Freida Pinto x Elie Saab, Vionnet, Johanna Ortiz & Self-Portrait2017.08.10. 10:00, Fanni
Freida Pinto még június 3-án, szombat délután megjelent a 10. alkalommal megrendezett Veuve Clicquot Polo Classic eseményen, aminek a Jersey Cityben található Liberty State Park adott otthont.
A 32 éves indaiai színésznő erre a rendezvényre egy nagyon klasszikus és kifinomult, de nyárias szettet választott, amiben remekül nézett ki. Freida egy fehér alapszínű, kontrasztot alkotó fekete részletekkel, valamint színes virágmintákkal díszített, egyenes szabású Elie Saab jumpsuit-ot viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Az egész nagyon egyszerű és visszafogott volt, de a színésznőnek a kiegészítők segítségével mégis sikerült izgalmassá tennie a végeredményt, aminek kifejezetten örültem. A szabás remek volt, tökéletesen követte Freida formás alakját, így minden apró részlet ki lett emelve rajta, ami azt jelenti, hogy a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy hangsúly került, így egy kis kacérságot is sikerült belevinniük az összhatásba, bár ezzel nem estek túlzásokba nagy örömömre. A színvilág friss és nagyon kellemes volt a minimalista árnyalatoknak köszönhetően, a monokróm alapstílus is kifejezetten tetszett, a fekete részek remek kontrasztot alkottak a világosabb színekkel, amelyek nem csak egymással mutattak pazarul, de a színésznő sötétebb bőrszínével is sikerült megtalálniuk a közös nevezőt, így ebbe is lehetetlen lenne belekötni. Az oldalt helyet kapott, vastagabb fekete csíkok pedig optikailag még kecsesebbé varázsolták az alakját, így a tervezés még kedvezőbb és előnyösebb lett számára. Az eseményhez is jól passzolt, így egy tökéletes szettet sikerült bemutatnia, amit már megszokhattunk tőle, szóval most sem tudott számomra csalódást okozni. A megjelenését egy hatalmas, fekete kalappal, ezüst Roger Vivier táskával és fekete Nicholas Kirkwood magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé. Freida haja leengedve maradt, amit beszárítva viselt, a már emlegetett kalappal kiegészítve. A sminkje pedig a megszokottak alapján készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is használtak, míg az ajkaira piros rúzs került.
Freida június 21-én, szerda délután hivatalos volt a 2017-es Maui Filmfesztivál keretein belül megrendezett Taste of Summer eseményre, aminek a Wailea-ban található Four Seasons Hotel adott otthont.
A színésznő ez alkalommal egy igazán nyárias és feltűnő, légies darabot választott a szabadtéri rendezvényre, ahol mesésen festett. Freida egy kanárisárga, kontrasztot alkotó fekete részletekkel és lágy fodrokkal díszített, valamint mélyen dekoltált Vionnet midiruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. Maga a ruha nagyon tetszett és a színésznőnek is rendkívül jól állt, de ez nem jelenti még azt, hogy 100%-osan tökéletes lett volna a végeredmény. Egyetlen problémám volt az egésszel, mégpedig a felsőrész kialakítása, ami sokkal nagyobb volt Freida-ra, mint kellett volna, így jól láthatóan lógott rajta, és a felesleges anyag az övre esett rá, ami ugyan nem rontotta el a megjelenésének a minőségét, de azért az ilyen apróságokra is jó lenne, ha figyelnének. Viszont a fekete övnek köszönhetően a vékony dereka nagyon jól ki lett hangsúlyozva, ez mellett pedig a formás lábaira és a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. A fodrok pedig belevittek az összhatásba egy kis kacérságot és játékosságot is, amitől még izgalmasabb lett az egész. A színválasztás volt a kedvencem, ez teljes mértékben megkérdőjelezhetetlen, mivel a színésznő sötétebb bőrszínével és a hajával is egyszerűen isteni összhangot alkotott, élénk és mutatós volt, ami ráadásul a napszakhoz és az évszakhoz is fantasztikusan passzolt. A megjelenését egy pár fekete-arany Jimmy Choo magassarkúval és fekete Edie Parker táskával tette teljessé. Freida haja ez alkalommal is leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt a hátára omolva. A sminkje ismét a megszokott volt; a szemeit fekete színekkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira piros matt rúzst vittek fel.
Freida Pinto másnap, vagyis június 22-én, csütörtök késő délután még mindig a 2017-es Maui Filmfesztiválon tartózkodott, hiszen megjelent a Celestial Cinema rendezvényen, ahol a munkássága miatt díjazták is.
A 32 éves tehetség ez alkalommal egy sokkal elegánsabb, nagyon nőies és romantikus stílusú tervezésben lépett a kamerák elé, amiben csodásan mutatott. Freida egy krém alapszínű, mélyen dekoltált, fodrokkal és nyakpánttal kiegészített, valamint kontrasztot alkotó kék levél- és virágmintákkal díszített Johanna Ortiz maxiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A választása igazán kifinomult és tökéletes volt az eseményhez, valamint a trópusi helyszínhez is, szóval egyszerűen imádtam az egészet úgy, ahogy van. A színésznő mindig tudja, hogy miben kell megjelennie, persze sokat köszönhet a stylistjának is, aki remek szetteket szokott neki összeválogatni és szerencsére csak nagyon ritkán tud csalódást okozni. A színvilág egyszerű volt, viszont egymással és a színésznő bőrszínével is remek összhangot alkottak, de a minták adták hozzá a végeredményhez a kellő izgalmasságot, amitől különlegesebb lett az outfitje és nem mondhatjuk rá azt, hogy unalmas lenne. A mély dekoltázsrész belevitt az összhatásba egy kis kacérságot és dögösséget, amire nagy szüksége volt, valamint a sziluett is egész jól követte végig Freida alakját, így a vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, a fodrok pedig egy kis életet és játékosságot is belevittek az összeállításába. Kiegészítőként egy pár fekete Casadei magassarkút, fehér Jimmy Choo clutch-ot és Jennifer Meyer ékszereket választott. A haját most egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett, sikkes kontyba készítették el, így a ruháján maradhatott a figyelmünk. Viszont sajos a sminkjén még mindig nem változtattak; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is használtak, míg az ajkaira piros rúzs került.
Freida augusztus 5-én, szombat késő délután ellátogatott a Women's Health magazin és a Feed által 6. alkalommal megrendezett Under the Stars partira, aminek a bridgehamptoni Tennis & Surf Club adott otthont.
Az Oscar jelölt színésznő most egy még kifinomultabb és nőiesebb szettben jelent meg az eseményen, amiben szintén jól nézett ki, ahogy azt megszokhattuk tőle. Freida egy fekete-fehér, monokróm stílusú, kétrészes Self-Portrait összeállítást viselt a 2018-as Resort kollekcióból, ami egy bővebb szabású blúzból és egy magasított derekú, rakott maxiszoknyából állt össze. Nem fogok hazudni, nem ez a valaha látott legfiatalosabb outfit, viszont összességében még így is tetszett és nem zavart, hogy kicsit öregítette a végeredmény a színésznőt. Bevallom kicsit hiányoltam a színeket az összhatásból, mondjuk az igaz, hogy ez a klasszikus színkombináció is nagyon előnyös volt, sőt a minták miatt kifejezetten izgalmasnak mondanám és a színésznő bőrszínével is jól kiegészítették egymást, de legalább a kiegészítők lehettek volna élénkebb és izgalmasabb árnyalatúak, hogy belevigyenek a megjelenésébe egy kis különlegességet. Hihetetlenül örültem, hogy a felsőrészt teljesen betűrték a szoknyájába, ami mellé még egy vékony, fekete övet is párosítottak, így Freida kecses dereka hibátlanul ki lett emelve, de a formás csípőjére is nagy figyelem került, illetve sejtelmesen a dekoltázsát is megvillanthatta, aminek köszönhetően a kacérság is megjelent az outfitjében. A végeredményt egy pár fekete Kate Spade magassarkú szandállal és fekete szintén Kate Spade táskával egészítette ki. Freida haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, szoros copfba készítették el. A sminkje megint klasszikus és feltűnő lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Karen Gillan x Miu Miu & Self-Portrait2017.07.02. 19:42, Fanni
Karen Gillan még június 24-én, szombat délután megjelent a Rising Star Awards-on, amit a 2017-es Maui Filmfesztiválon rendeztek meg Hawaii-on.
A 29 éves brit színésznő a díjátadóra egy nagyon izgalmas és modern ruhát választott, amiben fantasztikusan nézett ki. Karen egy arany, nagy flitterekkel és gyöngyökkel díszített, lágy esésű Miu Miu midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Kifejezetten tetszett ez a csillogó választás, ami nagyon mutatós és kellemesen feltűnő volt, nehéz volt nem a ruhájára figyelni, hiszen csodás volt és nagyon aprólékosan lett kidolgozva. Bár eredetileg ezt a darabot egy gyönyörű, méregzöld árnyalatban mutatták be a kifutón, de a színésznő kedvéért ezen változtattak, amit egy kicsit sajnálok is egyébként, mert a vörös hajszínével a zöld ruha sokkal jobb és feltűnőbb összhangot alkothatott volna, bár az arany árnyalat is szép volt, de elég egyhangú lett, mert a kiegészítők is arany színben pompáztak. Viszont ez a tervezés is szépen mutatott a világos bőrszínével és a hajával is, a csillogó flitterek pedig emlékezetesebbé tették az egészet. A szabásba egyáltalán nem tudok belekötni, mert hibátlan volt; Karen kecses alakját tökéletesen kiemelte, így a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, de a legnagyobb hangsúlyt a formás lábaira tették, aminek köszönhetően kacérabb lett az összhatás is. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Karen haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, a hátára omolva viselt, egyenesre beszárítva. A sminkje a megszokottak alapján elég természetes és visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót és bronzosítót is vittek fel, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Karen június 28-án, szerda késő délután hivatalos volt a 'Spider-Man: Homecoming' los angelesi premierjére, amit a TCL Chinese Theatre-ben rendeztek meg.
A színésznő ez alkalommal egy nagyon dögös és egyben vagány, valamint elegáns darabot választott a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan festett. Karen egy gyönyörű kék, bársonyból elkészített, mélyen dekoltált és egyenes szabású, valamint oldalt magasan felsliccelt Self-Portrait estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen különleges, blézerszerű tervezést viselt, amitől még izgalmasabb lett a végeredmény, valamint kellőképpen vagány. Bár nem az évszaknak megfelelő volt az anyagválasztás, viszont nagyon tetszett a bársony használata, amitől még mutatósabb lett az egész megjelenése és egy kis izgalmat is belevitt, amiért én személy szerint most odáig voltam, meg vissza. A szabás tökéletes volt számára, gyönyörűen kihangsúlyozta Karen alakját, az övnek köszönhetően a vékony derek hibátlanul ki lett emelve, valamint a dekoltázsára is finoman felhívták a figyelmünket, ez mellett pedig sejtelmesen a hosszú lábát is megvillantotta. És ha már a lábánál tartunk, akkor meg kell jegyeznem, hogy pluszpont jár neki azért, hogy a bevonulás alatt nem végig arra koncentrált, hogy megmutassa azokat, hanem nagyon természetesen villantak meg, ha éppen úgy hozta a "sors", így a megjelenése egyáltalán nem lett erőltetett. A szabás mellett a színvilágot is imádtam, ami a kéknek egy csodás árnyalata volt, igazán nyárias és kellemes, a színésznő világos bőrszínével és a vörös hajával pedig kitűnő összhangot alkottak, amibe lehetetlen akár csak egy kicsit is belekötni. Kiegészítőként egy pár türkizkék, metálos fényű Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, hasonló színű Edie Parker clutch-ot és Jennifer Meyer ékszereket választott. A haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje elég feltűnő és izgalmas lett; a szemeit fekete és kék füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|