Elizabeth Debicki x Prada2020.03.25. 18:44, Fanni
Elizabeth Debicki még március 6-án, vagyis szombat este megjelent a 'The Burnt Orange Heresy' premierjén, amit a 2020-as Miami Filmfesztiválon rendeztek meg.
A film 29 éves ausztrál színésznője egy visszafogott, de elegáns darabban tette tiszteletét a vetítésen. Elizabeth egy limezöld, szaténból elkészített és egyenes szabású, valamint kivágásokkal kiegészített Prada estélyit viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból. A színésznő megjelenéseit nagyon szeretem, mindig változatos és különleges ruhákat szokott viselni, így nem is igazán értettem ezt a választását, mert itt valamit nagyon elrontottak. Sajnos a ruha egyáltalán nem passzolt hozzá és nem csak azért, mert előnytelen volt az alakja számára, hanem az anyaghasználat és a styling miatt sem volt tökéletes a végeredmény, sőt ez az egyik legrosszabb szettje, amit eddig láthattunk tőle. Úgy érzem, hogy itt lenne az ideje, hogy stylistot váltson, talán Samantha McMillen lenne számára a legjobb választás, mivel a hasonló alkattal, valamint bőr- és hajszínnel rendelkező Fanning testvéreket is ő öltözteti, velük pedig remek munkát végez. Meglepődtem, hogy ezt a kreációt pont a Prada divatház álmodta meg és készítette el, mert ennél azért sokkal jobb tervezéseket szoktak készíteni, az egész úgy nézett ki, mintha egy kezdő tanuló készítette volna. Az anyag úgy nézett ki, mintha előtte ebben aludt volna, teljesen összegyűrődött, legalább erre figyelhettek volna a stylistjával. A szabás sem a legelőnyösebb, főleg a csípőjénél és az ujjak kialakítása sem tetszik, olyan, mintha a karjait sem tudná mozgatni az estélyiben. A színválasztás sem volt a kedvencem, bár maga a limezöld árnyalat rendben volt, egyszerűen csak Elizabeth világos bőrszínéhez és a szőke hajához nem passzolt úgy, ahogy kellett volna, egy sötétebb árnyalat sokkal előnyösebb lett volna számára. A megjelenését egy pár Jimmy Choo és Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki.
Elizabeth haját egy laza, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincs is szabadon maradt, ami nagyszerű volt. Szerencsére a sminkjére sem lehet panaszkodni, ami friss és színes lett; a szemeit rózsaszín és narancssárga szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Isabelle Huppert x Prada2018.04.03. 13:21, Fanni
Isabelle Huppert még március 17-én, szombat délután megjelent a 2018-as Miami Filmfesztiválon, ahol a 'Precious Gem - Icon' díjat vehette át.
A 65 éves francia színésznő tőle megszokottan egy nagyon elegáns és nőies összeállításban lépett a kamerák elé, amiben nagyon bájosan festett. Isabelle egy pasztell kék, bronzszínű fém részletekkel díszített, egyenes szabású és hosszú ujjakkal kiegészített custom made Prada estélyit viselt. A színésznőtől eddig kifejezetten rossz megjelenést még nem láttam, egészen eddig. Sajnos a választása nem olyan lett, mint elképzeltem, bár a ruha alapötlete rendben volt és tényleg csinos lett volna, ha megfelelően kivitelezik az egészet, de ez láthatóan nem sikerült. A varrás és a kialakítás elég szegényes és hanyag munka volt, nem is értem, hogy egy ilyen darabot hogy adhattak ki a kezük közül a tervezők. A ruha anyaga elég olcsó volt és több helyen is, főleg a szoknyarészen összegyűrődött, ami annyira nem is volt zavaró, inkább a figyelmemet a felesleges anyagok terelték el, hiszen sokkal nagyobb volt rá az estélyi, mint kellett volna és ez egy custom made kreációnál nem fordulhat elő - elméletben. A dereka körül elhelyezett fém részlet sem sokat segített abban, hogy Isabelle alakja megfelelően ki legyen emelve és egy kicsit a szoknya hosszán sem ártott volna változtatniuk, illetve a dekoltázsa körül is elég bő volt a felsőrész. Az egyetlen dolog, amibe nem tudok belekötni az a kellemes és frissítő színválasztás volt, mert ez a pasztell kék árnyalat mesésen nézett ki és a színésznő napbarnított bőrszínével, illetve a barna hajával is remek összhangot alkotott és a bronz, fém díszítőelemek is kifejezetten tetszettek, remekül feldobták a végeredményt és sokkal előkelőbbá tették az egészet, sajnos itt a szabáson múlt minden. A megjelenését egy pár Prada magassarkúval, ezüst szintén Prada clutch-csal és cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Isabelle haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje sem volt kifejezetten rossz, bár lehetett volna egy kicsit színesebb is; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították is, végezetül az ajkaira barna matt rúzs került.
|