum szexit, ahogy máskor. Bár azt tudtam és mindenki sejtette, hogy a szerződése miatt Chanelt fog viselni, de ennél izgalmasabb kreációt is találhattak volna az elmúlt évek kollekcióiból, esetleg az archívumból, mert ennél jobbat érdemelt volna. A helyében ezt a filmjének a premierjén viseltem volna, míg a Giambattista Valli Couture ruháját ide tartogattam volna. A ruha nem volt ronda, vagy előnytelen, erről szó sincs, egyszerűen csak túl visszafogott és laza volt, bár tetszett a letisztultsága, de egy partin, vagy premieren jobban megállta volna a helyét, mint itt, főleg úgy, hogy a jelöltek között van Margot. Ezen kívül egyébként semmi másba nem tudok belekötni, mert a szabás és a színvilág is rendben volt. A színésznő vékony dereka nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne és a vállait is sikeresen megvillantotta. A fehér is jól áll neki, többször is viselte már ezt a letisztult árnyalatot nagyobb eseményeken, ami továbbra is jól áll neki, bár a mostani világosabb hajszíne mellett egy kicsit sápadtnak tűnt, de ezen segített a sötétebb, színes mintákkal díszített felsőrész, ami tényleg gyönyörű volt. Kiegészítőként egy pár Chanel magassarkút és Forevermark ékszereket választott.
Margot haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje is meglepően visszafogott lett, főleg a nyáron látott extrém sminkjei után; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude rúzs került.
Margot Robbie x Giambattista Valli Couture2019.12.15. 16:46, Fanni
Margot Robbie is hivatalos volt a 'Bombshell' premierjére, amit még december 10-én, vagyis kedd este rendeztek meg a Los Angelesben található Regency Village Theatreben.
A film 29 éves színésznője egy nagyon kifinomult és előkelő, nőies ruha mellett tette le a voksát ez alkalommal, amiben meseszerűen nézett ki. Margot egy világoslila alapszínű, mélyen dekoltált és hosszú uszállyal kiegészített, lágy esésű Giambattista Valli Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit finom fodrokkal és virágokkal díszítettek fel. A választásával több szempontból is sikerült meglepnie, először is azért, mert kivételesen nem Chanel ruhát visel, pedig február óta a francia márka egyik arca, és eddig a legtöbbször tőlük viselt tervezéseket, a másik pedig az, hogy a többi színésznőhöz képest egy kicsit túlöltözött volt, bár én ezt személy szerint nem bántam, élveztem az odaadását. Igaz ezt az estélyit inkább a Golden Globe-on, esetleg az Oscar díjátadón láttam volna viszont, de öröltem, hogy Margot bevállalta, főleg azért, mert rajta egyáltalán nem tudtam volna elképzelni, viszont a végeredmény mégis tökéletes lett. Hosszú idők után ez az első olyan tervezés, ami ténylegesen különleges volt, nagyon tetszett a bő részlet, ami egy hosszított peplumra hasonlított, valamint a fodros megoldás is izgalmas a dekoltázsa körül, így a mély kivágás nem volt annyira feltűnő. A szoknya lágy esése felséges volt, kicsit sajnáltam is, hogy nem láthattuk mozgás közben. A szabás Margot számára igazán előnyös volt, hiszen a vékony dereka gyönyörűen ki lett hangsúlyozva és egy kis figyelem a vállaira, valamint a dekoltázsára is került. A fodros-virágos díszítéstől lett igazán kimagasló, romantikus az összhatás, míg a drámaiságot az uszállyal és a bő részlettel csempészték a megjelenésére. A csúcspont a nőies és friss színválasztás volt, ez a lila árnyalat tavasszal is megállta volna a helyét, de szerintem télen is tökéletes. A lila alapszín Margot enyhén barnított bőrszínével és a szőke hajával is mesésen mutatott, a pontot az i-re a lila, piros és bordó, 3D-s virággal tették fel. A megjelenését egy pár Aquazzura magassarkúval és Mejuri ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Margot haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje színes és üde lett; a szemeit világosbarna és korall szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira rákszínű rúzs került.
|