Meryl Steep x Givenchy2019.09.11. 20:50, Fanni
Meryl Steep még szeptember 1-jén, vagyis vasárnap kora este megjelent a 'The Laundromat' premierjén, amit az idei Velencei Filmfesztivál ötödik napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A film 70 éves Oscar-díjas színésznője egy meglepően friss és játékos, de mégis kifinomult darabban érkezett a vetítésre, ahol elbűvölően nézett ki. Meryl egy élénk kék alapszínű, apró színes virágokkal díszített, aszimmetrikus szabású és bő ujjakkal, valamint magasított nyakrésszel kiegészített Givenchy koktélruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit sifonból készítettek el. Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem ehhez hasonló ruhára számítottam a színésznőtől, valami klasszikusabbat és sötétebb árnyalatú darabot vártam tőle, így kellemes meglepetést okozott ezzel a választásával, amit egyszerűen imádtam rajta. Nagyon szeretem, amikor élénk színeket visel, mert szó szerint ragyog bennük és ez most sem volt másképpen, istenien állt neki ez a kék árnyalat, ami a világos bőrszínével és az ősz hajával is csodás összhangot alkotott. A színes, kézzel festett virágmintázatról nem is beszélve, amivel sikerült az egészet egy teljesen új színtre emelniük, sokkal izgalmasabb és még nőiesebb lett tőle az egész, amire nem lehet panaszkodni. Bár első látásra én is úgy gondoltam, hogy elég alul öltözött volt Meryl ezen a premieren, hiszen ez mégis csak egy előkelő filmfesztivál, de azt kell mondanom, hogy sikerült eladhatóvá tennie, és örültem, hogy kilépett a megszokott komfortzónájából, így nem tudok miért panaszkodni rá. A végeredmény izgalmas és teljesen más volt, mint amiket eddig láthattunk a fesztivál alatt. A szabás visszafogott és elég bő volt, de ez nem jelenti azt, hogy előnytelen lett volna a színésznő számára, sőt mozgás közben istenien nézett ki ez a légies tervezés, igaz, hogy az alakjára nem került hatalmas figyelem, de nem is veszett el benne, ráadásul sejtelmesen megvillantotta a lábait, amit mostanában nem sokszor láthattunk tőle. A pontot az i-re a stylinggal tették fel, ami az egyik legizgalmasabb volt a fesztivál alatt. A megjelenését egy pár piros Givenchy magassarkúval, szintén Givenchy napszemüveggel és Dinosaur Designs ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Meryl haját egy elegáns kontyba fogták össze, amit elől kicsit beszárítottak és megemeltek. A sminkjének a nagy részét a napszemüvek eltakarta, de az látszik, hogy az arcát szépen pirosították, végül az ajkaira narancssárga rúzst vittek fel.
Meryl Streep x Oscar de la Renta2019.06.04. 19:49, Fanni
Meryl Streep is hivatalos volt a 'Big Little Lies' második évadának a premierjére, amit még május 29-én, szerda este rendeztek meg a New Yorkban található Lincoln Centerben.
A sorozat 69 éves színésznője egy a korának megfelelően nőies és elegáns ruhában volt látható a kék szőnyegen, ahol nagyon csinos volt a tőle megszokott módon. Meryl egy fekete alapszínű, finoman áttetsző, mélyen dekoltált és lágy esésű Oscar de la Renta ruhát viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit őszies színvilágú, meleg árnyalatú virágmintázattal díszítettek fel. Nem mondanám azt, hogy az én stílusomnak és preferenciámnak megfelelne ez a "nagymamis" ruhadarab, ráadásul ennél azért fiatalosabban szokott a színésznő is öltözködni, szóval minden szempontból sikerült meglepnie ezzel a designer "otthonkával". Összességében szerintem a korához tényleg passzolt, de elég előnytelen volt Meryl számára, aki kétszer akkorának tűnt benne, mint amilyen valójában, sem a dereka, sem pedig a csípője nem lett megfelelően kihangsúlyozva benne, amit nagyon sajnáltam, de legalább a dekoltázsát sikerült megvillantania, ráadásul tőle szokatlanul elég merészen, ami egyébként tetszett, mert legalább ezzel fiatalosabbát tudta egy kicsit varázsolni a végeredményt. Magával a színvilággal nem voltak nagy problémáim, azonkívül, hogy ezek az árnyalatoknak semmi közük nem volt a tavaszi/nyári élénk színekhez, inkább a komor őszi időjárást idézte meg ezzel bennem a színésznő, de legalább a bőrszínével, valamint a szőkés hajával is megfelelő összhangot alkottak, a mintázattal pedig izgalmasabbá tették az egyébként elég egyszerű szettet. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkút, illetve Irene Neuwirth ékszereket választott.
Meryl haja a szokásokhoz hűen leengedve maradt, amit elől kicsit megemelve és beszárítva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje is visszafogottra sikeredett; a szemeit barna és szürke szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Meryl Streep x Marni2018.07.21. 19:52, Fanni
Meryl Streep július 16-án, hétfő késő délután természetesen megjelent a 'Mamma Mia!: Here We Go Again' londoni premierjén, aminek a Eventim Apollo adott otthont.
A film 69 éves színésznője egy egyszerű, de mégis nagyszerű, izgalmas és nőies ruhában érkezett a kék szőnyeges vetítésre, ahol fantasztikusan nézett ki a fotósok és a rajongók előtt. Meryl egy kobaltkék, szaténból elkészített, lágy esésű és finoman dekoltált, valamint hosszú ujjakkal kiegészített Marni custom made midiruhát viselt. A színésznő soha nem tartozott a divatikonok közé, de az elmúlt időszakban egyre több és több remek outfitet láthattunk tőle, pl. az idei Oscar díjátadón viselt piros Christian Dior Couture estélyijében is mesésen nézett ki, illetve most is sikerült elvarázsolnia. A színválasztás tetszett az egészben a legjobban, ezt most azonnal be is vallom Nektek, mert egyszerűen istenien nézett ki ez az élénk kék árnyalat Meryl világos bőrszínével, valamint a szőke hajával kiegészítve, igazán nyárias és vidám szín mellett döntött, aminek nagyon örülök, mert nem túl gyakran láthatjuk a klasszikus, sötét színpaletta árnyalatai közül másban, de amikor mégis, akkor nagyot szokott ütni. Bár ha a többi jelenlévőhöz hasonlítjuk az outfitjét, akkor egy kicsit azt érezhetjük, hogy alulöltözött volt, de nekem mégis kifejezetten tetszett az összeállításának a lazasága, amiben ennek ellenére is jelen voltak az elegáns és a sikkes elemek is. A stylingon alakítottam volna, mert azok a cipők borzalmasak sajnos (a kukában lenne a helyük), de ezen kívül máson nem alakítottam volna (na jó, talán még a clutch-nak a színén lehetett volna változtatni). A szabás rendben volt, igaz nem lett tökéletesen kihangsúlyozva a színésznő alakja benne, de az öv segítségével és vékony derekára és a csípőjére is került egy kis figyelem, ami ebben az esetben rendben is volt, szerencsére a teste nem veszett el a ruhában és nem tűnt szélesebbnek benne. Azért pedig külön plusz pont jár neki, hogy a szatén anyag egyáltalán nem gyűrődött össze, ami nem sok esetben van így. A megjelenését egy pár fekete, kristályokkal díszített Marni magassarkúval, Swarovski övvel, Carelle ékszerekkel, narancssárga Edie Parker clutch-csal, valamint Garrett Leight napszemüveggel egészítette ki és tette teljessé.
Meryl haja szabadon maradt, amit elől kicsit megemelve és beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit a szemüveg eltakarta, de az látszik, hogy az arcát lágyan bronzosították és pirosították, végül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Meryl Streep x Christian Dior Couture2018.03.05. 20:40, Fanni
Meryl Streep is jelen volt március 4-én, vagyis tegnap este a 90. alkalommal megrendezett Oscar díjátadón, aminek a los angelesi Dolby Theatre adott otthont.
A 'The Post' 68 éves színésznője egy elegáns és nőies, klasszikus stílusú kreációban érkezett a gálára, ahol mesésen nézett ki. Meryl egy élénk piros mélyen dekoltált és hosszú ujjakkal kiegészített, lágy esésű Christian Dior Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Be kell vallanom, hogy a színésznőnek a választása most tetszett legelőször úgy igazán, sőt sikerült teljesen elvarázsolnia az egésznek a fiatalos lendületével, amit imádtam. Sőt azt is nagyon nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az összes eddigi Oscar díjátadóján viselt ruhája közül ez volt a legjobb és ez illett hozzá a legjobban. A színválasztás telitalálat volt, főleg egy olyan nőtől, aki a klasszikusabb, egyszerűbb árnyalatokat részesíti előnyben, ennyire élénk színekben még nem igazán láthattuk, legalábbis mostanában nem és azt kell mondanom, hogy ez a piros fantasztikusan passzolt hozzá, a világos bőrszínével és a szőke hajával is remekül nézett ki, amibe egyáltalán nem lehet hibát találni. Azt pedig nem bántam, hogy semmi csillogó részletet, vagy egyéb mintázatot nem helyeztek el a ruhán, mert az egyszerűsége miatt tetszett nekem annyira. A szabás is rendben volt, bár azért egy valamibe mégis bele tudok kötni, ami a szoknyarész volt; sajnos annak ellenére, hogy custom made estélyiről volt szó a hosszúságát mégis sikerült elrontaniuk, aminek ennél egy kicsit rövidebbnek kellett volna lennie, de minden más a legnagyobb rendben volt. Meryl alakja is nagyon szépen ki lett emelve, az öv segítségével a dereka és a csípője is hibátlanul ki lett hangsúlyozva, de ez alkalommal a dekoltázsára is nagy figyelmet helyeztek, amitől a végeredmény sokkal frissebb és kacérabb lett. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, pasztell rózsaszín Christian Louboutin clutch-csal és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Meryl haját egy laza, oldalt elválasztott és elől kicsit megemelt, alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje is a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Meryl Streep x Valentino2018.02.10. 17:54, Fanni
Meryl Streep február 5-én, még hétfő délelőtt megjelent az idei Oscar jelöltek számára megrendezett hivatalos ebéden, amire a Beverly Hilton Hotelben került sor, Beverly Hillsben.
A 68 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de mégis nőies és játékos ruhában érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki. Meryl egy krémszínű, fodrokkal díszített és lágy esésű Valentino midiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit hosszú ujjakkal egészítettek ki. A színésznő általában nagyon előkelő és elegáns darabokban szokott megjelenni a nagyobb eseményeken, de most egy kicsit a fiatalosabb oldalát láthattuk, ami kifejezetten jól állt neki és sikerült a saját stílusához igazítaniuk a végeredményt. A szabás nagyon visszafogott volt, inkább a klasszikus vonalat követte, kicsit a 20-as éveket idézte meg bennem; a színésznő alakjára nem került túl nagy hangsúly, a dereka és a csípője sem lett kiemelve, ezzel szemben tőle szokatlan módon megvillantotta a lábait. És ha már itt tartunk érdemes megemlíteni a harisnyát is, amitől én személy szerint megszabadultam volna, mert a letisztult ruhához nem passzolt a fekete szín. A krémszínű ruha meglepően jól működött Meryl világos bőrszínével, illetve a szőke hajával is, bár azért azt sajnálom, hogy nem kockáztatott, mert szívesen láttam volna egy élénk, színes tervezésben. A fodros díszítés viszont telitalálat volt, nem túl gyakran láthatjuk a színésznőt ennyire könnyed összeállításokban, szóval tetszett, de a harisnyának tényleg mennie kellett volna. A megjelenését egy pár fekete Givenchy magassarkúval, illetve Jacquie Aiche ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Meryl haja leengedve maradt, amit beszárítva viselt. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű és visszafogott volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|