Emma Fuhrmann x Maria Lucia Hohan2019.06.29. 12:44, Fanni
Emma Fuhrmann is jelen volt június 26-án, szerda este a 'Spider-Man: Far From Home' világpremierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a TCL Chinese Theatreben.
A 17 éves színésznő egy elég egyszerű és klasszikus stílusú, de mégis meglepően nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre. Emma egy piros alapszínű, lágy esésű és átlátszó csipke részletekkel kiegészített, pánt nélküli Maria Lucia Hohan estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. Az oldalon korábban még nem született bejegyzés a fiatal tehetségről, de mostantól jobban fogok rá is figyelni, hiszen a fiatal kora ellenére egy elég felnőttes és kiemelkedő szettet láthattunk tőle. Bár azt nem tudom kijelenteni, hogy a styling tökéletes lett volna, de a ruha jól állt neki és eladhatóvá tudta tenni az egészet. A sziluett a megfelelő helyeken hangsúlyozta ki Emma alakját, anélkül, hogy bármivel is túlzásokba esett volna, az átlátszó részletek sem tűntek erőltetettnek, hiszen csak egy kis részletet láthattunk ezáltal a lábaiból. Az estélyi szépen kiemelte a színésznő vékony derekát és egy kis figyelem került a csípőjére is, ráadásul a vállait is sikerült elég jól megvillantania, amitől még kacérabb lett az összhatás. A piros színválasztást elsőre egy kicsit durvának találtam, igazából a fiatal kora miatt, de azt el kell ismernem, hogy a világos bőrszínével és a barna hajával is nagyszerű összhangot alkotott, amibe lehetetlen lenne belekötni, az ezüst kiegészítőkkel pedig sikerült az egészet még izgalmasabbá tenniük. Mivel nem szerepelt a filmben, így azt kell mondanom, hogy megfelelő volt ez az outfit, nem vonta el a figyelmet a főszereplőkről. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval és szintén ezüst L'Afshar clutch-csal egészítette ki és tette teljessé.
Emma haját egy középen elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt, ami nekem nem igazán tetszett. A sminkje visszafogott és friss lett, ami a korához jól passzolt; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Francia Raisa x Maria Lucia Hohan2017.12.01. 18:05, Fanni
Francia Raisa is megjelent november 30-án, vagyis tegnap este a 2017-es Billboard Women in Music Awards-on, amit Los Angelesben rendeztek meg és a The Ray Dolby Ballrom adott neki otthont.
A 29 éves színésznő egy klasszikus, de mégis modern és izgalmas ruhában érkezett a pink szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Francia egy kék, metálos fényű, pánt nélküli és oldalt kivágásokkal kiegészített Maria Lucia Hohan lágy esésű midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kolleckiból. Bevallom, hogy erps deja vu érzésem volt a választásával kapcsoltban, hiszen a divatház évek óta az ehhez hasonló ruháiról ismert, ami miatt már rengeteg híresség viselte egy-egy változatát, többek között Lily Collins, Kristen Bell, Kate Hudson, vagy éppen Freida Pinto, csak hogy a legismertekebbet soroljam fel. Bár a színésznőnek nagy szerencséje van, hogy ő egy teljesen új árnyalatban viselte, ami istenien passzolt hozzá. Ez a gyönyörű kék szín a kreol bőrszínével és a barna hajával is csodás összhangot alkotott, míg a metálos befejezésnek köszönhetően a végeredmény nem csak izgalmas és csillogó lett, de sokkal modernebb is. A színvilág mellett szerencsére a szabás is rendben volt; Francia vékony dereka és a formás csípője is nagyon szépen ki lett emelve, visszafogottan a dekoltázsát is kihangsúlyozták, valamint a vállait és sejtelmesen a vállait is megvillanthatta. Egyébként ezen a képen pont nem látszódik, de a szoknyarész oldalt magasan fel volt sliccelve, és itt külön kiemelném, hogy menniyre örülök annak, hogy esett át a ló túloldalára és nem erőlködött azon, hogy mindenféleképpen megvillantsa a lábát a kivágás segítsével. Kiegészítőként egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkú szandált és statement fülbevalókat választott.
Francia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy, vintage stílusú hullámokba besütve viselt. A sminkje elég feltűnő lett, de a színei miatt mégis tetszett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira egy mesés bordó matt rúzs került.
Rosario Dawson x Maria Lucia Hohan2017.10.07. 14:49, Fanni
Rosario Dawson tegnapelőtt este, vagyis október 5-én, csütörtökön hivatalos volt az 'Artemis: Journey to the Moon' eseményre, amit New Yorkban rendeztek meg.
A 38 éves színésznő egy nagyon elegáns és nőies, de egy kicsit mégis laza ruhában érkezett a partira, ahol igazán bájosan nézett ki. Rosario egy sötétkék, apró gyöngyökkel díszített, finoman átlátszó, valamint magasított nyakú és lágy esésű Maria Lucia Hohan midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az igazat megvallva eddig úgy gondoltam, hogy a divatház csak önmagát tudja ismételni a görög stílusú, metálos fényű estélyiükkel, amelyek minden szezonban helyet kaptak a kollekciójukban, viszont ezzel sikerült meglepniük, mert azokhoz képest sokkal egyszerűbb és elegánsabb lett a végeredmény, a modern elemektől pedig szinte teljesen megszabadultak. A színválasztás klasszikus és egyszerű volt, viszont az enyhén sötétebb bőrszínével fantasztikus összhangot alkotott ez a gyönyörű kék árnyalat, az pedig igazán tetszett, hogy nem a megszokott fekete szín mellett döntött, míg az apró gyöngyök egy kis izgalmasságot is belevittek az egészbe, bár igaz, hogy ezzel túlzásokba nem estek. Legtöbbször zavarni szoktak az átlátszó ruhák, de itt ez a részlet annyira minimális volt, hogy nem volt semmi gondom vele és egy kicsit sikerült is sejtelmesebbé tennie az összhatást. Viszont a szabás egyáltalán nem tetszett, főleg a felsőrész lett lerontva, ami túl nagy volt Rosario-ra, így még a felsőtestét is sikerült megszélesítenie, plusz lógott is rajta, ami egyáltalán nem nézett ki jól, ez miatt pedig sajnos még a vékony derekát és a csípőjét sem tudta kiemelni, bár a lábait visszafogottan megvillantotta, de ez nem volt elegendő, hogy elterelje a figyelmemet az olcsó szabásról. Kiegészítőként egy pár sötétkék Jimmy Choo magassarkút választott.
Rosario haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkje természetes és klasszikus lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Mihalik Enikő x Maria Lucia Hohan2017.06.08. 18:27, Fanni
Mihalik Enikő május 25-én, csütörtök este ellátogatott a 2017-es Cannes-i amfAR Gálára, amit a filmfesztivál alatt rendeztek meg a Hotel du Cap-Eden-Roc-ban.
A 30 éves magyar modell egy nagyon elegáns és egyben dögös, romantikusabb stílusú ruhában lépett a szürke szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Enikő egy bordó, finoman átlátszó, lágy esésű, mélyen dekoltált, uszállyal és fodrokkal kiegészített, valamint hátul nyitott Maria Lucia Hohan estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Sajnos Enikőt nem láthatjuk olyan gyakran a vörös szőnyegen, mint Palvin Barbit, de amikor megjelenik, akkor mindig képes valamivel meglepnie és kitűnni a tömegből, amit nagyon szeretek benne, plusz szerencsére őt mindig a testalkatának megfelelően öltöztetik fel, ami külön plusz pont. A színválasztással kezdeném, ami ugyan nem mondható tavasziasnak vagy éppen nyáriasnak, ezzel már éppen az őszt sikerült megidéznie, de egyáltalán nem voltam ez miatt szomorú, mert a finoman napbarnított bőrszínével és a méz szőke hajával valami isteni összhangot alkotott, plusz a fodrok és az átlátszó részletek nagyon jól feldobták az összhatást, egy kicsit sejtelmesebbé és egyben játékosabbá is tették a végeredményt. A szoknya légies esését pedig egyszerűen imádtam, annyira finom és friss volt szerintem az egész, pózolás közben pediga szoknyát nagyon jól felhasználta a modell, ami különösen tetszett. A szabás tökéletesnek mondható, legalábbis én nem találtam benne egyetlen egy hibát sem; Enikő vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, plusz a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, amivel belevittek egy kis kacérságot az egészbe, az átlátszó szoknyának köszönhetően pedig a hosszú és formás lábait is megcsodálhattuk, ami nagyon sejtelmes volt. A megjelenését egy pár arany Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, szintén arany clutch-csal és de Grisogono ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Enikő haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, vintage stílusú, laza hullámokba besütve viselt a vállára és a hátára omolva. A sminkje nagyon klasszikus és mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták, míg az ajkara bordó rúzs került.
Chloe Bennet x Maria Lucia Hohan2017.04.30. 20:40, Fanni
Chloe Bennet április 24-én, hétfő este ellátogatott a 2017-es East West Players Visionary Awards-ra, amit 51. alkalommal rendeztek meg Los Angelesben.
A 25 éves színésznő egy nagyon elegáns és nőies, romantikus stílusú tervezésben lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Chloe egy nude színű, fehér csipkével, fodrokkal és finoman átlátszó részekkel díszített, lágy esésű Mara Lucia Hohan estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A ruha tényleg gyönyör volt, a könnyed és légies esésének és a visszafogott sziluettjének köszönhetően tényleg nagyon egyszerű, de kifinomult volt az egész. Bár a fodrok és a csipke részletek kicsit izgalmasabbá varázsolták a végeredményt, de összességében mégis elég biztonságos, talán unalmas volt az összhatás, de ez nem jelenti azt, hogy nem nézett ki jól a színésznő. A színválasztásba viszont muszáj belekötnöm, mivel ez a nagyon világos nude árnyalat egyáltalán nem passzolt Chloe kreol bőrszínéhez, sőt kicsit sápította is, amit nagyon sajnálok és ezen a fehér csipkés részek sem segítettek, sőt még egy lapáttal erre rá is tettek. A szabás viszont teljesen rendben volt, de ahogy írtam semmi újdonságot, vagy különleges elemet nem tudtak ezzel mutatni; a fiatal színésznő kecses alakját egyészen a csípőjéig elég jól követte a ruha kialakítása, így a vékony dereka is gyönyörűen ki lett emelve, akárcsak a csípője, illetve finoman a dekoltázsa is ki lett hangsúlyoza. Kiegészítőként egy pár fehér Jimmy Choo magassarkú szandált, valamint Hearts on Fire és Hueb gyémántékszereket választott.
Chloe haját egy középen elválasztott, nagyon laza és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje elég természetes, de feltűnő lett; a szemeit bronzos szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, de highlighter-t és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|